A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 1. szám - Ingatlan végrehajtás alá vonásának megszüntetése

A JOG 3 Az az egyedül fölhozott érv, hogy a végreh. törv. 142. £-a értelmében a jelzálogtulajdonos a korábban bejegyzett végrehajtási zálogjog alapján az ingatlanra való végrehajtás foganatosítását tűrni tartozik, a 30. §; alapján indítható keresetre való jogosultságot meg nem állapítja. Mert itt is áll — a fentebb már felhozott - érv, hogy az új tulajdonos csak az ingatlanra vonatkozóan — telekkönyvi - jogutód, de nem jogutód a bejegyzett követelés megszűntére vonatkozó kötelmi viszonyban. Az ebben a viszonyban levő végrehajtást szenvedő helyét az uj tkvi tulajdonos annál kevésbbé foglalhatja el, mert utóbbi csak a tulajdonát képező ingatlannál fogva, az erre irányuló végrehajtásra nézve van érdekelve, ellenben a végrehajtató végrehajtási joga, s ennek általában megszüntetése az ő érdekkörén kívül esik. Már pedig a 30. § alapján folyó perben a végrehajtási jognak általában, s nem csupán bizonyos kielégítési alapra való megszűnte képezi per tárgyát. Annálfogva tehát, hogy a tkvi tulajdonos csak az ő ingatlanára irányuló végrehajtás megszüntetésére nézve érdekelt, a végrehajtató követelésének megszűnésére alapított keresetét a végrehajtási törv. 168. §-ára fektetheti. A most kifejtett elvekkel megegyezőnek tartom a kir. Kúriának 1900. évi 5*543. (Polg. Tvkezés XLII. 30. I.) sz. a. hozott határozatát. A tkvi tulajdonos ellen végrehajtási zálogjogot nyert hitelezővel szemben a végrehajtató alzálogjogot nyert, s a követelést a zálogjoggal együtt magára engedményeztette, ezután végrehajtást vezetett a tkvi tulajdonos ellen. A tkvi tulajdonos az 1881 :LX. 168. $-a alapján keresettel lépett föl, azon a perben bizonyított alapon, hogy a követelés a végrehajtató jogelődjének még az alzálog szerzése idejében kifizettetett. A kir. Kúria a másodfokú bíróságnak az 1881: LX. 30. §-a alapján elutasító s azzal indokolt Ítéletét, hogy a kereset alapjául fölhozott tények végrehajtás megszüntetése iránt inditott perben döntendők el, megváltoztatta s a keresetnek helyet adott. Nem bocsátkozom a döntés további bírálatába, csak konstatálom, hogy a kir. Kúria álláspontja szerint és bizonyos esetekben a végrehajtási jog megszűntére is alapitható a 168. §. alapján inditott kereset. így megadnám a keresetre a jogot a társtulajdonosnak is, aki az 1881 : LX. t.-c. 156. §-a alapján kénytelen lenne eltűrni az árverést, annak dacára, hogy a végrehajtás alatt álló követelés ki van fizetve; ezt azonban a végrehajtást szenvedő — talán a végrehajtatóval a társtulajdonosok ellen összejátszva, — nem érvényesiti. Mert amint a marosvásárhelyi kir. ítélőtábla fentebb máiidézett 3,229—901. számú ítéletében ki van fejtve, a társtulaj donos csak akkor köteles tűrni az árverést, ha a törvényes előfeltételek tenforognak. Ha pedig megszűnt a végrehajtató végrehajtási joga, a társtulajdonostól, mint dologi jogaiban sértett harmadik személytől nem lehet a kereseti jogot megtagadni. Épp ugy, mint ahogy az idézett számú ítélőtáblai határozat — szerintem helyesen — engedi meg a társtulajdonosnak, miképp keresetét arra fektesse, hogy az, aki ellen a végrehajtási zálogjog be lett jegyezve, csak azonos nevű, de nem azonos egyén a végrehajtást szenvedővel. Nem alapitható azonban a kereset arra az e perben el nem bírálható ténykörülményre, hogy az állítólagos kölcsön a végrehajtató által a végrehajtást szenvedő által leszámlálva nem lett, vagy hogy a végrehajtást szenvedő kötelezettségét megalapító váltó vagy más okirat ssinleges. Mindezek ugyanis csak a végrehajtást szenvedő által ellenvethetők. Ily értelemben döntött a marosvásárhelyi kir. ítélőtábla is 4,286—903. sz. a. hozott ítéletében. Komoly megfontolást igényel az a kérdés is, hogy midőn a tkvi tulajdonosként szereplő néhai atyának hasonnevit fia ellen vezetnek végrehajtást az atya nevén álló, a hagyatéki bíróság által még át nem ruházott ingatlanra, joguk van-e az örökösükül nyilatkozóknak, esetleg a végrehajtást szenvedő egyedüli örökösnek végrehajtás alá vonás megszüntetése iránti perrel föllépni. Kétségtelennek tartom, hogy a tkvi tulajdonos nyilatkozó örökösei a hagyaték átruházása előtt az örökhagyót képviselvén, mindazok a jogok megilletik őket, melyek az örökhagyót megillették. Az örökhagyó pedig hasonnevű fiáért a végrehajtás eltűrésére nem köteles. Kétségtelen, az is, hogy visszás helyzet áll elő, midőn a nyilatkozó örökösöknek a hagyatéki eljárásban tett nyilatkozatából nyilvánvaló, hogy az ingatlannak pl. fele vagy osztály folytán a végrehajtás alá vont ingatlan egészben a végrehajtást szenvedőé, éppen csak átruházva és átirva nincs s mindezek dacára a végrehajtást szenvedőnek, mint nyilvánkonyvi jogaiban sértett harmadiknak a 186. §-ra fektetett, s helyt álló keresete legyen. Nem kell azonban feledni, hogy a végrehajtást szenvedő e perben csak mint a tkvi tulajdonos örökhagyó megnyújtott keze jő figyelembe ; aki a hagyatéki vagyon ellen intézett támadást igyekszik elhárítani. Többször előfordul az az eset, hogy a tkvi hatóság a végrehajtási zálogjog bejegyzésénél a végrehajtást szenvedő és a tkvi tulajdonos személyazonosságát nem vizsgálja meg kellő alapossággal. Pl, a tlkönyvben tulajdonosként uNagy Ferenc Tamásé (Ványolós)n volt bejegyezve, a végrehajtást szenvedő pedig aVányolós Nagy Ferenc» volt. A tkvi hatóságnak az azonosság iránt nem támadtak kételyei, s a végrehajtási zálogjogot bejegyeztette. A bejegyzést elrendelő végzést a nem ugyan teljesen azonos, de hasonló nevű végrehajtást szenvedőnek kézbesítették, s természetes, hogy ez jogorvoslattal nem élt. így került az ingatlan árverés alá, miről a tkvi tulajdodonos a községben kifüggesztett hirdetményből nyert tudomást ; s ekkor lépett föl ingatlan végrehajtás alá vonás megszüntetése iránti keresettel. Kétségtelen, hogy amennyiben megállapítást nyer, hogy a tkvi tulajdonos és a végrehajtást szenvedő különböző személyek, a keresetnek sikere lesz. De az a vitatható kérdés merül föl, hogy tartozik-e felperes bizonyitni a személyazonosság hiányát, vagy pedig, amennyiben ez a tkönyvből nyilvánvaló, vagy legalább valószinü, felperesnek bizonyítani nem szükséges, s alperesre hárul a bizonyítás terhe az azonosságra nézve. Nézetem szerint a fentebb előadott esetben felperesnek mit sem kell bizonyítani egyebet, mint hogy a végrehajtási zálogjog bejegyzését elrendelő végzést neki nem kézbesítették. Ezzel ugyanis az a helyzet áll elő, mintha a végrehajtási zálogjog bejegyezhetősége lenne elbírálás tárgya a tkvi bejegyzettel szemben. Ha ennek a tkönyv és a végrehajtást elrendelő végzés alapján eszközölt bírálatnak eredménye az, hogy a zálogjog nem lett volna bejegyezhető, felperesnek az azonosság hiányát külön bizonyítani nem kell. Fölmerül itt az a kérdés is, hogy felperes tkvi tulajdonos nem utasítandó e arra, hogy a tkvi bejegyzés ellen felfolyamodással éljen ? Azt hiszem, hogy a peres ut a tkvi tulajdonostól meg nem tagadható, mert minden feltétele fenforog a végreh. törv. 168. §-a alapján indítandó keresetnek. Annál inkább, mert a tkvi bejegyzés alakilag helytállónak mutatkozik; s az a kérdés, hogy a tkvi tulajdonossal szemben kézbesítés folytán nem-e jogerős, contradictorius eljárás nélkül többnyire el sem dönthető. Ha azonban az említett bírálat eredménye az, hogy az I azonosság iránt a tkvi hatóságnak a bejegyzésnél kétsége nem lehetett; vagy ha a zálogjog bejegyzését elrendelő végzést magának a tkvi tulajdonosnak kézbesítették s így a végzés jogerőre emelkedett: az azonosság hiányát épp ugy a tkvi tulajdonosnak kell bizonyitni, mint akkor, midőn a tkvi tulajdonos és végrehajtást szenvedő teljesen ugyanazonos nevü. Abban a kérdésben, hogy midőn a dologi jogaiban sértett harmadik személy tkönyvön kivül áll, a tkönyvre támaszkodó végrehaj tatóval szemben ennek rosszhiszeműségét kell bizonyítani, szintén a kir. Kúriának 55-ik számú döntvénye alapján állandó a joggyakorlat. A rosszhisszemüség megállapítására vonatkozó joggyakorI lat megfelel az optkv 326. §-ában a rosszhiszemű birtokos megállapítására vonatkozó jogszabálynak. E szerint tehát rosszhiszemű végrehajtatónak azt kell tekinteni, aki végrehajtási zálogjoga megszerzése idejében tudta, vagy a körülményekből tudnia kellett, hogy a végrehajtás alá vonandó ingatlan nem a végrehajtást szenvedő tulajdona. A végrehajtató rosszhiszeműségét megállapító tudomás, illetőleg vélelmezés fenforgása minden egyes esetben a fennforgó körülményekből lévén elbírálandó, annak megállapítására I általános szabályt fölállítani nem lehet. Irányadóul utalok az alábbi felsőbirósági határozatokra : 1. Végrehajtató a tkvi tulajdonos örökösei ellen vezette a végrehajtást; a hagyatéki leltár beszerzése alkalmával meg I kellett győződnie, hogy az ingatlan nem tartozik a hagyaték hóz. (Polg. Tvkezés XLVI. 129. 1.)