A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 8. szám - A magyar polgári törvénykönyv tervezetének 629-632. §-ai

58 A JOG képp zaklatják*. E most citált elvet a külföldön is elfogadták és követik. Nem lehet vitás, hogy a feljelentett országgyűlési tag maga ki nem hallgatható az ilyen nyomozás keretében még akkor sem, ha önmaga kívánná a kihallgatását, mert az immunitás nem «személyes* privilégium, hanem közjogi különös védelem, mely nem függ az egyes országgyűlési tagnak tetszésétől. Hogy a bűnvádi perrendtartás indokolása is ezeket az elveket vallja, ismeretes. A fentiekből folyik: hogy ha péld. sajto-vétseg lenne a a feljelentés tárgya s a cikk szerzőjeként egy országgyűlési tag meg is neveztetnék tehát, a cselekmény és a tettes személye máris fixirozva van; a mentelmi jog felfüggesztése előtt a nyomozás is szépen megindulhat és tovább folytatható, mert a nyomozás még azzal nincs kimerítve, hogy a tettes kilétét az egyik kihallgatott tanú megmondta, s mert a bíróság előtt ott fekszik az ujság-cikk, mert a nyomozás folyamán nemcsak a terhelő, hanem a mentő körülmények is kideritendők és a v-gyanusitotH érdekében is gond fordítandó ama «bizonyítékok)) megszerzésére is, melyeknek megsemmisítésétől tartani kell (Bp. 100. §.); s a nyomozás csak akkor «fejezendő be», ha a vizsgálat indítványozására, vádirat benyújtására, az ügy áttételére, vagy a nyomozás megszüntetésére már elegendő adat van (Bp. 101. §.). Felmerülhet az az eset is, hogy a nyomozat alatt egy olyan tanút kell kihallgatni, aki elutazik, vagy súlyos beteg s igy ez a tanú az esetleges főtárgyaláson előreláthatóan meg sem jelenhetne. Itt előáll az a kérdés, mit tegyen a nyomozó hatóság a 125. §. 2-ik bekezdésének ama rendelkezésével szemben, hogy ily esetben a «terhelt vagy védője» a tanú kihallgatásához megidézendő, ámde a feljelentett országgyűlési tagot nem lehet megidézni, mert ez a megidézés nyilvánvalóan nem «tanui», hanem «terhelti» minőségéből kifolyóan történhetnék és magyaráztatnék s igy épp ez által követtetnék el a mentelmi jog súlyos megsértése, mert hiszen a Ház által még ki nem adott országgyűlési tag nem terhelt még — s mint ilyennek védője sem lehet. Véleményem szerint a Bp. 126. §. 3-ik bekezdése mutatja, hogy az ily megidézés nem éppen imperativ természetű, s ehhez képpest a nyomozó hatóság épp akkor követne el immunitássértést, ha a feljelentett országgyűlési tagot megidézné a tanú kihallgatásához. Ebből nyilvánvaló, hogy mégha a feljelentésben az országgyűlési tag — mint feljelentett — megnevezve van is, s a bűncselekmény is félreismerhetlenül megjelöltetik, a nyomozás nemcsak teljesíthető, hanem az kötelezőleg végigfolytatandó. A magyar polgári törvénykönyv tervezetének 629—632. §-ai. («Hand muss Hand ioahreni>.) Irta KLEIN EDE dr., ügyvéd Szepsiben. (Folytatás.)*) Ezen kivétel alól azonban ismét uj kivételt statuál a 935. §. utolsó bekezdése.12) Vagyis pénz, bemutatóra szóló papírok és nyilvános árverésen elidegenített dolgok még abban az esetben sem vindikálhatok, ha azok a tulajdonostól ellopattak, elraboltattak vagy bármi más módon kerültek ki a tulajdonos akarata nélkül vagy annak akarata ellenére annak birtokából. ts) *) Előző közlemény a 7-ik számban. •*) «Durch eine nach § 929. erfolgte Veráusserung wird der Erwerber auch dann Eigenthümer, wenn die Sache nicht dem Veráusserer gehört, es sei denn, dass er zu der Zeit, zu der er nach diesen Vorschriften das Eigenthum erwerben würde, nicht in gutem Glauben ist». «Der Erwerb des Eigenthums auf Grund det §§. 932. bis 93Í-. tritt nicht ein, wenn die Sache dem Eigenthümer gestolen worden, verloren gegangen oder sonst abhanden gekommen war». «Diese Vorschriften finden keine Anwendung auf Geld oder Inhaberpapiere sowie auf Sachen, die im Wege öffentlicher Versteigerung veráusssert werden». ") Érdekes kultúrtörténeti adat. hogy a középkori német partiEzeket a kivételeket már céltudatosan a forgalom biztonságára való tekintettel létesítették. • Kétségtelen azonban, hogy a szerző jóhiszeműsége itt is megkívántatik, bár a törvény azt kifejezetten nem említi. A T. 629. és 631. §. 1. bekezdése a német polg. törvénykönyv rendelkezéseit csaknem szórul-szóra adoptálja, csak 2. bekezdésében a rei vindicatio kizárásának feltétlen eseteit a forgalom biztonságának érdekében bővíti. 629. §.: «A 625 -627. §-ok értelmében történt átruházás által a szerző — kivéve, ha nincs jóhiszemben — tulajdonos lesz akkor is, ha a dolog nem volt az átruházó tulajdona . . .» 631* §.': «A 629. §. alapján a tulajdon szerzése be nem következik/ ha a tulajdonostól a dolgot ellopták vagy elrabolták, vagy ha a tulajdonos a dolog birtokát akarata nélkül más módon vesztette el. Az első bekezdés szabályát nem lehet alkalmazni az előmutatóra szóló és forgatható papírokra és oly dolgokra nézve, amelyeket valaki közárverésen vagy kereskedőtől ennek üzleti körében, az efféle dolgok elárusitásával foglalkozó iparostól vagy termelőtől vagy oly helyen és időben vásárolt, ahol és amikor az efféle dolgokat elárusítani szokták.» Igy tehát a T. szerint a német polg. törvénykönyvvel egyezőleg a 629. a rei vindicatiót csak azon esetekben zárja ki, midőn a dolog a tulajdonos akaratával került ki a tulajdonos birtokából. Ezt a 631. §: l. bekezdése minden kétségen kivül helyezi. Téved Csidyok dr. ur, midőn azt állítja, hogy a «szerző ióhiszemüsége az ingó dolog tulajdonjogát a volt tulajdonosnál annak akarata nélkül elenyészteti.» Téved tehát Csulyok dr. ur, midőn azt írja, hogy ehhez a ((kérdéshez a szaklapokban senki hozzá nem szólott.» Tán elegendő a tanulságos és nagystílű polémiára utalnom, mely Imling Konrád dr. és líaupt Albert dr. között a Jogt. Közlöny14) hasábjain folyt. Dr. Csulyok ur idéztem cikkében rendkívüli hevességgel oppugnálja a 629. §-t. Azt egyenesen jogi képtelenségnek minősíti. Szórul-szóra azt írja: Eddig is az Volt a jogelv, hogy senki több jogot másra át nem ruházhat, mint amennyivel maga birt. Ha tehát valaki nem tulajdonos, nem jogi képtelenség-e, hogy ez a tulajdonos akarata nclkid vagy éppen akarata ellenére a tulajdonjogot másra érvényesen átruházhassa ? A fenti jogelven a T. 629. §-a nagy rést tört, mert e szerint a nemtulajdonos is tulajdonjogot ruházhat át másra, ha ez a más jóhiszemű ; ez a jóhiszeműség pedig alkalmas arra, hogy a tulajdonos tulajdonjogát akarata ellenére megszüntesse. Ha a 629. §-t a 631. §. 1. bekezdésével egybevetjük, kétségtelen kiderül, hogy a 629. §. a rei vindicatiót csakis azokban az esetekben zárja ki, midőn a dolog a tulajdonos akaratával került ki a birtokából. A 629. §. nem egyéb, mint a «Hand Wahre Hand» codificatioja. Csulyok dr. különben érvelésének szertelensége által annak hatását teljesen paralysálja. Azt mondja Csulyok dr. ur, a tulajdonjog dologbani jog (ius in re), melynek absolut jogi hatálya van és mindenki ellen érvényesíthető, ki a jogot megtámadja. «Már pedig a nem tulajdonosnak a tulajdonos akaratával meg nem egyező közbelépése és a jóhiszemű harmadik személy közötti viszony határozottan nyílt támadást jelent a tulajdonjog szentsége ellen s igy a jóhiszemű szerző vélt jogszerzési ténykedése valóságos jogot részére nem adhat. E jogelvet is átlyukasztotta a T. 629. §-a, mert ha a jóhiszemű harmadik a tulajdonjogot a nem-tulajdonostól a tulajdonos akarata nélkül megszerezheti, a tulajdonjog nem ius in re többé, mert a tulajdonos rei vindicatióval a jóhiszemű szerző ellen sikerrel fel nem léphet.» Itt is ismételten előbukkan a tévedés, melyre már többször rámutattam és amelyre többé vissza nem térek, mintha a dolog a tulajdonos akarata nélkül került volt ki a birtokából. «C» bundát vesz a boltban. Csak később derül ki, hogy az «B» tulajdona. Kérdem Csulyok úrtól, vindicálhatja-e «B», a jogos tulajdonos, a bundát «G»-től P kularjogok a rei vindicatiót feltétlenül kizárják, ha a jóhiszemű szerző a dolgot zsidótól vette. Ezáltal a lopás, rablás, elveszés vitiuma tisztult. En a dolgot Csak ugy magyarázhatom, hogy az államfők a zsidókat takarékperselyeknek használták, — ha jól megteltek, egyszerűen felbontották. ,4) 19u4. évf. 41., 339., 190., 199. 1.