A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 51. szám - A perújítás kérdéséhez

376 A összes müvekben a bányarendűn felügyeletet rendes közegeik által hathatósan és szigorúan gyakoroltatni. Nem fogunk tehát már kivételes rendszabályokra szorulni, annál kevésbbé, mert a tervezetnek a bányarendészetre vonatkozó szabályai a modern jogfejlődés magaslatán állanak s ennélfogva a gyakorlatban bizonyára egy kitűnő bányarendészetet fognak megteremteni. A büntetési szabályok tekintetében semmi érdemleges megjegyezni valóm nincsen. VII. A tervezet VII. cime egyike a legfontosabbaknak, mert ebben nyer szabályozást az uj bányahatósági szervezet. Elvitázhatatlan ugyanis, hogy egy virágzó bányászathoz nemcsak jó bányatörvény, hanem jól szervezett bányahatóságok is szükségesek, amelyek a törvényt helyesen kezelik és jól alkalmazzák. A tervezetben a bányahatóságok szervezésére vonatkozó javaslataimat is csaknem változatlanul látom megvalósítva. Csakis az elnevezésben van eltérés, amennyiben én a bányahatóságot bányafelügyelőségnek akartam elneveztetni. De a szervezés lényegére nézve a tervezet javaslataimmal egyezően elsőfokban kerületi bányahatóságot és másodfokban országos főbányahatóságot létesit; a legfőbb bányahatóság hatáskörével pedig a pénzügyminisztert akarja felruházni. Kontemplálva van továbbá, hogy két egybehangzó határozat ellen csak felülvizsgálatnak legyen helye a legfőbb bányahatósághoz. Ezzel azt érjük el, hogy az egész bányaigazgatás súlypontja az országos főbanyahatóságra fog esni, úgyhogy a minisztériumnak feladata leginkább a bányászat legfelsőbb vezetésében és irányításában fog állani. Van a tervezetben egy nagyon lényeges és helyes ujitás, amely szerint bizonyos fontosabb esetekben az országos főbányahatóság határozata ellen panasznak van helye a közigazgatósági bírósághoz. Megemlítem még, hogy az uj javaslatban a régen sürgetett és általam is proponált hites bányamérnöki intézmény is életbe fog lépni, mégpedig olyképpen, hogy a hites bányamérnökök a bányaügyi közigazgatás körében mint hatósági kisegítő közegek fognak alkalmaztatni, de jogukban fog állani bizonyos esetekben a felek kérelmére is mérnöki munkálatokat teljesíteni vagy hitelesíteni. Végül felhozom még, hogy 1895 évben a vajdahunyadi bányakongresszuson az országos bányászati és kohászati egyesület nditványomra a bányahatósági tisztviselők javadalmazásának a kérdését is munkaprogramjába felvette. Örömmel konstatálhatom, hogy az uj javaslat ez irányban is tartalmaz figyelemreméltó és teljesen kielégítő rendelkezéseket. VIII. A javaslat VIII. cime a felügyeleti illetékről rendelkezik. Itt is megvalósítva látom javaslatomat, mert a tervezet szerint a zártkutatmányi illeték a bejelentés alkalmával azonnal lerovandó. S ez a rendelkezés a bányajogositványokkal való szédelgést csaknem teljesen lehetetlenné tevén, ez által bányászatunk a jövőben egészségesebb és reálisabb alapra lesz fektetve. Nem tartom azonban eléggé indokoltnak, hogy a tervezet a felügyeleti illetéket az egész vonalon felemeli. Készségesen elismerem, hogy az uj bányatörvény életbe léptetése folytán a bányaügyi igazgatás drágább lesz, de azért mégis helytelenítem, hogy a bányavállalkozók az uj törvény nyújtotta előnyökért az eddigieknél nagyobb terhekkel sujttassanak. Ha azt akarjuk, hogy bányászatunk felvirágozzék, akkor ne tegyük már magában az uj törvényben a vállalkozóknak a helyzetét az eddiginél terhesebbé és súlyosabbá. IX. A javaslat IX. címében a modern jogalkotás követelményeinek megfelelő módon meg van állapítva azon sorrend, amelyben a bányavagyont terhelő tartozások és költségek végrehajtás vagy csőd esetében kielégitendők. Magától értetődik, hogy elvi álláspontomnál fogva a termelési illeték itt is eo ipso elesik. X. A tervezet X. cime a vegyes és átmeneti szabályokat tartalmazza. Ezek ellen érdemileg kevés kifogásolni valóm van, kivéve persze azokat, amelyek a termelési jutalékra vonatkoznak vagy JOG azzal szoros kapcsolatban állanak, s ennélfogva mind kihagyandók. Ezek volnának szerény észrevételeim és megjegyzéseim a kormány legújabb bányatörvény-javaslatára, amelyeket az intéző körök figyelmébe ajánlok azon célból, hogy a magyar bányatörvény alkotásánál tekintetbevehetők legyenek. == - - A perújítás kérdéséhez. Irta KLEIN SAMU dr., Budapest. A polgári perrendtartás értelmében a biró a törvények és törvényerejű rendeletek szerint itél s ítélkezésében ezek rendelkezéseit köteles betartani. S ez ugy az anyagi, mint az alaki jogra is áll, de annál inkább alkalmazandó oly esetekben, midőn a törvény taxativ vagy imperativ szabályaival áll szemben, amelyeken még a joggyakorlat sem tud a konkrét esetben enyhíteni, ugy hogy gyakran a summum jus, summa injuriává válik. Ily taxativ rendelkezés az 1881: LIX. t.-c. 69. és következő §-aiban szabályozott perújítás kérdése, s jóllehet itt a Kűria a perújítás megengedhetősége tekintetében a törvény intézkedéseit kibővítette az imperativ és speciális rendelkezések mégis sok kontroverziára adnak alapot. Ami az illetékességet illeti, az 1868: LIV. t.-c. 47. §-a értelmében a perújítás «kivétel nélkül» azon elsőfolyamodásu bíróságnál indítandó meg, melynél az alapper tárgyaltatott és elintéztetett. Ezen rendelkezés félre nem érthető s mégis a konkrét esetben vita támadhat és támad is, midőn pl. a kir járásbíróság előtt megindított alapper tárgyát valamely keresk. cég jogosulatlan használásából származó kártérítés képezi, mely a keresk. elj. 6- és 8. §-ai értelmében kizárólag a törvényszék hatáskörébe tartozik, s ily perben sem alperes nem emelt pergátló kifogást, sem pedig a biró azt hivatalból nem vette figyelembe, hanem a per letárgyaltatván, az ítélet jogerős lesz. Mármost alperes perújítással élvén, a biró a fél kérelmére vagy hivatalból észleli ezen pergátló körülményt s jóllehet a prdtts 47. §-a csak az illetékességet szabályozza, a biró mégsem hozhat ezen kérdésben még ^ határozatott) sem. Ugyanis az 1893: XVIII. t.-c. 28. §-a értelmében a pergátló kifogása per érdemétől elkülönítve végzéssel döntendő el, holott az 1868: LIV. t.-c. 320. §-a szerint az újított perben a perújítás kérdése az ügy érdemével együtt a közönséges szabályok értelmében, tehát itéletileg döntetik el. Szemben állunk tehát első sorban egy perrendi akadálylyal, a biró, kinek elsősorban a perújítás kérdésében kell döntenie, mert csak igy veheti figyelembe a kifogást, az 1868. évi LIV. t.-c. 320. §-a és az 1893: XVIII. t.-c. 167. §-ából kitünőleg ítéletet hozhat csak és nem a pert megszüntető végzést. Már ez alapon tehát megállapítandó, hogy a prdtts 47. §-ának ama rendelkezéséből, mely az újított perre nézve kivétel nélkül az alapper bíróságát jelöli meg illetékes bíróság gyanánt, önként következik, hogy még az esetben is, amikor az alapper bírósága olyan ügyben járt el, amelyben a rendes bírói illetékességtől eltérésnek helye nincs, ezen szabálytalanság az újított perben már nem vizsgálható. S ezen 47. §. alapján valóban a törvény aegise alatt sok visszaélés történik, mert a bpesti járásbíróságoknál nem ritka azon eset, hogy vidéki alperesek személyes keresetekben itt Bpesten pereltetnek s ha védekeznek, felperes elmakacsoltatja magát és perújítással él, s igy teszi az illetéktelen bíróságot illetékessé. S az állandó bírói gyakorlat bár más indokból, de szintén mereven azon elvhez ragaszkodik, hogy az ujitott perben az alapper illetékessége és hatásköre többé vizsgálat tárgyává nem tehető. Kiindul a felsőbíróság ezen kérdés elbírálásánál egyrészt abból, hogy ezen eset a perujitási alapok között nem szerepel, másrészt abból, hogy az ujitott perben nem vizsgálható az a kérdés, hogy az alapper helyes jogi alapra van-e fektetve és kiemeli, hogy perjogi elv, hogy az ujitott pert ugyanazon bíróság döntse el, mely az alappert eldöntötte. (Kúria 4,366/94. Bpesti Tábla 896. II. G. 49.) S ha a perújítás megengedtetett, ugy perelhetőségi jog hiányából vagy ezzel egyenlően elbírálandó illetőség hiányából a per meg nem szüntethető (üttár. I. 60.). Kitűnik ezekből, hogy valamely alapperbeli szabálytalanság a perrendtartás intézkedésénél fogva többé nem orvosolható, akadálya ennek a törvény imperativ rendelkezése.