A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 51. szám - A végrehajtási törvény novellájáról. 1. [r.]

Huszonhatodjk évfolyam. 51. szám. Szerkesztőség: V., Rudolf-rakpart 3. sz. Kiadóhivatal: V., Rudolf-rakpart 3. sz. Kéziratok vissza nem adatnak. Megrendelések, felszólalások a kiadóhivatalhoz intézendők. A JOG (ezelőtt MAGYAK ÜGYVÉDI KÖZLÖNY) |if AZ IGAZSÁGÜGY ÉRDEKEINEK KÉPFISELETÉRE, A MAGYAR ÜGYVÉDI, BIRÓ1, ÜGYÉSZI ÉS ÍÖZTOZÍLIAB KÖZLÖNYE. Számos kiváló szakférfiú közreműködése mellett szerkesztik és kiadják STIL.L.ER MÓR dr. Budapest, 1907. december 22 Előfizetési árak: RÉVAI LAJOS dr. ügyvédek. Megjelen minden vasárnap. Helyben, vagy vidékre bérmentve küldve: Negyed évre ... 4 korona Fél ._ 8 • Egész • 1U « Az előfizetési pénzek legcélszerűbben bérmentesen postautalvány nyal küldendők. TARTALOM : A végrehajtási törvény novellájáról. I. Irta Fényes Vince, zilahi tszéki biró. — II. Irta Nagy Zoltán, szegedi tszéki biró. — III. Irta Rezső Mór dr., nagyváradi ügyvéd. — Az uj bányatörvényjavaslat kritikája. Irta Fehér Manó dr oravicabányai ügyvéd. — A perújítás kérdéséhez. Irta Klein Samu dr. Budapest - Belföld. (Az igazságügyi költségvetés. — A Magyar Jogászegylet ülése. — Törvényjavaslat az uzsoráról és káros hitelügyletekről szóló 1883 : XXV. törvénycikk módositásáról és kiegészítéséről. — A birói és ügyészi szervezet reformja.) — Irodalom (B a u m g a r tn e r Izidor dr.: Büntetőjogi tanulmányok.) — Vegyes. MELLÉKLET : Jogesetek tára. — Felsőbirósági határozatok és döntvények. Kivonat a Budapesti Közlönyből. í A végrehajtási törvény novellájáról. KL Irta FÉNYES VINCE, zilahi tszéki biró. A címül vett javaslatot két szempontból támadják, egyik az, hogy a hitelező helyzetét rendkívül megnehezítvén, a kis ember hitelét meg fogja ölni; a másik pedig az, hogy nem eléggé radikális; mélyreható változtatásokat nem létesít, holott oly hosszú vajúdás után elvárhattuk volna, hogy gyökeres reformot létesítsen. Mind a két támadásnak van alapja, míg azonban a hitel megszorítását nem tartom bajnak, mert hisz eddig is ezreket és ezreket tett tönkre a könnyen elnyert kölcsön s mig e részben mindenekben csatlakozom Káplány Géza urnák a ((Telekkönyv)) ez évi 11., 12. számaiban megjelent cikkéhez, addig a másik hiányt én is igen nagy hibának tartom, mert legalább azt elvárhattuk volna, hogy a javaslat rémesen drága végrehajtási eljárásunkat jelentékenyen olcsóbbá tegye ; ezt azonban a javaslat nem éri el, oly aprólékos eszközökkel dolgozik, a radikális orvosszert: a végrehajtási kérvény eltörlését s a végrehajtási intézmény államosítását pedig mellőzi. De mindezektől eltekintve a javaslat kardinális hibájának azt tartom, hogy hazánk speciálisan agrárius jellegével nem törődve, éppen a kis- és középföldbirtokos osztályt nem védi meg kellőleg, amennyiben az ingatlanok tekintetében a létminimum megvédésére semmi intézkedést nem tesz és az ingatlanok mobilizálását — ami ma már rendszerinti — megakadályozni még csak nem is igyekszik, amit pedig szintén méltán elvárhattunk volna tőle. Ezenkívül az ingóságok elkótyavetyélése ellen sem tartalmaz intézkedést, s e tekintetben — szemben az ingatlan vagyonnal — következetlen is ; holott sem a hitelezőnek sem az adósnak nem érdeke, hogy az ő rovásukra az árverési hiénák gazdagodjanak. E cikkem keretében én a javaslatot főleg szerkezeti és törvénytechnikai szempontból veszem bírálat alá s legelőször is ama — már meggyökeresedett — szokás helytelenségére mutatok rá, amely szerint a törvények szövegét tiszta, világos és könnyen megérthető rendelkezések helyett ugy szerkesztik, hogy a szöveg a számos hivatkozás és igen sokszor nehézkes stílus miatt nemcsak hogy első olvasásra és egyszerű ember által meg sem érthető, hanem sokszor valóban tanulmány ! tárgyává kell tenni egy-egy szakaszt, hogy annak rendelkezéseit tisztán megérthessük. A törvény alkalmazására hivatott gyakorlati jogászra alig 1 Lapunk mai száma van boszantóbb és időrablóbb dolog, mint mikor valamely törvényszakaszt alkalmazni akarva s annak szövegét megtekintve, kénytelen a folytonos hivatkozás miatt sokszor más szakaszokat, sőt más törvényeket is megtekinteni és elolvasni s ennek megtörténte után előbb azt mérlegelni: mi is hát az eredetileg megnézett törvényhely értelme ? E foglalkozás közben teljesen kizökken az éppen elbírálás alá vett ügyre vonatkozó intézkedésének szövegezéséből, újból kell gondolnia az egészet s esetleg újból kezdeni a szövegezést; sőt igen sokszor — különösen az egyes biró — akinek a mindennapi élet számára különösen gyorsan kell dolgoznia, — az alkalmazni akart törvényszakasz hivatkozásokkal telt szövegének megtekintése után kihirdetvén határozatát, csak annak írásbeli indokolásánál — midőn a hivatkozások értelmét is vizsgálja — jön reá, hogy az alkalmazott törvényszakasznak, a hivatkozások áttanulmányozása után, egészen más értelme van, mint amit ő annak, egyszerű átolvasásra, határozata meghozatalánál tulajdonított. Erre számos példát talál az a bíró, aki felebbezési tanácsokban is működik, ilyenkor aztán valóban megható az a verejtékes fáradozás, amelyet az egyes biró a törvény valódi értelmét hozott határozatával összhangba hozni igyekszik. Ha pedig az ügy nem vihető feljebb, akkor annak, hogy a törvényhozás, kényelmi szempontból, a hivatkozások rendszerét fogadta el, egyszerűen az igazság vallja kárát. De ez a rendszer homlokegyenest ellenkezik a törvények céljával is, azzal t. i., hogy azok, akik törvények megtartására kötelezvék, vagyis az állampolgárok azt meg is értsék. Szeretném például én azt az állampolgárt látni, mégha jogvégzett is, aki a B. P. életbeléptetéséről szóló törvény 18. §-ának átolvasása után tisztában lenne azzal, hogy mely bűncselekmények miatt kell a jbiróságok előtt eljárnia, avagy aki a jelen javaslat 4. §-ának utolsó bekezdése alapján meg tudná mondani egyszerű átolvasásra, hogy hogyan kell meghatározni a vhajtás tárgyának értékét! A törvény nemtudásával senki nem mentheti magát, amire való tekintettel tehát a törvényeket ugy kellene szerkeszteni, hogy azt mindenki megérthesse s ebből folyólag tudhassa, aminek legelemibb követelménye az, hogy a törvény szövege tiszta, világos, hivatkozástól mentes legyen. A javaslat módszerét szintén nem tartom szerencsésnek. Nevezetesen helyesebbnek tartanám, ha a javaslat azoknak a panaszoknak, amelyek vh. törv. egyes §-ai helyére lépnek, nem adna külön számot, hanem ezeket a szakaszokat csak számokkal vagy betűkkel jelezné a szakaszjelzés elhagyásával, úgyhogy ekként ezen szakaszok szövege vh. törv. illető §-a helyére beilleszthető lenne anélkül, hogy az embernek uj t.-cikkel és uj szakaszszámmal kellene bajlódnia s ekként a javaslatnak csak azok a részei osztatnának §-okba, amelyek a vh. törv. valamely §-át nem helyettesitik, hanem csak kiegészítik. Végül — mielőtt a részletekre áttérnék — legyen szabad annyit megjegyeznem, hogy a javaslatban rendszert hiába keresünk. Első tekintetre ugyan ugy látszik, hogy a vh. törv. §-ainak sorrendjét követi, de ezt sem tartja be, mert a 2. §-ban tárgyalja a vh. törv. 51. §-át, a 4. §-ban pedig annak 27. $-át ; az pedig, amit Kacsán János kartársam a «Jog» f. é. 38. és köv. számaiban rendszernek vél, ilyennek igazán nem tekint12 oldalra terjed.