A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 5. szám - A dolus fogalma az olasz büntetőjogi irodalomban - Bizonyítás a polgári perben

JOGESETEK TARA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a Jog 5. számához. Budapest, 1907. február 3. Köztörvényi ügyekben. Az ítélet rendelkező része és indokolása szervi kapcsolatban álló, egységes egésznek tekintetvén, tiltó jogszabály hiányában a peres fél nem tekinthető elzartnak attól sem, hogy egye- í dül az itélet indokolása ellen használjon felebbezési jogorvoslatot olyan esetben, midőn az itélet rendelkező része és annak indokolása egymással ellentétes vagy az indokolásban a felek jogaira és kötelezettségeire olyan lényeges kijelentés foglaltatik, mely jogerőre emelkedése esetén alkalmas arra, hogy a felek jogviszonyát az itélt dolog joghatályával rendezze. A m. kir. Kúria (5,676/1905. P. sz. a.) Pollák Illés dr. ügyvéd által képviselt B. Mayerné szül. P. Teréz felperesnek, Szántó Gyula ügyvéd által képviselt P. József alperes ellen, hagyatékátadó végzés hatálytalanítása és törvényes örökösödés iránt a kecskeméti kir. törvényszék előtt folyamatba tett, s ugyanott az 1904'. évi november hó 28. napján 5,733. sz. a. kelt ítélettel elintézett, és mindkét fél felebbezésére a budapesti kir. Ítélőtábla áital 1905. évi április hó 14. napján 12,863. sz. a. kelt ítélettel megvizsgált rendes perét, alperes felebbezése folytán 1907. január hó 11. napján tartott nyilvános ülésében vizsgálat alá vévén következő Ítéletet hozott: A kir. Kúria alperesnek a másodbiróság Ítéletének indokolása ellen irányuló felebbezésének helyt nem ad. Indokok: Habár az 1881 : LIX. t.-c. 32. §-ának az a rendelkezése, hogy az első- és másodbirósági itélet ellen — hacsak a törvény ki nem zárja, — felebbezésnek van helye, az állandó bírói gyakorlatban rendszerint akként nyer alkalmazást, hogy az ítéletnek az ügyfelek jogviszonyát szabályozó rendelkező része képezi önálló felebbezés tárgyát, mert a felek a rendelkező résznek rájuk kedvezőtlen tartalmát tartják sérelmesnek, és csak ezzel kapcsolatosan képezi panasz tárgyát az itélet indokolása; mindazonáltal, figyelemmel az 1868: LIV. t. c. 247. §-ának azon rendelkezésére, hogy az Ítéletet indokolni kell, s ekként az itélet rendelkező része s indokolása egymással szervi kapcsolatban álló, teljes s egységes egésznek tekintendő, tiltó jogszabály hiányában a peres fél nem tekinthető elzártnak attól sem, hogy egyedül az itélet indokolása ellen használjon felebbezési jogorvoslatot olyan esetben, midőn az itélet rendelkező része s annak indokolása egymással ellentétes, vagy az indokolásban a felek jogaira és kötelezettségeire olyan lényeges kijelentés foglaltatik, mely jogerőre emelkedés esetén alkalmas lehet arra, hogy a felek jogviszonyát az itélt dolog joghatályával rendezze. A perben a megbírálandó kérdést csak annak meghatározása képezte, hogy meghaladja-e a hagyaték szenvedő állapota a cselekvő állapotot, s ebből kifolyólag, hogy tévedésben volt-e felperes a C) alatti lemondás kiállításakor A per során bizonyítva lett, hogy a leltári állapot nem felel meg a valóságnak; de az is bizonyítást nyert, hogy a leltárinál nagyobb cselekvő állapottal, a leltárinál nagyobb szenvedő állapot áll szemben, és hogy ezen uj állapot mellett nincs cselekvő hagyaték. Ezen tényállás mellett teljesen közömbös az alperes által panaszolt az a körülmény, hogy a per adataival bizonyítottnak vett cselekvő állagban a leltár 12. tétele alatt felvett háznak nem a szakértők által meghatározott 700 koronával, hanem csak 452 koronával kell szerepelnie, s ekként a cselékvő állapot a két összeg közt lévő különbözettel kisebbítendő, a szenvedő állagban pedig a nagysurányi cukorgyár és finomító részvénytársaság követeléseként 2,350 korona 32 fillér, valamint A. Ignác és S. cég követeléseként 1,516 korona 26 fillér, összesen tehát 3,866 korona 58 fillér is felveendő, s ezáltal a szenvedő állapot ezzel a teherrel nagyobbítandó lett volna; mert: a fentebb kifejtettek szerint a pernek nem ennek megállapítása, hanem csak az képezte tárgyát, hogy meghaladja-e általában a hagyaték szenvedő állapota annak cselekvő állapotát: ennélfogva a jelzett tények megállapításának mellőzése az alperes jogaira semmi kihatással sincs, annál kevésbbé, mert a hagyaték a jelzett összegek számításba vétele nélkül is szenvedőlegesnek bizonyult, s ezen az alapon is clutasitandó volt a kereset. De nem sérelmes alperes jogaira a másodbiróság ítéletének indokolásában foglalt az a kijelentés sem, hogy a hagyatéki leltárnak helytelen adatai alkalmasak voltak arra, hogy felperes az örökhagyó hagyatékának valódi értékére nézve megtévesztessék ; mert: ezekből a helytelen adatokból a másodbiróság nemcsak nem vont le semmiféle következtetést, hanem azokkal szemben a per során bizonyított abból a ténykörülményből, hogy örökhagyó után cselekvő hagyaték nincsen, azt állapította meg, hogy felperes a C) alatti kiállításának indító okát képezett lényeges ténvkörülmény tekintetében nem tévesztetett meg. Ezek szerint a másodbiróság ítéletének indokolásában sem a rendelkező részszel ellenkező, sem a felperes jogaira sérelmesnek tekinthető olyan kijelentés, mely jogerőre emelkedés esetén az itélt dolog joghatályával birna, nem foglaltatván, a felebbezésben előterjesztett kérelemnek helyt adni nem lehetett. Az Írásbeli magánvégrendelet, mely a végrendelkező kézjegyével és az emellé tett névaláírásával van ellátva és ugy a végrendelkező, valamint a tanuk aláírása tekintetében is teljesen szabályos térközökben történt aláírásokat mutat, megfelel mindazoknak a törvényes követelményeknek, melyekhez annak érvényessége, a keletkezésekor érvényben állott OPTK. 579. §. és 581. §-ai szerint, a külkellékek szempontjából kötve van. Alperesek tartoznak bizonyítani ezzel szemben a végrendeleti külkellékek hiányára vonatkozó kifogásukat A marosvásárhelyi kir. ítélőtábla (1,155 1905. polg. szám alatt 1905. évi április hó 18.) Szentiványi Árpád dr. ügyvéd álta! képviselt S. Vazul és gyámsága alatt álló kiskorú B. Erzsébet felperesnek Szacsvay Gyula dr. ügyvéd által képviselt Sz. János és társai alperesek ellen végrendelet érvényességének elismerése iránt a kézdivásárhelyi kir. törvényszék előtt folyamatba tett rendes perében következően itélt: A kir. Ítélőtábla az elsőfokú biróság ítéletét megváltoztatja : az 1872. évi március hó 5. napján elhalt K. Samu által tett, 1872. évi január hó 10. napján kiállított Írásbeli magánvégrendeletet alperesekkel szemben érvényesnek nyilvánítja, s alpereseket egyetemlegesen végrehajtás terhével kötelezi, hogy felpereseknek 15 nap alatt az eszményi bélyegen felül 131 korona 20 fillér per- és 16 korona felebbezési költséget fizessenek. Indokok: Alpereseknek a végrendelet megtámadásához való joga el nem évül, mert e tekintetben az optkv. l,467.tj-a szerint számítandó 3 évi határidő á végrendelet kihirdetése előtt meg sem kezdődik, ez időponttól számítva pedig 3 év még nem telt el. A keresetileg érvényesíteni szándékolt írásbeli magánvégrendelet a magánvégrendelkező kézjegyével, e mellé tett névaláírásával van ellátva. Az írásbeli magánvégrendeletnek ily alakban kiállítása megfelel mindazoknak a törvényes követelményeknek, melyekhez annak érvényessége, a keletkezésekor érvényben állott optkv. 579. és 581. §-ai szerint, a külkellékek szempontjából kötve van. Ennek dacára alperesek kellékhiányosnak állítják a végrendeletet. Ez állításukat alperesek nem ténybeli tudomásuk alapján tették, hanem a felperesek kérelmére előzetesen kihallgatott egyik végrendeleti tanúnak, i). Lászlónak vallomásából merítik. Ezenkívül bizonyítékot nem ajánlottak; noha a bizonyítás, midőn a végrendelet valódisága kétségen kivül áll s az alakilag is helyesnek tűnik fel, kérdéses kifogásukra nézve az 1868 : LIV. t.-c. 152. §-a szerint őket terhelné. A jelzett tanú vallomása, az 1868: LIV. törvénycikk 541. ij-a értelmében való eljárással bizonyiték-erőre emelve nincs, az döntő bizonyítéknak különben sem lenne elfogadható. Tény ugyanis, hogy alperesek közül, az iratok szerint, többen már a végrendelettétel idején nagykorúak voltak; törvényes örökösödési jogukat azonban több mint 27 éven át nem érvényesítették, hanem a hagyatékot a végrendeleti örökös birtokában és használatában hagyták: kit pedig e jog egészben véve a végrendelet nélkül nem illetett volna meg. Alperesek nem tagadták az 0. László tanúvallomásából kitetsző azt a tényt, hogy közülök is egyik, nevezetesen B. György alperes a végrendelettétel alkalmával jelen volt. Mindezekkel szemben pedig a törvényes örökösödési joguk érvényesítése körül fenforgó feltűnő mu lasztásnak okát adni a per során meg sem kísérelték. E körülmények magukban véve is nyomós adatként szólnak amellett, hogy a végrendelettételnél a tanuk törvényes száma tekintetében hiány nem foroghatott fenn, s csak annál elfogadhatóbbá teszik a végrendeleti okirat alakjából alábbiak szerint fölismerhető annak a ténynek a megállapítását, hogy a tanuk számában való ily hiány tényleg nem is forgott fenn. A végrendeletet képező okirat külalakja, a keltezés után, ugy a végrendelkező, valamint a tanuk aláírása tekintetében is teljesen szabályos térközökben történt aláírásokat mutat. E szempontból az okiraton a legelső 3 tanú aláírásánál a legkisebb szabálytalanság sem észlelhető ; ellenkezőleg minden arra mutat, hogy a 3 tanúnak aláírása egy időben s az okiraton látható sorrendben történt meg. <). László tanúnak alperesek által kifogásuk alapjául vett vallomásából kitetszik, hogy a végrendelet irása és aláírása ugy a végrendelkező, valamint 0. László és L. Antal, tehát a 2-ik és 3-ik tanú által egyidejűleg történt. Ugyané körülménynek azonban az első helyen aláirt, most olvashatatlan tanú névaláírására nézve.