A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 13. szám - A kimerített bűntett

50 A JOG A kir. Kúria (1906 november 20. 8,957/905 sz. a VII. p t.) Tekintve, hogy felperesként fellépő kiskorú H. A. törvényes képviselője H. I. a vagyonközösség megszüntetésére irányuló keresetével a kiskorú tulajdonát képező ingatlannak birói árverés utján leendő eladatását s igy a kiskorú törzsvagyona állagának a megváltoztatását is célozza, amihez az 1877 : XX. t.-c. 20. §-ának d) pontja értelmében az illetékes gyámhatóság jóváhagyásának a kikérése szükséges, az erre vonatkozó megbízást vagy jóváhagyást azonban a kiskorúnak törvényes képviselője nem igazolta: a kir. Kúria mindkét alsóbiróság ítéletét a felperesi keresetre vonatkozó rendelkezésében az 1868: LIV. t.-c. 108. §-a alapján feloldja s utasítja a kir. törvényszéket, hogy póttárgyalás kitűzésével adjon alkalmat a kiskorú felperes törvényes képviselőjének, hogy gyámhatósági határozat bemutatásával igazolhassa azt, hogy az illetékes árvaszéktől a kiskorú H. A. kereseti ingatlanára vonatkozóan a vagyonközösség megszüntetése iránti pernek folyamatbatetelére felhatalmazást kapott, vagy hogy a gyámhatóság a per folyamatbavételét jóváhagyta: ennek megtörténtével hozzon a kir. törvényszék aj határozatot. Az 1886: VII. t.-c. 22. §. e) p. rendelkezése csakis élők közötti ajándékozás esetére vonatkozik. A m. kir. Kúria (1906 dec. 5. 7,745/905. sz. a VI. p. t.) A kir. tábla ítéletét helybenhagyja. Indokok: Felperes az ajándékozási okirat érvényét azon alapon támadta meg, hogy annak tartalma a szerződő felek akaratának meg nem felel, mert az okiratba foglalt 1200 K. összeget ő alperesnek, mint jegyesének, hitbér címén kötelezte, és hogy az közjegyzői okiratba nem foglaltatott. Felperes azt, hogy az okirat tartalma a felek megegyezésének meg nem felel, tanukkal kívánta bizonyítani. Amint az elsőbiróság ítélete indokolásában a tanuk vallomásait helyesen ismertette és mérlegelte, a tanuk vallomása a felperes állítása mellett bizonyítékul el nem fogadható ; és ennélfogva a felek közti jogügylet jogi minősége csakis az okirat tartalma szerint bírálandó el, a szerint pedig kétségtelenül a felek közt létrejött jogügylet ajándékozás. Az ajándékozás tekintetében pedig eldöntendő első kérdés az, hogy a kérdéses okiratba foglalt jogügylet élők közötti vagy halálesetre szóló ajándékozás-e ? Az okirat tartalma szerint az ígéret teljesítése halálesetre van kikötve : ennek alapján tehát kétségtelenül megállapítható, hogy miután az ajándékozás halálesetre szól, az okirat törvényessége tekintetében az 1886: VII. t.-c. 22. §. e) p. rendelkezése alá esik-e ? Erre nézve a kir. Kúria is megállapítja, hogy, az idézett §. rendelkezése csakis élők közötti ajándékozás esetérc vonatkozik. Fzek szerint, minthogy az A) a. okirat az 1*70: XVI. t.-c. 33. §-ában a halálesetre szóló ajándékozásra megállapított alaki kellékeknek megfelel : felperes helyesen utasíttatott el. A férj a nejének küldött összegről utóbbitól nem követelhet számadást, ha nem bizonyítja, hogy azt nejének számadási kötelezettség mellett küldte, s ez azt ily kötelezettséggel vette át. A kassai kir. törvényszék (1905 május 1. 4,004 005. sz. a.) Felhívott számadási kötelezettségét megállapítja s arra kötelezi, hogy számadását stb. a bíróságnál adja be. Indokok: Felhívott elismeri, hogy a felhívó 12 évi amerikai tartózkodása alatt több részletben mintegy 1,100 K.-t küldött, tagadja azonban, hogy ezen összegnél többet kapott, s hogy arról számadást előterjeszteni köteles lenne. Felhívott szerint a számadási kötelezettség megállapításának útjában áll a felek közötti házastársi viszony és a küzszerzeményi vagyon jogi természete. Azon elvből kiindulva, hogy az a vagyon, melyet a házastársak együttélésük tartama alatt akár együttesen, akár külön-külön szereztek, közszerzeményt képez és hogy a házasság tartama alatt is a kezelés és rendelkezés joga azt a házastársat illeti akinek akár külön vagyonából, akár keresményéből származott a közszerzeményi vagyon, megállapítani kellett, hogy a felhívottnak saját beismerése szerint a felhívó kezelése és rendelkezése alá tartozó közszerzeményi vagyon jutott birtokába, melyről a felhívó a kizárólagos kezelési és rendelkezési jogból kifolyólag számadást követelni jogositva van. Nem áll ezen felfogással ellentétben a kúriai 41. sz. döntvényben kimondott az a jogszabály, mely szerint egyik házastárs sem követelheti a házasság tartama alatt hogy a házastársa által szerzett vagyon neki felében vagy bármi részben átadassék, vagy a közszerzemény vele megosztassék mert a jelen esetben maga a szerző fél lép fel. akinek jogkörét a felhívott döntvényben kiemelt jogelv nem érinti A kassai kir. ítélőtábla (1905 jun. 27. 2,573,905. sz. a.) Az elsőbiróság végzését megváltoztatja, a felhivót keresetével elutasítja. Indokok: A felperes arról a pénzről követeli a számadás előterjesztését, amelyet amerikai keresményéből küldött nejének, a felhívottnak, részint családja fenntartása, részint tőkésítés vagy ingatlanszerzés végett, azt azonban nem bizonyította, mert a felajánlott főeskü a perrendtartás 221. §-a értelmében ez esetben nem alkalmazható, hogy azt a pénzt számadástétel kötelezettsége mellett, vagyis mint külön vagyonát küldte és azt a felhívott olyanképpen vette volna át, sőt inkább a felhívó nyilatkozataiból az tűnik ki, hogy ő a pénz kezelését és hozzáforditását a felhívottra bízta. Minthogy pedig házastársak közt vagyoni követelések, a házasfelek külön vagyonából eredetiek kivételével, a kérdés bünösfelteendó a ezt követi házassági viszony megszűnte előtt nem érvényesíthetők és ebből foíS számadástétefiránti felhívásnak sem ehet koztuk helye: ezen okokból felhivót keresetével elutasítani kellett. A m kir Kúria (1906 nov. 8. 8,969/905. sz. p. VIII. p. t.) A kir tábla ítéletét helybenhagyja annál az indokánál fogva, hogy felperes nem bizonyította, hogy azt a pénzt, melyről számadást követel, alperesnek számadási kötelezettség mellett adta es alperes azt ily kötelezettséggel vette át. Bűnügyekben. A beszámithatóságot kizáró okra vonatkozó külön felett egyszerű szótöbbséggel döntenek az esküdtek. A ségre szóló főkérdés után mint első külön kérdés beszámithatóságot kizáró okra vonatkozó kérdés é az enyhébb büntetési tételre vonatkozó kérdés. A m. kir. Kúria (1907. január hó 10-én, 255. sz.) Vádlottnak és védőjének semmisségi panasza folytán: A kártérítés megítélése miatt érvényesített semmisségi panasz visszautasittatik; az alaki okra alapított panasz pedig elutasittatik, az esküdtbiróságnak az ítélete a büntetést kiszabó részében azonban a Bp. 385. 8-ánák 2. pontja alapján, a Bp. 437. S-ának 3. bekezdése értelmében megsemmisittetik és vádlott a Btk. 92. §-ának alkalmazásával a mai naptól számítandó 1 évi és 8 hónapi börtönre ítéltetik. Indokok: Az esküdtbiróságnak uj ítélete ellen vádlottak vedoje jelentett be semmisségi panas-zt a Bp. 384. §-ának 9. pontja alapján abból az okból, mert a védő indítványa ellenére G. Zsófia, G. Száva és M. Mersza tanuknak kihallgatása el nem rendeltetett; továbbá a Bp. 427. §-ának 4. pontja alapján azért, mert a kérdések megállapításánál' a Bp. 354—361. §S-oknak parancsoló rendelkezései megsértettek a panasz indokolása szerint annyiban, amennyiben a beszámithatóságot kizáró ok nem főkérdésbe foglaltatott, úgyszintén, hogy a beszámítást kizáró okra vonatkozó kérdés az erős felindulást tárgyazó kérdés után tétetett fel s hogy a Bp. 368. §-a ellenére vádlott bűnössége megállapittatott, holott a beszámítást nem kizáró okra nézve csak egyszerű szótöbbség forog fenn ; végül a Bp. 385. §-ának 3. p. alapján a Btk. 92. ij-ának nem alkalmazása miatt és még külön a kártérítés megállapítása miatt. Ez utóbbi okra alapított semmisségi panasz azonban, mint a törvény szerint nem érvényesíthető semmisségi panasz a Bp. 434. §-ának 3. bekezdéséhez képest visszautasítandó volt, mert a kártérítés megítélése tárgyában külön semmisségi panasz nem használható. A többi alaki panasz pedig nem alapos. A védelem ugyanis azért ragaszkodott a nevezett tanuknak a kihatlgatásához, hogy az elhalt eldicsekedett azzal, hogy a vádlott nején aljas merényletet követett el s ez a hír elterjedt. Minthogy azonban a főtárgyaláson e tekintetben több tanú hallgattatott ki. akik a védelem álláspontjának támogatására bőséges anyagot szolgáltathattak — a védelem érdekét nem sértette a törvényszéknek ama határozata, melylyel a többi tanú kihallgatását mellőzhetőnek találta. Maga a védelem indítványozta, hogy a beszámithatóságot kizáró okra nézve külön kérdés tétessék fel s amidőn a törvényszék, mint esküdtbíróság e tárgyban külön kérdést tett fel, a törvényt nem sértette meg, mert a Bp. 358. §-a értelmében az ok külön kérdésbe is foglalható. Ami pedig azt illeti, hogy a kérdések sorrendje nem szabályszerű, mert. a beszámithatóságot kizáró okra nézve a kérdés az erős felindulás fenn-, vagy fenn nem forgása, tehát enyhébb büntetési tétel fenforgását tárgyazó kérdés után intéztetett az esküdtekhez, kétségtelen, hogy a helyesebb sorrend az lett volna, amit a védelem vitat, mert a beszámítást kizáró okra vonatkozó kérdés a bünösségi kérdésnek kiegészítő része, tehát ennek eldöntése nélkül az enyhébb büntetési tételnek alkalmazására vonakozó kijelentés időelőttinek jelentkeznék, ámde a jelen esetben semmi ok fenn nem forog annak feltevésére, hogy a kérdéseknek megállapított sorrendje az esküdteket határozatuk hozatalában félrevezethette s igy a vádlott érdekeinek sérelmével járt volna. A Bp. 368. §-ára alapított semmisségi panasz pedig azért alaptalan, mert e szakasz értelmében az esküdtek ama határozatához, amely a vádlottat bűnösnek mondja ki, vagy a Btk.-nek külön rendelkezései értelmében súlyosabb büntetési nemnek vagy tételnek alkalmazását vonja maga után, legalább nyolc igenlő szavazat szükséges, minden más esetben pedig egyszerű szótöbbség dönt; tekintve, hogy a jelen esetben a 2. számú fökérdésnek hétnél tobb szavazattal történt igenlő eldöntésével az esküdtek a vádlottnak bűnösségét már megállapították s igy a Bp. 368. páriák vegbekezdése szerint a beszámithatóságot kizáró ok tekinteteben az egyszerű szótöbbség dönt; tekintve, hogy ehhez képpest akkor, amikor az esküdteknek erre a kérdésre tett kijelentése ugy alakult, hogy öt igenlő szavazattal szemben het szavazat a jogos védelem fennforgását nem „iW53 "fS' eu^szerü szótöbbség folytán tulajdonképpen az vált határozatta, hogy vádlott javára beszámithatóságot kizáró ok lenn nem forog: & lentéslne^mígíe^3101320 ltélete az esküd*k