A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 31. szám - A fővárosi állami rendörségnek 1906. évi működése. 4. [r.]

122 A JOG prts. 251. §-a alapján a felperesnek okozott per és ezzel egy tekintet alá eső felcbbezési költség megfizetésére is kötelezni kellett. A m. kir. Kúria (1907. évi május hó 1-én 398. P. sz. a.) következő ittlétet hozott: A kir. Kúria a kir. ítélőtábla ítéletét megváltoztatja és az elsőbirósági ítéletet hagyja helyben. Indokok: Felperesek perirataikban nem állítják azt, hogy az általuk megvett paprika átvételére és a vételár lefizetésére a szerződő felek között határnap köttetett ki, hanem álláspontjuk e tekintetben az és alperesnek a főesküt is arra kínálják válasziratukban, hogy a megállapodás az volt, miképp a paprika az alperes padlásán bármeddig maradhat, azt felperesek bármikor elvihetik és a hátralékos vételár az elvitel alkalmával fizetendő ki. A felpereseknek ezt a tényállását az általuk felhívott tanuk nemcsak hogy nem bizonyították, hanem egyenesen megcáfolták. B. I. tanú szerint ugyanis a paprika átvételének ideje meghatározva nem lett, a vételárból 200 K. néhány nap múlva volt volna fizetendő, a többi pedig a felperesek tetszésétől függő időben. Sz. A. ésSz.J. felperesi tanuk vallomásából kitetszőleg elsőrendű felperes a községházánál kért és kapott a vételár fizetésére egy napi halasztást az alperes részéről tett azon nyilatkozat kíséretében, hogy ha az újonnan kitűzött határidő alatt felperesek a vételárat meg nem fizetik, a paprika nem lesz az övék s alperes nekik a foglalót visszaadja. Minthogy ezeknek a tanuknak határozott vallomásával szemben J. M. T.-nek egyedül álló vallomása figyelembe annál kevésbé jöhet, mert az az időpont sem határozható meg, melyben alperes ennek a tanúnak a jelenlétében az amúgy is nem eléggé határozott nyilatkozatot tette: minthogy továbbá akkor, ha az esküvel bizonyítani kivánt tényállítás valóságát a kihallgatott tanuk megcáfolták, esküvel való bizonyításnak helye nem lehet: a kir. Kúria megállapítja, hogy peres felek közt sem az árunak átvételére, sem a vételár kifizetésére határozott nap nem állapíttatott meg és sem az áru átvételének, sem a vételár lefizetésének az ideje a felperesek tetszésére nem hagyatott. Ilyen megállapodás hiányában felperesek a vételár lefizetése •llenében bármikor követelhették az áru átadását, de viszont alperes is bármikor követelhette felperesektől a nekik eladott áru átvételét és a vételár kifizetését. Alperes a fentebbi tényállásból kitetszőleg ezt követelte is, az pedig nem vitás a peres (elek között, hogy felperesek az alperes által ujabban kitűzött határidő alatt nem vették át az árut és nem fizették le a vételárat, amiből folyólag alperesnek joga volt a szerződéstől elállni. Jogos lévén alperesnek a vételszerződéstől való elállása, felperesek a szerződés nemteljesitéséből eredett, s általuk 1,365 K.-ra tett kárra nézve keresetükkel el voltak utasitandók. Mindamellett a 100 K. foglaló visszafizetésére helyesen kötelezték az alsóbb bíróságok alperest, mert Sz. A. tanú vallomása szerint alperes kijelentette, hogy a szerződéstől elállván, a foglalót, amelynek összege peres felek közt nem vitás, felpereseknek visszaadja. Alperes a foglaló visszafizetésével a kereset megindítása által késedelembe esett, a kereset megindításától folyó késedelmi kamatot tehát viselni köteles. Felperesek túlnyomó nagy részben pervesztesek, ennélfogva a perköltségnek kölcsönös megszüntetése az 1868 : LIV. t.-c. 251. §-a alapján indokolt. Bűnügyekben. Az alsóbiróság a vádlott által védekezés czéljából felhozott tények valóságát vagy valótlanságát köteles megállapítani. A kir. Kúria (1907. április hó 24-én, 4,063. sz.) W. Samu vádlottnak Írásban nem indokolt semmisségi panasza folytán : Mindkét alsóbiróság ítéletének a W. Samu és B. József vádlottakra vonatkozó része a B. P. 385. §-ának 1. c) pontjában foglait anyagi semmisségi okból, a B. P. 557. §-ának 3. bekezdéséhez képest alkalmazandó 437. §-ának 5. bekezdése értelmében megsemmisittetik és a járásbíróság uj tárgyalás megtartásával és az alább megjelölt körülményekre kiterjedő uj határozat hozatalára utasittatik. indokok: A törvényszéknek másodfokú ítélete ellen W. Samu vádlott a B. P. 385. §-ának 1. c) pontja alapján jelentett be semmisségi panaszt azért, mert a vád tárgyává tett cselekményt öntudatlan részeg állapotban követte el. Ez a vádlott már az elsőfokú bíróság elölt lefolyt tárgyalás alkalmával azzal védekezett, hogy a terhére rótt cselekmény elkövetésekor részeg volt és ebben az állapotban a virágokat azért vitte el, mert azt hitte, hogy azok a sértettel egy udvaron lakó anyjának tulajdona. B. József másodrendű vádlott pedig védelmül azt hozta fel, hogy ő jóhiszeműen segédkezett W. Samunak a virágok elvitelében, mert ez azt mondta neki, hogy azok az anyjának a virágai. Ennek ellenére ugy az első, mint a másodbiróság ítéletének indokaiban az ide vonatkozó ténymegállapítások hiányzanak, mert, nincsenek kifejtve az okok arra nézve, hogy a bíróságok a B. P. 328. §-ának rendelkezéséhez képest miért nem ismerték fel W. Samunak a ténybeli tévedéssel és a B. József vádlottnak a jóhiszeműséggel való védekezését bebizonyitottnak. Minthogy pedig a B. T. K 82. §-ának rendelkezése értelmében a bűncselekmény tényálladékához tartozó ténykörülmény, ha az elkövető a cselekmény elkövetésekor arról nem birt tudomással, annak be nem számitható és az ebben a vonatkozásban felhozott tények meg vagy meg nem állapításától függ a B. T. K. megfelelő rendelkezésének alkalmazhatása, az Ítéletben megnyugodott B József vádlott, mint bűnsegéd bűnösségének megállapítása pedig a W. Samunak, mint tettesnek a bűnössége megállapításával elválaszthatatlanul összefügg; ezeknél fogva a ténymegállapításnak fentebb jelzett hiányai miatt a B. P. 437. §-ának 5. bekezdéséhez képest mindkét alsófoku biróság ítéletét megsemmisíteni és uj határozathozatalt kellett elrendelni. Előzetes összebeszélés mellett isteni tisztelet alatt a templomból történt tüntető kivonulás a B. T. K. 191. §. alapján büntettetik. Az újvidéki kir. járásbíróság, mint büntető bíróság (1906. nov. 16,718. sz. a.) I. T. Pál, II. K. János és III. K. M.hályné vádlottakat bűnösöknek mondja ki a B. T. K. 191. §-ába ütköző vallás elleni vétségben, amelyet elkövettek azáltal, hogy Újvidéken 1906. szeptember 8-án, az ág. ev. templomban istentisztelet alkalmával nyilvános botrányt követtek el és ezért a B. T. K. 191. §-a alapján a jogerős Ítélet foganatbavételétől számítandó háromhárom hónapi fogházra, mint fő- és az Ítélet jogerőre emelkedésétől számitolt 15 nap alatt végrehajtás terhe mellett az újvidéki járásbíróságnál fizetendő, az 1892. évi XXVII. t.-c. 3. §-ában meghatározott célokra fordítandó s behajthatlanság esetén a B. T. K. 53. §-a alapján további tiz napi fogházzal helyettesítendő 100— 100 K. pénzbüntetésre, mint mellékbüntetésre Ítéltetnek. indokok: A vád tárgyát a vádlottakkal szemben a B. T. K. 191. §-ába ütköző vallás elleni vétség képezte, mert vádlottak 19C6. szeptember 2-án az újvidéki ág. ev. templomban tartott istentisztelet alkalmával, amint Sz. Gusztáv tanitó orgonálni kezdett, tüntetőleg felkeltek, távoztak, sőt a többi hívőket is távozásra intették, ugy, hogy a templom az istentiszelet alatt kiürült. Vádlottak tagadták a terhükre vádként emelt cselekmény elkövetését. Tekintve, hogy K. Teofil és L. Károly tanú vallomása szerint, amint az uj tanitó az istentisztelet alkalmával orgonálni kezdett, T. Pál és K. János vádlottak tüntetőleg felkeltek és távoztak a templomból, távozás közben pedig T. Pál kezével távozásra intette a többi hívőket, kik ezen felhívás folytán az istentiszteletet ott is hagyták, tekintve továbbá hogy Ü. Bálintné és L. Jánosné vallomása szerint U. Annát, ki ülve maradt, K. Mihályné vádlott karjánál fogva megragadta és kihívta a padból; a járásbíróság ezek alapján megállapíthatónak találta azt, hogy vádlottak előzetes megbeszélés alapján vonultak ki tüntetőleg az istentiszteletről és kezdeményezésükre vonult ki a többi közönség is. Minthogy pedig vádlottnak eme viselkedése egyrészt L. Károly, K. Teofil és L. Jánosné szemtanuk vallomása szerint az istentiszteletre botrányos volt, másrészt azon körülményből, hogy a hivők az istentiszteletet tüntető fellépésük, biztatásuk, sőt erőszakos eljárásuk folytán otthagyták, kétségtelenül megállapítható viselkedésük botrányos volta, minthogy végül vádlottak eme cselekménye a B. T. K. 191. §-ába ütköző vallás elleni vétség ismérveit állapítja meg, abban őket bűnösöknek kimondani s a rendelkező részben kitett büntetéssel sújtani kellett. A büntetés kiszabásánál enyhítő körülményül szolgált vádlottak rovatlan múltja, T. Pál vádlott számos tagból álló családja, míg sulyosbitóul vétetett, hogy a nyilvános botrányt istentisztelet alatt előzetes megbeszélés alapján tömegesen követték el s hogy a nekik nem tetsző tanitó iránti ellenszenvük kimutatására a templomot és az istentisztelet idejét választották. Az újvidéki kir. törvényszék mint felebbviteli büntető biróság (1906. dec. 28. 6,826. sz. a.) T. Pál és K. János vádlottak büntetését fejenként nyok napi fogházra mint fő- és egy napi fogházra átváltoztatandó 20 K. pénzbüntetésre, mint mellékbüntetésre, K. Mihályné büntetését 14 napi fogházra, mint fő- és egy napi fogházra átváltoztatandó 20 K. pénzbüntetésre mint mellékbüntetésre leszállítja ; egyebekben a járásbíróság ítéletét rendelkező részének azon helyesbítésével, hogy T. Pál és K. János vádlottak a vádbeli cselekményt az által követték el, hogy az isteni tisztelet, alkalmával a padokból felkeltek és a templomból távozva a többi hívőket kézintéssel a távozásra felszóllitották, K. Mihályné vádlott pedig az által követett el, hogy a templomból távozva D. Bálintné újvidéki lakosnőt karjánál fogva megragadta, a padból kihúzta s ez által a templomból való távozásra kényszeríteni akarta, helybenhagyja. Indokok: A törvényszék a járásbíróság által felhozott azon súlyosbító körülményeket, hogy vádlottak a nyilvános botrányt isteni tisztelet alatt előzetes megbeszélés alapján tömegesen követték el s hogy a nekik nem tetsző tanitó iránti ellenszenvük kimutatására a templomot és az istentisztelet idejét választották, mellőzi, mert vádlottak ez által a vádbeli cselekményt követték el s így súlyosító körülményeket nem képezhetnek. A járásbíróság által K. Mihályné vádlottal szemben felhozott enyhitő körülményen felül ilyenül jelentkezik még vádlott családos állapota, ehhez képest, valamint a járásbíróság által már felhozott enyhitő körülmények nagyobb és szorosabb méltatása mellett a vádlottakra kiszabott büntetés tulszigorunak mutatkozván, a vádlottak bünösségi fokához arányítottan leszállítandó volt és ezzel a változtatással a járásbíróság Ítélete a B. P. 554. §-ának 2. beicezdése alapján vonatkozó indokainál fogva helybenhagyandó volt. A m. kir. Kúria (1907. május hó 1-én 4,293 sz. a.) vádlottaknak és védőknek semmisségi panasza folytán : A semmisségi panaszok elutasittatnak.