A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 37. szám - Közjegyzői dijak és eljárási dijak. 2. [r.]

A JOG 265 hanem az egyesek cselekedetéből a testületre vetődő árnyat igyekszem a kritika utján csökkenteni. Meg a közérdek se kutya. A bitói pályára lépők szegénységi fogadalmát becsülettel betartó birok sem Kormosak, habár néha-napján akadnak nálunk is kormosok. Az egyes esetekből tehát nem szabad generalizálni. Kivételesen nálunk is fordulnak elő téves fölszámitások, de e hibák orvoslásával az ügy el van intézve. Nálunk is merülnek föl vitás kérdések a dijfölszámitás körül, de a vitás eset tárgyazójának véleményét mi tiszteletben szoktuk tartani. Nem tudom megérteni, hogy miért volnának csupán a «hiteles helyek» egyes tagjai csalatkozhatatlanok, mikor még a pápai infallibilitás is csak «ex kathedra» szorítkozott. És ne tévesszük szem elől azt se, hogy <ia hiteles helyek díjszabása nem országos törvény által lett behozva, hanem a visszaélések meggátlása céljából a régi gyakorlatot szentesítették a törvények.•» 2) Törvényhozási intézkedés volt az is, hogy «amely káptalan vagy konvent (az akkori hiteles helyek) a megállapított díjtételektől eltérne s azoknál magasabb dijakat szedne: a király és kiküldöttei által a pecsétjogtól megfosztandó s azt soha többé vissza ne nyerje.»s) Ezekből az tűnik ki, hogy az emberek soha sem voltak angyalok és így aligha változhattak át azokká a létért való nehéz küzdeltm mai korszakára. Haladás azonban mégis van, amennyiben a mai viszonyoknak megfelelően egyszerűen jogorvoslati, vagy panaszuton hozatnak helyre a szabálytalanságok, nem pedig a «pecsétjog» elvételével. Az 1894: XVI. t.-c. keretein belül a jogorvoslati ut a hagyatéki bíróságokhoz vezet. Ez természetes is, mert a jelzett t.-cikk miniszteri indokolása szerint a hagyatéki tárgyalást a közjegyző vezeti ugyan, de «a hagyatéki bírósághoz való viszonya a kiküldött (megbizott) fogalma szerint van meghatározva)) (M. i. 55. lap), amiből foly, hogy a sérelmek a megbízónál orvosolhatók. Őszintén mondom azonban, hogy mi szívesen látnók, ha a törvényhozás az efféle pandurszolgálatok alól a bíróságot más testületekhez tartozókkal szemben felmentené, de a törvény előttünk «szent és sérthetetlent. Érezzük mi a szociális átalakulások nyomasztó hatását nagyon és át tudjuk érezni a szabad kereseti pályán levők nehéz helyzetét s latjuk a piszkos konkurrencia graszálását, de szegénységi fogadalmon nyugvó birói székünkből — bár szivünk sokszor összeszorul — adott esetekben ridegen mondjuk ki: a törvény ezt rendeli. Az életből pedig két esetet hozok fel. Az ügyvédség még máig is a birói liquidálás utján kapja szűkmarkú díjazását ; van is elég panasz, de tekintélyes ügyvédektől hallottam nyilvánítani azt a véleményt, hogy ez még mindig igazságosabb, mint a tariffarendszer. A közjegyzőknek részletes díjszabásuk van, de azért ma is siratják az 1886: VII. t.-c. 33. §-ban foglalt azt az intézkedést, amely szerint a nehéz és jó munka díjazása a «más jobb sorsára irigy» birák cognitiójára volt bizva. Szóval a díjfelszámításnak ezer és ezer variatiója ^an, anélkül, hogy büzlenék valami Dániában és van díjfelszámítás, amelyről az első pillanatra látni, hogy legalább is nem «vorschriftm;issig.» Éppen ezért nagyon fontos, hogy jól különböztessünk., P. T. Csorba Géza közjegyző ur azonban nem distingvált jól, amikor az általam jelzett esetet az 1894: XVI. t.-c. 60. §-a alá esőnek vette. Nem erről van szó a jelen esetben. Nem ! Tessék csak még egyszer elolvasni szerény «följajdulásomat.» Az lb94 : XVI. t.-c. 60. §-ban szabályozott «külön jegyzőkönyv)) kérdését tárgyaló cikkemet a «Jog» 1902. évi 50. számában fogia megtalálni. Azt a cikket még besztercei kir. jbirósági albiró koromban irtam volt. A «Jog» folyó évi 30. számában megjelent cikkemet tanácsjegyzői minőségem jelzésével tettem közzé, de a személy egy és ugyanaz. Sőt azóta még egy más változás is állott be. Ma ügyvéd, kir. albiró és táblai tanácsjegyző vagyok. Csak azért jelzem, mert a cikkíró ur zárójelezett. Az 1902. évi cikkem vezéreszméje világossá teszi teljesen álláspontomat, de a most tárgyalt esetben «sajat vagyonát senki sem bocsátotta osztály alá, sem kiegyenlítő értékül nem adta át.t> Az általános jellegű bevezetés után ezt a 222. lapon egész érthetően emeltem ki: «Egyik királyi közjegyző a hagyaték tárgyalása rendén kizárólag a hagyatékot képező ingatlanokra vonatkozóan létre') Érdujhelyi Menyhért: A közjegyzőség stb. Magyarországon. 220. lap. aj Érdujhelyi: 223. lap. jött osstályegyességet nem a hagyaték tárgyalásáról fölvett jegyzőkönyvbe, nem is külön jegyzőkönyvbe, hanem külön ügyszám alatt felvett okiratba foglalta és ezért az 1880: LI. t.-c. alapján külön dijat számított föl.» P. T. cikkíró ur, ha cikkem láttára megint dühbe gurul, szíveskedjék hideg zuhanyt venni s csak teljesen nyugodt kedélyállapotban elolvasni a múltkori cikkemet és szives válaszát. Be kell hogy lássa, el kell hogy ismerje, sőt eskü alatt azt kell, hogy vallja, — ha az igazat akarja megvallani, -— hogy cikkemet nem értette meg, vagy legalább is félreértette. Ezek után nem sok mondanivalóm volna, de szükségesnek tartom álláspontom indokolására fölhozni, hogy a jelzett esetre az 1894. évi XVI. t.-cikknek csak az 55., 58. és 59. §-ai nyerhetnek alkalmazást. Az 1891. évi XVI. t.-c. 60., 67. és 70. faiban foglalt rendelkezések az adott esetben figyelembe nem jöhetnek. Ezekre a törvényszakaszokra vonatkozó álláspontomat — amint emiitettem — A Jog 1902. évi 50. számában fejtettem ki. Ezúttal csak azt emelem ki, hogy a kir. közjegyzők a külön jegyzőkönyvekért az 1894. évi XVI. t.-c. 119. §-ban meghatározott s a hagyaték tárgyalásáért járó díjátalányon felül rendszeresített dijakat keveslik és különösen a 60. $-ban szabályozott esetre azt vették gyakorlatba, hogy a «külön jegyzőkönyvbe)) foglalandó osztályegyességet külön közjegyzői szám alatt fölvett közjegyzői okiratba foglalják s ennek diját az osztályba bocsátott vagyon után az 1881. évi LI. t.-c. rendelkezéseihez képest számítják fel. Hát ez tisztán zsebkérdés, P. T. közjegyző urak. A törvény megmondja, hogy adott esetben mi az eljárás és emez eljárásnak mi a dija, de az utat meghosszabbítják csak azért, hogy magasabb dijat számithassanak fel. Ezt egy gavallér közjegyző egész nyíltsággal be is vallotta. Becsülöm érte, mert legalább beismerésben van. Ezt az eljárást jogásziasan: «in fraudem legis» nevezhetjük. De semmi közöm tovább hozzá; csupán azt akartam jelezni, hogy a valót ismerem! A jelen esetben a vitás kérdés szigorúan véve csupán csak ez: «A hagyatéki biróság jogosítva van-e a hagyaték tárgyalásáról fölvett jegyzőkönyvhöz csatolt s az 1894. évi XVI. t.-c. 60., 67., 70. §-ai értelmében fölveendő külön jegyzökönyveken kivül csupán a hagyaték megosztására (tehát a hagyatéki tárgyalás körébe eső cselekményre) vonatkozóan a felek kívánságára külön ügyszám alatt fölvett közjegyzői okirat tartalmát vizsgálat tárgyává tenni ?» A kolozsvári kir. ítélőtábla e kérdést a tanácsok többségének véleménye szerint ekként oldotta meg: «A hagyatéki biróság jogositva van a hagyaték tárgyalásáról fölvett jegyzőkönyvbe csatolt s az 1894: XVI. t.-c. 60., 67., 70. §-ai értelmében felveendő külön jegyzőkönyveken kivül csupán a hagyaték megosztására (tehát a hagyatéki tárgyalás körébe eső cselekményekre) vonatkozóan a felek kívánságára külön ügyszám alatt fölvett közjegyzői okirat tartalmát s nevezetesen azt vizsgálat tárgyává tenni, hogy a hagyatéki tárgyalási jegyzőkönyv mellékletét képező külön okirat a tárgyalással I megbizott közjegyző által szükségszerűen vétetett-e föl a hagyatéki tárgyalással összefüggően. Ebből folyóan a hagyatéki bíróságnak hatáskörébe tartozik annak a megállapítása is, hogy a hagyaték tárgyalásával megbizott közjegyzőt az örökösödési törvény 117. §-ában meghatározott díj átalányösszegen felül nem illeti külön dij akkor, amidőn az örököstársaknak a hagyaték felosztását tárgyazóan létrejött egyességet a hagyatéki tárgyalás befejezése előtt s a tárgyalási jegyzőkönyvben arra utalással külön okiratba foglalja, ! amikor tehát kétségtelenül megállapítható, hogy a felvett külön okirat tartalma voltakép a hagyatéki tárgyalás körébe tartozik (55. §. 6. pont) s igy a tárgyalási jegyzőkönyvnek részét képezi. (Vonatkozással az 1889, 1947 és 1974/907. számú ügyekre).» Szóval a kir. Ítélőtábla határozata is az általam elfoglalt elvi álláspontot támogatja s igy aligha «Gyászba borult az életem temiattad Csorba Géza, hogy a cikkem elolvastad)). (Bocsánat e travestálásért). Ehelyett szives előzékenységgel Vörösmartyt ekként idézem: ((Szeghalom, a te tetőd diadalmak büszke tetője !» Végül az igazság kedvéért azt is megemlítem, hogy a vitás kérdés egyik teljesen korrekt s általam nagyra becsült, puritán közjegyző eljárásából merült föl, ugy hogy a kérdés minden háttér nélkül tisztán elvi kérdésnek tekinthető.