A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 9. szám - Az angol alsóház küzdelme a parlamentárizmusért. 1. [r.]

6K A JOG szabad nyilvánítására befolyást? ne gyakorolhassanak. Különösen, mélyreható jelentőségűvé válik e feltétel a törvényhozás egyik alkotó részénél, az országgyűlésnél, mert ez jogi személyekből álló államhatalmi szerv lévén, sem a maga egészében, sem pedig egyes atomjai, az országgyűlési tagok nem rendelkeznek a végrehajtóhatalomból semminemű eszközzel, melylyel akaratuk nyilvánításának szabadságát a kormány pressiója ellenében megvédhessék. Minthogy pedig az országgyűlés akaratnyilvánitási szabadsága csak akkor áll elő, ha az egyes tagok akaratuk nyilvánításában szabadok, oly eszközről kell gondoskedni, melylyel a Ház, illetve az országgyűlés a tagok akaratnyilvá'nitási szabadságát megvédhesse. Erre szolgál a mentelmi jognak azon része, melyet felelőtlenségnek nevezünk. Az országgyűlés hivatva van a szuverénitás gyakorlásában közreműködni s ennek alapján mondhatjuk, hogy amidőn a Házak a szuverénitás gyakorlásában — törvények hozatalában, felügyeleti joga gyakorlatában, továbbá a Házak mint jogi személy alakulására, működésére szükséges cselekvőségben — tevékenykednek, védi az egyes tagot a felelőtlenség kiváltsága. Tehát az országgyűlési tag, mint ilyen akkor jár el, ha közreműködik azon tevékenység kifejtésében, mely az országgyűlésnek a szuverénitás gyakorlásában való részvételét előmozdítja. S erre az esetre teljesen jogos a felelőtlenségben való részeltetés, mert a szuverénitás gyakorlásában való részvétel oly nagyfontosságú államhatalmi functio, hogy módot kell adni minden országgyűlési tagnak arra, hogy erejéhez és tehetségéhez képpest a felelősségrevonás eshetőségének minden utógondolata nélkül fejthessen ki tevékenységet. De kérdésünk az, hogy a szuverénitás gyakorlásában való részvételt előmozdító tevékenység kifejtése s a törvényhozás hatáskörébe utalt ügyek feletti tanácskozás és határozás okvetlenül feltételezi-e delictumok, nevezetesen: felségsértés, becsületsértés, rágalmazás, felbujtás stb. elkövetését? Vizsgáljuk a törvényhozás hatáskörébe utalt ügyeket egyenkint. A törvényhozás hatáskörébe tartozik a törvények hozatala. A törvények hozatalánál az országgyűlés feladata azon előnyök és hátrányok kidomboritása, melyek a javaslat törvényerőre emelkedése esetén a népre háramolhatnak, az országgyűlési tanácskozások célja: a javaslat káros vagy hasznos oldalairóL való meggyőzés és ezek szerint a javaslat elfogadása vagy elvetése. Ezek a működések mind a szuverénitás gyakorlásában való részvétel kifejtéséhez szükségesek s nem feltételezik sem azt, hogy az országgyűlési tag «oly tényt állítson, mely valódisága esetén — az ellen, akiről állíttatott, a büntető eljárás megindításának okát képezné, vagy azt a megvetésnek tenné ki» (B. T. K. 258.) vagy becsületsértést kövessen el, sem pedig, hogy más, az országgyűlésen kivül álló egyént vagy egyéneket büntetendő cselekmény elkövetésére felbujtson. A törvényhozás hatáskörébe tartozik továbbá a felügyelet gyakorlása, melyet az országgyűlés az interpelláció és a budget-joggal kapcsolatos ellenőrzési jog alakjában gyakorol, mindezeknek szintén nem előfeltétele a fentebb emiitett delictumok elkövetése. Az országgyűlés hatáskörébe tartozik még mint jogi személyekből álló államhatalmi szervre, az alakulás, működés, melyek hivatva vannak az országgyűlésnek a szuverénitás gyakorlásában való részvételét lehetővé tenni s melyek szintén delictumok elkövetését nem feltételezik. Tehát eredményképpen kimondhatjuk, hogy amikor az országgyűlési tag, mint ilyen jár e), vagyis mikor közreműködésével előmozdítja az országgyűlés s közvetve a törvényhozás működésed, delictumot el nem követhet és ez esetben részesül a felelőtlenség kiváltságában. De képviselőházunk 1867 nov. 18-iki határozatának 1. pontja kimondja, hogy : «amit az országgyűlési tag, mint ilyen a Házban vagy a Házon kivül mond vagy tesz, azért csak az országgyűlés és pedig annak azon Háza által vonatható feleletre, melyhez tartozik», előbbi eredményünkkel ellentétben van, mert szerintünk, mikor az országgyűlési tag, mint ilyen jár el, delictumot nem követhet el s így tehát feleletre sem vonható. A határozatban pedig szintén az országgyűlési tag, mint ilyenről beszél s azokért, miket ilyen minőségben mond vagy tesz, csak a Háznak, melyhez az illető tartozik, adja meg a jogot a feleletrevonásra. De ez ellentét csak látszat. Mert előző fejtegetésünkben az országgyűlési tagot, mint a szuverénitás gyakorlására jogosult tényező egyik tagját szemléltük s arra az eredményre jutottunk : minthogy a szuverénitásban való részvétel delictumok elkövetését nem feltételezi, tehát az egyes tag, mint ilyen sem követhet el delictumot. Ez lenne tehát, az országgyűlési tag, mint ilyennek szűkebb értelme. De az emiitett határozat «feleletrevonás»-ról beszél. Államhatalmi szerv csak a jogrend elleni sérelmekért vonhat valakit feleletre, társadalmi szabályok megsértéseért nem. Ennélfogva az említett határozatból az következnék, hogy az országgyűlési tag, mint ilyen (in Ausübung seines Berufes) követhet el delictumot. A határozatból vonható eme következtetések indítanak bennünket arra, hogy az országgyűlési tagságban 2 minőséget különböztessünk meg. Külsőleg tekintve, e 2 minőség nem vehető észre, mert mindkettőnek előfeltétele, hogy a házszabályok által előirt keretben gyakoroltassék az országgyűlési tagsági tevékenység. De belső lényegére való tekintettel különbséget kell tenni az országgyűlési tag szűkebb és tágabb értelme között. Szűkebb értelemben véve, az országgyűlést tag akkor jár el, ha a szuverénitás gyakorlásában, mint a Házak valamelyikének tagja közreműködik. E közreműködés határa a B. T. K. a maga tilalmaival. Tágabb értelemben véve az országgyűlési tag akkor jár el, ha a Ház tanácskozásain részt vesz. Ez utóbbi értelmezés köre tágabb, ez már alkalmat nyújt delictumok elkövetésére s e szabályozás csak u. n. privilégium fori-ban részesiti a tagot az országgyűlés akaratnyilvánitási szabadsága javára. Sajnálatraméltó csupán az a körülmény, hogy országgyűlésünk fegyelmi hatalmát ez irányban ki nem fejlesztette. Mert véleményünk szerint az országgyűlés fegyelmi hatalmának jelenlegi eszközei csak a tárgyalási rend és csend fenntartására és helyreállítására elegendők. így megtörténik az az eset, hogy az egyes országgyűlési tag a pari. tanácskozásokon B. T. K.-be ütköző cselekedeteket követ el, a biróság az 1867 novi 18. határozat 1. pontja értelmében feleletre nem vonhatja, de a Ház részéről sem következik be az ott emiitett felelősségrevonás s igy jelenleg azon szomorú helyzetben vagyunk, hogy az országgyűlési tagság jogcím delictumok büntetlen elkövetésére. Ezen mihamarabb segíteni kell, mert az egyes polgár becsületét nemcsak nem országgyűlési tagokkal szemben, hanem még ezekkel szemben is meg kell védeni. Az angol alsóház küzdelme a parlamentárizmusért. Irta REICH PÉTER KORNÉ1, bpesti kir. törvényszéki alapítványi joggyakornok. Haliam írja,1) hogy Angliánál kedvezőbb éghajlatú országokban bővebben részesülnek az emberek az élet örömeiben, de nincs ország, hol annyi ember részesült volna ama jótéteményekben, melyeket a politikai intézmények nyújthatnak és nincs nép, mely a jólét, a rend és a szabadság össze nem hangzó elemeit oly jól megegyeztette volna, mint Anglia. Az angol parliament neve a római senatus nevével áll egy színvonalon, mintaképe az összes újkori alkotmányosságnak, törvényei és formulái bevettek minden civilizált országban. Megtanította, úgymond Laugel Ágost, Európát, Amerikát és Ausztráliát, az egész világot, hogy megismerje, vágyódjék bizonyos kormányzati eszményre, mely az erőt az ész szolgálatába helyezi, a hatalmat az értelemnek adja, mely összeegyeztetvén a jelen szükségleteit a múltnak jogaival, megakadályozza a forradalmakat reformok által, tartózkodást parancsol minden békétlenségnek és megfékez mindennemű becsvágyat. Tanulmányom az angol alsóház politikai és jogértelmi fejlődésére s az alsóház jogaira terjed ki. A parliament szót nem használom az alsóház megjelölésére, mert ez jogi nyelven2) a királyt, a lordok házát és az alsóházat jelenti. E három tényező együttes működéséről csak addig szólok, amíg a három elem kiválása folytán az alsóház valódi jelentőségéhez jutok. Az angol parliament a hűbériség kezdetleges állapotáig nyul vissza, értve azt a csirát, amely alapját képezte a hatalmas institutio kifejlődésének. Tacitus Germaniájában emlékezik meg a gyűlésekről, mondván: «Mox rex vei' pnnceps, prout aetas cuique, prout nobilitas, prout decus bellorum, prout facundia est audiuntur, auctoritate, svavendi magis, quam iubendi potestate*. Tacitus Germaniájában a souverain hatalom az egész népé. A népgyűlés mellett azonban világosan látjuk a nemesek osztályának létezését. Ott, hol a demokrácia különösen előtérbe lép, okvetlenül észlelhetjük, hogy kell egy kiváltságos aristokraciának is lennie, mely attól részben elkülönül. A teutonok rendszerüket Britannia szigetére hozták magukkal s a szervezkedés csak a normannok alatt történik. Az angolszászok szívóssága, mely a történelemből ismeretes, jellemzi a régi állam szervezetének szilárdságát s ezt mintegy beojtotta az utódokba is. A tunscipe, township vagy bey, az állam legalacsonyabb szervezete, az ebben szereplő gemot hozta a bylaws-okzt, a gemotnak elnökét {tungerefá) a földesúr nevezte ki, a township fejét maga ») Haliam: Middle Ages. II. edit. s) D i c e y A. V.: Bevezetés az angol alkotmányjogba. 35. old.