A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 20. szám - Közszerzemény

156 A JOG gyát tevő vagyon annálfogva, hogy a házasság tartama alatt szereztetett, közszerzeményi minőségű s igy alperes annak felerészét a házasság felbontása folytán jogosan igényli; alperesnek azt az igényét pedig nem szünteti meg az a ténykörülmény, hogy a peres felek között volt házassági együttélés a miatt, mert alperes 1887-ben szándékos emberölésért öt évi szabadságvesztésre ítéltetett, erre az öt évre megszakadt, mert a per adataiból kitűnik, hogy alperes a reá kiszabott szabadságvesztés büntetést 1891-ben kitöltötte, amikor a peres felek a házassági együttélést nyomban visszaállították s azt 1903. évi október hó 25-ig folytatták és mert különben is a házasság tartama alatt szerzett vagyon közszerzeményi minőségén mitsem változtat az, ha a házastársak egyike közhatósági kényszerintézkedés következtében a közös munkálkodástól ideiglenesen el is záratik és a vagyonszaporulat a gazdálkodást egyedid folytató másik házastárs munkája eredményének bizonyulna is. Azt hisszük, hogy ez az ítélet helyes nyomokon jár s indokai a közszerzemény jogi természetét és rendeltetését simán tükrözik vissza és számot vetnek azzal a következménnyel, hogy a közszerzemény labilissá válnék, ha az ennek konstitutív elemét tévő meghatározásoktól eltérnénk és ezek korlátait átlépnők. Elméleti alapon azonban a kérdés igenis tovább vitatható, különösen, ha egymás mellé állítjuk azt az alapfeltételt, hogy közszerzeményhez a házassági életközösség ténye is szükséges és azt a jogszabályt, hogy a házasság fennállása alatt, habár csak az egyik házastárs munkájával nyert vagyon, szintén közszerzemény. Kérdés ugyanis, hogy ez a két tétel csak együttesen, vagy egymástól függetlenül s egymagában az egyik megállhat-e ?. Mert ha közszerzeményi jogom elismeréséhez házastársammal a házas ságban együtt élni tartozom, akkor épp ugy tartozom munkaerőmet a másik házastárssal karöltve kihasználni és a va gyonszerzésre fordítani, de azt a privilégiumot, hogy összetett kezekkel nézzem házastársam verejtékezését és a közszerzeményben mégis részesüljek, nem igényelhetem. A kérdést akképp döntenők el, hogy szabály a két tétel együttes és kapcsolatos, kivétel pedig — minta megbeszélésünk tárgyát tevő jogesetben — csak az egyiknek alkalmazása. Egyébként a hitvestársi hűségre kell itt is visszamennünk és azt vizsgálnunk, hogy a nem dolgozó házastárs ezzel a magatartásával a házastársi hűséget megszegte-e ? A házastársak egymás irányában kölcsönösen kötelezvék és kölcsönösen jogositvák. Kölcsönösen kötelezvék egymást közös munkálkodással is támogatni s a háztartási terhek apasztásában a vagyoni előnyök kihasználásában a munkamegosztás és felosztás rendjéhez képpest egymásnak teljes odaadással segélyére lenni. Amely házastárs ezt részben, vagy egészben elmulasztja, a házastársi hűség fokozatos megszegésének bűnébe esik. Ott tehát, ahol a házassági együttélés nem hatósági közbeszólással és rendelkezéssel szakittatik meg és ahol a közös munka szünetelése nem hatósági közbelépés eredménye, mint pl az önkéntes elhagyásnál, az elhagyott házasfél arra, hogy. társa az elhagyás időtartamából származtatott közszerzeményi igényét elvesztette, jogosan hivatkozhat. Jogosan hivatkozhat kivált azért, mert az önkéntes, hűtlen elhagyás lemondást foglal magában, lemondást a házasságról, s ennek folytatásáról, következésképp a közös gazdálkodásról s gyümölcsének és hasznának élvezetéről is. Az ilyen önkéntes elhagyásnál a házassági életközösség s ezzel kapcsolatban a közös gazdálkodás megszakításának forrása az elhagyó házastárs önmagától függő, szabad elhatározásában rejlik, amelynek, mint ilyennek a következményeit az elhagyó házastárs épp ugy önmagának kell, hogy tulajdonítsa. Egészen más megvilágításban tűnik fel a házassági életközösség és közös gazdálkodás megszakítása ott, ahol a házassági együttélést és közös gazdálkodást a hatóság közbelépése jogos hatalmi szava szünteti meg. Ilyen eset az is, ha a házassági életközösség megszakítása akkor áll elő, midőn az egyik házastárs szabadságvesztésre ítéltetik. Mert az elitélt házastárs bűnös büntetőjogi, de nem bűnös házassági vagyonjogi értelemben, sőt mivel a büntető Ítéletet akaratlanul elszenvednie kell és a szabadságvesztés-büntetés kiállása végett a házassági életközösségből való távozásra kényszeríttetik, a házassági életközösségnek és közös gazdálkodásnak a megszakítása házasságjogi értelemben elhagyásnak nem is tekinthető. A házassági életközösségnek és a közös gazdálkodásnak a megszakítása ennélfogva ebben a viszonylatban reánézve nemcsak enyhébb, de egyenesen kedvező elbírálásban és elbánásban részesítendő. A büntető ítélettel sújtott házastárs még mindig jó íéri vagy feleség lehet, akinek esze ágában se volt az, hogy midőn bűnös szenvedéiylyel életet oltott ki, egyszersmind a házassági köteléket is szétrombolja. Éppen azért gondoskodik a házassági törvény arról, hogy a bontó keresetet és a felbontást ilyenkor is a másik házastárs megbocsátásával eliminálja. A házassági életközösségtől büntető Ítélettel megfosztott házastárs javára e szerint mindenkor abból az enyhébb felfogásból kell kiindulni, hogy ő csak a kényszernek, az erőszaknak engedve távozik házastársától, a házassági életközösség, vagy amint a törvény több helyen mondja: együttélés felbon| tására és lemondásra nem is gondol, sőt e részben minden I jogot fentartva, azzal a gondolattal lépi át börtöne küszöbét, hogy kiszabadultával a házasságot folytatja és ennek csorbitatI lan vagyoni előnyeiben házastársával egyformán osztozik. • Ha tehát a büntető Ítélet következtében az egyik házas| társ a házasságban magára marad és abban egymaga gazj dálkodik, a gazdasági cselekvőképességtől hatósági kényszerI rel megfosztott s a közös munka folytatásában gátolt házasj társ személyiségének helyébe lép s ennek ?ievébe?i javára is | mindaddig gazdálkodik mig a házasság fennáll és a bontó j itclet közbe nem szól. Viszont: a büntető ítélet az elitélt házastársat csupán Köteles a tag a működési idő alatt, a szerződési megállapodás szerint, a kitűzött napokon és szerepben fellépni. A vendégszereplés végett fellépő vidéki színész vagy operai tag, két általa és egy az igazgatóság által választott szerepben lép fel, de e felléptetés bármikor beszüntethető. Külföldi vendégszereplő, szerződtetése előtt 4-szer lép fel, vagy ugy szerződtethető, hogy ő ugyan kötve legyen, de a szerződés vele szemben bármikor feloldható. — E pont az ujabb szerződésekből már hiányzik. (Azonos a Népszínház szerződésének 2-ik pontjával.) (A Vígszínház szerződésének 3-ik pontja hasonlóképp azt kívánja, hogy a tag minden szerepet előadni tartozik, melyet az igazgatóság rábíz. — Ez majdnem lehetetlenné teszi a színésznek bizonyos szakmában való kiképzését és gyakran művészi hírnevét is csorbítja. Képzeljük csak, hogy Romeo-ra bízzuk Shylock szerepét! Itt is köteles a tag minden szerepét «a művészet kívánalmai, képességei és legjobb igyekezete szerint* betanulni. A Népszínháznál köteles a tag annyiszor, amennyiszer az igazgató azt kívánja, fellépni és minden prózai és énekes szerepet elvállalni, továbbá Budapesten bármely más helyen, ahol az igazgatóság előadást rendez, ugy este mint nappal, játszani. A Királyszinház szerz. 2-ik pontja szerint: köteles mijiden szereplő tag a fentieken kívül «bármely előadás alkalmával táncban, némajátékban, csoportozatban, stb., minden külön dij nélkül közreműködni)).) b) Járandóság és illetmények kifizetése. A 3-ik pont a járandóságot, a 4-ik az illetmények kifizetését szabályozza. A fizetés havonként, a lakbér negyedéven; ként utalványoztatik. (Hasonló intézkedés foglaltatik a Vígszínház szerződésének 4-ik pontjában. A Király- és Népszínház, ellenben a 13, illetve 4-ik pontjukban félhavi fizetést adnak, utóbbi i 1/i évi lakbérilletményt is.) c) Ruhapénz. Csakis a Nemzeti Színház és Opera, valamint a Vígszínház szerződéseiben szerepel az 5-ik pontban részletezett ruhapénz. Igen szerencsés gondolat e ruhapénznek a női tagok részére való kiutalása ; hathatós ellenszere ez, köztapasztalat szerint: a női prostitutiónak. A Nemzeti Színházon, Operán és Vígszínházon kívül a női tagok nemcsak salon-öltözéküket, de kosztümjeikét is kénytelenek sovány fizetésükből beszerezni, — viszont a toillette-nek többé-kevésbbé fényes voltától függ a művésznő sikere és ezzel kapcsolatban további szerződtetése. Hogy mi segiti ki a színésznőt ezen tényleg fennforgó dilemmából, azt szükségtelen itten fejtegetnünk. E kérdés nemcsak minálunk, de külföldön is régóta foglalkoztatja az elméket, de eddig még kielégítő megoldást nem nyert. Nem is nyerheti más módon, mint a ruhapénz engedélyezésével! Sőt tovább megyünk! Még a férfi-tagnak is engedélyezendő volna bizonyos ruházati pótlék azon esetre, ha ebbeli költségei rendes fizetésével arányban nem állanak. (Folytatása következik.' Révai Lajos dr.