A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 4. szám - Az ajándékozó tartozásai a megajándékozottal szemben - Ítélkezés az örökösödési perekben

28 A JOG 1. hogy nemesi szabad kerületi stb. közbirtokossági ingatlanra, továbbá a volt úrbéresek részére tagosítás, arányosítás, birtokrendezés folytán kiadott osztatlan közös erdők, legelők és nádasokra nézve, habár a tulajdonjog az egyes részes birtokosok javára lenne is bekebelezve, addig, mig törvényes formák közt a természetbeni felosztás meg nem történik, — a közös, osztatlan vagyonnak nemcsak gazdasági kezelése, de ugyanezen osztatlan közös ingatlanra vonatkozó terhes szerződések kötésének joga is a birtokossági közgyűlést illeti; hatóságok előtt pedig a közös birtokosokat a közgyűlés által választott elnök képviseli ; 2. hogy a birtokossági közgyűlésnek minden olyan határozata, melyben a közös birtok egészének vagy valamely részének elidegenitése lett kimondva, csak ugy érvényes, ha azt a királyi földmivelésügyi miniszter is jóváhagyja. A fölmivelésügyi miniszter engedélyéhez lehetne kötni még az öt éven tul terjedő bérleti kötések érvényét, valamint a mivelési ág megváltoztatását is. Ily törvény alkotásával elenyésztethetők lennének a nemesi közbirtokossági szabad kerületi stb. és úrbéri közösségi ingatlanokra vonatkozó terhes szerződések kötését gátló akadályok, valamint a perbenni képviselet körüli tűrhetetlen nehézségek is. Ettől eltekintve az általam javasolt megoldási mód alkalmazását ajánlatossá teszi az is, hogy a tulajdonközösségek telekjkvének (betétének) alakját, továbbvezetési módját nem kell megváltoztatni, minélfogva lehetséges lesz a részeseknek (a közösség tagjainak) további telekkönyvi nyilvántartása, mi aztán felettébb megkönnyíti a közösség természetbeni felosztása esetén a jogosultság megállapithatását és azt, hogy magából a tkvből mindenkor látni lehet, kik jogosultak a közös vagyon jövedelmében való részesülésre. A telekkönyvi intézménnyel kapcsolatos anyagi jogszabályok codificatiója most van folyamatban, minélfogva itt az alkalom a közgazdasági és magánérdekeket mélyen sértő, fentebbiekbeb ismertetett helyzet javítására. Az ajándékozó tartozásai a megajándékozottal szemben. Irta RÉVÉSZ BÓDOG dr., sátoraljaújhelyi ügyvéd. A gyakorlati jogéletben gyakran alkalmazást nyerő jogszabály, hogy a megajándékozott felelős az ajándékozó ajándékozáskori hitelezőinek az ajándék erejéig. E felelősségnek előfeltétele, hogy az ajándékozó hitelezője —• kinek követelése az ajándékozás létrejötte előtt keletkezett — kimutassa, miszerint teljes követelése az ajándékozóval szemben nem érvényesíthető, illetve be nem hajtható. A hitelezőnek előbb tehát egyenes adósa, az ajándékozó ellen kell fordulnia s csak miután a pert ez ellen lefolytatta, és összes vagyonára végrehajtást vezetett s ekként kimutatta, hogy követelése az ajándékozó ellen intézett végrehajtási eljárás folyamán fedezetet nem nyert, akkor fordulhat csupán a megajándékozott ellen. A megajándékozott tehát az ellene intézett kereset megindítása alkalmával szemben találja a bírói ítéletet, melyben jogerősen megállapítást nyert, hogy az ő ajándékozója az ajándékozás létrejötte előtt már el volt kötelezve, adósa volt az ellene, mint megajándékozott ellen fellépő felperesnek. Vitathatja-e az alperesként perbe vont megajándékozott a jogerős ítélettel szemben a felperesi követelés valódiságát, annak létrejöttét és tényleges fennállását és a bíróság az alperesi kifogás folytán belemehet-e a felperesi követelés valóságos létrejöttének és fennállásának vizsgálatába, avagy, miután a kereset alapját tevő követelés már jogerős ítélettel megállapítást nyert, alperesnek minden erre vonatkozó kifogásait és tagadásait figyelmen kivül kell-e hagynia a bíróságnak, elfogadván a felperes érvelését, melylyel az ítélt dolog kifogását érvényesiti ? A gyakorlatban észleltem, hogy vannak, kik mereven erre az utóbbi álláspontra helyezkednek. De ez a felfogás a maga merevségében meg nem állhat s a resjudicata alapján a kérdés el nem dönthető. Ez esetben resjudicataval nem állunk szemben. Mert az ítélet csak a perben álló felek közti jogviszonyt szabályozhatja, következésképp harmadik személyekkel szemben kötelezettségeket meg nem állapithat. Már pedig a megajándékozott ily harmadik személy, akit ha teljes merevséggel elzárnánk attól a jogtól, hogy a követelést, — amely miatt az ő marasztalása kereseti petitum tárgyává tétetett — szóvá tehesse, ez egyértelmű volna az ajándékozási jogügylet illuzóriussá tételével. Ez elv érvénye oly fegyvert szolgáltatna az ajándékozó kezébe, mely mellett az ajándékozott érték meg- vagy meg nem tarthatása az ajándékozó önkényétől függne. Mert mig magánjogunk doktrínái az ajándékozás visszavonását rendkívül szük térre korlátozzák, azt osupán a megajándékozott hálátlansága miatt engedvén meg, addig az ismertetett álláspont mellett kerülő uton mindig módjában állana az ajándékozónak, hogy az ajándékot visszavonja. E célból csupán egy színleges hitelezővel való összejátszásra s esetleg egy antedatált okiratra lenne szüksége. A kérdés, vajon a felperes megítélt követelese az általa a megajándékozott ellen indított per során vita tárgyává tehető-e, csupán az esetek specializálása, a bíró distinkciója mellett dönt hető el. A hitelező követelése nagyon gyakran makacssági ítélettel nyer megállapítást az ajándékozóval szemben. Ennek indoka sok esetben, hogy a teljesen vagyontalan ajándékozó tudva, hogy a megítélt követelés rajta amúgy sem hajtható be, nem tartja érdemesnek a perbeszállást. Már most az ekként hozott makacssági ítélet alapján a megajándékozott ellen indított per folyamán ezt elzárni attól, hogy ajándékozója követelésének létrejöttét, vagy fennállását vita tárgyává tegye, kizárni azt, hogy a bizonyítási eljárás ez irányban foganatosittassék: ez semmi esetre sem elfogadható, semmiképp sem jogos álláspont. Másként alakul a helyzet, ha a hitelező követelése az ajándékozó ellen indított per során, contradictorius tárgyalás alapján nyert megállapítást. Ez esetben a bíróság felhasználhatja bizonyítékul a megajándékozott ellen indított perben az ajándékozó ellen lefolytatott per adatait. Sőt, ha a bíróság az ajándékozó ellen indított perben lefolytatott tárgyalás és bizonyítás egész tartalma alapján arra a meggyőződésre jutott, hogy a megajándékozott által a követelés létrejötte vagy fennállása tekintetében felhozott kifogások figyelembe nem vehetők s azokkal alperes csupán az ügy befejezésének késleltetését, vagy más meddő eredményeket céloz, az okoknak előadása mellett a bíróság a bizonyítást mellőzheti és meggyőződését a követelés fennállására nézve abban a perben keresztülvitt bizonyítás eredményére alapithatja, melyben a felperesi követelés megítéltetett. Reassummálva fejtegetéseinket, azok eredményeként leszögezhetjük, hogy a birói cognitio, a szabad mérlegelés mellett dönthető el csupán, vajon vitatható-e a megajándékozott ellen indított per folyamán az ajándékozó követelésének fennállása ; mert a birói szabad mérlegelés az a világító fáklya, melynek fényénél a kérdés az anyagi igazságnak megfelelően dönthető el. ítélkezés az örökösödési perekben. Irta FÉNYES VINCE, zilahi kir. tszéki biró. (Folytatás.)*) Mindezeknek előrebocsátása után most már a cikkünk elején felhozott helytelen gyakorlat indokai helytállóságának elbírálására térhetünk át. Első helyen említettük ezen indokok között azt a jogszabályt, hogy: ('.örökösödési perekben az öröklési igények minden irányban elbirálandók». Ezt a jogszabályt a gyakorlat annak a kényszernek a hatása alatt létesítette, amelyet az 1868 : LIV. t.-c. 559—594. §-ainak hiányos rendelkezései szültek, s e gyakorlatnak éppen az volt a célja, hogy az örökösök — kötelező hagyatéki eljárás hiányában — az itélet vhajtása utján olyan igényeiket is érvényesíthessék, illetőleg olyan örökösök igényei is érvényesíttessenek, amely igények per tárgyává nem tétettek, illetőleg amely örökösök cselekvőleg perbe nem léptek s e joggyakorlat célja lényegileg ugyanaz volt, ami az 1894 : XVí. t.-cikké, hogy t. i. a tkvi állapot a tényleges állapottal lehetőleg összhangba hozassék. Nem szabad azonkívül szem elől tévesztenünk azt sem, hogy ((örökösödési igények* alatt nem lehet mást érteni, mint azt, hogy ki tarthat igényt az örökségre, minő alapon és minő arányban és hogy ez az igény minő vagyontárgyakra terjed ki; de semmiesetre sem «öröklési igény» az, hogy a megítélt jog mi módon érvényesíttessék, t. i. az itélet végrehajtása által, az örökösöknek a bekebelezésre való feljogosítása által, vagy az 1894: XVI. t.-c. 88. §-a értelmében. Az érvényesítés iránt való intézkedés nem maga az igény, hanem annak módja, ami csak jogrendőri intézkedés és ítélkezés tárgyát nem képezi, különösen megállapítási kereseteknél, amilyenek — mint fentebb bebizonyítottuk — az örökösödési perek. De különben is absurdumnak tartom az ítéletben annak a megállapítását, hogy a feleknek a részükre megítélt jogokat érvényesíteni szabadságukban áll, s arra fel is jogosíttatnak. Absurdum ez azért, mert a megítélt jog érvényesithetésének joga magából a jog lényegéből folyik s az itélet végrehajthatóságában nyilvánul s így az általam megtámadott nézet pártolóinak végrehajtás terhe alatt arra kellene kötelezniük a peres feleket, hogy az itélet értelmében való hagyatékátadást *) Előző közlemény a 3. számban.