A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 50. szám - A büntetőjog válsága a XIX. század három utolsó évtizedében. 3. [r.]

A JOG 371 tésükben a cég javára befolyásolják Az esetről tehát jelentést tettek felettes hatóságuknak, mely a büntető törvénykönyv 19G. S-a alapján bűnügyi feljelentést tett az illetők ellen. A büntető törvényszék, mint felebbezési biróság, ahova az ügy felkerült; az illető cég igazgatóját és cégvezetőjét elitélte a vasúti hivatalnokok megsértése miatt. Az itélt megoldása a többek közt a következőket mondja: A tisztviselő nemcsak akkor teszi ki magát a megvetésnek, ha a büntető törvény ellen vét, hanem akkor is, ha oly cselekményeket követ el, amelyek ellenmondásban állanak azzal, amit hivatásának és társadalmi állásának reá nézve mértékadó körei önérzetétől és tisztességérzetétől megkövetelnek. Semmikép nem szenved kétséget, hogy a tisztviselőkre nézve, akik állami üzemek részére való szállítások megkötésénél és az áruk átvételénél működnek közre, a szállítóktól való ajándékelfogadás a tisztességes körök általános nézete szerint nemcsak botrányos dolog, de becstelenséget is képez. Ez a felfogás azon alapszik, hogy a tisztviselők, akik egy szállítótól értékkel biró ajándékokat fogadnak el, természetszerűleg ezekkel szemben elfogultak, vagy legalább a közvélemény őket elfogultnak tartja. Mindezeknél fogva a biróság az ilyen ajándékozást becsületsértésnek minősiti. A miniszter ehhez azt a várakozást fűzi, hogy az efféle becsületbevágó cselekményt minden tisztviselő azonnal tudomására juttatja felettes hatóságának. Egyszersmind elrendeli, hogy ama tisztviselők ellen, akik hivatalos működésükből kifolyólag egy harmadik személytől, bármily alakban is netán ajándékokat fogadnak el, a legszigorúbban kell eljárni. Végül kijelenti a miniszter, hogy aki a tisztviselőknek az emiitett módon ajándékokat ad, vagy felajánl, nemcsak hogy büntető feljelentésre számithat, de amellett az illetőt a fennálló alapelvek szerint az államvasuti igazgatás részére való összes szállításokból és teljesítményekből egyszersmindenkorra kizárják. Bírósági tárgyalás határidejének elmulasztása vonatkésés folytán. A kölni országos főtörvényszék egy felmerült eset alkalmából nem rég azt a határozatot hozta, hogy a kitűzött tárgyalási határidőnek vonatkésés folytán történt elmulasztása igazolható. E határozatát a nevezett biróság következő indokolással kiséri. A ma fennálló rendes vasúti közlekedés mellett általában bízvást lehet arra számítani, hogy a vonatok menetrendszerűen érkeznek meg. A beidézett fél tehát nem követ el mulasztást az által, hogy a vonatnak a menetrendben megjelölt megérkezésére számított; mert rendes vonatközlekedés esetén a kitűzött időpontban érhetett volna a tárgyalóterembe. A határidőnek elmulasztása ennélfogva nem róható fel az ő hibájául, miután az a vonatnak általa el nem háríthatott megkéséséből állott elő. A vasúti baleset nyomán keletkezett psychikai kóros elváltozásért is igénybevehetö kártérítés. Még 1903. decemberében történt, hogy Trencsénisztcbnik állomásnak egyik málházója az 1,457. számú tehervonatnak a pályaudvaron, a határfán kitolatott raktári vaggonokkal való összeütközést megakadályozta azáltal, hogy — más jelzés hiányában — minden erejének felhasználásával a tehervonat elébe szaladt s azt leintette. Nemsokára aztán megbetegedett s a vasutat kártérítési keresettel támadta meg, ugy mondván, hogy a futás alkalmával rendkívüli módon kimelegedett, meghűlt, végűi nagyfokú neurastheniás tüdőhurutot kapott s hallása is erősen csökkent. Az orvosszakértők odanyilatkoztak, hogy a felperesnél észlelt elváltozások oda vezethetők vissza, hogy a már amúgy is neuropathikus beteg egyénnek baja a lefolyt esemény folytán súlyosbodott, munkaképessége pedig csökkent. Ennek alapján a budapesti kár. törvényszék kimondta, hogy a vasút kártérítéssel tartozik s a kártérítést 20°/0-os munkaképesség-csökkenés erejéig állapította meg. Az indokolás hivatkozik az 1874. évi XVIII. t.-c.-re, mint amelynek alapgondolata az, hogy a vaspálya-vállalat az üzemének veszélyével okszerűen kapcsolatban levő balesetekért felelős. Kétségtelen tehát az, hogy felperesnek balesete, mely a vasút üzemében történt és a vasúti üzem érdekében kifejtett tevékenységnek a következménye a vasút üzemének veszélyességével áll oki kapcsolatban s az 1874. évi XVIII. t.-c. alapján bírálandó cl. Az orvosszakértők véleménye szerint a felperes tényleges kárt szenvedett, amelyért a vasút kártérítéssel tartozik, mely kártérítést a biróság, tekintettel arra, hogy a felperes a betegsége mellett bármilyen foglalkozást űzhet, a munkaképesség csökkenésének 20° 0-ában állapítja meg. A budapesti kir. Ítélőtábla a törvényszék ítéletét helybenhagyta. A m. kir. Kúria (1906. dec. 14-én kelt 7,159/900. sz. döntésével) az elsőbiróságok ítéletét helybenhagyta indokaik alapján és még ezenfelül azért, mert az 1874. évi XVIII. t. c a vaspályák által okozott halál vagy testi sértés iránti felelősségről intézkedik ugyan, de nem tartalmaz olyan rendelkezést, amely a külső fizikai erőbehatás következményeként jelentkező psychikai állapottól származó kóros elváltozásokat a testi sérülés fogalmából kizárná. Nyereniényélvezeti jegyek részletiigylet tárgyát nem képezhetik. A m. kir. kereskedelemügyi miniszter 1900. évi 80,407. sz. általános rendelete. Valamennyi másodfokú iparhalóságnak. Tudomásomra jutván, hogy egyes értékpapirrészüzlet-tulajdonosok már kisorsolt, illetőleg beváltott kötvények után kibocsátott nyeremény-jegyeknek részletfizetésre való elárusitásával is foglalkoznak, szükségesnek tartom a részüzleteknek az 1883. évi XXXI. t.-c. értelmében való ellenőrzésével megbízott iparhatóságok figyelmét a következőkje felhívni: Mig az idézett 1883. évi XXXI. t.-c. 2. S-a szerint a * részügylet alatt csak a budapesti tőzsdén jegyzett értékpapírokban köthető, ' vagyis annak, hogy valamely értékpapír részletfizetésre elárusítható legyen, csak az az egy minőségi feltétele van, hogy az a budapesti árués értéktőzsdén jegyeztessék, addig a nyereménykölcsönkötvények és igérvényjegyek forgalmáról szóló 1889. évi IX. t.-c. •">. S-a világosan akként rendelkezik, miszerint a ••részügyletekről szóló 1883. évi XXXI. t.-c. "2. S-a oda egészíttetik ki, hogy csak oly a budapesti tőzsdén jegyzett kötvényekre nézve köthető részügylet, melyek a jelen törvény szerint forgalomképesek.» Miután pedig a nyereményélvezeti jegyek kötvényeknek, melyeknek lényege ugyanis az, hogy azokban bizonyos tőke visszafizetésének kötelezettsége vállaltatik, nem tekinthetők, amennyiben azokban csak bizonyos nyereménykilátás testesittetik meg és idegenittetik el: a fent idézett törvényi rendelkezésből önként következik, hogy az ily nyereményélvezeti jegyek részüzletnek tárgyát jog szerint nem képezhetik. A kiskorú javára folytatott iparűzési jog a kiskorúnak korengedély mellett való nagykorusitása következtében megszűnik. A m. kir. kereskedelemügyi miniszter 1906. évi 58,060. sz. határozata. Az alispán részéről hozott s az elsőfokú iparhatósági határozattal egybehangzó másodfokú határozatot, melyben K. L. jelenleg kéményseprősegédet a b—i kéményseprői állás, illetve a b—i járásra szóló kéményseprési iparengedély elnyerésére irányuló kérelmével elutasítja, nevezett fellebbezése következtében felülbirálat alá vettem. Ennek eredményéhez képest az idézett másodfokú iparhatósági véghatározatot az alábbi indokoknál fogva ezennel helybenhagyom. Folyamodó K. L., a kinek a b—i kéményseprési munkakerületre való jogosultsága néhai apja id. K. L., illetve annak özvegye K. L.-né joga alapján az 1884. évi XVII. t.-c. 40. és 41. §-ai értelmében hivatali elődöm 1899. évi 35,934. sz. a. hozott harmadfokú határozatával elismertetett, a bemutatott iratok tanúsága szerint K. vármegye árvaszékének határozatával 1901. évi jun. hó 5-én korengedély mellett nagykorusittatván, ennek következtében a kérdéses munkakerületre a fenti alapon való jogosultsága ezen időponttól kezdve önmagától megszűnt. Ez időtől kezdve tehát folyamodó a kéményseprői ipart a kérdéses munkakerületben csakis képesítettségének és személyes megbízhatóságának igazolása után saját személyére elnyert iparengedély alapján gyakorolhatta volna, illetve köteles lett volna kiskorúságának megszűnte után az iparengedélyért nyomban folyamodni. Folyamodó azonban ezt tenni elmulasztotta, amennyiben a munkakerületre való igényét csak folyó évi március hó 11-én, vagyis nagykoiusitásától számított 4 évet meghaladó idő múlva jelentette be az illetékes iparhatóságnál, miért is utóbbi helyesen járt el, amidőn M. G.-nak kérelmére az iparengedélyt kiadta. Mindezekre való tekintettel a M. Gy. részére szabályszerűen s jogerős véghatározattal kiadott kéményseprési iparengedély nem lévén visszavonható. Cselédbér-követelés elbírálása — tekintetnélkül arra, ho gy az a gazda vagy ennek örökösei ellen irányul-e — a közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozik. A m. kir. minisztertanácsnak 11107. évi május 2-án hozott határozata. A m. kir. minisztérium M. Fáninak F. József örökösei elleni 688 K és járulékai iránti ügyéből a s—i kir. járásbiróság és N. vármegye alispánja között felmerült hatásköri összeütközés esetét az 1896. évi IV. t.-c. 25. S-a alapján vizsgálat alá vévén, következő határozatot hozott: Ebben az ügyben az eljárás a közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozik. Indokok : M. Fáni r—i lakos N. vármegye f—i járásának főszolgabirája előtt azt adta elő, hogy ő F. József r—i volt körjegyzőnél, mini szakácsnő 101/. évig szolgált és bérét 5'/3 éven át nem kapta ki. Ennek fejében 1,200 K tőkében és járulékaiban kérte F. Sándornak és P. Jánosné F. Lidinek, mint örökösÖKnek elmarasztalását. A főszolgabiró tárgyalta az ügyet, de véghatározatot akkor nem hozott M. Fáni, ez idő szerint 1—i házicseléd, utóbb az s —i kir. járásbírósághoz fordult, keresetében azt adta elő, hogy ő 1895. évi május hó 1-től 1905. évi november hó 15-ig havi 20 K bér ellenében mint házvezető volt F. József r—i körjegyzőnél alkalmazásban, amiből folyólag gazdája 1,240 K-val adósa maradt. Minthogy F. József elhalálozásával utána csak 688 K 90 fillér vagyon maradt és F. Sándor és F. Lidi örökösödési jogukról lemondtak, — kérte, hogy F. József ismeretlen örökösei 688 K 90 fillér és járulékai megfizetésére köteleztessenek. A kir. járásbíróság végzésével a keresetet hivatalból visszautasította, mert a keresetben felhozott szolgálati viszonyból származó követelések elintézése az 1876. évi XIII. t.-c. 115. és 116. §-ai értelmében közigazgatási útra tartozik. A f—i ját ás főszolgabirája előtte folyamatba tett ügyben meghozott véghatározatában M. Fáninak szolgálati bér követelését 688 K-ában megállapította, N. vármegye alispánja azonban