A Jog, 1906 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1906 / 46. szám - A kir. közjegyzöség kérdéséhez

JOGESETEK TÁRA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a Jog 46. számához. Budapest, 1906. november 18. Köztörvényi ügyekben. Igaz ugyan, hogy az életbeléptetett I. T. Sz. 21. és 156. i;-ai az annak előtte hatályban volt osztrák ptkvnek a telekkönyvi rendtartással kapcsolatos azokat az intézkedéseit, amelyek valamely jog tkvi bejegyzésére vagy kitörlésére vonatkoznak, fenntartotta, de ezzel az osztrák ptkvnek a peres jogvisszonyra vonatkozó, illetőleg a felépítményt tárgyazó szakaszai is, fentartottaknak nem tekinthetők, mert a telekkvi rendt. 55. és 56. §-a nem engedi meg. hogy a tulajdonnak oly alakulata, amely szerint a felépítmény és a telek tulajdonjoggal különböző személyeket illet, telekkönyvileg bejegyeztessék, s ha ily birtokvisszony telekkönyvileg fel is vétetett, ez a felvétel jogszerűen nem a telekkönyvi rendtartáson, hanem a telekkönyvek elkészítése, illetőleg a helyszínelés tárgyában 1853. évi szeptember hó 16-án kiadott min. rendelet 56. ij-án alapulhat, mely a később az 1870. évi 106. sz. kiadott m. ig. min. rendelet 5. Jj ával azonos rendelkezést tartalmaz és amelynek célja az volt, hogy az 1848. előtti időből fentartott jog és birtokvisszony is telekkönyvileg felvéve legyen. A m. kir. Kúria felülvizsgálati tanácsa (1906. okt. 9. 1906. I. G. 207. szám) Egressi Sándor dr. ügyvéd által képviselt V. Ferenc felperesnek, Riszner Károly ügyvéd és a felülvizsgálati eljárásban Solti Ödön dr. ügyvéd által képviselt B. Árpád alperes ellen felülépitmény tulajdonjoga s jár. iránt a nyitrai kir. járásbíróság előtt folyamatba tett és ugyanott 1905. Sp. I. 646/24. számú ítélettel befejezett ügyében következő ítéletet hozott: Felperest felülvizsgálti kérelmével elutasítja. Indokok: Eló'rebocsátva azt, hogy a felülvizsgálati kérelem és a válaszirat rendén felhozott uj tény és bizonyíték a S. E. ]97. §-a értelmében figyelembe nem vehető, felperes egyebekben felülvizsgálati kérelmét annak tartalmából kivehetőleg anyagi és eljárási jogszabálysértésre alapítja. A felebbezési bíróság ítélete szerint az A •/. alatti 1863. évi aug. "22-én kelt «háziévél* cimü okirat alakilag a peres felek között nem vitás, hanem a tárgyalási jegyzőkönyv és mellékletei szerint vitás az, hogy felperes a keresetben megnevezett házhely használati jogát és arra emelt épület tulajdonjogát, valamint ennek telekkönyvi kitüntetését követelheti-e, vagy ezekért csak kárpótlást igényelhet. Az A • . alatti okirat azt tartalmazza, hogy alperes jogelőde felperes jogelődének megengedte, hogy utóbbi a keresetben megjelölt telken a felperes jogelőde és utódai tulajdonává válandó házat építhessen, kikötötte azonban, hogy felperes jogelőde s utódai kötelesek lesznek a telek tulajdonjogának elismeréséül az alperesi jogelődnek évente egy ezüst forintot fizetni s a házlevélben részletezett szolgálmányokat teljesíteni. A felebbezési bíróság felperest a házhely használati és ezzel kapcsolatban a felülépitmény tulajdonjogának telekkönyvi kitüntetése iránti keresetével elutasította abból az okból, mert a peres felek jogelődei között az A \. alatti szerződéssel létesült jogvisszony a volt úrbéres jogvisszonynyal rokontermészetű lévén, az urbériség eltörlésével ez is hatályát vesztette és az urbériség eltörlésére vonatkozó törvények kizárták azt, hogy jövőre ily és ezzel rokon természetű jogvisszony létesíttessék és ezért az urbériség eltörlése után létesült ezt a jogvisszonyt hatályosnak nem tekintette. Az okirat tartalmából kivehetőleg a peres felek jogelődei között oly jogvisszony keletkezett, mely az 1848. előtt fennállott urbériséggel rokontermészetű majorsági zsellérbirtokvisszonynyal hasonlónak tekinthető ugyan, de téves a felebbezési bíróságnak az a jogi álláspontja, hogy a megszüntetett urbériséggel a majorsági zsellérbirtokvisszony is'megszüntetve lett és ezzel a hasonló jogvisszony későbbi létesítése is megtiltatott, mert az 1853. évi március 2-án kiadott nyílt parancs 19. t?-a a majorsági zsellérbirtokvisszonyt későbbi intézkedésig hatályában továbbra is fentartotta. Az 1848. előtt keletkezett majorsági zsellérbirtokvisszony tekintetében az 1896. évi XXV. t.-c. megengedte, hogy a birtokosok az ingatlanaikat terhelő szolgáltatások megválthassák és ezzel az ingatlanokat teljes tulajdonul megszerezhessék, egyúttal e törvénynek 4. és 44. §-a elrendelte azt is, hogy az 1848. január 1-eje után keletkezett ilynemű jogvisszony a magánjog általános szabályai szerint bírálandó el, következőleg téves a felebbezési bíróságnak az a jogi nézete is, hogy léteznék törvény, mely 1848 után az lynemü birtokvisszony létesítését kizárta volna. Felperest az erre vonatkozó felülvizsgálati kérelmével mindazonáltal el kellett utasítani. A fennebbiek szerint peres felek jogelődei között ez a jogvisszony 1863. évben, tehát oly időben keletkezett, midőn Magyarországon az országbírói értekezlet javaslata az anyagi magyar magánjog hatályát részben visszaállította. Igaz ugyan, hogy az életbeléptetett I. T. Sz. 21. és 156. §-ai az annak előtte hatályban volt osztrák ptkvnek a telekkönyvi rendtartással kapcsolatos azokat az intézkedéseit, amelyek valamely jog tkvi bejegyzésére vagy kitörlésére vonatkoznak, fenntartotta, de ezzel az osztrák ptkvnek a peres jogvisszonyra vonatkozó, illetőleg a felépítményt tárgyazó szakaszai is, fentartottaknak nem tekinthetők, mert a telekkvi rendt. 55. és 56. §-a nem engedi meg, hogy a tulajdonnak oly alakulata, amely szerint a fölépitmény és a telek tulajdonjoggal különböző személyeket illet, telekkönyvileg bejegyeztessék, s ha ily birtokvisszony telekkönyvileg fel is vétetett, ez a felvétel jogszerűen nem a telekkönyvi rendtartáson, hanem a telekkönyvek elkészítése, illetőleg a helyszínelés tárgyában 1853. évi szeptember hó 16-án kiadott min. rendelet 56. §-án alapulhat, mely a később az 1870. évi 106. sz. kiadott m. ig. min. rendelet 5. g-ával azonos rendelkezést tartalmaz és amelynek célja az volt, hogy az 1848. előtti időből fentartott jog- és birtokvisszony is telekkönyvileg felvéve legyen. Mindezekből tehát nem szenvedhet kétséget, hogy Magyarország azon területén, amelyre a magyar magánjog hatálya visszaállíttatott, ott tehát, ahol a peres ingatlan is fekszik és így jelen per eldöntésénél az osztrák ptkvnek a felépítményre vonatkozó szakaszai alkalmazást nem nyerhetnek. De nem nyerhet alkalmazást az osztr. polg. tkvnek az id. t. sz. 21. §-a által fentartott 418. §-a sem, mert igaz ugyan, hogy e törvényszakasz szerint, ha a földtulajdonos az építkezés felől tudott és attól a jóhiszemű építkezőt el nem tiltotta, csak a földnek közönséges értékét követelheti, de felperes jogelőde az A 7. alatti szerződés tartalma szerint, tudva idegen tulajdonon épített, tehát jóhiszemű építkezőnek csak annyiban tekinthető, amennyiben a földtulajdonos engedelmével építkezett és miután a föld tulajdonosa az emiitett szerződés szerint a föld iránti tulajdonjogát kifejezetten fentartotta, a föld kizárólag az építkezés által felperes jogelődének és így felperesnek tulajdonába át nem mehetett és igy annak átengedését a föld értékének megtérítése mellett sem követelhetné. Amint fennebb előadva van, Magyarországon a telek és az azon álló épület tulajdonának osztottsága a zsellértelkek vagy taksás házak létesítése által keletkezett és a tulajdonnak ezt az alakulatát a forgalom biztonsága és előmozdítása szempontjából az ujabbkori jogfejlődés folytán a bírói gyakorlat nálunk is hatályosnak fogadta ugyan el, de csak azzal a korlátozással, hogy a jogvisszony fentartását naptár szerint meghatározott időtartamhoz kötötte. Minthogy azonban az A •/• alatti szerződés tartalma szerint az emiitett jogvisszony fentartása a jelzett birói gyakorlattal ellenkezően évek sorára utódról-utódra köttetett, ez pedig joghatályosnak nem tekinthető, helyesen járt el a felebbezési bíróság, hogy felperest a telek birtoka haszálata és a felülépitményre vonatkozó tulajdonjogának telekkönyvi bejegyzése iránti keresetével elutasította; és minthogy felperes az ingatlannak nem tulajdonosa és az ingatlan elvont hasznát rendszerint csak annak tulajdonosa követelheti, helyes a bíróságnak az a döntése is, hogy felperes részére elvont hasznot nem ítélt. Felperes keresete rendén kárpótlást a leégett felülépitményért követett és azt a bíróság 500 koronában meg is állapította, de felperes felülvizsgálati kérelmében e megállapítás miatt is panaszol és a kárpótlási összeget 700 koronára kéri felemelni. Ebbeli panasza sem bir azonban megállható alappal; mert a S. E. 64. és 65. §-a értelmében a bíróság a kihallgatott szakértők véleményét szabadon mérlegelheti, azt tehát el is fogadhatja, s ha elfogadhatónak nem találja, a kártérítési összeget belátása szerint állapithatja meg; csak indokolni tartozik, hogy meggyőződését mily alapon alkotta, ebbeli kötelességének pedig eleget tevén, ilyetén mérlegelésének az az eredménye, hogy felperest az 500 kor. tökével a felépítményért kártalanítva látta, a S, E. 197. §-a értelmében felülvizsgálat tárgyává nem tehető Felperes panaszol amiatt is, hogy a kártalanítási tőke után a kamat nem 1888. évtől, hanem csak a kereset beadása napjától ítéltetett meg ; de ez a panasza is alaptalan, mert kamat kártérítési összeg után rendszerint csak a kereset beadása napjától követelhető.