A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 5. szám - A dolus fogalma az olasz büntetőjogi irodalomban - Bizonyítás a polgári perben

18 A JOG az aláírások mellett szabályos elhelyezéséből kifolyólag, szintén kétségtelenül fenn kellett forognia. Megállapítható tehát, hogy a végrendeletet első helyen aláirt 3 tanú a végrendelettételnél együtt s igy törvényes számban volt jelen. Ezzel szemben 0. László tanúnak az a vallomása, hogy csak L. Antal és ő, valamint B. György voltak jelen, hogy tehát az első helyen aláirt tanú nem volt volna jelen, nem fogadható el ügydöntőnek akkor sem. ha e vallomását ujabb kihallgatás esetén fenntartaná. Mert e tanú vallomása már 72 éves aggkorára s a végrendelettétel óta lefolyt hosszú időre tekintettel sem teljesen megbízható, s mért a kétségtelenül valónak bizonyult tényekkel össze nem egyeztethető. Ezekhez képest alpereseknek a végrendeleti külkellék hiányára alapított kifogása elesik. Az a kifogásuk pedig, hogy a végrendelet hatályát vesztette volna a miatt, hogy az 1876 : XVI. t.-c. 37. §. c) pontja szerint az érvényesség fenntartásához szükséges közhatósághoz vagy kir. közjegyzőhöz való letétel meg nem történt, alaptalan. A szóbanforgó végrendeletet az említett módon letenni nem volt szükséges. Mert a végrendelkező még az 1876 : XVI. t.-c. életbelépte előtt elhalt; a végrendelet tehát érvényét éppen az alperesek által felhívott törvényszakasz a) pontja szerint is megtartotta. A perköltség iránt tett rendelkezés alapját az 1868 : LIV. t.-c. 251. §-ában találja. A felperesi ügyvéd részére az elsőbirói ítéletben megállapított munkadíj és költség összegének felemelése iránt előterjesztett felebbezési kérelem figyelembe nem volt vehető, mert nem a felperesi ügyvéd nevében lett előterjesztve. A m. kir. Kúria (1906. évi december hó 5. napján 5,710/1905. polg. szám alatt) következő Ítéletet hozott: A kir. Kúria a másodbiróság ítéletét helybenhagyja. Indokok: Mellőzve az 1868 : LIV. t.-c. 541. §-ára helytelenül történt hivatkozást és a végrendeleti tanuk aláiársának elhelyezéséből és alakjából vont következtetéseket, valamint annak a megjegyzésével, hogy a végrendeleten nem 6, hanem 5 tanú aláírása foglaltatik, a másodbiróság Ítélete az abban felhozott többi indoknál fogva s főleg azért hagyatott helyben, mert a valódinak beismert végrendelet az optkv. 579. és 581. §-ában előirt alaki kellékeknek megfelelvén, ezzel szemben alperesek tartoztak volna bizonyítani az alaki kellékek hiányára vonatkozó kifogásukat, ez I azonban 0. László tanúnak magában álló s több mint 30 év előtt történt körülményekre vonatkozó vallomásával a másodbiróság ítéletébén felhozott tények mellett bizonyítottnak nem tekinthető, és mert a megállapított ügyvédi járandóság a teljesített munkával és felmerült kiadással, tekintettel a per tárgyának értékére is, kellő arányban áll. Kereskedelmi, csöd- és váltó-ügyekben. Ha kiskorú kiskorúságának idején, 24-ik évének betöltése előtt, kitöltetlenül adja át és irja alá a váltót, a váltóra vezetett elfogadói nyilatkozata váltójogi kötelezettséget a V. T. 1. §-a értelmében nem szül, ha a váltó utólagosan ki is töltetik és az azon lévő kelet és lejárat a nagykorúság idejére esik. A váltókötelezettség hiánya a kötelezettség keletkezésének időpontjában volt állapot szerint bírálandó el, még a harmadik jóhiszemű birtokossal szemben is. A nem-teljeskorunak szenvedő váltóképessége nem abban az időpontban kezdődik, melyben az önálló iparűzéshez a gyámhatóság jóváhagyását megengedte, hanem attól az időponttól, melyben az ily egyén az önálló iparűzést a gyámhatóság engedélye alapján tényleg megkezdette. A debreceni kir. törvényszék mint váltóbiróság (1904. évi december hó 2-án 16,215/1904. V. szám alatt) Kardos Samu dr. ügyvéd által képviselt G. József debreceni lakos felperesnek, Szilágyi Imre ügyvéd által képviselt B. Dezső alperes ellen 1,342 korona 44 fillér váltóösszeg és járulékai iránt indított váltóperében következően ítélt: A kir. törvényszék a felperest keresetével, az alperest pedig viszontkeresetével elutasítja, s felperest arra kötelezi, hogy az alperesnek 149 korona 80 fillér perköltséget 3 nap alatt végrehajtás terhével fizessen. Indokok: A felperes ellen, továbbá A. Jakab és neje ellen magánokirathamisitás és sikkasztás büntette miatt foganatosított előnyomozatra vanatkozólag a jelen perhez csatolt iratoknak, ezek között az A. Jakab és neje, G. Sámuel és a felperes, úgyszintén a jelen perben kihallgatott B. Sámuelné, S. László, H. Pál, Sz. Kálmán és G. Sámuel tanuknak a vallomása alapján, ezeknek az 1893: XVIII. t.-c. 215. és 64. §§-ai szerint való mérlegelésével megállapítható, hogy az 1890-ik évben A. Jakab, mint a B.-féle kávéház főpincérje az oda járatos alperessel, aki akkor 23 éves kiskorú kereskedősegéd volt, megismerkedett és minthogy tudta azt, hogy az alperesnek a helybeli árvapénztárban 4—5 ezer forint készpénzből állott anyai öröksége volt, ennek kisebb-nagyobb összegű kölcsönöket adott, vele összeszámolt és a tartozásról a kölcsönzött összeget feltüntető és az elfogadói aláírással ellátott, de egyébként kitöltetlen maradt kereseti váltót íratta alá. Megállapítható, hogy a váltó kiállítása és átadása után még abban | az évben, a fent jelzett kávéházat tulajdonjoggal A. Jakab és G. Sámuel megszerezték és hogy ahhoz csendes társként az alperest magukhoz vették, aki anyjának a néhai O. Klementin örökhagyónak a hagyatéki ügyére vonatkozó, a perhez beszerzett iratok szerint a helybeli árvaszék által az 1890-ik év május hó 3-ik napján 3,144- á. ű. szám alatt hozott végzésben önálló iparűzésre feljogosittatott és akinek részére egyszersmind 5,923 forint 77 krajcár készpénz öröksége a gyámpénztárból kiutaltatott, mely összegből 1890 május hó 8-ik napján takarékpénztárba tétetett 4,000 forint, de a melybői kivétetett 1890. június bó 17-én 2,000 forint, június hó 30-ik napján pedig a kamattal együtt 2,010 forint 56 krajcár, mely a kávéházi üzletbe fektettetett be. Megállapítható továbbá, hogy kávéház-üzletet 2 — 3 év múlva abbahagyták, majd fűszer- és vegyeskereskedést nyitottak, egy év múlva ezzel is felhagytak, A. Jakab családjával és ezekkel együtt az alperes is Budapestre költözött; ott az A. Jakabné neve alatt szénüzletet nyitottak, uéhány hó múlva jövedelem hiánya miatt ezt is beszüntették, visszakerültek Debrecenbe, hol az alperes vasúti szolgálatba lépett, majd állásáról lemondott, amennyiben az 1903-ik év elején testvérétől B. K. Imrétől, mint a nagy vagyon hátrahagyásával elhalt néhai K. János örökbe fogadott fiától és általános örökösétől ajándék cimen ingatlanokban és készpénzben nagyobb értékű vagyonhoz jutott. Megállapítható végül az, hogy a szorult anyagi viszonyok közé jutott A. Jakabné a fent jelzett váltót rokonának, a felperesnek átadta, ez pedig az alperest a váltó kifizetésére felhívta, alperes ennek következtében bűnvádi feljelentést tett, a nyomozat befejezése és az eljárás beszüntetése után a váltó a felperesnek visszaadatott, aki azt az A. Jakab kibocsátói aláírásával ellátva és egyébként is kitöltve, az alperes ellen beperesitette. Az alperes a váltó ellen azt a kifogást emelte, hogy ő annak az értékét anyai örökségéből A. Jakabnak kifizette, ennek folytán az szétszakítás által megsemmisíttetett, de azt a felperes összeragasztotta, jogtalanul beperesitette, továbbá, hogy felperes a váltót a tartalom megváltoztatásával töltötte ki utólagosan, hogy alperes a váltó aláírásakor még kiskorú volt, továbbá, hogy a testvérétől kapott 40,000 koronából A. Jakabbal némi ujabb követelésére elszámolt, aki arról, hogy ez a váltó is létezik, emlitést sem tett, előadta továbbá, hogy A. Jakabért szívességi váltóaláirás folytán 200 koronát, a jelen perben csatolt másik váltó alapján pedig 840 korona 67 fillért fizetett, amely kifogások alapján a felperest keresetével elutasítani, a követelés megítélése esetén a felszámiI lott ellenkövetelést összesen 1,040 korona 67 fillér, 200 korona után 1903. évi január 22-től, 840 korona 67 fillér után 1903. évi január hó 18-tól járó 6%-os kamatát beszámítani kérte, illetve a beszámítani kivánt összeg erejéig viszontkeresetet támasztott. A felperes tagadta alperesnek a váltó keletkezésére vonatkozó, úgyszintén azt az állítását is, hogy a váltón látható repedések szándékos szakítás következtében állottak elő. Az alperes ezen utóbbi kifogását mivel sem bizonyítván, ezt a kir. törvényszék figyelmen kivül hagyta, a többi kifogások közül azonban az alperes szenvedő váltóképességének a hiányára vonatkozó kifogásnak hely volt adandó. A felperesnek, továbbá A. Jakabnak és nejének az előnyomozat alkalmával tett vallomásaik szerint ugyanis kétségtelen az, hogy az előttük ott felmutatott, akkor még az összegnek és az elfogadó aláírásának a kivételével egyébként kitöltetlen volt kereseti váltó ugyanazonos azzal a váltóval, melyet az alperes A. Jakabnak az 1890-ik évben irt alá és adott át, hogy ez a váltó az azon levő többi kellékekkel együtt csak azután töltetett ki a kelettel, lejárattal, amikor az a bűnügyi eljárás befejeztével a a felperesnek visszadatott, ekként az sem szenved kétséget, hogy az az alperes kiskorúságának az idejében állíttatott ki, és hogy arra az alperes elfogadói nyilatkozata szintén az ő kiskorúságának az idejében vezettetett rá, mert a 2. szám alatti anyakönyvi kivonat szerint az 1867. évi április hó 30-ik napján született alperes az 1890-ik évben még 24-ik évét be nem töltötte, igy a váltótörvény 1. §-a értelmében szenvedő váltóképességgel nem birván, elfogadói aláírásából váltójogi kötelezettség nem származhat. Az a körülmény, hogy a váltó birtokosa nem A. Jakab, a váltótörv. 92. §-a értelmében figyelembe vehető nem volt, mert a szenvedő váltóképesség hiánya, a váltó mindenkori birtokosa, tehát a harmadik személy ellen is érvényesíthető váltójogi kifogás. Igaz ugyan, hogy a váltótörvény 93. §-a szerint a váltóbirtokosnak bármely hiányzó váltókelléket és igy a váltó keltét is megállapodás hiányában tetszés szerint kitölteni joga van, az is igaz, hogy a váltó kelte 1899. február hó 24-re, tehát oly időre töltetett ki, amikor az elfogadó már nagykorú volt, a felperesnek ide vonatkozó érvelése azonban nem volt figyelembe vehető, mert a szenvedő váltóképesség hiánya a kötelezettség keletkezésének az időpontjában volt állapot szerint lévén elbírálandó, minthogy alperes a váltót kiskorúsága idejében kitöltetlenül adta át és irta alá A. Jakabnak és minthogy a fentiek szerint alperes ugy a váltó elfogadásának, mint annak használatba adásának az idejében még kiskorú volt, kétségtelen, hogy ez a váltó az utólagos kitöltés által sem vonhat maga után váltókötelezettséget. Nem volt figyelembe vehető felperesnek az az ellenvetése sem, hogy az alperes az 1890 máj. 3-ikán nagykorusittatott, mert ezt az időpontot a váltó elfogadása különben is megelőzte, amennyiben a fenti tényállás és magának A. Jakabnak az előadása szerint is az alperes a váltót örökségének a kiutalása és felvétele előtt irta alá: a váltó aláírásának ez időpontját tehát A. Jakab tévesen tette július vagy augusztus hónapra és mert a helybeli árvaszéknek fenti számú végzésében, az alperes nem nagykorusittatott (1877 : XX. t.-c. 4. §.), hanem csupán gyámhatósági jóváhagyást nyert, önálló ipar folytatására,