A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 48. szám - A büntetőjog válsága a XIX. század három utolsó évtizedében. 1. [r.]

352 A JOG árat sőt az egész kielégítési alapul szolgáló végrehajtási tömeget meghaladja. Tekintettel pedig arra, hogy vevő i a vételár fizetése tekintetében az árverési feltételeknek eleget, tett, visszárverés elrendelésének helye nincs. Miért is az elsőbiróság végzését ugy tévesen tett elszámolására vonatkozó részében, mint visszárverést rendelő részében megváltoztatni s az árverési hirdetményt hatályon kivül helyezni kellett.* Indokaiban a kir. ítélőtábla felhozza azt, hogy «végrehajtatónak mint egyúttal árverést vevőnek joga van az elárverezett ingatlanért ajánlott vételárt követelésébe beszámitani. Tekintettel pedig arra, hogy a közjegyző által felvett jegyzőkönyv adataiból (!!) kétségtelen, hogy végrehajtató követelése a vételárat meghaladja, az I. bíróságnak 31,909/1906. számújogerős sorrendi végzésének oly rendelkezése pedig, hogy végrehajtató tőkekövetelésének kamatait csak a biztosítéki összeg keretén bclal volna jogosult érvényesíteni nincs, kétségtelen, hogy végrehajtató, ki egyszersmind árverési vevő, a vételárbefizetésére vonatkozó feltételeknek eleget tett és igy ellene visszárverés elrendelésének helye nincs.» Két légy egy csapásra ! A tábla azon határozatában nemcsak figyelmen kivül hagyja saját fentidézettt 3,614/906. P. sz. végzését, de ennek most éppen ellenkezőjét állítja. A res judicata ellenére pedig teljes restitutio in integrum-ot rendel a takarékpénztár javára. Mindez a legnagyobb naivitással történik, mint magától értetődő dolog ! Emellett pedig határozatának rendelkezését egy oly jegyzőkönyvre alapítja, mely még I-ső fokú elbírálásban nem részesült és igy a tábla határozatának alapjául sem volt elfogadható. Minden bírói határozatnak nemcsak a jogkereső felekben, hanem a jogászvilágban és a nagy közönségben is bizonyos megnyugvást kell keltenie. Éreznünk kell, hogy a sziklánál is erősebb jogrend alapján állunk, hogy itt a szeszély, önkény és birói kedvezés ki van zárva. Kérdjük minden elfogulatlantól: megnyugvással fogadja-e a tábla fenti határozatát? Csak annyit kell még megjegyeznünk, hogy a kérdéses ügyben nem vagyunk érdekelt fél és igy elfogulatlanságunk kétségbe nem vonható. A táblai határozat íormailag is néhány megjegyzésre szolgáltat alkalmat. Annak ugy rendelkezéséből, mint indokaiból néhány sor ki van húzva. E kihúzott sorokban pedig vissza van utasítva a takarékpénztár felfolyamodásának azon része, mely a folytatólagos sorrendi tárgyalás kitűzése ellen irányul. «Mert az ily tárgyalást kitűző végzések ellen az 1881. LIX. 52. §-a szerint felfolyamodásnak nincs helye.» Kétségtelen, hogy a kitörölt rész az eredeti fogalmazványban benne volt, mert különben másolatra nem is került volna. Kétségtelen továbbá, hogy ezen törlés már a kiadmányozás után, vagyis akkor történt, mikor az elnök és előadó a kiadmányt már aláírták, mert különben az elnök ilyen törlésekkel ellátott tisztázatot alá nem irt volna. Kérdés már most: ki rendelte el és ki foganatosította ezt az utólagos törlést ? A törölt rész homlokegyenest ellentétben áll a íentartott határozattal és lerontja azt, amit a rendelkező rész egyébként kimond. Nem ártana, ha a kir. ítélőtáblának általunk fölötte tisztelt érdemdús elnöke ez ügyben egy kis nyomozást indítana. És nem ártana az sem, ha az érintett tanács némileg felfrissittetnék. Várjuk a bekövetkezendőket. Dr. Révai Lajos. büntetőjog válsága a XIX. század három utolsó évtizedében. Irta dr. PESSINA HENRIK, ny. olasz kir. igazságügyminiszter, nápolyi egyetemi tanár. Olaszból fordította dr. THÓT LÁSZLÓ. A büntetőjog tudományának már régi időben megvoltak a maga jelenségei, különösen pedig akkor, amidőn kitört az emberi nem vallásos és erkölcsi tradícióiból. A különböző népek szent könyveiben foglalt vallásos jellegű büntető szankciókat észszerű büntetőjogi fogalmak váltották föl. A törvényhozási munkálatok s azoknak az interpretációi lassan-lassan kibővítették a büntetőjog területét. De a büntetőjog legfényesebb korszakát a modern társadalom szabad és kutató szellemének köszönheti. Midőn a XVII. században a jogbölcsészet fölvetette a különböző társadalmi intézmények problémáját, a büntetés jogosságának a kérdése is szóba került. Különböző nézetek merültek föl a büntetés igazolására vonatkozólag. Különösen Olaszországban találkozunk számtalan oly íróval, akik a büntetési jog és a büntető jogtudomány átalakítására törekedtek. A büntető igazságszolgáltatás megújhodását célzó s Beccaria által a XVII. században megkezdett nagy mozgalomnak Olaszország volt a csúcspontja. S Olaszország a XIX. században is, egész szellemi erejével azon törekedett, hogy megtalálja a büntető intézmények valódi alapját. E probléma megoldását, az olasz jogtudomány, a pythagorsták régi bölcsészetével, valamint az Aquinói Tamás, a Dante Alighieri, a Gianvincenzo Gravina és a Giambattista Vico tanaival egyesitett jogi megtorlásban találta meg. Az olasz büntető jogtudomány által fölállított formula szerint az igazságoságot vissza kell állítani a maga szentségében és sérthetetlenségében, midőn a bűntett életre kelt; büntetésnek kell lesújtania arra, aki a törvényt megszegte. Azonban ezen formulát nem kell materiális értelemben vennünk, mert annak az a jelentése, hogy a bűntettest, aki a maga szabad cselekvési képességével visszaél, a törvény nevében szabadság-megfosztásnak kell alávetni. «A büntetés, az értelmes és szabad emberi társadalom által újból való megerősítése az igazságosság azon törvényének, amelyet az egyén szabadsága megsértett.)) A metafizikai kutatások, amelyek részben a régi olasz tradíciókkal, részben pedig a Németországban keletkezett s Francia- és Olaszországban a XIX. század első felében elterjedt bölcsészeti iránynyal voltak kapcsolatban, semmivé tették a tizennyolcadik századnak a büntetőjog alapjáról táplált nézeteit, nevezetesen : a társadalmi szerződés hypothesisét, a társadalmi és az egyéni védelem s a bűntettesek megfélemlítésének a szükségességébe vetett hitét s ezek helyett a büntetés jogosságát a megtorló társadalmi igazságosság alapjára helyezték. Igy egészen 1870-ig, Olaszországban csaknem minden büntetőjogi- iró ugy tekintette a büntető igazságszolgáltatást, mint az államhatalom reparáló működésének a nélkülözhetetlen elemét, amely reparáció a bűntett által megzavart igazságosságra vonatkozik. De a tudományos életben az iskolák nem arra valók, hogy mintegy megkristályosodva, akadályozzák a gondolat útját. A szabad vizsgálódás szelleme minden nemzedéknél örökös mozgásban van, s a tudás minden egyes organikus korszakában ez a mozgalom az, amelynek a hivatása a már megállapodott doktrínáknak az ujabb megvizsgálása oly célból, hogy az eltérő vélemények öléből előtörjön az igazság fénye. Igy, a XIX. század három utolsó évtizedében, bizonyos értelmi buzgalom, erőszakos válságot idézett elő a büntetőjog tudományában, különösen Olaszországban. Uj állításokat hallottunk, amelyek meg akarják dönteni azon alaptanokat, amelyek a büntetőjogtudomány elméletének és gyakorlatának az alapját képezik. Egy, «ab iuris fundamentisy> forradalom tört ki, amely uj irányokat igért a tudományos gondolkozásnak. Bizonyára nem lesz fölösleges, ha tanulmányozzuk e mozgalomnak az eredetét s a napjainkig megtett haladását. A természettudományok, fejlettségüknél fogva, befolyást gyakorolnak az összes társadalmi tudományokra, azoknak ugy az eredményeire, mint kutatási módszereire. E tudományok az ember életére vonatkoznak; az ember pedig nem él elvonultan a világ lényeinek az összességétől, hanem fejleszti a saját létét a természettel való folytonos viszonyában, amelynek egyik integráns részét képezi s ha nem tanulmányozza mindazon viszonyokat, amelyek a szellemét a testi életével s ezáltal a Mindenség életével összekapcsolják. — akkor nem képes megismerni önmagát. Nincs tehát oly anthropologiai probléma, amely szembe ne helyezné a pszihikai elemmel a fizikai elemet s amely ugy ezekkel, mint más lényeknek az életével s a fizika, kémia, asztronómia, geológia, botanika és a zoológia törvényeivel viszonyban nem állana. A szenvedélyeknek és a fizikai viszonyoknak a szellemi tevékenységre, különösen pedig az erkölcsi eszmék művelésére való befolyása kétségbevonhatlan. A munkában való tevékenység harcban áll a természeti erőkkel, amelyeket legyőzni és a saját hasznára fordítani igyekszik. A család, a fajta, a község, a nemzet, mind anthropologiai lények, amelyeknek a léte fizikai, klimatológiai és etnikai föltételekhez van kötve, amelyekre viszont a törvények és a társadalmi intézmények vannak alapítva. Ez okból a fizikai tudományok fejlődése hatással van az emberi társadalom helyzetére a föld különböző vidékein. Ezért van az, hogy a természettudományok nagyobb fejlettsége folytán, különösebb figyelemmel tárgyalták és tárgyalják a bíróságoknál a büntető igazságszolgáltatás rettenetes problémáit s azzal kapcsolatosan a bűntett prevenciójának a törvényes követelményeit. A tudomány és a gyakorlati büntetőjog, leszállva az emberi szellem legbensőbb rejtekeibe, hogy ott tanulmány tárgyává tegyék ama gyakran titokzatos okokat, amelyek a világban a kriminalitás sötét drámáit eredményezik, valóságos kincses házat építettek azon eredményekből, amelyeket a terHkA