A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 37. szám - Közjegyzői dijak és eljárási dijak. 2. [r.]

261 A JOG veszélyeztetve, ha az állam már preventive bizonyos korlátokat szab a kereskedő s illetve a hitelező elé s ezáltal nemcsak az j adóst óvja meg a sokszor valósággal ráoktrojált hitel könnyelmű | igénybevételétől, és ennek a legtöbbször matematikai bizonyos- | sággal bekövetkező veszélyeitől; de a hitelezőnek is direktívát j ad, hogy okosan, érdekeit jól felfogva kinek hitelezhet. Másrészről pedig, ha a kereskedelem hatalmas emeltyűje is az ország felvirágzásának, épp oly hatalmas tényező ebben a kisipar és — különösen nálunk — a mezőgazdaság is. Quod uni justum, alteri aequum. Támogassuk, istápoljuk a kereskedelmi érdekeket, de ne a kisipar és mezőgazdaság rovására. A kereskedelemnek jól felfogott érdeke éppen az, hogy a kisipar és mezőgazdaság erős legyen, mert csak igy lejiet ez a hatalmas kontingens a kereskedelem erős támogatója. Ne lásson a merkantilizmus rémeket, ne indítson ((hatalmas/) akciókat akkor, mikor tulajdonképpen csak arról van szó, hogy a törvényhozás évtizedek égbekiáltó sérelmeit orvosolja. A szegény ember — komisz ember. Tegyünk hát legalább arról, hogy ne legyen — földönfutó! (Folytatjuk) Közjegyzői dijak és eljárási dijak. — Válasz Csorba G. közjegyző ur cikkére. — Irta TÓTH GYÖRGY dr., kolozsvári kir. ítélőtáblai tanácsjegyző. Igazában véve keresnem kell a tónust, amelyben C 'sorba Géza közjegyző ur cikkére a tárgyilagos eszmecserék keretén belül és egy jogi szaklap hasábjain szokásos irmodornak megfelelően a megfelelő választ megadhassam, mert a «Jog» 34. számában megjelent cikkében használt hangot nem tartom a jogi szaklapokban elfogadottnak s igy — «elvi álláspontom)) folytán — ugyanazt a^hanget méltó válasz gyanánt nem használhatom. Kiemelem, hogy mi csak a «Jog» hasábjain találkoztunk eleddig egymás nevével, tehát nem tudom, hogy honnan vette a P. T. közjegyző ur azt a jogot, hogy cikkében «vállveregető» hangon irjon cikkemről s ezzel kapcsolatban rólam.1) Visszautasítom tehát cikkének személyeskedő ama passusát, amely igy szól: «Fölszólalásával azt bizonyította, hogy ő is egyike azoknak, akik a közjegyzői intézménynek és a kir. közjegyzőknek «elvi» ellenségei, akik közül egyik a napilapokban közzétett egy nemzetközi szocialista hangulatú cikket irt, hogy el kell törölni a végrehajtói és közjegyzői intézményt és teendőiket bírósági emberekkel végeztetni. Erre csak azt mondja minden természetes gondolkozású ember, hogy az ilyenek a ') A «P. T.»=pleno titulo kifejezést csupán azért használom, mert a cikkíró úrral szemben nem szeretnék rangsértést elkövetni. korszellemtől és a modern jogászoktól, jogelvektől nagyon el. maradt — gyászjogászok.» Én a saját névaláírásommal megjelent cikkben foglaltakért a felelősséget vállalom és a tárgyilagos kritikára a hátamat tartom, de visszautasítom — bárkitől jöjjön is az, — ha engemet meg nem nevezett egyénekkel soroz egy csoportba és epitetonokkal illet. A vitás kérdésre való reátérés előtt azonban P. T. Csorba Géza közjegyző ur lelkimegnyugtatására kijelentem, hogy a ((közjegyzői intézménynek és a közjegyzőknek elvi ellensége», sőt semmiféle ellensége nem vágyok. Annyira nem, hogy magam is szívesen lennék egy nekem konveniáló helyen közjegyző, de nem adnám föl akkor sem azt az álláspontomat, hogy «az 1894: XVI. t.-c. 51. §-a rendelkezése szerint a közjegyzőnek a hagyatéki bírósághoz való viszonya a kiküldött (megbízott) fogalma szerint van meghatározva)). Tegye föl továbbá a cikkíró ur azt is, hogy a «hiteles helyek» történetét, minden kornak megfelelő szervezetét és a társadalom fejlettségéhez mért kiváló jelentőségét nem csak azok ismerik és méltányolják, akik a közjegyzői kamaráknak tagjai, hanem mások is. A magam részéről már évekkel ezelőtt — hogy melyik cikkemben, most hirtelenében nem tudom — azt az álláspontot foglaltam el, hogy az 1874 : XXXV. t.-c. által szervezett közjegyzői intézmény beválván, annak hatásköre kiterjesztendő és a perenkivüli eljárásból annyi és oly mérvben utalandó a közjegyzők hatáskörébe, amennyi a bíróságok kebelében várható szervezeti változások alkalmával lehetséges lesz. A mindenkori kormánypolitika fogja azután eldönteni, hogy az ügyvédek és közjegyzők érdekei mennyiben lesznek összeegyeztethetők. Éladdig, amig a jelenlegi törvények hatályban állanak, a bíróságoknak hivatásában és szigorú kötelességében áll az igazságot pártatlanul és tárgyilagosan kiszolgáltatni, mégha a közjegyzők egyikének-másikának fáj is. A közjegyzők csak akkor tudják a dijakra vonatkozó intézkedések tarthatatlanságát kézzelfoghatóvá tenni, ha a vonatkozó összes intézkedéseket szigorúan betartják, ha átmenetileg megkoplalják is. Ha alacsonyak is a díjtételek, de a jövedelem nagy, a helyzet nem mondható a közjegyzők szempontjából tarthatatlannak. A törvény szempontjából azonban meg nem engedettnek fogja találni a bíróság, ha a fennálló szabályokkal meg nem engedett dijakat szednek egyesek, ha mindjárt kerülő uton is. Nem a közjegyzői intézmény ellen irok tehát, hanem egyeseknek vitássá tehető, vagy nyilván szabályellenes eljárása ellen. Nem a közjegyzői kar reputatióját kívánom érinteni, sem uj királyok választásakor vagy koronázásakor, sem pedig országgyűléseken, vagy az országlakosoknak közönséges vagy részleges gyűlésén bármit változtatni vagy másítani szabad ne legyen . . . minden záradékában és pontjukban változatlanul és sértetlenül meg kell tartani. Ismert tény, hogy a Decretum Május rendelkezésein már az 1492. XXXIV. t.-c. változtatásokat eszközölt. (Szövege Corpus Jurisban.) Az 1492. CVII. t.-c. azok ellen intézkedik, kik interregnum alatt erőszakoskodnak. (L. a Corpus Jurisban.) Ezen örök érvényűnek nyilvánított t. cikket, mert interregnum 152fi óta nem fordult elő, maga a történelem folyamata helyezte hatályon kivül. (Interregnum állott be Il-ik Lajos halálakor 1526 aug. 29. ez évi nov. illetve dec. hóig, János, illetve I. Ferdinánd királyok megválasztásáig.) Az 1741. VIII. t.-c, mely a nemesség előjogait biztosítja örök záradékkal, melynek megtartása az 1790., 1792. és 1830-ban kiadott hitlevelek első pontjába is fölvétetett, az 1848. évi törvények által hatályát vesztette s már az 18fi7-ben kiadott hitlevélbe föl sem vétetett. Az 1722/23. I., II., III. t.-cikkelyek hatálya felfüggesztő fölté- | télhez van kötve, vagyis mindaddig érvényben marad, míg a II. t.-c. ! 5., ti, 7. §§-aiban kijelölt ágai a //tf/'s/.w/'.í.'-dinaszliának léteznek. | Erre vonatkozólag jelenti ki az 1790 évi okt. 5-én kelt fölirat azt, I hogy a király és országnak jogai a trónöröklési szerződvényekre I támaszkodnak s melyeket a feleknek változtatni nem lehet. (Suc- I cessionis Pactis, quae partibus alterare integrum non est.)1) ,! A cél tehát, hogy a jogrendnek ily mód biztosittassék, az' állandóság s folytonosság nem éretett el — ezen tapasztalatok alapján még maga a conservativ irányzatú Cziraky gr. is kimondja, hogy örökérvényességü törvények nem léteznek. (L. Corp. Jur : publ. 409. §). —• A magyar állam- és alkotmányfejlődés az örök >) Nagy igazság az, amit e tételekből levonhatni, t. i. Cest surtout en politique il'y a des verités qui ne sont vraies qu'un jour durant. (Cherbuliez-Valbert.) — De az is igaz másrészt, áttekintve az államok és intézményeik fejlődés t, miszerint «Le mot utopie est vide de sens. Le monde est fait d utopies réalisées. L'utopie d'au jourd'hui est la réalité de demain. (Frédéi ic Passy). szentesitési járadéku törvényeket nem respektálta, azt azonban, hogy a bennök foglalt alapeszmékkel szakított volna, nem mondhatni. Az aranybullában letett elvek, Ill-ik Endre törvénye ma is érvényesülnek, nem ugyan az örök záradékok okából, hanem mert rendelkezéseik a jelenben is korszerűek s a nemzeti élet követelményeivel szoros összhangban állanak. Nagyon alkalmazhatók erre Boutmy következő sorai: «On parte volontiers de la stabilité de la constitution anglaisse. La vérité est que] cetté constitution est toujours en mouvement et en oscillation, et qu'elle se préte merveilleusement au jeu de ses différentes parties. Sa solidité vient de sa souplesse; elle plie et ne rompt pas. Elle se main/ient, non par la vigueur de ses affirmations, mais par le vague étudié de ses reticences». (L. Etűd. de Droit. const. 35. 1.) Remekül hozhatók föl Kölesey következő sorai az elmondottak illusztrálására, mely szerint : «bohóság véleményért fáradni, véleményt örök alapra állítani akarni! Egy idő, egy körülmény, egy fordulat, s vége mindennek. Mert a vélemény, mint a szél, támad és enyész; a vélemény, mint a ruha, divatban van, és kimegy ; a vélemény, mint az ásítás, ránk jön és elmúl: a vélemény, mint az ember, születik és elhal. Azért akármit vettek valónak, nagynak, szentnek, öröknek, mindig gondoljátok meg, hogy véleményteket a dologtól megválaszszátok, azaz se véleményt dologgá, se a dolgot véleménynyé ne csináljátok. Mert könnyen és bizonyosan megtörténik, miképen vagy a véleménynyé csinált dolog, mint vélemény divatozni megszűnik; vagy a dologgá csinált vélemény saját természete szerint egyszer akkor elenyészvén minden, amit rá építettél, össze-meg összedől. Ti ugyan, meg kell azt vallani, nagy művészek vagytok és sokszor a véleményt oly állandó alapokhoz tudjátok ragasztani, hogy századokon keresztül saját röpke természetével küzd, s mégsem oszlik el. De mégis szálljatok csak magatokba ; s valljátok meg, hogy legerősebb alapokhoz ragadt vélemény sem egyéb kemény aranyozásnál, mely soká tart s végre lekopik, (ürsz.-gyül: napló 89 — 90.) (Folytatása következik.)