A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 20. szám - A halálesetfelvétel kiegészítése

A JOG 157 személyes szabadságától fosztván meg, vagyoni jogképességét ellenben érintetlenül hagyván, az elitélt házastársnak a házas­ságban általa visszahagyott közszerzeményi vagyonhoz megfelelő arányban való tulajdonjoga és az ő javára az animus rem sibi habendi a házasság fennállása idejére kétségtelen. Egyébként az is nyomós körülmény, hogy a házassági jogról szóló törvény, 89., 90., 91., 95. és 102. §-ai szerint, a közszerzeményi jogelveket nem érinti és ezek érvényesítését illetően a feleknek és bíróságoknak szabad kezet enged. A kifejtettekre tekintettel végeredményképp megállapít­hatónak véljük, hogy a házassági életközösségtől hatósági kényszerrel megfosztott házastárs terhére az a rendszerinti jogelv, hogy az életközösség és a közös gazdálkodás szünetelést időtartamára a közös szerzés, — hacsak a másik házastárs az elitéit házastárs szabadságvesztés-büntetésének foganatbavétele alkalmával mindjárt bontó keresetet nem indit — fennakad: nem alkalmazható és a közszerzeményi vagyon felerésze, még ha az egész közszerzemény a hatósági kényszer folytán vissza­maradt házastárs gazdálkodásának az eredtnénye is, épp ugy kiadandó, mintha a házasság az egyik házastárs halálával vagy holttányilvánitásával szűnt volna meg. Ugyanezek az elvek alkalmazandók természetesen akkor is, ha az egyik házastárs életfogytig tartó szabadságvesztés-bün­tetésre Ítéltetik, amennyiben a másik házastárs a felbontást keresettel nem szorgalmazza. V A halálesetfelvétel kiegészítése. Irta ifj. MAKAY DEZSŐ dr., budapesti kir. aljegyző. Az örökösödési eljárásról szóló 1894 : XVI. t.-c. 20. § a sze­rint a halálesetet felvevő hivatalos közeg, — tehát az elha­lálozási hely községének alkalmazottja — a felvételi ivet az el­halálozást tudató halottkémi jelentés, esetleg a bíróság rende­letének vételétől számítandó 8 nap alatt köteles annak a já­rásbíróságnak beküldeni, melyhez a község tartozik. E kötele­zettség elmulasztása'esetről-esetre 20 koronáig terjedhető rend­birsággal büntetendő. Ezt az utóbbi kijelentést ismétli ugyan­csak imperativ rendelkezéssel a végrehajtási rendelet 24. §-a is. Indokolt ez a szigorú rendelkezés ! Hisz az örökösödési eljárás megindításának első alapköve a halálesetfelvétel, míg ez be nem érkezik a bírósághoz, az érdekelt felek igen sok­szor sürgős érdekei teljes bizonytalanságban lebegnek, addig a bíróság semmiféle érdemleges intézkedést nem tehet. Sajnos azonban, hogy a törvény helyes intenciója a gya­korlatban számtalanszor keresztülvihetetlen. Nem is beszélve az elöljáróságok, — itt elsősorban is a fővárost tartóm szem előtt — túlterheltségéről, — a törvényt értelmező, kiegészítő mi­niszteri rendelet is hozzájárul ahhoz, hogy az eljárás lefolytatása késedelmet, fennakadást szenvedjen. Nincs nehézség oly esetben, amikor az örökhagyó utolsó rendes lakóhelyén halt el, amikor hozzátartozói is helyben vannak. Ilyenkor a haláleset felvétele rendes időben eszközöl­hető s a felvevő közeg a felvételi iv minden pontját rendsze­rint késedelem nélkül kitöltheti s a törvényszerű 8 nap alatt azt a bírósághoz be is terjesztheti. A nehézség ott kezdődik, amikor az elhalálozási és a rendes lakhely különböző. A fővárosban a kórházakban, elme- s egyéb gyógyintézetekben számos ember hal el, számos olyan egyén, aki csak gyógykezeltetése céljából jött fel vidéki lakóhelyéről. Ezek rendszerint bemondják ugyan személyi adataikat, de sem vagyoni, sem rokonságai viszonyaik pontos képe nem ismere­tes elhalálozásuk helyén. Az illetékes községi elöljáróság a halálesetet felvéve, csakis azokra az adatokra támaszkodhat, melyeket a kórház, vagy intézet rendelkezésére bocsát. A többi s rendszerint igen fontos körülmény: a hozzátartozók pontos lajstroma, a vagyoni viszonyok stb. csak megkeresés utján, az elhunyt lakóhelye segítségével állapitható meg. Felesleges annak fejtegetése, mily késedelmet okoz ez minden egyes esetben a netalán szükséges örökösödési eljárás lefolytatásánál, de tegyük vizsgálat tárgyává azt, gondoskodnak-e a fennálló jogszabályok arról, hogy a felesleges időpazarlás­nak lehetőleg eleje vétessék. Feltétlenül számolni kell itt elsősorban azzal, hogy a halál­esetfelvétel hiányzó adatai oly időben, hogy a törvényes 8 nap betartható legyen, be nem szerezhetők. Vagy betartja tehát a felvevő közeg a törvényt — s ez esetben hiányosan terjeszti be a bírósághoz az ivét, — vagy a pontos adatok megszerzésére for­ditjaa főgondot s ez esetben képtelen a törvénynek eleget tenni. Előbbi esetben a járásbíróság köteles a kiegészítés iránt intézkedni és pedig vagy azáltal, hogy visszaküldi az ivet a j halálesetet felvevő elöljárósághoz, kötelezvén ezt a hiányzó • adatok pótlására, vagy pedig megküldi az illetékes kir. járás­bíróság közvetítésével az- utolsó rendes lakhely elöljáróságához, hol esetleg az elhunyt hozzátartozói ,is laknak s hol a szük­séges pontos adatok megszerezhetők. Mindkét esetben sok időt emészt az eljárás. A kiegészítés megtörténte után ugyanis ismét a halálesetfelvétel járásbíróságához terjesztetik be az iv s ez csak most jut még abba a helyzetbe, hogy az eljárásra illetékes bírósághoz most már véglegesen áttehesse. Az 1905. évi jun. 3-án 18,118/1. M. IV. sz. a, kibocsá­tott igazságügyi miniszteri rendelet, tekintettel a bíróságok között a halálesetfelvételi ivek pótlása tárgyában felmerült nézetelté­résekre, a törvény többféleképp magyarázható rendelkezését oly irányban döntötte el, hogy a halálesetet felvevő közegeket az összes beszerezhető adatoknak, esetleg más község elöljárójával való levelezés utján is, kinyomozására kötelezte s elrendelte, hogy a halálesetfelvétel csak a már minden irányban teljesí­tett nyomozás után s az összes megszerezhető adatokkal kiegé­szítve terjesztendő be az elhalálozás helyének bíróságához s törvényellenesnek minősítette egyúttal azt is, ha a járásbíró­ság a halálesetfelvételt a netán szükséges pótlások és kiegé­szítések elrendelése nélkül küldi át az örökösödési eljárásra illetékes bírósághoz. Első tekintetre is világos, hogy a halálesetfelvevő köze­get a törvény 20. íjában foglalt imperativ rendelkezés alól a miniszteri rendelet felmenti s a bíróság ily esetekben birság­kiszabási kötelezettségével nem élhet, tudva, hogy lehetetlen­ségre senkit nem kötelezhet. A gyakorlatban ez eljárás hátrányai élesen kidomborod­nak. Mindennapi eset, hogy a felek sürgős intézkedést kérnek a hagyatéki bíróságnál; a kérvényből megállapítja az eljárásra illetékes biró, hogy a halálesetfelvétel melyik bíróságtól szerez­hető be s ezt annak megküldése iránt megkeresi. Ez utóbbi most sürgetéssel fordul az elöljárósághoz, ettől pedig beérke­zik a válasz, hogy a halálesetfelvételi iv kiegészítés végett * város elöljáróságához tétetett át. Ha már most ez utóbbi el­járásában késedelmes (s ez bizony igen sokszor igy van), szapo­rodhat a hivatalos munka, két járásbíróságnál s az első elül­járóságnál, de az eredmény csak hetek múlva éretik el. A haláleset bírósága saját elöljáróságát nem bírságolhatja, mert hisz ezt nem terheli mulasztás, a megkeresett elöljáróságot pedig bír­ságolni nincs joga. Az eljárásra illetékes bíróság a megkere­sett előljárósági közeg ellen szintén nincs jogosítva bírságot szabni, hisz a megbízást nem ő adta. A felek sürgős érdekei tehát kárt szenvedhetnek, s a bíróság a törvény szigorát még­sem alkalmazhatja. Pedig az örökösödési eljárási törvényből nem is következik olyan határozottan, hogy a felvevő közeg a beterjesztés előtt min­den adatot beszerezni volna köteles. Eltekintve attól, hogy ebben az esetben a 20. §. imperativ büntető rendelkezése sok eset­ben igazságtalan, egyéb rendelkezésekből is az ellenkező meg­oldásra következtethetünk. így a 12. §. 4. bekezdése szerint a haláleset a helyben levő érdekelteknek s ha ilyenek nincsenek jelen, két tanúnak jelenlétében 3 nap alatt veendő fel, mely rendelkezés, egybevetve a 8 nap alatt eszközlendő beterjesztés kötelezettségével, nemkülönben a 22 §. ama határozmányával, hogy a járásbíróság a halálesetfelvételt megvizsgálja s ennek netán szükséges kiegészítése iránt intézkedik, helyt enged oly értelmű magyarázásnak is, hogy a rendes lakóhelyüktől és ennek folytán hozzátartozóiktól és ismerőseiktől is távol elhunytaknak felvételi ive hiányosan is beterjesztendő az illetékes bírósághoz törvényszabta idő alatt s ez utóbbi intézkedik a hiányok pó­toltatása iránt. Ha már a törvény betűihez ragaszkodunk s a 12. § 2. bekezdését olyképp értelmezzük, hogy a halálesetet felvevő közeg kötelessége az összes lényeges, a felvételi ívben kitöltendő kö­rülmények kipuhatolása, tiszteletben kell a 20-ik § rendelke­zését is tartanunk s a felvételi iv hiányos beterjesztését ak­ceptálnunk kell. Világos, hogy ez a legtöbb esetben csak felesleges munka­szaporítás, ámde megeshetik az is, hogy nem szükségtelen. Előfordult pl., hogy a hitelezőnek sügős szüksége lett volna a halálesetfelvétel, — bár hiányos — hiteles másolatára, követe­lésének az örökösök ellen leendő érvényesítése végett. Ha az iv a törvényes határidő alatt beterjesztetik a bírósághoz, a má­solat ott megszerezhető, mielőtt az újból kiegészítés céljából továb­bittatott volna. így azonban, amikor az elüljáróság saját hatás­körében küldi el valamely vidéki elöljárósághoz a hiányzó ada­tok kitöltése végett, a hitelező a halálesetfelvételhez hosszú időn át nem képes hozzájutni. S ha jogosan kifogásolható is az előbb vázolt eljárás formalizmusa, bizonyos, hogy legalább teljesen a törvény alap­ján áll s nem ellenkezik annak egyetlen pozitív rendelkezé­sével sem.

Next

/
Oldalképek
Tartalom