A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 8. szám - A dolus fogalma az olasz büntetőjogi irodalomban - Magyar Jogi Lexikon

JOGESETEK TÁRA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a Jog 8. számához. Budapest, 1907. február 24. Köztörvényi ügyekben. Az a körülmény, hogy a természetes apa ellen annak életében a tartási kötelezettség meg nem állapíttatott, nem zárja el a törvénytelen gyermeket attól, hogy az igényt akár az elhalt apa iogutódai ellen, akár más felelős személy ellen érvényesíthesse, esetleg balesetért felelős munkaadóval szemben. A budapesti kir. törvényszék (1905. február hó 9-én 3,227. sz.) felperest keresetével elutasítja. Indokok : . . . A törvényszék . . tényképpen megállapította azt, hogy a felperes által 1902. évi augusztus hó 2ő-én szült Margit nevü leánygyermeknek az atyja néhai M. J. volt. Ebből kifolyólag a néh. M. J. köteles is lett volna a gyermeket keresetképes kora elértéig eltartani és felperes, mint aki a gyermeket tartja, ezen kötelezettség teljesítését perrel is szorgalmazhatta volna; ez a kötelezettség azonban az alperesre nem szállott át ... . (mert) ezen baleset bekövetkezésénél az alperest nem terhelte mulasztás. Nem állapítja meg az alperes felelősségét az sem, hogy néhai M. J. halála alkalmából a «Fonciere» biztosító intézettől 3,895 kor. 14 fill.-t vett ftl. Mert .... bizonyítottnak vette a törvényszék, hogy az alperes ezt a biztosítást néhai M. J. hozzájárulása nélkül kötötte meg és annak dijaira néhai M. J. sem egyenesen, sem pedig közvetett uton mit sem fizetett, ezen szerződésből tehát sem M. J., sem pedig az ő jogán más előnyöket nem igényelhet. Az alperes kártérítési kötelezettsége különben is független attól, hogy kap-e a biztosító társulattól kártérítést, vagy sem. A budapesti kir. ítélőtábla (1905. május 16-án 2,935. sz. a.) az elsőbiróság ítéletét helybenhagyja. Indokok: Felperes az állítólag M. J.-tói származó Margit nevü törvénytelen leánygyermekének tartása fejében azon az alapon kéri az alperest a kereset értelmében marasztalni, mert a gyermek tartására törvénynél fogva kötelezett természetes atya, M. J., mint munkás, az alperes gyárában munkaközben halálos végű balesetet szenvedett és mert alperes, ki az elhaltat, mint munkását, baleset ellen biztosította, a nevezettet ért baleset következtében a biztosító társaságtól 4,000 koronát kapott. Annak, hogy M. J.-t, mint állítólagos természetes atyát, törvénytelen gyermekének eltartására vonatkozóan terhelő kötelezettség a természetes atya elhalálozása következtében az alperes ellen a kártérítés címén megállapittassék, előfeltétele az volna, hogy ez a kötelezettség a természetes atya ellen ennek életében bíróilag már megállapittatott legyen, mert ez a kötelezettség pusztán a nemzés tényén alapuló szeméiyes kötelezettséget képezvén, harmadik személyek ellen, kártérítés cimén csak abban az esetben érvényesíthető, ha az már az atya ellenében bíróilag megállapittatott. Minthogy azonban a felperes nem is állítja, hogy a néhai M. J.-nak a felperestől született Margit nevü állítólagos törvénytelen gyermekének tartására vonatkozó kötelezettsége bíróilag már megállapittatott volna : ez a kötelezettség alperes ellen kártérítés cimén meg nem állapitható. De ettől eltekintve sem terhelheti a szóban forgó kötelezettség az alperest azon az alapon sem, hogy alperes a nála alkalmazásban állott M J.-t baleset ellen biztosította és ezen biztosítási szerződés alapján a M. J.-ért baleset kárpótlásául a biztosító társaságtól a kártérítési összeget felvette. A valódiság tekintetében nem kifogásolt 2. NB. alatti kötvény szerint ugyanis a «Fonciere> biztosító társasággal a biztosítási szerződést az alperes kötötte meg saját nevében a nála alkalmazott munkásoknak baleset elleni együttes biztosítása céljából akként, hogy a kártérítési összeg őt illesse, tanuk vallomása szerint pedig alperes munkásai a biztosítási dijhoz hozzá nem járultak és nem járult ahhoz hozzá M. J. sem. . . , Az elsőbiróság ítéletét tehát a tábla az itt felhozott indokai alapján hagyta helyben. A m. kir. Kúria (1907. jan. 22-én 6,798/905. sz. a.) mindkét alsóbiróság ítéletét megváltoztatja; az alperes kártérítési kötelezettségét megállapítja; ehhez képpest az elsőbiróságol a kártérítés, illetve a tartásdíj összegének megfelelő eljárás mellett leendő megállapítása tekintetében, uj határozat hozatalára utasítja. Indokok: A természetes apának törvénytelen gyermekével szemben fennálló tartási kötelezettsége a nemzés tényén alapuló személyes kötelezettsége ugyan ; ámde az apa kötelezettségének eme természetéből egyáltalán nem következik, hogy az ebből keletkezett tartási igény csakis az apa életében volna sikeresen érvényesithető, mert az apa ezért a kötelezettségeért egész vagyonával és minden vagyonjogi igényével felelősjjévén, ebből önként ' következik, hogy az a körülmény, hogy az ezt a kötelezettségét életbenléte alatt esetleg teljesített természetes apa ellen ez a tartási kötelezettség, annak életében bíróilag meg nem állapíttatott, nem szolgálhat akadályul arra, hogy a tartási igényre jogosult törvénytelen gyermeknek ez az igénye, a természetes apa halála után annak vagyonát átvett jogutódaival szemben megállapittassék ; amiből az is következik, hogy a törvénytelen gyermek tartási igénye alapján azok ellen is fordulhat, akik akár törvény, akár törvényes joggyakorlat értelmében, a természetes apával szemben tartásra kötelezetteknek tartandók ; mert a törvénytelen gyermek, a vele szemben kötelezettségben álló természetes apát megillető tartási kötelezettségnek előnyeit, a maga részére, a természetes apja jogán éppúgy érvényesítheti; aminthogy ezt a jogot más balesetből kifolyólag az állandó birói gyakorlat megadja, a tartásra igényt tartható egyén özvegyének és törvényes leszármazóinak, a vasúti balesetből kifolyólag pedig az 1H74. évi XVIII. t.-c. 2. §-a mindazoknak, akiket a balesetet szenvedett egyén, törvénynél vagy törvényes gyakorlatnál fogva eltartani és nevelni köteles volt. Az itt kifejtettek és az elsőbiróság ítéletének erre vonatkozó indokolása alapján tehát felperes kereshetőségi jogát meg kellett állapítani. A kártérítési kötelezettség tekintetében a másodbiróság vonatkozó indokolásával helyesen állapította ugyan meg azt, hogy a . . . biztosító társaságtól félvett kártérítési összeghez a felperes jogosan igényt nem tarthat; mindazonáltal az alperes kártérítési kötelezettsége meg volna állapítandó, mert a 27. alatt csatolt vázrajzon feltüntetett falbontással kapcsolatos átalakítási épit kezés különös veszélylyel járó munka .... és mert a veszélylyel járó munkánál előforduló balesetért s ebből folyó kártérítésért pedig, az állandó birói gyakorlat szerint, a munkaadó feltétlenül felelős, hacsak nem bizonyította, hogy a balesetet szenvedett egyén saját mulasztása vagy vétkes gondatlansága idézte elő a balesetet; ezt azonban alperes nem bizonyította. . . A kocsinak a villamos kocsival történt összeütközése folytán a kocsis az őt ért baleset folytán meghalt; a kocsitulajdo nos kártérítéssel tartozik, mert igazolva lett, hogy a lovak szerszáma rossz lévén, a hajtószár elszakadt és igy a kocsis a lovakat nem fékezhette. A kártérítés kötelezettsége a kocsitulajdonosra tehát azért hárul, mert oly egyénre bízta az elinduló kocsi és szerszám megvizsgálását, ki nem volt alkalmas arra, hogy ebbeli feladatának megfeleljen és igy az alkalmazottja megválasztásában a kocsitulajdonost hiba terheli. Nem mentesíti őt a kártérítéstől azon körülmény, hogy a kocsi otthonról való elindulásakor a hajtószár még ép volt. A m. kir. Kúria (1907. évi január hó 29-én. 7,072. P. szám alatt) következő íteletet hozott: A kir. Kúria mindakét alsóbiróság Ítéletét megváltoztatja, alperes kártérítési kötelezettségét megállapítja, ehhez képpest az alsóbiróságok ítéleteinek a perköltséget tárgyazó részét hatályon kivül helyezi és utasítja az eljáró kir. törvényszéket, hogy a kártérítés összege tárgyában hozzon az összes per- és felebbezési költségre is kiterjedő Ítéletet. Indokok: Mindakét peres fél kérte a bűnvádi nyomozás iratait jelen perhez beszerezni, ebből következik, hogy azok tartalmát bizonyítékul kívánták használni, dacára annak, hogy a nyomozás során kihallgatott személyek vallomásaikra megesketve nem lettek. Az emiitett iratokból pedig a következők tűnnek ki. P. J. tanúnak az irom. jegyz. 35. száma alatti jegyzőkönyvben foglalt vallomása szerint a S. Gy. kocsis által hajtott lovak egyike <neszes» volt. D. M. tanúnak az irom. jegyzék 38. alatti jegyzőkönyvben foglalt vallomása szerint a szerszám, melylyel a S. által hajtott lovak be voltak fogva, régi szerszám volt. Ugyanezt vallja S. Gy. az irom. jegyz. 24. alatti jegyzőkönyvben foglalt vallomásában, aki azt is állítja, hogy a hajtószár napközben elszakadt és madzaggal volt összekötve. Mitsem nyom ezek ellenében S. A. tanúnak a per folyamán 1904. évi március hó 31-én történt kihallgatásával tett az a vallomása, hogy a baleset reggelén, mielőtt S a kocsival elindult, a szerszámon semmi hibát sem észlelt; mert ugyanez a tanú a bűnvádi nyomozás iratai között 39. szám alatt fekvő, 1903. évi február hó 15-én, tehát egy évvel előbb, a baleset után négy hónapra felvett jegyzőkönyv szerint azt vallotta, hogy nem tudja: vajon a S. által az eset alkalmával használt szerszám rossz volt-e. Ezek alapján a kir. Kúria bizonyítottnak találta, hogy alperes kocsisa ennek kocsiját, lovát oly hajtószárral hajtotta, mely régi, rossz, a használatra már alkalmatlan volt, a baleset napján el is szakadt, minélfogva, midőn a lovak az utánuk jövő villamos kocsi zöreje által megriadva, az ut túlsó oldalán