A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 8. szám - A dolus fogalma az olasz büntetőjogi irodalomban - Magyar Jogi Lexikon

A JOG ellen foglaltak állást. Kifejtette, hogy tömegesen fordulnak elö a judikaturában esetek, melyekre a fogházbüntetés, mint a becsületérzést kiölő megtorlási eszköz, minőségénél és súlyosságánál fogva nem alkalmas; de nem alkalmazható ezekre minden esetben a Btk. 92. £-a segélyével kiszabható pénzbüntetés sem, mert az a legtöbbször behajthatlan, sokszor pedig éppen tulenyhe. Az ily bűncselekmények megfelelő büntetéséül ajánlott, a civilisatio élén járó nemzetek által régóta elfogadott s kedvező eredményekre is vezetett feltételes elítélés nem nélkülözi a megtorlási karaktert, emellett hatalmas visszatanó féket szolgáltat az újból való bűnözés ellenében, s mindenesetre, ha csak az elitélt érdemtelennek nem mutatkozik a kedvezményre, kikerüli annak a letartóztató-intézet kontagiumával való megmételyezését. Berger Miksa dr. ügyvéd szintén a feltételes elitélés mellett szólalt fel, s annak behozatalát lélektani s jogpolitikai okokkal támogatta. Utalt arra, hogy a régi magyar jog is ösmerte már a feltételes ítélkezést. A büntetőjogtudomány mai állása mellett ez az egyedüli eszköz a bűncselekményt elkövetők közötti nélkülözhetetlen selectióra ; a próbaidő leteltének mikéntje ismérvül mutatkozik annak megállapítására, alkalmi kriminalitás forog-e fenn, avagy energikusabb rendszabályokat igénylő állapotbünözés. A 92. §. nem elég tág az individualisatióra; ha pedig e §,-t tovább bövitenénk a minimumok teljes eltörléséig, s egyidejűleg áttérnénk a parallel büntetésekre, a feltételes Ítélkezés állítólagos veszélyei hatványozva jelentkeznének. Nem látja megokoltnak a bíróság iránti némelyek által kifejezett bizalmatlanságot; az a hatóság, mely a bűnösség s nem-bünösség felett dönt és amely a büntetés mértéke kérdésében nagy latitudeben hátátoz, bizvást felruházható azzal a joggal is, hogy az apró bűnesetekben feltételesen ítélkezzék. A bizottság a vitát legközelebb folytatja. Külföld. A dolus fogalma az olasz büntetőjogi irodalomban. (Folytatás.) Andreotti szerint a doljs az emberi akaratnak psychophysikailag normális öntudatos állapotban egyénesitett irányítása, amelyet bizonyos ösztön vezet s amely, ismervén és maga elé tűzvén, bizonyos, a törvény állal büntetéssel fenyegetett jogellenes tettet, valamely eredményre törekszik. III. A fentebb ismertetett doluselméleteket — általános szempontból — két főcsoportba oszthatjuk. Az egyik csoport (a római jogászok, a praktikusok, Renozzi, Cremoni, Romagnori, stb.) a régi doctrinát képviseli, amennyiben a dolus fogalmához a gonoszság, a rossz szándék, a perverz és bűnös célzat eszméjét kívánja s ezekhez csatolja az akaratszabadság eszméjét is. Ezzel szemben az ujabbkori írók túlnyomó többsége a dolus fogalmát a tudat és az akarat kettős eszméjére alapítja s a tudat alatt a saját működés és a káros hatás között fönnforgó oksági viszonynak, valamint a saját cselekmény és a célbavett eredmény folytán keletkező jogellenesség, illetve büntethetőség tudatát érti; az akarati elemet pedig a cselekmény véghezvitelére vonatkoztatja, mint amelynek az oksági viszonyát és jogellenes jellegét a cselekvő ismeri. Ezért ezen írók — általában — megegyeznek abban, hogy a dolus a bűnözésre vonatkozó tudatos akarat. Végül megemlítjük, hegy a dolus a bűncselekménynek subjechv eleme. Vannak olyan írók is, akik a dolust a bűncselekmény erkölcsi elemének tartják, azonban — szerintünk — tévesen, mert akkor ebből az következik, hogy a culposus cselekmények nem lehetnek ^//cselekmények, mert a gondatlanság, mint ilyen, erkölcsi momentum nem lehet, már csak azért sem, mert a bűncselekmény erkölcsi elemét csakis a cselekvőnek a szabadságára s ebből kifolyólag--a cselekmény szándékosságára alapithatjuk: erről pedig (t. i. a szándékról) a culpánál nem beszélhetünk. így tehát nem marad más hátra, mint: hogy vagy ne tekintsük a dolust a bűncselekmény erkölcsi elemének, vagy pedig hogy az erkölcsi elem részére kétféle kritériumot állítsunk fel s abba ügy a dolust, mint a culpát belevonjuk. Részünkről az előbbi megoldást tartjuk helyesnek, annál is inkább, mert a bűncselekmény erkölcsi elemét a tettes szabadságában keressük. A dolus főkelléke: a cselekvőben meglevő akarat. Ez azonban csak akkor állapitható meg, ha az illetőnek módjában állott legalább két cselekmény között a választás, vagyis : ha választhatott az akarás és nem-akarás között. Továbbá szükséges az is, hogy a cselekvő tudatában legyen cselekményének, vagyis, hogy annak a minőségét és vonatkozásait ismerje. Más szóval: a tettes szabadsága föltételezi a cselekmény ismeretét cs az akaratot. Tehát hogy valamely cselekményt szabadnak és politikailag beszámithatónak tekinthessünk, nem elég a cselekmény tudatának, ismeretének és a tettes akaratának a fönnforgása. hanem szükséges az is, hogy ugy a cselekmény ismerete, mint a tettes szabadsága és akarata, egyidejűleg forogjon fönn. Vizsgáljuk mármost közelebbről a szabad és politikailag beszámithatónak tekinthető cselekmény e három kellékét. A cselekmény ismerete ugyancsak magának a cselekmény minőségének és viszonyainak a fölfogásában, megértésében áll: azonban ezen fölfogás csak akkor lehet meg, ha a tárgy megvan a lélekben s ha az az értelmi képességnek a vizsgálata alá esik; 63 a lélekben pedig akkor van meg. ha az érzékszervek abból (t. i. az értelmi képesség folytán) kapják a benyomást s ha azt tovább adják a léleknek. E szerint valamely cselekménynek az ismeréséhez két lényeges föltétel szükséges, u. m. először az, hogy az érzékszervek a tárgy benyomását megkapják, másodszor pedig, hogy a lélekre szállt benyomás az értelem vizsgálata alá kerüljön. Az előbbi feltételhez a következő kellékek szükségesek: 1. hogy a megfelelő érzéki szerv meglegyen; 2. hogy az valamely esetleges ok miatt, functiói teljesítésére alkalmatlan ne legyen ; 3. hogy a tárgy a megfelelő érzékszervvel viszonyba lépjen és arra benyomást gyakoroljon ; 4. hogy ezen benyomás ne hamis legyen, hanem valódi. A második föltételt bizonyos körülmények kizárhatják, vagy csökkenthetik ; ilyenek : az álomkórság, a léleknek bizonyos tárgyra való összpontosítása, az elmezavar és más, számtalan, szerzett vagy esetleges, morbosus és nem morbosus, állandó, vagy átmeneti jellegű ok. Az akarat nem egyéb, mint oly képesség, amelynek erejével az ember elhatározhatja magát arra, hogy bizonyos cselekménynek létet adjon, vagy létet ne adjon. Tehát akartnak csak az olyan cselekményt tekinthetjük, amely a lélek elhatározásától függ, ezenkívül okvetetlenül föltételeznünk kell azt is, hogy ama cselekmény épp ugy lehetséges legyen, mint amily lehetséges annak az ellentéte. Az akart cselekmény továbbá lehet egyszerűen akart és clb'remegfontoiva akart cselekmény, aszerint, amint vagy a léleknek az időleges, vagy pedig hosszasan és számitóan meglatolt elhatározásától függ. A szabadság az affectiv képességek valódi conglomerátuma, amelyet azonban az akarattól valóban különböző képességnek nem tekinthetünk, hanem amely csupán az akaratnak egyik állapota s éppen ezért, ha valamely cselekménynek akart-jelleget tulajdonítunk, akkor azt szabadnak is kell tekintenünk. Az akarat — mint már emiitettük — azon képesség, amelylyel az ember elhatározza magát arra, hogy valamely cselekménynek létet adjon, vagy ne adjon s így akartnak csak azon cselekményt tekinthetjük, amely a lélek elhatározásától függ. Vagyis, más dolog a léleknek az elhatározása és a lélek elhatározásának a motívuma. Ezen motívumra vonatkozólag, a lélek két különböző állapotban lehet, u. m. elhatározhatja magát arra, hogy a cselekménynek létet ad, vagy arra, hogy annak nem ad létet tevékenysége egész belső erejével, amely belső erőben van az ő elhatározásának a valódi oka, vagy pedig elhatározhatja valamely cselekménynek a véghezvitelét azért, hogy valamely kikerülhetetlen rosszat lehetőleg gyöngítsen. Az akarat ezen első stádiumát nevezzük szabadságnak. Az akarat második stádiuma a kényszer, amelynek fogalma a vis major körébe tartozik. így hát nem marad hátra más, mint: hogy — a föntebb kifejtettek alapján — definiáljuk a szabadság fogalmát, amely nem más, mint az akaratnak azon állapota, amelyben valaki valamely cselekmény létesítésére, vagy nem-létesiiésére, tevékenységének összes belső erejével elhatározza magát, oly módon, hogy az elhatározás valódi motívuma ama belső erőben rejlik. E szerint tehát szabadnak csak az olyan cselekményt tekinthetjük, amely az akarattól függ, amely tevékenységének egész belső erejével határozza el magát arra, hogy valamely cselekménynek létet adjon, vagy ne adjon. És így a tettesben levő szabadság alkotja a bűncselekmény erkölcsi etejét. Ezek után nem lesz nehéz megállapítanunk a dolus jogi fogalmát. Szerintünk a dolus valamely cselekmény elkövetésére irányuló szabad elhatározás, amelynek megvalósítása a büntető törvénybe ütközik s amelynek jellegével és eredményével a cselekvő előre tisztában volt. Thót László dr. (Folytatása következik.) Irodalom Magyar Jogi Lexikon. Számos szakférfiú közreműködésével szerkeszti Márkus Dezső dr., a m. kir. Kúria kisegítő bírája. VI. kötet (Pergátló kifogás--Zsupán). Nagy lex. 8°, 1180 1.; Budapest L907, a /'alias kiadása. Egy valóban monumentális munka befejező kötete fekszik előttünk, rendkívül díszes kiállításban. A nyolc évvel ezelőtt megindult Magyar Jogi Lexikon VI. és utolsó kötetének megjelenése túlzás nélkül eseményszámba megy a magyar jogi irodalomban. Sokan voltak a kételkedők, akik nem hittek annak lehetőségében, hogy jogirodalmunk képes lesz ilyen óriás munkának megalkotására és most bizonyára még többen lesznek, akik örömmel vallják majd be, hogy kellemesen csalódtak. Igaz, hogy ennek az eredménynek az eléréséhez szükség volt egyrészről a kiadó nagy áldozatkészségére s a szerkesztő bámulatos szorgalmára, kitartására és körültekintésére, másrészről pedig nem kevesebb mint 165 kiváló jogásznak közreműködésére, akik vállvetve törekedtek az első magyar jogi lexikon megalkotására. Amit már az előző kötetek megjelenésekor osztatlan dicsérettel emeltek ki e lexikon összes bírálói, azt befejező kötetének a sajtó alól kikerülése alkalmából is örömmel ismételjük. Ez a lexikon minden izében eredeti magyar munka, amely anélkül, hogy elhanyagolná a külföldnek akár jelen, akár elmúlt intézményeit, sajátos hazai viszonyainkat tartja elsősorban szem előtt és a hazai jog összes részleteit ismerteti, magától értetődően kizárólag eredeti cikkekben. S aki összehasonlítja ezt a lexikont a hasonló (egyébként nagyon kis számú) külföldi munkákkal, kellemes meglepetéssel fogja bevallani, hogy e magyar lexikon mindazoknál sokkal teljesebb, sokkal kimerítőbb és az igazságügynek sokkal