A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 5. szám - A büntetés végrehajtási individualisatiója

38 A JOG tálból foganatositandóknál más eljárást kövessünk, mint a közbenjövetel mellett való foganatosításoknál. Az 54., 55. és 61. %-okhoz. A köz- és magánszolgálatban álló egyének és ezek özvegyeinek illetményei lefoglalásánál a foglalás után fennhagyandó összeg tekintetében különbséget vélek tenni aszerint, hogy az adós mily politikai kerületben (város, község) tartózkodik. Ugyanis, midőn a törvényhozó az anyagi létfentartás szempontjából az adós szolgálati illetményét, illetve az özvegy nyűg-, kegydiját csak részben engedi lefoglalhatónak: tekintettel kell legyen az anyagi megélhetés körülményeire is, mely körülmények különbözők aszerint, hogy az illető milyen lokális viszonyok között tartja fenn magát. 1,600 korona évi fenntartott fizetés mellett bizonyára kevésbbé van biztosítva annak az anyagi megélhetése, ki Budapesten lakik, mint annak, ki ugyanazon családi körülmények között, p. o. Homoród-Oklándon tartózkodik. (Folyt, köv.) A büntetés végrehajtási individualisatiója. Irta LÉVAI TIBOR dr. Budapest. Teljes joggal nevezhető a börtönügy tudománya a humanismus szolgálatában álló tudománynak, hiszen főtörekvése abban áll, hogy a bűntettesek nagy részét a társadalomnak visszaadja és ha a legkedvezőbb körülmények mellett sem érhető el, hogy általában visszaesők ne legyenek, mégis e tudomány művelőinek leghőbb kívánsága oda irányul, hogy azt az igazságosság és emberszeretet legmagasabb fokára emeljék. Ha azonban az igazságosság és emberszeretet legmagasabb fokától még nagyon messze vagyunk, sőt a visszaesők csökkentése is lassú lépésben halad előre, lehet e tudománynak korlátoltabb és kivihetőbb feladatokat maga elé követendőkül felállítani; amelyek közelebb viszik e nagyon távoli cél felé. Kivihetőbb mindenesetre az, ha a bűntettesek tanítását és erkölcsi gondozását, a rabmunkát, a fegyelmet, a börtön igazgatását s többi feladatát ugy fejleszti, hogy azok a javítást sikeressé tegyék. Sajnos azonban, hogy ezek a kivihetőbb feladatok sem lettek még eléggé kimunkálva, sajnos, hogy sok tekintetben utópistikus terveknek maradnak ezek még napjainkban is. E ponton azonban nem szabad megállani, hanem vizsgálni kell azon okokat, melyek miatt e tudomány kitűzött céljaihoz közelebb férkőzni oly nehezen tud. E végből vissza kell mennünk a büntetőjog azon részére, mely a büntetést általánosságban fejtegeti, mert a börtönügy nem egyéb, mint a büntetés végrehajtásának ügye. A büntetésnek, személyesnek, gazdaságosnak, emberiesnek, javítónak és individualizálhatónak kell lennie. Ez utóbbi azt jelenti, hogy legyen a büntetendő cselekményhez, a tettes egyéniségéhez alkalmazható. Ez a legfontosabb, s őt ha ez megvan, a többi önként következik, mert hatását tekintve s az eredményt, amit elér, a büntetés csak ugy felel meg e szempontoknak, ha egyik bűntettes-osztálynál más minőségben és mértékben szerepel, mint a többinél. így leljük meg a magyarázatát annak, hogy a börtönügy eddig sikeresebb eredményeket miért nem tudott felmutatni. Az individualisatio nem vétetvén kellőleg figyelembe a büntetés végrehajtásánál, ez okozza a börtönügy sikertelenségét oly téren, ahol céljai leginkább elérhetők volnának. I. Nézzük azonban, hogy miben is áll az individualisatio ? Szem előtt tartjuk, hogy a büntetés individualisatiója a büntetésnek egyfelől a tettes bűnösségéhez, társadalmi veszélyességéhez, másfelől a büntetendő cselekmények különböző sajátos eseteihez való alkalmazása. Ezen egyénesités természete szerint alkalmazást nyerhet a törvényben, továbbá a biró működésében és végül a büntetés végrehajtásában. Ismerjük tehát a törvényi, bírói és végrehajtási individualisatiót. A törvényi individualisatio érvényesül elsősorban a büntető törvények általános részében, amidőn a törvényhozó megállapítja a büntetési nemeket. Látni fogjuk, hogy a sokféle büntetési nem az individualisatiót valójában nem mozdítja elő. A különös részben a törvény gyakran tekintetbe veszi az alanyi speciális motívumokat, ezzel további kaput nyit az egyénesitésnek. A birói individualisatio abban áll, hogy a törvény felhatalmazása alapján a bíróság mérlegeli a súlyosító és enyhítő körülményeket, meghozza ítéletét és kiszabja a büntetést, vagy felment, ilyenkor az ítéletben jut kifejezésre, többnyire az indokolásban, hogy miként individualizált a biró. Neki a tettes alanyi bűnösségéhez, erkölcsi és értelmi fokához és a cselekménye által kimutatott társadalmi veszélyességhez mérten kell kiszabnia a büntetést. Ez már több eredménynyel, illetve sikerrel kecsegtet az individualisatio valódi követelményei tekin| tétében. , • j ,• tI egtöbb sikert nyújthat a végrehajtási individualisatio Itt az egyénesit, az osztályoz, aki hivatva van a büntetést végrehajtani Ezzel tulajdonképp külön egy nagy tudománykör: a börtönügy foglalkozik és helyesebb, ha az előbbi szűkebb térre szoritva érvényesül, mig ez lenne hivatva az egyenesitest a maga teljességében érvényesíteni. Ezen alapelvek egyenkénti kifejtése és annak kimutatása, hogy a végrehajtási individualisatio a legfontosabb, — legközelebbi feladatunk, hogy azután rátérjünk a végrehajtási individualisatio részletes fejtegetésére. A törvényi individualisatio a többféle büntetési nem érvényesülésében áll. Ahol a többféle büntetési nem érvényesül, ott a törvényi egyénesités fejlettebbnek tűnik, mint a végrehajtási. Ám várhatunk-e egyöntetűséget, előre kiszámítható sikerességet a végrehajtási egyénesitéstől, akkor, ha a letartóztatás! intézet igazgatóinak, hivatalnokainak a különféle büntetési nemeknek megfelelő különböző intézetekben egymástól eltérő elvek alapján kell osztályozniok; holott ha kevés a büntetési nem és ennek folytán kevés fajú letartóztatási intézet van, — aminthogy a gyakorlatban hazánkban nem is hajtották végre a törvénynek erre vonatkozó intézkedéseit, — akkor a végrehajtási egyénesités egyöntetűbb, sikeresebb, elvei jobban kifejthetők. Ebből vezetem le azon elvet, hogy ha kevesebb a büntetési nem, akkor a végrehajtási individualisatiónak nincs annyi korlátja, a végrehajtó hatóság szabadabb kezet nyer. A büntetési nemek és emiek folytán a törvényi individualisatio a végrehajtási individualisatiónak természetes határai, korlátai. Az egyöntetűség, a szabályozottság azonban csak célszerűbbé, keresztülvihetőbbé teszik a végrehajtási egyénesitést, és fontosságát tényleg más okok is támogatják. Mindenekelőtt elismert igazság az, hogy a törvényben, az individualisatio szempontjából biztosan felismerhető ismérveket felállítani nem lehet. Méginkább meggyőződhetünk a törvényi individualisatio hiábavaló kísérletéről akkor, ha az irodalomnak erre vonatkozó főbb elveit, melyek e tételre vonatkozólag egymással homlokegyenest ellenkeznek, tekintetbe veszszük. A klasszikus iskola felfogásától Garcon párhuzamos büntetési rendszeréig, mely a becstelenitő és nem becstelenitő büntetéseket állítja fel, az előbbiekhez sorolván a fegyházat, a börtönt, a relegatiót, az utóbbiakhoz a depoitatiót, a száműzést, a detentiót, a pénzbüntetést — nagy sora van azoknak az elveknek, melyek a büntetések osztályozását a törvényben biztosítani kívánják. Ez a követelmény egy nagy és helyes eszmére, a motívumok értékesítésére vezethető vissza, annak jogosultságát nem is lehet kétségbe vonni, de bizonyos, hogy a törvényes megállapításnál sohasem lesz teljesen keresztülvihető. Nem pedig azért, mert a motívumok értékesítése a biró elhatározására bízandó, neki lehet általánosságban azt a direktívát adni, hogy a motívumokat vegye tekintetbe, amint például törvényünk a súlyosító és enyhítő körülmények figyelembevételére utalja, de a törvényben nem állíthatók fel a motívumok különböző kategóriái. Bár a biró a legtöbb esetben szintén nincs abban a helyzetben, hogy az előtte álló bűntettesnél tekintettel legyen a motívumokra. Akik a főtárgyaiások lefolyását a gyakorlatban megfigyelték, csakis ugyané véleményen vannak. Maga Finkey, aki pedig a motívumok tanát oly remekül fejtette ki, kénytelen elismerni, hogy «A motívumoknak kimerítő összeállítása, csoportosítása s értékelése tehát se irodalmilag (mert Liszt óta ujabb e fajta kísérlettel nem találkozunk), se törvényhozásilag ez ideig nem sikerült.»J) Igaz, hogy mindjárt hozzáteszi: «De van-e okunk emiatt a lemondásra))? — és ha ez nem is vitatható el, hogy az nem ok, hogy eddig ez nem sikerült, de sikerülhet később, de azt már csakugyan elismerhetjük, hogy a bűncselekmény tényálladéka erkölcsi indító okok által is kibővítve a törvényhozó elé oly feladatokat szabna, melyet az helyesen megoldani sohasem volna képes. A biró igenis láthatja — ő se mindig egészen biztosan az ember- és társadalomgyülöletre, a merőben egyéni önzésre és az altruistikus érzelmekre mutató tárgyi ieleket. A törvény csak azt teheti, amint eddig, csekély kivételtől eltekintve tette, hogy a körülmények figyelembe véteI lére, a «különös tekintetre méltó okoknak», a beszámitás| nak értékesítésére utalta a bírót. Azt természetesen ki kell ! mondania a törvénynek, mert hisz a büntetési rendszerhez tarI tozik, hogy van pl. két büntetési nem, bizonyos faja a törvény') Finkey Ferenc dr. : A motívumok tana a büntetőjogban Magyar Jogászegylet! értekezések XXVII. füzet.