A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 9. szám - Az örökösödési eljárás köréből - Néhány szó az országgyűlési tag felelőtlenségéről

A JOG 67 már a védelemre szüksége volna, midőn a dolog birtokából kiesett, akkor az egyszerűen megtagadtatik tőle. Nem üres phrasis akkor a tulajdon szentségéről és arról beszélni, hogy a tulajdon az egész jogrendszer alapja, annak gerince és nem farce-e a Btk. 172. §. 2. bekezdése? Szegény megdicsőült Jhering! Ha a tulajdonjog ebben a csenevész alakjában belekerül az anatomisch-pathologisches Begritt'skabinet-be, akkor bizony rá nem ismer, akkor meg nem felel a tulajdonról alkotott képének: «vierschrötig, derb, mit robusten Gliedern, wohlgenahrt und den Ausdruck des Satten und Behaglichen im Gesicht. Man sieht es ihm an, dass es sich durch nichts anfechten lasst, sich vollkommen sicher fühlt, ganz in grellem Gegensatz zu dem andern Begriff, der da neben ihm steht und der im aussersten Masse den Ausdruck des Angstlichen, Sorgenvollen in seinen Zügen tragt. Es ist die Obligatio, die sich stets Sorgen macht, ob sie auch zu ihrem Recht kommt.» {Jhering: Scherz und Ernst in der Jurisprudenz. 279. 1.) Im/ing1*) joggyakorlatunknak megfelelőnek állítja azt a jogtételt, hogy a jóhiszemű szerző az átadott dolog tulajdonosává válik, ha az illető dolog nem volt az átadó tulajdona. Lányi Bertalan dr. Fodor Ármin dr. magánjogában azt a jogtételt — bár cikornyás clausulákkal — magyar ius receptumnak tanítja. «Minthogy azonban ingókra nézve nálunk az osztr. polg. tkv. alaki érvénynyel nem bir, e tételnek szokásjogilag történt befogadására nézve pedig kellő adataink nincsenek, az id. 367. £-ának ezt a kiterjesztő rendelkezését a magyar jog szempontjából tételes érvényűnek feltétlenül el nem fogadhatjuk ugyan : de másfelől kétségtelen, hogy judikaturánk az osztr. polg. tkv., ujabban pedig a kereskedelmi törvény nyomán indulva, a jóhiszemű jogszerzésnek általában véve kedvez s e szerint a feltétlen jogérvényesítésnek csakis a forgalom érdekeinek sérelme nélkül ad helyet; közeledvén ezáltal a nem-tulajdonostól származtatott jogszerzés tekintetében ahhoz az állásponthoz, hogy ingóknak visszterhes megszerzésénél az átruházó tulajdonjogának a hiányát a jogszerző harmadik jóhiszeműsége minden esetben pótolja.» [Fodor Ármin dr.: Magyar magánjog II. köt. 384, 1.) A megfelelő bírói határozatok idézését azonban ugy Lányinál, mint Imlingnél nélkülözzük. Nem találtam egyetlen egy bírósági határozatot, mely ím/ing és Lányi álláspontját fedné. A Kúria 1906. szept. 17-én 1938. sz. ítélete felületes szemléletnél felhozható ugyan a neheztelt vélemény megokolására. Azt mondván : A jóhiszemű harmadik személy, ki az ilyen ingóságot jogos uton és jóhiszeműen szerezte meg, annak vételárát kifizette és birtokba vette, egyedül a tulajdonjognak az elődjénél való fentartása esetén nem kötelezhető a megvett ingóság kiadására. Behatóbb szemléletnél kétségtelen, hogy ezen ítélet nem szentesítése a «Hand wahre Hand» jogelvének, hogy az nem tartalmazza azt a jogi kijelentést, hogy a jóhiszemű harmadik szerző megszerzi feltétlenül a nem-tulajdonos átruházótól a korlátlan tulajdonjogot, mely ellene a rei vindicatiót kizárja, hanem egész más kérdést old meg. Azt t. i., hogy a pactum reservati dominii a magyar jog szerint — és a római jog- és a német joggyakorlattal egybehangzóan — absolut joghatálylyal nem bir. És ha tovább kutatjuk a megoldás okát, mért nem bir a pactum reservati dominii absolut joghatálylyal, akkor azt a kielégítő választ nyerjük: mivel a pactumnál a tulajdonjog megszerzésének a kérdése nem felfüggesztő, hanem felbontó feltételhez van kötve. (így Windscheid: Pandekten I. köt. 546. 1.) Itnling és Lányi a bizonyítással, hogy a «Hand wahre Hand» magyar jog, adósok maradtak. Sőt Imling a már idézett, a Jogt. Közlönyben megjelent cikkében Haupt-xa. zuditja az onus probandit. Provokálja, mutassa meg ő azt a magyar jogforrást, melyből azt a szabályt merítette, hogy tulajdonjogot csak tulajdonostól lehet szerezni. Ez ellen nem lehet elég erélyesen tiltakozni. Ez már csakugyan olyan, mintha William Shmith, Delia Bacon, Ignatius Donelly és a többi Appleton, Morgan által csokorba szedett Shakespea.reophob a századik meggyökeredzett közvéleménye ellenére elutasítanák maguktól a bizonyítási kötelezettséget, hogy a brit költőkirály műveit Bacon irta. A «Hand wahre Hand» lehet célszerű, lehet üdvös intézkedés, de magyarnak semmiesetre sem mondható. Az Sokm-mal szólva «deutsch vom Scheitel bis zurSohle.» »») Dologjogi nyílt kérdések. Magyar jogászegyleti értekezések 149. sz. 41. lap. Az örökösödési eljárás köréből. — Válasz K. Fejér Vilmosnak a J o g 7. számában megjelent cikkére. — Irta MAJTÁN ARNOLD dr., nagyszombati kir. járásbirósági aljegyző Az örökösödési eljárás körébe tartozó ügyek intézésénék mindig azon álláspontból kell kiindulni, hogy a magyar örökjog szerint az öröklés ipso jure történik, vagyis az örökös akkor is örököl, ha a hagyaték megszerzésével egyáltalában nem is törődik. Ebből folyólag a hagyatéki bíróság íeladata az, hogy amennyiben kiskorú örökösök vannak, a hagyaték hollétét kinyomozza, biztosítja s átadás után a gyámhatóság rendelkezése alá bocsátja. Ha csupán nagykorú örökösök vannak s a bíróság ebbeli segítségét nem kérik, feladata, hogy megállapítsa : kik azon egyének, akik a hagyatéki ingatlanokat örökölték, hogy az ingatlanok nevükre telekkönyvileg átírhatók legyenek. Azon kérdéssel, vajon az örökösök a javukra bekebelezett ingatlanok tényleges birtokában is vannak-e, a bíróság nem törődik, mert ezzel majd maga az örökös, vagy az esetleges tényleges birtokos saját érdekében törődik A hagyatéki eljárásnak az 1894. évi XVI. t.-c. 4. §-a alapján való megindítása tehát csupán a nyilvánkönyvi állapot érdekében történik. A hagyatéki bíróság feladata tehát, ily esetben kinyomozni, kik vannak hivatva az elhunyt után örökölni s miután ez kinyomoztatott, a rendelkezésére álló adatok szerint a hagyatékot átadni s ha az átadás ellen kifogást senki nem emel, vagyis ha az átadás jogerőssé válik, a hagyatéki ingatlanok telekkönyvi átíratása iránt intézkedni. Természetes, hogy ezen nyomozási processus, mely áll a haláleseti iv adatainak, a telekkönyvi állapotnak felderítéséből, az érdekeltek közbenjöttével történik. Úgyszintén az ő közbenjöttükkel történik a hagyatéknak a kir. közjegyző előtt való tárgyalása, mely szintén csak a tények felderítése céljából történik. Ha azonban az érdekeltek a kir. közjegyző előtt meg nem jelennek, nem áll egyéb hátra, mint a rendelkezésre álló adatokból, tehát a haláleseti iv és a leltár adataiból megállapítani, kik és mily cimen és mit örököltek (és nem «fognak örökölni*) Hogy ezt a közjegyző van hivatva megállapítani, nem állítom, mert szerintem a kir. közjegyző csak arról köteles a bíróságot akár jegyzőkönyv, akár a vétivek bemutatása által értesíteni, hogy a törvényben előirt idézések megtörténtek. Ennek megállapítása a hagyatéki bíróság feladata. A bíróság tehát ily esetben az adatok alapján átadja a hagyatékot, végzését az érdekelteknek kikézbesiti s jogerőre emelkedése után a telekkönyvi hatóságnak is megküldi. Az a kir. járásbíróság tehát, mely oly értelmű végzést hoz, hogy az iratokat a kir. közjegyzőnek újból ' kiadja s az örökösöket azzal fenyegeti, hogy amennyiben az ujabb hagyatéki tárgyaláson meg nem jelennek, az fog vélelmeztetni, hogy a hagyatékra igényt nem tartanak s a bíróság a hagyatéknak a kir. kincstár javára való átadása iránt fog intézkedést tenni, — teljesen téves uton jár, mert mint már emiitettem, végrendelet vagy örökösödési szerződés hiányában a törvényes örökös ipso jure örököl; jogot az osztrák örökjogban érvényes örökösödési nyilatkozat nélkül, sokszor tehát tudtán kivül szerez, melyet tőle a hagyatéki bíróság azért, mert jogának beismerése végett nem jelentkezik, el nem vehet. Az a joghátránya azonban van az ügyeivel nem törődő örökösnek, hogy a hagyatéki ingatlan nem az ő akaratának megfelelően lesz nyilvánkönyvezve és esetleg kiteszi magát annak, hogy ellene, mint telekkönyvi tulajdonos ellen harmadik személyek — kik az ingatlanra jogot tudnak bizonyítani — pert indítanak. Néhány szó az országgyűlési tag felelőtlenségéről. Irta FORNHEIM ERNŐ, Budapesten. A mentelmi jog tágas mezejének egyik érdekes pontját képezi azon kérdés : Vajon az országgyűlési tag, mint ilyen (vagy mint a német birod. alk. 30. §-a mondja «in Ausübung seines Berufes») követhet-e el delictumokat? E kérdés eldöntése képezi feladatunkat s annak a megállapítása, hogy az 1867 nov. 18-iki képviselőházi határozat e kérdésben milyen álláspontot foglal el. Vizsgálódásaink ezek alapján tehát kétfelé ágaznak. Foglalkoznunk kell t. i. azon kérdéssel, hogy mikor jár el az országgyűlési tag, mint ilyen s követhet-e el ezek alapján delictumot, továbbá másodszor az 1867 nov. 18-iki határozatot kell e szempontból vizsgálat alá venni. Azon nagy állami feladatoknak fontossága, melyek alkotmányos monarchikus államokban a törvényhozás hatáskörébe vannak utalva, vonja maga után, hogy a törvényhozás oly magasan álljon a többi hatalmak felett, hogy ezek akaratának