A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 43. szám - Az ösztöndijügylet jogi tartalma. 2. [r.]

312 A JOG Mi történik most az érték kiadása dolgával? Lehet-e a kiirót a kiadásra kényszeríteni ? Milyen formában és milyen feltételek mellett? A kiiró önkötelezése komoly volt, a jognak tehát módot kell adnia arra, hogy az ugyancsak komoly közgazdasági cél érdekében történt elfogadása (pályázat beadása) az ajánlatnak szerződéses viszonyt, vagy ehhez hasonlót teremtsen. Elvben el kell ismerni, hogy a kiiró és a pályázó között jogivá lett a kapcsolat, hogy a pályázónak ha a kiírásnak eleget tett, vagy képes tenni, igénye van a viszonos teljesítés kikényszerítésére. A kiiró csak egy ellenvetést fog tehetni: hogy a pályázó a feltételeknek nem képes megfelelni. Erről az oldalról kétessé válhat a pályázó igénye, ha a kiírás nem gondoskodott pártatlan pályázati bíróságról, ha a kiiró egyúttal utolsó biráló fórum is. Igaz, hogy az ilyen kiírások nem nagyon tarthatnak számot komoly versenyzők sorompóba szállására és hogy éppen a jelentősebb és komoly kiírások olyan itélő fórumra bizzák a döntést, mely a kiiró és adományozó személyétől teljesen távol áll, mégis lehetnek esetek, amikor ebben a tekintetben kivételek és ennek nyomán nehézségek merülnek fel. Általában véve azonban 'a lejárat utáni helyzet nagyjából olyan, mint a lejárat előtti. A dijkitüzésnél számot tarthat a dijra, aki a kikötött munkát, eredményt fel tudja mutatni. Az ösztöndíjnál csak érdekmegtéritésről lehet szó, mert ajándékügylet esetén szolgáltatásra szorítani az igérőt csak akkor lehet, ha már tudomásul vétetett az igéret elfogadása. A kiirás ígéret. A pályáz ati beadvány elfogadásra való készségnek kijelentése. Ha erről az ig érő tudomást nem akar venni, nem perfektuáltatik az ajándékozási ügylet. Más az eset a találási jutalom igérése körében. Itt a puszta véletlen, a találás ténye határozza meg a nyertest, tehát az ügyletet is a véletlen, mint külső tény, perfektuálja. Ezzel tehát elesnek azok a .nehézségek, amelyek az akaratok találkozásának és teljesítésének kérdésében amott felmerülhetnek. Ezek szerint (egyrészt a kiiró között, másrészt a pályázók között) már a kiírásból kifolyólag hallgatagon quasi contractualis viszony keletkezik. Ez szerződéssé akkor válik, amikor a győztes ki van jelölve. Mi e szerződésnek tartalma ? Láttuk, hogy a caesura előtti viszonynak szabályozója elsősorban a kiirás szövege volt.5) Ez lesz a caesura utáni időben is. Ha azonban a kiirás nem volna mindenben kimerítő, akkor a szerződések megkötésére és teljesítésére vonatkozó általános szabályok lesznek irányadók. * * * Eddig az ösztöndíj kérdésével technikai értelemben foglalkoztunk. Arra törekedtünk, hogy az ügylet keletkezésének körülményeit kiderítsük. Keressük mármost hatásait onnét kezdve, 6) A Tervezet 1,657. §-a : «Pályadij kitűzése csak ugy érvényes, ha a határidő, amely alatt pályázhatni, a felhívásban meg van állapítva : a közhírré tett határidő meg nem változtatható. A felhívásban az is kiteendö, hogy a díj odaítélése felöl ki fog dönteni. Ha ez meg nem történt, vagy a kijelölt pályabirák ebbeli tisztjükben nem akarnak, vagy nem képesek eljárni vagy azzal késnek, bármelyik pályázónak vagy a dij kitűzőjének kérelmére a biróság rendel ki szakértő pályabírókat. Bárki van is hivatva a dij odaítélésére, döntése megtámadhatatlan.» vannak, azt onnan el kell vinnünk jobb emberek közé. Valóban megszívlelendő, hogy a gyermek serdülésének és fejlődésének korában érzelmi világa sokkal fejlettebb, mint testi és szellemi tulajdonságai. Ez az idő a gyermekkortól egész a meglett korig tart, mely időn belül a környezetéhez való alkalmazkodás lassú bonyolódott szakát küzdi meg. Nekünk tehát egy nagy szervezetre van szükségünk, mely a gyakorlati közigazgatást és elméleti szakértelmet a társadalom jóindulatával, részvétével mintegy összeforrasztja. Hol találjuk meg ezt a szervezetet ? A hivatalos közigazgatásban ezt a szervezetet meg nem találjuk. A hivatalos közigazgatás gépezete rideg, élesen zakatol, mint a rosszul megolajozott gép. A közigazgatás valóban szüvnélküli, léleknélküli gépezet, mely a reá rótt munkát nagy pontossággal, de mint Hamlet sírásója mechanice végzi, a törvényt mereven alkalmazza s a szabály prokrustesi ágyába akarja belenyujtani vagy belecsonkitani a szerencsétlen embert, a helyett, hogy ennek a mikrokosmosnak egyéniségét, gondolatkörét iparkodnék a rideg betűvel harmóniába hozni. A bűntettes gyermek védelmét tehát tisztán a közigazgatás merev szervezetére bizni nem lehet Legegyszerűbb lenne, ha a vármegye közigazgatásában, vagyis a vármegyei rendszerben találnánk alkalmas institutiót. Ez a rendszer van meg Franciaországban, ezt kereste az ez évben megtartott bécsi gyermekvédő kongresszus is. Ha mi lépnénk erre az útra, csakhamar meg kellene állnunk, hogy visszaforduljunk. A megye, az alkotmánynak ez évezredes bástyája eddig nem nagyon kereste a szociális és humanisztikus j kérdéseknek megoldását. Maga a szervezet, melyet mi törvényhogy a kiiró a dijat kiadta, ezzel az ügylet materiális eredményét teszszük vizsgálódás tárgyává. Innét kezdve elesik a megelőző forma kérdése. Közömbös lesz, volt-e a kiirás? Mi az ösztöndíj akkor, amikor már a nyertes kezébe került ? Ingyenes szolgáltatás, ajándék. Nem változtat ezen az sem, hogy az adományozó valami ellenszolgáltatás fejében adta. Nem pedig azért, mert ennek dacára az ajándékozás minden elemének fennforgását ki lehet mutatni az ösztöndíjban. Vegyük sorra ezeket az elemeket. Az ügyletnek subjectiv része: az ajándékozási szándék, itt is, amott is megvan, abban az értelemben, hogy az adományozó vagyoni ellenszolgáltatásra nem számítva juttat vagyoni értéket a nyertesnek. E szerint az a második elem, hogy az ajándék az adományozónak oldalán vagyoni áldozatot, vagyoncsökkenést jelent, szintén megállapítható. Végül teljes mértékében megvan az a vonása is, hogy a nyertesnek a vagyona az ösztöndíj folytán, — legalább időlegesen — gyarapszik, ami az ajándékozásnál nem mindig szembe szökő, mivel a vagyoni juttatás nem mindig áll pozitív teljesítésben, hanem gyakran követelések elengedésében és másban is. Ezek szerint tehát semmi szükség sem volna arra, hogy az ösztöndijügyiettel ebben a második fázisában külön foglalkozzunk, így látszik ez első pillanatra. Ha azonban mélyebben vizsgáljuk a kérdést, akkor ki fog derülni, hogy az ösztöndijban még a kiadása után is van egy alkatelem, amely helyénvalóvá teszi a speciális elbánást. Amikor az ösztöndíj csak jutalmazás célzatával adatik, akkor tényleg csak ajándékkal állunk szemben. Az ajándéknak jogi szerkezete teljesen fedi a jutalmazó ösztöndíjnak lényegét. Még az a vonása az ajándéknak is megáll, hogy hálátlanság okából visszavonható. Más a helyzet azonban az u. n. segélyező ösztöndijaknál. Itt az adományozó meghatározott célra adja az ösztöndijat. A cél nem mindig a nyertesnek önérdeke, saját ügye. Csak addig terjed az ő szerepe, hogy az ő személyén keresztül közelítendő meg az a közérdekű cél, amelynek szolgálatára van kötelezve az ösztöndijügyletben megtestesített szerződésnek következtében. Itt tehát kötelezettsége van a megajándékozottnak is. Még pedig olyan, mely a többi úgynevezett vegyes ajándékozásbeli ellenkötelezettségnek természetétől lényegesen eltér. A donatio sub modo-hzxi a meghagyás szabály szerint valami vagyonrésznek elidegenítése lesz. Kivételképen személyes szolgáltatás. Az ösztöndijnál azonban csak a megajándékozottnak személyében valósulhat meg a viszonos kikötés. Milyen itt a nyertesnek felelőssége ? Hogyan szorítható a teljesítésre ?Mik a szabályok lehetetlenülés, elszegényedés esetén, milyen a visszatérítési kötelezettség, teljes-e vagy csak a gazdagodás erejéig megy-e? Mindezek olyan kérdések, melyeket legalább általánosságban érintenie kell ebben a körben a jogi szabályozásnak. Nézzük előbb a visszteher kérdését. Ha arra az eredményre jutunk, hogy amire az ösztöndíjas kötelezve van, az vagyonértékben felér az ösztöndíjjal, akkor semmi okunk sem lesz arra, hogy ajándékozást vitassunk és annak a szabályait alkalmazzuk. Akkor csak a szigorúbb synallagmatikus szerződések szabályai és a méltányossággal és erkölcsi szempontokkal dolgozó ajándékozási I hatósági bizottságnak nevezünk, olyképen alakul, hogy ebben elsősorban az egyes nagyobbak, másodsorban képviseleti uton, I a kisebbek anyagi és gazdasági érdekei részesüljenek oltalom ban. De ott van az árvaszék. Hisz ennek elsősorban a gyermekvédelem lenne a rendeltetése. És mit látunk ? Azt látjuk, hogy az árvaszék által kezelt árva-tartalékalapok kamatjövedelmeit a vármegyék közigazgatási célokra fordítják, azt látjuk, hogy abban a küzdelemben, melyet az egyes községek kifejtenek, hogy a 7 évnél idősebb' gyermekek az állami gyermekvédelem kötelékéből kiadassanak s a község gondozására bízassanak, rendesen a községek mellé állnak és nem törődnek azzal, hogy az állam által 7 éves korig felnevelt gyermek mint fog elzülleni a községi közigazgatás által számára biztosított u. n. oltalomnak áldásaiban. Azt látjuk, hogy midőn a menhelyek igazgatói a Gyvsz. rendelkezése szerint az árvaszéket arról értesitik, hogy a következő évben egy, az ő fennhatósága alatt álló gyermek betölti 15. évét, ahelyett, hogy a gyermek jövőjét biztosítanák, egyszerűen az illetőségi községet értesitik, hogy majd akkor, ha az akta esedékessé lesz, vegye át a gyermeket és gondoskodjék róla. Hogy pedig az árvaszékek ily felfogást követnek, hivatkozhatnám konkrét adatokra is, de ez alól felment engemet a belügyminiszternek az erkölcsi romlás veszélyének kitett vagy züllésnek indult gyermekek oltalmáról szóló folyó évi június 13-án 60,000. szám alatt kiadott rendelete, mely ép oly szigorúan mint élesen tanítja ki az árvaszéket a gyermekvédelem iránt tanúsítandó feladatok teljesítésére. A községről, mint számbavehető tényezőről már nem is szólok. Csak azt jegyzem meg, hogy 36 esztendő óta van ér-