A Jog, 1908 (27. évfolyam, 1-39. szám)

1908 / 14. szám - A Bttk. 342. §-ához

A JOG A közös háztartásban clö rokonok kitétel tehát egyrészt homályos > másrészt hiányos és mert nem terjed ki sok olyan kapcsolatra, amelyet a törvény meggyőződésünk szerint eredetileg védeni akart és amelyet — tekintettel a gyakorlati élet körülményeire — a novellának védenie kell. Végül ellentétben van a 342. §. szövegének ez a része a 343. §. szellemével is, amely 343. §. a háztartásban élő terhelt által meglopott sértettre kiterjeszti az alternativ magáninditvány jogát, még akkor is, ha ez a sértett nem is a terhelttel, de csak a terhelt háztartásának fejével, szolgálatadójával a 78. §• szerinti családi kapcsolatban áll. Tehát elegendő a lopásnak inditványivá tételére, ha a sértett a tolvaj szolgálatadójának vagy (íházfejéiiefa'i sógora, de nem elegendő az, ha a terhelt és sértett közvetetlenül egymással vannak sógorságban. Ezt az ellentétes rendelkezést a novellával nézetünk szerint ki kell küszöbölni olyképpen, hogy a Bttk. 342.- §-ának kedvezményét, a közös háztartás kérdésétől függetlenül kiterjesszük a Bttk. 78. §-ában megjelölt összes személyekre, — és ha a közös háztartásnak büntetőjogi beneficiumát fönn akarjuk tartani, akkor mentesítsük azt teljesen a rokonság föltételétől, és helyezzük el a 343. §-ba, ugy, hogy az, «aki az ellen» szavak után és «akinek szolgálatában)) szavak elé : «a kivel közös háztartásban él, vagy» szavakat ékeljük be. Ez esetben a két szakasz ugy szólana: 1. «342. §. Ha a lopás hozzátartozók (Bttk. 78. §.) között követtetik el, úgyszintén, ha azt a gyámolt gyámja, gondnokolt gondnoka, vagy a növendék nevelője ellen követi el, a bűnvádi eljárás csak a sértett fél indítványára indítható meg.» 2. «343. §. Aki az ellen, kivel közös háztartásban él, vagy akinek szolgálatában vagy fizetésében áll, vagy háztartásában él, vagy az utóbbival közös háztartásban élő hozzátartozók ellen (78. §.) követ el lopást, csak a szolgálatadó, a ház feje, vagy pedig a sértett fél indítványára vonathatik bűnvádi eljárás alá». Egy szó a miniszter úrhoz! Zsolt esti leveleiben sok témát érint, mik az ember szivéből-lelkéből erednek és mik górcsöves vizsgálat után meggyőződéssel a szívhez és lélekhez vezettetnek vissza. Érdekes témát pertraktált Zsolt ur a minap a különféle arisztokratákról, természetesen lándzsát tör a szellemi arisztokrácia mellett. E téma cikkem írására szolgáltat alkalmat és arra buzdít, hogy cimek és rangok kérdésével folytassam. Cím? Rang? Oly időpontban, melyben a demokrácia lépten, nyomon tör előre, melyben a társadalom és politika terén a jogegyenlőség az igéző jelszó, melyben az egyén igazi nagysága, belbecse mérlegével lesz értékelve, melyben tehát az egyén maga képzettsége, lelki ereje, becsülete, tehát jelleme adja meg értékét, amelyben a cim- és rangkórság a kultúra intő szavától elpirul, lehessen címekről, rangokról beszélni ? A demokrácia csak egy nemes-levelet oszt ki az emberek közé és ez az érdem megjutalmazása. E megjutalmazást kifejezi a kiérdemlett cim és rang. A címhez és ranghoz a demokrácia határában csak a valódi érdemnek van jussa. Épen az érdem teszi lehetségessé, hogy a nép embere oda emelkedhessék, ahová akár a születés, akár a nagy vagyon emeli az embert. Az érdem az egyén belértéke, esze, szive, lelke, kedélye és lelkiismerete, az ember jelleme sikerült fényképben. Csak az érdem megjutalmazására szolgál a cim és rang. Az igazságügy magas színvonalán álló igazságügyminiszter ur március 12-én sok családnak hozta meg a boldogság aranykalászát. Ama követelmény, hogy az igazságszolgáltatás mély kutatás, beható szellemi munka eredménye legyen, a salus reipublicae elvénél fogva a jogállam első parancsaként szóljon, melynek megvalósulásától az állampolgárok jogi biztonsága hizzék, az igazságot szolgáltatók iránt való bizalmat is növeszti. De a polgárok jóléte mellett és vastag bizalom mellett sovány volt a birák állapota. Sanyarú, fakó arccal, gondtelt homlokkal, felrázott idegzettel és ideges kedélylyel dolgozott az igazságügy nagy műhelyében. Az anyagi gondok ónsulya nehezedéit eddig a bírákra és ügyészekre és bárminő lelkiismerettel, bárminő skrupulozitással szolgáltatták az igazságot, az elkeseredés hangja hallatszott, ha nemes hivatásuk szent helyéről távoztak. Az igazságügyminiszter ur a tömeges előléptetéssel, mint egy varázsütéssel hozta helyre e hibát és oly halhatatlan érdemeket szerzett magának, hogy minden bíró és ügyész csak hálával emiitheti Günther Antal nevét. Ámde az érdemnek, miként az éremnek két oldala van, az egyik az anyagi arcát mutatja, a létalapot, a másik az etnikai ábrázatot, mely megörvendezteti a szivet, bátorítja a lelket, erősiti az akaratot, fokozza a cselekvési képességet, ébren tartja mindenkorra a kötelességérzetet és fénysugarat vet a lelkiismeret tisztaságára, ez a demokratikus elvvel összhangzásban álló érdem koszorúja, a cim és rang. Az igazságügyminiszter ur kegyes volt sok birót és ügyészt a VII. rangosztályba kineveztetni. Anyagi helyzetükön segítve lett, melyért, ha eddig testületileg nem történt volna meg, fogadja csekélységemtől a hála és elismerés köszönő szavait. De bátran kimondva, e kinevezésekkel az érdem koszorúja elmaradt. Ha a VIII. rangosztályból a VH-ikbe való áthelyezés királyi kineveztetéssel jár, ugy következetesen azt kell kérdezni, miben különbözik a VII. rangosztály a VlII.-iktól. Igaz, hogy a felelet egy oldalról nem okozna fejtörést: a nagyobb fizetés a különbség, de ez az érdem egyik oldala. Az az uj rangosztályba jutás mindig a kiérdemelt megjutalmazás anyagi és erkölcsi szempontból. Az anyagi kézzelfogható, az erkölcsi ékszer, mely nem fényűzése, hanem díszítése az érdemnek, az erkölcsi megjutalmazása a nagyságos cim. Avagy nem érdemli meg az a biró ezt a címet, ki 15 évig hűen, hivatásszerűen tölti be helyét, avagy ez idő előtt, de érdem szerint, jutott e helyre, hát oly erkölcsi jutalomban ne részesittessék, hogy az írnokénál különbet ne kapjon. Nem-e absurdum hogy a nemrég gatyában járt és uri ruhába bujtatott képviselőből lesz nagyságos ur, avagy tisztelet a nem konstatált tények előtt, oly egyén nagyságoltatik, ki alantas képzettségénél fogva tolakodása árán lett nagyságossá, avagy véletlenből pottyant az országházába. Nem-e visszatetsző dolog, ha naponta olvassuk : ezt meg amazt érdeme megjutalmazásául királyi vagy udvari tanácsossá tették, holott — megengedem, hogy az illető ugy mellékesen a közérdeknek is használt — legtöbbször saját erszényét duzzasztotta. Hát ezekkel szemben nem lenne egy bírónak, ügyésznek, kit ő felsége a VII. osztályba nevez ki, annyi érdeme és érdemének annyi erkölcsi gyümölcse, hogy ő is megkaphassa a hivatalos nagyságos címet? Azt mondom : hivatalos, mert a közönség — értve alatta a művelt közönséget — meggyőződésébe átment e címezés ama jogérzéknél fogva, hogy VII. rangosztály erkölcsileg is emelkedés. Nekünk a rózsa csak illatával kedves, ugy a VIIá r. osztályba lépés erkölcsi megjutalmazása képezi azt az illatot, mely a birói tekintélyt ugy a bírói széken, mint a társadalomban emeli és melyre, mint érdeme gyümölcsére, gőg és hivalkodás nélkül, tehát a szó nemesebb értelmében büszke lehet a biró. Miért fukarkodni olyasmivel, mi pénzbe nem kerül, főleg akkor, mikor ez egyrészről a nép véleményével találkozik, másrészről a jutalmat teljes mértékben megadná azoknak, kik mint a VII. osztályba kinevezettek reászolgáltak. Dr. M. J.