A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 38. szám - Színházi jogunk. Külföldi szín- és zeneművek előadási jogát tárgyazó szerződések. 16. [r.]

A. JOG Az utóbb emiitett intézkedést csak helyeselni tudjuk; nem hagyhatjuk azonban szó nélkül a 75. §-nak a becslés miként­jére vonatkozó rendelkezéseit. A becslés a végrehajtási eljárásnak nem annyira jelenték­telen mozzanata, amint azt az indokolás elhitetni akarja. Elég utalnunk az 1881 : LX. t.-c. 78. §-ára, midőn a szo­ros zár és átszállitás elkerülése céljából a végrehajtást szenve­dőnek a lefoglalt tárgyak ((becsértékét» kell birói letétbe he­lyezni. Ugyanez az eset, midőn a 93. §. esetében a szeren­csétlen igénylő, hogy a végrehajtás felfüggesztését kieszközölje, szintén az igényelt tárgyak becsértékét köteles biztosítékul a bíróságnál letenni. A 104. §. értelmében elrendelt előleges árverés is csak ezen a módon akasztható meg. Ki lehet mutatni a becslés fontosságát más vonatkozá­sokban is. Most elégedjünk meg a felhozott példákkal, melyek eléggé bizonyítják, hogy bizony nem mindegy egyik félnek sem s gyakran még ezeken kívül más, harmadik személyeknek sem, hogy a lefoglalt tárgyak felületességből vagy tudatlanság­ból többre vagy kevesebbre becsültetnek, mint amennyit valóban érnek. Igaz, hogy a helytelen becslésből származható sérelem nagy részben elhárítható, ha legalább az egyik fél becsüs alkalmazását kéri. Csakhogy sokszor egyik vagy másik fél nincs jelen. Mi történik ilyenkor? Aztán meg az a sokszor, sőt legtöbbször a dolog jelentőségével tisztában nem lévő tél nem is tudja, hogy joga volna és célszerű volna becsüs alkal­mazását kérni. Helyes volna tehát vagy magában a törvényben, vagy legalább az életbeléptetési rendeletben a kiküldöttnek köteles­ségévé tenni, hogy ezen jogára a jelenlevő felet figyelmeztesse. Abban az esetben pedig, midőn a végrehajtás hivatalból toga­natosittatik, feltétlenül megkivánnók egy, a helyi viszonyokkal ismerős becsüs alkalmazását. Az ezzel felmerülő költség jelentéktelen; és miután a kiküldött eljárási dija a becsérték után igazodik, ezen a réven sok esetben az is megtérül. Az eddigiekből is világos, hogy midőn a javaslat a végre­hajtási költségeket apasztani akarja, nem mindig jár a helyes uton; azon, amely valóban célhoz vezetne. Radikálisnak meg éppen nem mondható e tekintetbeii, pedig ezt vártuk volna. Vártuk volna, amint már emiitettük, a birósági végre­hajtói intézmény újjászervezését, — vulgo: államosítását, — ami nélkül a magunk részéről gyökeres orvoslást elképzelni nem tudunk. Nem feladatunk e dolgozat keretében azoknak az okok­nak a felsorolása, amelyek ennek megvalósítását kívánatossá teszik. Csak csodálkozásunknak adunk kifejezést, hogy ez a kér­dés még csak ez után «fogja megfontolás tárgyát képezni.» Azon hosszú idő alatt, melyet a javaslat előkészítése igénybe vett, ezt a sokat és régóta sürgetett kérdést igazán kár volt előbb megfontolás tárgyává nem tenni. Egyetlen elfogadható mentségnek csak azt fogadhatjuk el, hogy az igazságügyi kormány «gyorsam> akarja megvaló­sítani a reformot, amiben nincs semmi okunk kételkedni. Eszerint, nehogy a megfontolás áldozatává váljon ez, ha nem is teljesen kielégítő, de kétségen kívül jó szándékú javas­lat, a gyors megvalósítás érdekében egyelőre a végrehajtók államosításáról le lehet mondani. Nem mondhatjuk ugyanezt arra, hogy a javaslat nem merészkedett el addig, hogy a végrehajtás elrendelése iránti kérvények haszontalan és ostoba rendszerével szakítson. Nincs értelmetlenebb valami, a törvénykezés bármelyik ágát vizsgáljuk, mint az, hogy a végrehajtási kérvényt sokszor tucatokra menő példányszámban kell beadni. Ha már a javaslat nem ment el odáig, hogy a végre­hajtás külön birói elrendelés nélkül záradékkal ellátott határozat alapján történjék, •— pedig ha csakugyan olcsóvá akarja tenni a végrehajtást, ezt az intézkedést fel kellett volna vennie, — legalább ki kellett volna mondania, hogy: a végrehajtási kér­vény mindig csak egy példányban adandó be s járásbirósági ügyekben szóval is előterjeszthető. Nem kellene akkor az indokolásnak olyan tarthatatlan érvekkel előállania, hogy «a határozatnak végr. záradékkal való ellátása is ügyvédi közbenjárás esetében kiérni költséggel járna», mert az a végrehajtás-kérési költség, mely a jelenlegi törvény szerint felmerül, a anémi költség» fogalmától jó távol esik, de ettől eltekintve is, merőben cél és haszon nélkül való. És nem kellene az indokolásnak ismételten bevallani a régi törvény gyökeresebb átdolgozásától való ideges félelmét, mert a javasolt intézkedés a régi törvény igen kevés és könnyen keresztülvihető változtatásával a javaslatba felvehető lett volna. TÁRCA. Színházi jogunk.*) — A. Jog eredeti tárcája. — (Folytatás.) b) Külföldi szín- és zenemüvek előadási jogát tárgyasó szerződések. Egy másik ágazata a színházi ügynökségeknek: foglal­kozik a külföldi szinmű- és zeneműszerzők műveinek értékesí­tésével. Nálunk csak a Nemzeti Színház és Vígszínház birnak erre nézve önálló szerződési mintákkal; az Opera itt is csak írott szerződésekkel dolgozik. A többi színházaink rendszerint aláírják a szinházügynök által eléjük terjesztett, többnyire idegen nyelvű szerződésmintát. i x) A Nemzeti Színháznak : külföldi színmüvek vételére irányuló szerződései. 1. A színház öröktulajdoni és kizárólagos joggal meg­veszi az illető színmüvet, melyet a főváros területén ' bármely színpadon előadhat ügy, hogy azt magyar nyelven senki más elő nem adhatja; német nyelven pedig csak néhány hóval a magyar nyelven történt előadás után. (A Vígszínház szerződésének 1-ső és 6-ik pontjai ugyané határozatot foglalják magukban, — azon egyedüli eltéréssel, hogy Budapesten kívül: Magyarország területén a mű csak a budapesti előadás után kerülhet színre.) .2. Eladó kötelezi magát az 1884. évi XVI. t.-c. 8—9. és következő szakaszaiban felsorolt intézkedéseket betartani, a jogvédelmet saját személyében eszközölni és a kizárólagos , előadási jogot minden irányban megvédeni, vagy ha ezt tenni j nem akarná, a szükséges adatokat és meghatalmazást a szin- i ház rendelkezésére bocsátani. j *) Eiő-to közlemiiny a 36. számban. • Eladó elismeri a színház azon jogát, hogy amennyiben a mű, vagy ennek egy része Budapesten belépti díj mellett elő­adatni szándékoltatnék, ezen előadást eladó költségére beszün­tethesse és a bitorlót a szerzői jogról szóló törvény értelmé­ben beperelhesse. 3. írói díjban (tantieme) fizeti a színház: minden előadás bruttó bevételéből, tehát a napi bérleti hányadából is, az eset­ről esetre kölcsönösen megállapított százalékot, mely havon­ként utólagosan elszámolandó és Budapesten fizetendő. (Hason intézkedés a Vígszínház 2-ik pont: b) betűjében). 4. A szinház nincs feljogosítva a mű elajándékozására és kikölcsönzésére és az előadás jogát másnak sem át nem enged­heti, sem el nem adhatja, át nem ruházhatja, vagy ki nem kölcsönözheti. 5. Fizet a szinház a szerződés aláírásakor egy közösen megállapított előleget, mely összeg az esedékes százalékokból az első előadástól kezdve törlesztendő. Ha azonban a mű elő­adásra nem kerülne, vagy a százalékok összege ezt az előleget el nem érné, ügy azt eladó visszatéríteni nem köteles. (Azonos a Vígszínház 2-ik pont a) betűjével. Itt az előleg egyúttal: írói dijbiztositék gyanánt is szerepel.) 6. Ellenőrzés végett a szinház az eladónak, minden havi leszámoláskor: pénztári kimutatást küld az előadások jövedel­méről. ( Azonos : Vígszínház 3-ik pont.) 7. Per esetén a magyar bíróságok illetékessége és a sommás szóbeli eljárás, a felperes által választandó kir. járás­bíróság előtt kiköttetik. (Vígszínház : 8-ik pont. Itt a « Vígszínház által szabadon választandó budapesti járásbíróság)) van kikötve.) 8. Eladó köteles a tantiéme-előleg felvételekor : a mű ere­deti szövegkönyvének egy példányát díjtalanul szállítani. (Víg­színház: 4-ik pont: «esetleg zenéjét, díszlet-és jelmez-rajzait, mise- en scéne-jeit, amennyiben léteznek. E tárgyak a szinház tulajdonát képezik.») 9. Az összes bélyegek költségei eladót terhelik. (A Vígszínház szerződésében még a következő : külön ha­tározatok is foglaltatnak: 2-ik pont b). hz iródijelőleg, a mű előadásai után ese­dékes irói dijakból, minden más hitelező vagy engedményes

Next

/
Oldalképek
Tartalom