A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 4. szám - A S. E . 52. §. szerinti elévülés az igazolás (1881: 61-68. §§.) kérdésében

A JOG 29 tűrjek ; de_ezt a kötelezést feleslegessé teszi az 1894: XVI. t.-c. 88. §. és 75. §-ának imperativ intézkedése, amelylyel szemben az a kijelentés, hogy a peres felek a résziikre megítélt jog telekkönyvi bekebeleztetésére feljogosittatnak, üres kijelentés és felesleges irka-firka! Más irányban ismét ez a joggyakorlat az ellenkező túlzásba esik és ellentétbe jön fennen hangoztatott azzal az elvével, hogy ((örökösödési perekben az öröklési igények minden tekintetben megoldandók)). Nevezetesen, ha a végrendeletet több örökös közül csak egy támadja meg, a végrendeletet csak ezzel az egygyel szemben mondja ki hatálytalannak, ugy hogy tudok esetet, amikor ugyanazt a végrendeletet a 4 örökös 4 külön érvénytelenítési perrel támadta meg. Hol maradt itt a fenti elv alkalmazása? Eltekintve attól, hogy az először fellépett öiökös által felhozott okok a végrendeletet absolut érvénytelenné tették. No, de ennek a kérdésnek bővebb taglalása más lapra tartozik. Másik érve a régi nézet híveinek, hogy a bíróság ítéletét a kereseti zárkérelem korlátai között köteles hozni. Ezen érv megbirálhatása végett szükséges egy pillantást vetni az örökösödési perekben szokásos kereseti zárkérelmekre. Ez a kérelem vagy tisztán megfelel a kereset megállapítási jellegének, t. i. azt kéri, hogy megállapittassék felperes örökösi minősége s részesedési aránya vagy kötelesrésze, vagy megállapittassék a végrendelet (öröklési szerződés) érvényes vagy érvénytelen volta. Gyakori az a zárkérelem is, hogy alperes a birtokában levő hagyatéki ingatlan kiadására is köteleztessék; de legtöbbnyire e kérelem a régi birói gyakorlathoz simulva arra irányul, hogy peres felek feljogosittassanak tulajdonjogukat a jogerős ítélet alapján bekebeleztetni, sőt nem ritkán az a kereseti kérelem is terjesztetik elő, hogy a perbíróság a hagyatékot a kereset, illetőleg ítélet alapján adja át. A megállapítási keresetek természetének megfelelő s első sorban emiitett zárkérelem esetén maguk a régi nézet képviselői is az 1868 : LIY. t.-c. 248. §-át kénytelenek alkalmazni, amely szerint az ítélet a felek kérelmén tul nem terjeszkedhetik s így kénytelen-kelletlen leszállanak ezekben az esetekben arról a vesszőparipáról, hogy az örökösödési perekben az öröklési igények minden irányban megoldandók, hanem itt aztán a másik túlságba esnek, t. i. mellőzik a jogerős ítéletnek a hagyatéki bírósággal való közlését, mondván, hogy ez iránt zárkérelem nem terjeszttetett elő. A birtokbaadás elrendelésére irányuló zárkérelem teljesítése ellen én sem látok elvi akadályt fennforogni, sőt annak teljesítését gyakorlati szempontból kívánatosnak is tartom, mert ez akkor is peruira tartozik, ha a hagyatékátadó jogerős végzés alapján lép fel az örökös birtokperrel és mert a célszerűség is amellett szól, hogy a peres hagyatéknak az ítélet alapján történt hagyaték-bírói átadása után ne kelljen az örökösnek külön birtokpert indítania. De különben is a birtokbaadásnak az örökösödési perben való megítélése esetén a helyzet ugyanaz lesz, ami a hagyatéknak per nélküli átadása esetén, hogy t. i a birtokbanlételt, illetőleg birtokbajutást követni fogja a hagyaték átadása. A birtokbavétel a hagyaték átadásával másképpen sincs szerves kapcsolatban, mert annak az örökösnek, akinek a hagyaték átadatott, a birtokot — esetleg — per utján kell megszereznie és mert az 1894: XVI. t.-c. a hagyaték részleges átadását is megengedi. Annak a kérelemnek a teljesítésére nézve, hogy a peres felek a részükre megítélt jog bekebeleztetésére feljogosittassanak, nézetünket már fentebb elmondottuk, itt csak azt jegyezzük meg, hogy e kérelem teljesítése felesleges akkor, ha a perbíróság az 1894: XVI. t.-c. 88. §-ának rendelkezését megtartja; törvénytelen pedig akkor, ha a 88. §. intézkedéseit akarja helyettesíteni; mert igaz ugyan az, hogy mindenkinek jogában áll a részére megítélt jogot tkvi bekebelcztetés által absolut hatályúvá tenni, vagy nem tenni, de az is igaz, hogy a feleknek ezt a jogát pozitív törvény, az 1894: XVI. t.-c. korlátolja jogbiztonsági célok érdekében 4. és 75. §-ában foglalt amaz intézkedései által, hogy a hagyatéki eljárást az ingatlanok tekintetében hivatalból rendeli lefolytattatni és hogy a jogerős hagyatékátadó végzés tkvi foganatosítása iránt hivatalból való intézkedést rendel, aminek célja — e törvény indokolása szerint — a tkvi állapotnak a tényleges állapottal való összhangba hozatala. Ha mármost a perbíróság e kérelmet teljesiti, ugy a 88. §. alkalmazása mellett is megtörténhetik az az eset, hogy a hagyatéki bíróság látván, hogy a megítélt jog tkvi kitüntetése a felekre van bizva, az ítéletet egyszerűen az iratokhoz csatolja, a felek pedig vagy tudatlanságból, vagy szegénységből, vagy mert az itélet rendelkezéseit önként és tényleg foganatosítják egymás között, a tkvi bekebelezést elmulasztják : aminek aztán a tkvi állapot rendetlensége — s így a törvény intenciójának meghiúsítása — lesz az eredménye és pedig hogy nem kevés esetben, azt csak az tudja, aki telekkönyvi és különösen tényleges birtoklási ügyekkel behatóbban foglalkozott. De ez az eljárás az alperest még előnyösebb helyzetbe is juttatná; mint a felperest. Ugyanis a pernyertes felperes tulajdonjogát a tkvbe csak külön kérelem utján kebeleztethetné be, ellenben ha a pert elveszti, akkor az alperes minden további kérelmezés és költség nélkül bejuthat a tkvbe, mert a törvény 88. §-a ugy a keresetnek helyet adó, mint az azt elutasító ítéleteket áttenni rendelvén a hagyatéki bírósághoz, az elutasító itélet vétele után a jbiróság az alperes tulajdonjogának bekebeleztetéséről gondoskodik. Erre való tekintettel az ellennézetiiek csak akkor járnának el következetesen, ha a hagyatékot a kereset elutasítása esetén is átadnák, mert a már megindított perre való tekintettel az «öröklési igényeket» csak igy oldanák meg minden irányban. Még helytelenebb annak a zárkérelemnek a teljesítése amely arra irányul, hogy a hagyaték az Ítéletben adassék át Nevezetesen a 1894 : XVI. t.-c. 6. í?-a határozottan kimondja hogy az örökösödési eljárás s igy a hagyaték átadása is kizárólag a jbiróságok hatáskörébe tartozik. Ezen a határozott parancson nem lehet magunkat azzal túltenni, hogy a tszék tágabb hatásköre a szűkebb jbirósági hatáskört absorbeálja, mert itt ügybiróságról van szó, és mert az 1894 : XVI. t.-c. illetékességről szóló 7. §-a nem fedvén az 1868 : LIV. t.-c. 37. §-ának intézkedéseit, még illetékességi anomália is származnék az ilyen eljárásból. Pl. az ország területén soha nem lakott, de Szatmár vármegyében birtokos örökhagyó Szegeden halálozván el, hagyatékának tárgyalására a szegedi jbiróság, az ingatlan körül támadt örökösödési perek elintézésére pedig a szatmári kir. tszék vagy jbiróság bir illetékességgel: hogy juthatna már most ez ahhoz, hogy ennek az egyénnek a hagyatékát — a kérelem erre is irányulván — átadja. De ha már ezt a zárkérelmet teljesitik, ha a hatáskört absorbeáltnak s az örökösödési igényeket minden irányban megoldandóknak tartják, akkor legyenek következetesek s a hatáskör átszállásából folyólag adják át a hagyatékot akkor is, ha a keresetet elutasították, mert hiszen a per megindultával a hatáskört átvették s azon a kereseti kérelmen sem terjeszkednének tul, hogy a hagyaték átadassák, mert pervesztés esetén felperes kevesebbet kapván, mint amit igényelt, ez a kérelme teljesíthető. Csakhogy ezen következetes eljárásból azonnal nyilvánvaló lenne, hogy a perbíróság illetéktelenül hagyatéki bíróságnak tolja fel magát. Mint tehát ezekből láthatjuk, az ellennézet pártolóié második érvükkel sem képesek elfogadhatóan indokolni eljárásukat, az az érvük pedig, hogy a tkvi bekebelezés hivatalból való eszközlésére módot nyújtani a kereseti kérelmen való túlterjeszkedés és a felek fölött indokolatlan gyámkodás lenne, igazán érthetetlen akkor, amikor az 1894: XVI. t.-c. maga igyekszik az öröklés utján szerzett tkvi jogokat hivatalból kitüntettetni. (Vége köv.) A S. E. 52. §. szerinti elévülés az igazolás (1881- 61—68. §§.) kérdésében. Irta TERESTÉNYI DÁNIEL, hajdúböszörményi kir. járásbiró. Ezen a cimen A Jog f. évi 2-ik számában Pártos Károly dr. somorjai ügyvéd vitát provokált. Egyelőre általánosságban azt a kérdést kell tisztázni: maga az igazolás kérdése, mint amely sommás pereknél magával a főügygyel kapcsolatos peraktust képez, szorosan véve perügynek tekintendő-e. Szerintem maga az igazolás perügynek nem tekinthető, s ekként, mivel a S. E. 52. §-a csupán magára a sommás perre, mint perügyre mondja ki azt, hogy ha a tárgyaláson szabályszerűen idézett egyik fél sem jelenik meg, a per mindaddig szünetel, amig abban valamelyik fél ujabb határnap kitűzését nem kéri, ebből tehát világos, hogy maga az igazolás, a S. E. 52. §-a szerinti szünetelő perek módjára nem kezelhető. Mihelyt valamelyik per az egyik fél megjelenése folytán az ügy felhívásával érdemileg befejeztetett (S. E. 50 $.), ez nem tartozik többé a szünetelő perek közé, csak abban az esetben esik vissza, ha az igazolás kérdésében egyedül az igazolással élő jelenvén meg, az ügy érdemében nem kér határozatot, hanem csak az ítéletnek hatályon kívül helyezését ; ha azonban az igazolással élő és azt kérelmező fél sem jelenik meg, akkor az igazolási kérelem hatálya eo ipso önmagától elesik, mintha igazolással nem is élt volna. Mert eklatánsul mi képezi az igazolási kérelem tárgyát ? Egyedül csak az, hogy a mulasztás vétlennek mondassék ki, ez a kérelem azonban csak szóbeli tárgyaláson ismételt előadással tekinthető olyannak, amelynek alapján a mulasztást