A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 5. szám - A dolus fogalma az olasz büntetőjogi irodalomban - Bizonyítás a polgári perben

A JOG 39 ben felsorolt bűntetteknek és vétségeknek büntetendő az egyikkel, de ha te biró azt találod, hogy az előtted álló bűntettesnél olyan motívumok forognak fenn, melyek enyhébb megítélésnek teszik ki az elkövetett tettet, ugy leszállhatsz a másik büntetési nemre. Ott abban a bizonyos második büntetési nemnek megfelelő intézetben az ítéletnek megfelelően beosztja a büntetés végrehajtója azok közé, akiknél a motívum enyhesége miatt a biró ezt a büntetési nemet szabta ki, elkülönítve azoktól, akikre eredetileg már ez a büntetési nem volt megállapítva, akiknél tehát a biró nem szállt le a motívum enyhesége következtében erre a büntetési nemre, hanem akikre már a törvény ezt a büntetési nemet eredetileg megállapította. Akik tehát pl. bűntett miatt fogh ázra ítéltettek a motívum enyhesége miatt; azok a fogházban el lesznek különítve azoktól, akik eredetileg fogházbüntetésre ítéltettek és nem is lesz ezáltal illusoriussá az az elv, mely szem előtt tartatott, hogy a biró ezeket egyenlővé akarta tenni azokkal, kik eredetileg a fogháznak megfelelő tettet, mondjuk : vétséget követtek el, — nem, mert valójában a biró nem ezt akarta, hisz lehet, hogy a tettes még csekélyebb sulyu motivumból cselekedett, mint az, aki már eredetileg a törvényben megállapított fogházat kapta és a biró csak azért alkalmazta rá, mert büntetnie kellett: ott a letartóztatási intézetben azonban el kell különíteni őt, más bánásmódot kell vele szemben alkalmazni, mert igy lesz valóban keresztülvive az individualisatio. ^Folytatása következik.) Belföld. A büntető novella tervezetéről érdekes két előadás folyt le jan. 26-án a Magyar Jogászegylet ülésén. Az első' felolvasó Magyar István dr. ügyész volt, aki a feltételes elitélést helyesli, feltéve, hogy ez nem fog osztálybiráskodássá fajulni. O a korrekcionalizált vétségekre is kiterjesztené a kedvezményt. A javaslat által tervbe vett büntetlenségi korhatár felemelését nem helyesli. A másik felolvasó Baumgarten Izidor dr. koronaügyészhelyettes volt, aki a feltételes elitélés ellen foglalt állást, mert ez nem egyeztethető össze kódexünk szerkezetével és a birói funkció természetével. A jogalkalmazó hatóságokat könnyen önkénykedésre viszi és megrendítheti a hitet a jogegyenlőségben. A külföldi példák nálunk nem alkalmazhatók, a viszonyok különbözőségénél fogva. Behatóan foglalkozott a kérdés irodalmával és oda utalt, hogy a konzervatív kriminálisták, kiknek rendszere a közönség klasszikus fogalmán épült fel s a cselekmények felett Ítélni tartják hivatottnak a birót, mind ellenzik a feltételes ítélkezést, érette az ideálizmustól hevített modern kriminálisták szállnak sikra. kik az ítélkezés objektumául az egyént veszik. Ez a rendszer szerinte veszélyes az egyéni alkotmányos szabadságra. A vitát folytajták. A legközelebbi felszólalók: Doleschall Alfréd dr., Weisz Ödön dr., Oberschall Pál dr., ifj. Dombováry Géza dr., Reichard Zsigmond dr., Keserű Lajos dr., Berger Miksa dr. és Besnyő Béla dr. Külföld. y A dolus fogalma az olasz büntetőjogi irodalomban.1) (Folytatás.) A germán jog a bűncselekmény objectivitására fektette a meghatározását csak a későbbi (XVII., XVIII. századbeli) íróknál találjuk meg, akik a dolus fogalmát körülményesebben határozták meg. így Beccaria is, aki szerint, noha az emberi szívben nehéz olvasni, mégis a bün súlyosságát a szivnek a kifürkészhetetlen gonoszságától kellene függővé tennünk; minthogy azonban ez nem lehetséges, ugy a büntettek valódi mértéke : a társadalmi kár. Beccaria ezen elméletét a dolus burkolt elméletének tekinthetjük, mert az általa emiitett ^társadalmi kár» — voltaképpen — nem egyéb, mint az <emberi sziv gonoszságának*, a dolusnak, a fokmérője. Minél erősebb a dolus : annál nagyobb a társadalmi kár s annál szigorúbb a büntetés. Fiiangieri a doius alapelvét határozottan a cselekvés akart voltába helyezi ; szerinte a cselekvés annyiban tekinthető akartnak, amennyiben <a vágy üzésétől, a cél ismeretétől s a cselekmény azon körülményeinek az ismeretétől megelőzött akarat elhatározásától függ, amelyek folytán a bűntett a megsértési szándékra vonatkozó akarattól kisért törvénysértésben áll.» Fiiangieri ezen bonyolult psychologiai és logikai fogalommeghatározása élénk ellentétben áll a Beccaria társadalmi elméletével, mert míg Beccaria a dolus kisebb-nagyobb mértékét bizonyos menn\iségtöl (a társadalmi kár mennyiségétől) teszi függővé, addig Fiiangieri a dolus fönforgását többféle kellékhez füzi. Ezek : a cselekmény elkövetésére irányuló vágynak az ösztönzése, a cél, illetve az eredmény ismerete, az akaratelhatározás, a törvény megsértésének a szándéka és az egész cselekvésnek az akart volta. Ezek psychologiai kellékek. Kivülük van még egy másik kellék is : az, hogy ama psychologiai momentumok logikai folyamatban legyenek egymással. Cremani szerint a büntetőjogi dolus : «est ipse animus delinquendi, vei propositum, consilium hominis meliora videntis, iisque studio.e, ac industria praeferentis deteriora, sive ea, quae secundum leges non sunt». E fogalommeghatározás kétségtelenül összefügg Cremoninak azon másik definitiójával, amely szerint a bűntett: commissio, aut omissio voluntaria. Renazzi szerint, a dolus: *excogitatum delinqendi propositum conscientiae mali^nitate suffulsum>. Romagnosi már bővebben fejtette ki a dolus fogalmát, amely — szerinte — <a cselekménynek a törvény nyel szemben való jogtalanságában s az öntudatos és szabad cselekvőhöz viszonyítva, annak a cselekménye törvényellenes voltáról táplált tudatában rejlik*. A «dolosus» jelzőt csupán azon szabad cselekményekre használhatjuk, amelyeknek a törvénynyel való ellentétességét a cselekvő előre tudta és ismerte; ez okból a dolus nem egyéb, mint ama tudat, amely szerint a cselekvő szabadon kerül ellentétbe azzal, amit a törvény tilt, vagy parancsol, vagyis: a törvénysértés tudata, akkor, amidőn a törvény meg nem sértése szabadságunkban áll. Ramagnosi tisztán elválasztja a bűnözési okot, vagyis a bűnös ösztönt a dolustól, amennyiben a dolus jogi functiója — szerinte — csupán annak a megállapítására szorítkozik, hogy mikor kell büntetni, mig a bűnös ösztön a büntetés módja és mennyisége kritériumának a lehetőségét mutatja meg. Ellentétbe jut tehát Filángieiivel, aki a bűnös ösztönt a dolusszal egybeolvasztotta. Puccioni («Saggio di diritto penale teorico praticot, 37. 1.) szerint a dolus ama tudat, amelylyel a tettes birt a tekintetben, hogy ő a törvény által tiltott cselekményt szabadon elkövetheti, vagy hogy annak az elkövetésétől szabadon tartózkodhatik. Mori (o-Teorica del Codice Penale Toscano>) a dolust < valamely, a büntetőtörvénynyel ellenkező ténynek az önkényességébenő találja s hozzáteszi még, hogy «a tettesnek tudnia kell a büntetőtörvénynyel való ellentétbe jövését.» Carrara logikai alapelvként állítja föl azt, hogy midőn a dolust tanulmányozzuk, ne ama pillanatot keressük, amelyben az megismerhető, avagy, amelyben az büntethető, hanem annak a valódi lényegét; ha azonban a dolus feltételévé a külső cselekvényt tesszük, akkor a dolus fogalmát összezavarjuk a bűntett fogalmával; hogy ezt elkerülhessük, az ember három psychologiai képességének, u. m. az érzési, értelmi és cselekvési képességének a vizsgálásához kell fordulnunk s ekkor látjuk meg, hogy mi az, amit az embernek beszámíthatunk. «A beszámithatóság elemei közé — igy szól a nagy mester — nem vihetjük be az érzési képességet, mert az nem világos és nem szabad, nem vihetjük be az értelmi képességet se, mert a föl nem fogás, a nem emlékezés és a tévedés, az okoskodásban nem mindig számithatók be az embernek. Végül nem vihetjük be oda a tevékenységi képességet sem, mert az nem egyéb, mint elhatározási képesség, amelynek előfeltétele a szabadság, amelylyel — mint akarási képesség — az akarat is azonos. Az akarat, amennyiben az akarati elhatározásnak a ténye, többé már nem képesség, hanem annak (t. i. a képességnek) a gyakorlása. Midőn tehát valamely cselekményt beszámítunk valakinek, azért számítjuk be, mert az illető lélektani cselekvőképességét gyakorolva határozta el magát: tehát a beszámítás a cselekvési, nem pedig az érzelmi és az értelmi képességre esik és igy a dolust az akarat tényének kell tekintenünk s azt azon, többé vagy kevésbbé tökéletes és olyan tett elkövetésére irányuló szándékban kell keresnünk, amelyről a tettes tudja, hogy az a törvénynyel ellentétben áll.» (Folytatása következik.) Sérelem. Kartársak, óvakodjatok az ügygondnokságtól! 1903. évben a s.-a-ujhelyi kir. törvényszék Schvarz Májer távollévő részére egy bizonyos váltóperbe ügygondnokul rendelt: a lefolyt tárgyalás után ügyfelem el lett marasztalva, a követelés erejéig ingatlansága el lett árverelve s a vételár felosztva. A mult napokban megjelen nálam a végrehajtó s foglal, hogy én saját személyemben felelős vagyok a követelési összegre kirótt illetékért. Mire én a pénzügyigazgatósághoz kérvényt adtam be, hogy ily zaklatástól mentsen fel, de nem tett semmit, hanem kitűzték ellenem az árverést. Hisz ha ily törvénye van a pénzügvnek, az esetre kár volna a felperes Ackermannak nem ellenem — mint ügygondnok ellen — kérni az 5 ezer korona végett a végrehajtást, mert ha áll az, hogy az ügygondnok felelős az illetékért, akkor felelőssé lehet tenni a felperesi követelésért is. Megjegyzem, hogy a fizetési meghagyás is ugy, mint ügygondnok ellen van kiállítva. Tehát kartársak, óvakodjatok az ügygondnokságtól! Szép Gedeon, s.-a.-ujhelyi ügyvéd. Irodalom. Bizonyitás a polgári perben. Irta Gaár Vilmos dr., kir. törvényszéki biró. Budapest. Ára 5 korona. A magyar jogi monográfia-irodalom egy ujabb terméke fekszik előttünk, amelyről már néhány sorban megemlékeztünk, de amely munka megérdemli, hogy azzal részletesebben foglalkozzunk s jogászközönségünk figyelmét erre a munkára ezáltal is felhívjuk. A munka 15 ívnyi terjedelemben felöleli a bizonyításnak ugy általános, mint különös tanait s elméleti alapon mindig