A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 48. szám - Az uj bányatörvény-javaslat kritikája. 1. [r.] - Sommás eljárásunk és a gyorsaság

H uszon hatod i évfolyam. 48. szám. Szerkesztőség: V., Rudolf-rakpart 3. sz. Kiadóhivatal: V., Rudolf-rakpart 3. ez. A JOG Budapest, 1907. december L Előfizetési árak: Kéziratok vissza nem adatnak. Megrendelések, felszólalások a kiadóhivatalhoz intézendők. Helyben, vagy vidékre bérmentve küldve: Negyed évre ._ 4 korona (ezelőtt MAGYAR ÜGYVÉDI KÖZLÖNY) Fél « 8 « BETIÜP Ü IGAZSÁGÜGY ÉRDEKEINEK KÉPVISELETÉRE. A MAGYAR ÜGYVÉDI, BÍRÓI, ÜGYÉSZI ÉS KÖZJEGYZŐI KAR KÖZLÖNYE. Egész , 16 € Számos kiváló szakférfiú közreműködése mellett szerkesztik és kiadják RÉVAI LAJOS dr. - STILLER MOR dr. Az előfizetési pénzek ügyvédek. legcélszerűbben bérmentesen postautalványnyal küldendők. Megjelen minden vasárnap. TARTALOM : Az uj bányatörvény-javaslat kritikája. Irta Fehér Manó dr., oravicabányai ügyved. — Sommás eljárásunk és a gyorsaság. Irta H a v 1 i k János dr., budapesti ügyvéd. — A kereskedelmi üzlet átruházásáról szóló törvényjavaslat bírálata. Irta Rezső Mór dr., nagyváradi ügyvéd. — A budapesti kir. ítélőtábla joggyakorlatából. Irta Révai Lajos dr. — A büntetőjog válsága a XIX. század három utolsó évtizedében. Irta Pessina Henrik dr., ny. olasz igazságügyminiszter, nápolyi egyetemi tanár. — A 400 koronás birói képesitési pótlék kérdéséhez. Irta egy aljegyző. — Belföld. (A szatmárnémeti birák körlevele), — Külföld. (Külföldi irodalom. Irta T h ó t László dr.) — Vegyes. MELLÉKLET : Jogesetek tára. — Felsőbirósági határozatok és döntvények. — Kivonat a Budapesti Közlönyből. Az uj bányatörvény-javaslat kritikája. Irta FEHÉR MANÓ dr., oravicabányai ügyvéd. Az igazságügyminiszter az uj bányatörvény-javaslat tervezetét s annak indokolását megküldte az összes ügyvédi kamaráknak azzal a meghagyással, hogy azokra észrevételeiket ez év december hó közepéig terjesszék be. Ezzel a bányajog reformálásának a kérdése uj stádiumba lépvén és aktuálissá válván, helyénvalónak és időszerűnek tartom a kormánynak ezen legújabb tervezetével behatóan foglalkozni s illetve azt általános bírálat tárgyává tenni. Örömteli szivvel üdvözlöm a kormányt azért, mert az évtizedek óta vajúdó bányajogi reform-munkát végre-valahára odáig juttatta, hogy a legújabb bányatörvény-javaslattal, amely több éven keresztül a bányászok és kohászok kezében volt elbírálás végett, most már a jogászok is foglalkozhatnak. De amidőn e feletti örömömnek kifejezést adnék, ezzel nem akarom azt mondani, hogy ez a javaslat a hazai bányászat érdekeit és az érdekelt körök igényeit minden tekintetben kielégíti. Sőt ellenkezőleg, az uj tervezet több kérdésben, de különösen a bányajog reformálásának legfontosabb kérdésében, t. i. a kőszénkérdésben olyan megoldási módot választott, amelyet elfogadnunk nem lehet és nem szabad. Észrevételeimet a tervezet címeinek sorrendjében előterjeszteni óhajtván, mindenekelőtt foglalkozni kívánok a bányajog-alkotás sarkalatos kérdésével vagyis a kőszénkérdéssel. I. Az 1894. évben megtartott nagybányai bányakongresszuson az országos bányászati és kohászati egyesület indítványomra egyhangúlag elhatározta, hogy a kőszén teljes felszabadítása vagyis a földbirtokos akaratától való függetlenítése mellett foglal állást. Ez azonban nem szolgált akadályul ezen országos egyesületnek arra nézve, hogy ennek az egyedül helyes elvi álláspontjának a megtagadásával később a kormánynak jelenlegi javaslatához hozzájáruljon, amelyben az ásványszén tekintetében a földtulajdonosnak vélt jogai elismertetnek olyképen, hogy részére a termelt ásványszén után u. n. wtermelési jutulék» biztosíttatik. A legújabb bányatörvény-javaslat tehát «termelési jutalékában akarja részesíteni a földtulajdonost!! Valóban sajnálom, hogy nem áll annyi idő rendelkezésemre, hogy ezt a kérdést, különösen a gyakorlati bányászkodás szempontjából megvilágítsam. Hivatkozom azonban az 1897. évben megjelent bányajogi munkám II. részének I. fejezetére, ahol a felszabadítandó kőszén kompenzációjának a kérdését tárgyalván, végeredményben az összes kompenzácionális módozatokról kimutattam, hogy azok j vagy az eljárás bonyadalmas voltánál, vagy a kiszámítás nehéz- ! ségénél, vagy a vállalkozó túlságos megterheltetésénél, vagy az j Lapunk mai száma állam nagymérvű ingerenciájánál, vagy a földtulajdonos folytonos beavatkozásánál és zaklató ellenőrzésénél, vagy végre az elkerülhetetlen nagy bizalmatlanság, egyenetlenség és folyton támadó pereknél fogva a gyakorlatban kivihetetlenek és legfeljebb csak arra alkalmasak, hogy hazánk szénbányászatának felvirágzását lehetetlenné tegyék. Ilyen gyakorlatilag kifogásolható és szénbányászatunk jövőjére nézve egyenesen káros kompenzácionális módozatot képez a tervezet által kontemplált kártalanítási eljárás is, mely a földtulajdonosnak u. n. «termelési jutalékot)) akar adni. Én már 10 évvel ezelőtt megírtam bányajogi könyvemben, de még előbb is s azóta is folyton hangsúlyoztam mindenütt és mindenkor, ahol s amikor csak tehettem, hogy nálunk a kőszénkérdésnek csak egy és egyedül helyes megoldási módja van s ez abban áll, hogy a kőszén a magyar korona összes országaiban felszabadítandó, vagyis a földbirtokos rendelkezési joga alól kivett szabad ásványnak nyilvánítandó. Csaknem 14 éve annak, hogy a kőszén szabaddá tételét a nagybányai bányakongresszon megokoltam ; és több mint 10 év mult el azóta, hogy ezen megokolásomat könyvem I. részének VIII. fejezetében közzé tettem. De én most is hivatkozom összes akkori jogi és közgazdasági indokaimra, amelyekből egy betűt sem engedek el; sőt ellenkezőleg az elmúlt 10—14 év alatt szerzett ujabb tapasztalataim alapján további indokokkal is szolgálhatnék, azokat azonban ehelyütt elhagyandóknak tartom annál is inkább, mert minden valószínűség szerint lesz még alkalmam a kőszénkérdéssel későbben még egyszer bővebben és behatóbban foglalkozni. A kőszénkérdés megoldási módja a javaslatban tehát teljesen elhibázott, amiért is azt el nem fogadhatjuk, hanem igenis meg kell alkotnunk, mégpedig minél előbb, az uj magyar bányatörvényt s abban a régi jogok teljes respektálása és kellő kedvezményes határidő engedélyezése mellett teljesen fel kell szabaditanunk a magyar ásványszenet! (Folytatása következik.) 7 Sommás eljárásunk és a gyorsaság. Irta HAVLIK JÁNOS dr., budapesti ügyvéd. Az 1893: XVIII. t.-c. a szóbeliség megvalósításával a sommás pereknek gyors lebonyolítását intézményesen akarta biztosítani. A törvényhozó ez az akarata azonban nem teljesült, mert e törvénynek épp azon intézkedéseit, melyek az eljárás gyorsaságát hivatvák előmozdítani, végre nem hajtják. Ez a legfőbb oka sommás eljárásunk lassú voltának a jogkereső közönség kimondhatatlan kárára és hitelünk mérhetetlen rovására. Első sorban persze ennek az ügyvéd issza meg a levét, aki — különösen a különb viszonyokhoz szokott külföldi — felétől bizalmatlanságra célzó keserű szemrehányásokat kénytelen zsebre vágni. A lassúság miatt emelt panaszok zöme a hosszú határnapokban találja a lassúság forrását. Ez is valami, de nem minden és nem a lényeg, mert már nagy vonásokban is kimutatható, hogy a lassúság oka a sok felesleges tárgyalásban keresendő, melyek az 1893: XVIII. t.-c. sarkalatos intézkedéseinek be nem tartása miatt merülnek fel. Lássuk először a törvényhozónak az eljárás gyorsaságát célzó intézkedéseit. A 15. §-ban rendeli, hogy felperes alperest keresetében támadásáról kimerítően tájékozza, hogy alperes már az első tárgyaláson az ügy érdemére nézve nyilatkozhassék. A kereset kimeritőségének ellenőrzését a 17. §. 2. bekezdésében a bíróra bízza. A 15. §. számit arra az eshetőségre is, hogy alperes a keresetben előadott valamely jogalapitó tényt tagad, miért is rendeli, hogy felperes már a keresetben jelölje meg bizonyítékait, a 18. pedig rendeli, hogy felperes már az 12 oldalra terjed.