A Jog, 1906 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1906 / 45. szám - A törvényt változtató birói gyakorlat

A J államot fenntartani, jogot szolgáltatni és eleven jogi életet élni nem lehet — akkor az ügyvédség helyzetének biztosítása elsőrangú állami szükséglet és oly szervezetet kell teremteni, mely a megélhetés biztosítása mellett egyben erkölcsi értékét ugy ki mint befelé biztosítékokkal ellátja és e zaklató kérdést legalább néhány nemzedékre kihatóan leveszi a napirendről. Ma tisztában vagyunk azzal, hogy amely csoportosulásban az egyesek megélése akadályokkal iár, sőt már majdnem lehetetlen, ott a csoportosulásban magában rejlik a lehetetlenség oka és nincs más menekülés, mint a csoportosulást feloszlatni és ujat teremteni, — olyant, amely a megélhetésnek megadja a lehetőségét. A kétségtelen korhadás csirája tehát az ügyvédségnél is a szervezetben és nem egyebütt keresendő. Az ügyvédek száma és a feldolgozandó ügyek közti átlagos arányszám adja meg az ügyvédség mibenlétének átlagát. Ha az agendák kevesbednek, de a létszám megmarad, a mibenléti átlag alászáll és megtorditva. A népnek a jogi pályák utáni olthatlan szomjúsága a létszámot feltartóztathatlanul emeli, — a jóléti átlag tehát ugyanoly agenda gyarapodást követelne, holott éppen sülyedö irányzatban vannak. A közgazdasági liberalismus helyet kezd adni a gyengébbek védelmének az ujabb gazdasági törvényekben. Egyenesen aggasztó alakot ölt, amely percben a gyengébb az erősebb ellen a versenyt nem birja. Kerülő utakon keresi a megélést és egészségtelen elemeket visz bele az államéletbe. Szabadjára hagyni az ilyen elemet annyit jelent, mint magára hagyni a maga rettenetes bajaival és kiszolgáltatni neki a lakosságot és az állami életet. Az ügyvédség szervezetében fenntartani egy szervezeti alakzatot, amelynek gyarapodási előfeltételei hiányoznak, nem liberalismus többé, hanem csökönyös ragaszkodás a jómódhoz, mikor már elszegényedtünk. Beáll egy kor, amidőn vagy az előkelőségből kell tetemesen engednünk, vagy a szabad ügyvédség falsumát kell észrevennünk, — mert az előkelőségi szabályok és a szabad megélési doktrínák között áthidalhatlan ür van, amely a jó időkben elrejtőzik, de rögtön előkerül, mihelyt a problémára az idő megcselekszi a maga ellenpróbáit. Nincs más menekvés, mint vagy teljes liberális alakzat és akkor megadni minden ügyvédnek a szabad megélés egyéni feltételeit is, vagy oly alakulást keresni, melyben a gyengébb el nem vész. Az első mód kivül esik a lehetőségen. A kar előkelőségéről lemondani és az ügyvédséget teljesen szabad művészetté avatni annyi, mint bevinni a piac lármáját és bárdolatlanságát és teljesen üzletté lesülyeszteni azt a hivatást, mely amugyis szünet nélkül háborúskodik a mindennapiság sarába való bevonszolás esélyeivel és melynek ez, a világ és a hatóságokkal szemben, úgyis legfájósabb pontja. Ám ha erről az előkelőségről le nem mondunk, oly szervezést kell találni, amely erkölcsi nívóját és tekintélyét a megélhetés lehetőségéből és előkelőségéből fejlesztve, a gyengébbnek is megadja módját annak, hogy előkelő formák közt életszükségletét előteremthesse. Ha már a megélés lehetősége első rangú szükséglet, — még ennél is nagyobb fontossággal bir, hogy tekintély és közbecsülés dolgában a bir ói testület őt legalább a kelleténél felül ne múlja. Ezt az egyensúlyt egy kielégítően alapozott ügyvédség fenn fogja tartani, de felbillen, mihelyt a megélhetés gondja ül ki az ajtó elé. A szegény ügyvéd tekintélyfogyatkozása legelsőbben a birói termekben jelentkezik. Az a szűnni nem akaró panaszkodás, amely ebben az irányban évek óta zaklat, igazolja ezt az észleletet. Ahol, mint Budapesten 1,300 ügyvéd közt (ma már jóval több !) alig 400 bir megélni, ott a kar tekintélye örökös háborúságban van a maga önfentartása végett, és ez a háborúság mégis csak a szegénység lenézéséből következik. Az ügyvédségnek, hogy hivatását kellőképp betöltse, a megélésnek egy magasabb minimumára van szüksége, de az erkölcsi prestige-nek oly mennyiségére is, mely nélkül a hivatás nem gyakorolható. Ezt a kettős szükségletet intézményes eszközökkel mesterségesen is lehet megteremteni. Rang és cím adományozásával egyesek juthatnak tekintélyhez, kik máskülönben igen szerényen élnek. A vagyonból származó tekintély helyettesíthető tehát a tekintélynek intézményes állandósításával. El lehet tehát gondolni az ügyvédségnek egy oly megszervezését, melyben a tekintélynek egy jelentékeny része államilag biztosíttatott. Ezt a tervet igyekszik Pollák megvalósítani. A francia és angol mintáktól szegényes visszonyainknál fogva el kellett tekinteni. Közel feküdt volna a numerus clausus is, — de ettől az országos ügyvédgyülés hangulatára való figyelemmel el kellett tekinteni. Legkedvezőbbnek találta tehát a német rendOG á23 szernek oly átdolgozását, mely inkább a bifurcatióhoz közeledik, mint a német localisatiókos. A fiatal ügyvéd dominiumai az alsóbiróság és párhuzamos hatóságai. Tíz évi tisztességes ügyködés után belép a collegiális birák előtti ügyködési körbe. Ezzel a tagolással anyagi és erkölcsi vívmány lesz elérve. A feltagolás által teremtett fokozások mindig hatással birtak a tekintélyre; ott, ahol ez nincsen, egyes kiváló egyéneken kivül a kar zöme a minimum nélkül szűkölködik, aminek gyümölcseit a kar jelenlegi helyzetében megérni látjuk. Állami érdek az erőtleneket védelembe fogni, amiből a mai egyenlőségi és individualistikus szervezetnek tagolt intézménybe való fejlesztése mint szükség következik. Fiatal és idősebb ügyvéd közt a kor teremtette a bifurcatiót; megtoldja azt a tapasztalat, szerzett érdem, tudás és hír. Angolországban a bifurcatión kivül a kings canceler-gárda zárt testülete egy 3-ik tagolást jelent, mely a barrister-testületekből áll elő; ebből kerülnek ki a főbb bírósági stallumok. Németországban a lipcsei Reichsgericht mellé beosztott «Reichsgerichts-Amwaltschaft)) a német ügyvédség virágát egyesíti magában ; de a selectio ott is kor, idő és érdem alapján történik. A francia ügyvédséget is a fokozás emelte a tekintély magas polcára. A tervezet bifurcatiója véget vet annak a fogyatékos nivellálásnak, mely mindent az egyénre bizván, csak az erőszakot, a reklámot és az alantas tehetségeket emeli felszínre de a kar mint olyan ellaposodik, ha el nem sülyed ; nem lehet tekintélye sem befelé, sem kifelé. A fiatal ügyvédből az oklevél megszerzésével kivesztek a magasabbra serkentő okok. Ha maga előtt pályaemelkedést nem lát, de azonnal megkerítheti, ha birja, minden elérhetőt - tapasztalat, érett tudás és leszűrt bölcseség nélkül is —• nem-e természetes, hogy e nagy kellékek szemében semmivé törpülnek, értékük és becsük elvész és útjából félrelöki az öregebb mesterek becsülését, az ideálok keresését és egy magasabb rendű élet szeretetét. Holott, ha az élet cyclusokban válik előtte elérhetővé, amelyeket idő és tisztességes élet nyit meg, akkor meg fogja becsülni önvivmányát és a karnak azon férfiait, kiket utánzandók és minták gyanánt maga előtt észlel egy magasabb fórumon Révai Lajos dr. (Folytatása következik.) A törvényt változtató birói gyakorlat. Irta WEISS IGNÁC dr., brassói ügyvéd. Jogállamban csak törvény alapján szabad törvénykezni és igazságot szolgáltatni. Amely államban a törvények mellett birói gyakorlat kap lábra, ott jogbizonytalanság áll be, ott idővel megszűnik az igazságszolgáltatás és csak törvénykezésről, de nem jogszolgáltatásról lehet szó. Ahol az idők folytán változó visszonyok következtében oly alakulatok merülnek fel vagy fejlődnek ki, melyekre nézve a létező törvények nem foglalnak magukban még a törvények kiterjesztő magyarázata utján sem jogszabályt, ott az intézkedő törvény meghozataláig helyet foghat egy ideiglenes birói gyakorlat. De a létező visszonyokat kellően szabályozó törvények és szabályok mellett soha sem szabad oly birói gyakorlatnak fellépnie vagy érvényesülnie, mely a létező törvényt megváltoztatja, mely a létező törvények keretén beül szerzett jogokra megsemmisítő hatással lehessen. Az erdélyrészi vagy különösen a székelyföldi arányosítást nálunk törvény szabályozza és rendezi. Ezen törvény szerint a jogosultakra nézve a törvény azon külső és belső birtokot állapította meg kulcsképen, mely a községben és annak határában volt és megengedte, hogy egyesek másoktól arányrészeket vásároljanak és hogy ilyen esetekben azok, akik ilyen arányrészeket összevásároltak, külön kiszakitást követelhessenek ezen arányrészekre nézve, ha ezek 100 holdat, vagy ennél többet tettek és mert az arányositási törvénynek az volt a legfőbb feladata és végcélja, hogy a közhelyek lehetőleg minél több nagy birtokos között felosztassanak, már csak a belterjesebb, a tagosítás segélyével jobban kihasználható gazdálkodás érdekében is, a törvény megengedte és ,a felsőbb bíróságok is azon joggyakorlatot honosították meg, hogy ott, ahol az arányosítás egyelőre még csak az arányrészek megállapításáig jutott, a folytatólagos tárgyalásnak helye legyen, ha akár egy, akár több oly birtokos vagy jogtulajdonos kérte az arányosítás folytatását, kik arányrészeket oly mennyiségben szereztek meg, hogy külön kihasitáshoz joguk volt.