A Jog, 1906 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1906 / 45. szám - Az ügyvédi rendtartás két tervezete [2. r.]

322 A JOG A horvát jogászegylet havi folyóirata 1906. évi ö-dik füzetének közlése szerint, valamennyi horvát fórum egy örökö­södési perben, melyben az asszony elhunyt férje utáni törvé­nyes örökrészét követelte, — azt az egybehangzó ítéletet hozta, hogy az asszonynak nincs joga az örökrészhez, mert a magyar og szerint kötött polgári házasság, melyet annak idején mint magyar illetőségű állampolgárné), egy horvát illetőségű állam­polgárral Magyarországon megkötött, horvát törvények szerint érvénytelen és e szerint felperes a törvényes feleség jogaiban nem részesülhet. Ezen döntvény indoka az, hogy «Horvátország magán­jogi törvényhozásában autonóm, ennélfogva semmi köze a ma­gyar H. T.-hez és csak a horvát fórvény alkalmazható ! ! ... Az optk. 4. §-a szerint, a belföldi az állam területén kiviili cselekményeinél (a jelen esetben Horvátországon kivül), a hor­vát törvényhez van kötve. Minthogy a horvát törvény a pol­gári házasságot nem ismeri; minthogy a horvát törvény az egyházi esketést előírja és ez itt meg nem történt, - - ez a házasság érvénytelen és a nő nem törvényes feleség, tehát örökösnő sem lehet!» Minden jogász, sőt minden művelt laikus is első pillán- ; tásra tisztában van az iránt, hogy ezen ítélet a bírálat ítélőszéke előtt meg nem állhat. El is tekintek egészen attól, hogy a bí­róság, a horvát törvények szerint, örökösödési perben nem itél­kezhetik a házasság érvénye felett, hanem az külön perben volna megvizsgálandó. Kiemelek csupán, hogy ezen ítélettel a nemcsak általánosan elismert, hanem minden törvényhozás által és különösen a horvát törvényhozásban is recipiált azon nemzetközi jogi alapelv : «locus regit actum» — vagyis hogy a jelen esetben a házasságkötés alakja a házasságkötés helyét követi, — erőszakos, a jogérzettel ellenkező törvénymagyará­zattal lett megsértve. Horvátországban is, az itt érvényben levő optk. 37. §-a szerint, a házasságkötés azon hely törvénye szerint megíté­lendő, amelyen a házasság megköttetett, — amennyiben ezt az optk. 4. §-a ki nem zárja. Az optk. 4. §-a azonban az állam­polgárt a hazáján kívüli jogügyleteknél csak annyiban köti a hazai törvényekhez, amennyiben ezeknél személyes képességitk az ily ügyletek elvállalására kerül kérdés alá. Csakis a személyes képesség egy jogügylet megkötésére, tehát a külföldön megkötendő házasságra is, a hazai törvény szerint bírálandó meg. A megkötés alakja azonban azon hely törvényeihez alkalmazkodik, ahol a jogügylet, t. i. a házasság megköttetett. Azonos a horvát törvény ezen határozatával a H. T. 113. §-a; és ugyanezt az elvet tartalmazzák az összes modern törvényhozások. Dacára azon világos tői vényszabályoknak, dacára annak, hogy az osztrák legfőbb itélöszéknek az optk. 37. §-ára vonat­kozó döntvényeiben ismételve kimondatott, hogy a külföldön, kid földi növel kötött polgári házasság a belföldön érvényes, — mégis az idézett ítéletben az optk. 37. £-a oda értelmezte­tik, hogy az állampolgárok, külföldön kötött jogügyleteiknél a hazai törvényhez vannak kötve, — nemcsak amennyiben szemé­lyes képességük a jogügylet megkötésére szóba kerül, hanem annyiban is, amennyiben ezen jogügyletek hivatva vannak saját hónukban jogi következményeket létesiten. Mig a törvény a személyes képességnek csak ezt az egy korlátozását, a jogügy­letek megkötésénél ismeri és azt is csak akkorra tartja fenn, ha oly jogügyletekről van szó, melyek a belföldön jogkövet­kezményeket szülhetnek, — addig az érintett Ítélet a jogér­zettel, a logikai magyarázattal és az eddigi gyakorlattal is ellentétes azt a felfogást statuálja, hogy az állampolgárok nem csupán a személyes képesség megítélése tekintetében vannak a hazai törvényhez kötve, hanem hogy azok egészben vannak hozzákötve, ha a j'gügylet a belföldön jogkövetkezményeket létesíteni akar! És a bíróság jól tudja, hogy a «locus regit actum»-nak általánosan elismert elve ellenére interpretál, mert az ítélet indokolásában ezt az elvet kifejezetten felemlíti, sőt az optk. 37. íj-át is idézi, — azt azonban, mint fennebb érintettem, vonatkozással az optk. 4-ik §-ára, alkalmazhatlannak nyilvá­nítja, — dacára annak, hogy semmiféle kétség sem merült fel a szerződő felek egyéni képessége tekintetében. És mi az oka ezen a törvény, a gyakorlat és a nemzet­közi magánjog elveibe annyira ütköző magyarázatnak? Erre maga a bíróság adja meg világosan és határozottan a feleletet indokolásának azon szavaiban: «Ha másképp magya­ráznánk, akkor a horvát-szlavón királyságban a polgári házas­ság idegen intézménye nyomban, az illetékes fórvényhozó tes­tűlet beleegvezése nélkül volna behozva, mert e királyságok minden egyes polgára Magyarországon oly polgári házasságra léphetne, mely itt az érvényes házasság minden jogkövetkez­ményeit maga után vonná». Habár a közönséges polgár, szerény eszejárásával alig beláthatja, hogy miképp lesz a Magyarországon kötött polgárt házasságával ezen «idegen» intézmény Horvát-Szlavonorszagba is behozva} - mégis kitűnik ezen indokolásból, hogy nem annyira a polgári házasság intézménye elleni ellenszenv, mint inkább a polgári házasság «idegen» intézményének «az illeté­kes törvényhozó testület engedélye nélküli)) behozatalától való félelem befolyásolta ezt az ítéletet. Tehát csak a I Iorvát-Szlavonországok autonóm jogának megsértése iránti, már cikkem bevezetésében jelzett félelem szülte ezt az ítéletet. E félelem annál kevésbbé érthető, mert a magyar H. T. 147. §-a e jogokat nyíltan és világosan megóvja. Sürgős intézkedésre van itt szükség, — ugy Magyarország, mint Horvátország érdekében Mert az ily ítéletek súlya alatt nem szenved csupán az általános jogérzés, hanem súlyos sérülést szenvednek az állampolgárok jogos magánjogi érdekei is.*) ^\ Az ügyvédi rendtartás két tervezete. X » Őszinte tisztelettel hajtjuk meg zászlónkat Fóliák Illés, - az irás és irály nagy mestere előtt. Ha kedvünk szerint járhatnánk el, egész terjedelmében iktatnók ide az indokolás első 17 oldalát, — melyekben az ügyvédség mai keserves állapota, annak szülőokai és a bifurcatio szüksége /fogarth-íé\e ecsettel vannak mesteri módon megrajzolva. A bölcsész és psychologus tárgyilagossága egyesül itt az éles eszű jogász elmés fel­fogásával és ez adja meg e dolgozatnak azt a különös varázst, magas nívót és mély hátteret, azt a biztonságot a dolgok megítélésében és az utolsó okok kifürkészésében. Térszüke miatt fájdalom, csak szük kivonatra kell szorít­koznunk, mely korántsem adja vissza az eredeti egésznek szín­dús zománcát, — de mégis hiven reprodukálja érveléseinek lényegét. Az 1874. évi XXXIV. t.-c. életbelépte óta, — idő és visszonyok változtával, megváltozott az ügyvédség helyzete is ugy a közönséghez való vonatkozásaiban, mint a bíróságok és hatóságokkal szemközt és egymás közti visszonylataiban is, — hovatovább tarthatatlannak bizonyul a helyzete. Mert erkölcsi állása lényegesen, sőt szervesen összefügg a vagyoni helyzetével és ha ez alászállt, magával ragadta amazt. A vagyoni rendezettség nemcsak egy megbízható, hanem a maga­sabb képzettségű ügyvédi kart is jelenti, ami hazánkban, hol az ügyvédi kar a társadalom vezetője, egyenesen döntő jelen­tőségű. Az ügyvédi kar helyzete 1874 óta lényegesen hanyatlott. Kereskedelmünk és iparunk pangása maga után vonta az ügy­védség válságos helyzetét, megrendítette létalapját és erkölcsi fundamentumát. Erőt vesz ezért az ország gondjait vivők közt az a köve­telmény, hogy aki egészséges közállapotokat akar, annak az ügyvédség szirtjének emelését is kell akarnia, — ez pedig csak vagyoni emelkedés mellett képzelhető. Számos kísérletezés dacára, a kérdés még most sem jutott a megoldáshoz. Maga az ügyvédség is fázik a gyökeres meg­oldástól, ha érzi is, hogy csak ez és nem a foldozgatás segit a baján. Az 1901. évi országos ülés csak uj rendtartást kívánt, de nem tudta módját találni annak, miként lehessen a mai szervezeten belül oly intézményt létesíteni, mely ugyanazon megélhetési alap mellett, a létszámon és ügyködési jogon való minden változás nélkül, — egy számban folyton növekvő osz­tálynak a megélést biztosítsa. Ha az ügyvédi képviseletre utalt ügyek keretét még annyira kiterjesztenék is, ezek az ügyek még sem bírnának eltartani 6,000 ügyvédet. Nem esnék súlyba a közjegyzőség teendőinek javunkra való megnyirbálása, sem a községi jegyzők eltiltása a falusi nép dolgaitól, — azzal a tömeg­szükséglettel szemben, mely itt fennforog. Oly tatarozás, mely nem egyszersmind alapvető szerves újjáépítés, — néhány év múlva újra felszínre vetné a kérdést, — amelynek örökös felszínen maradása azonos volna a kar elzüllésével. A közvélemény alap­pal vélekedik, hogy ami megadhatlan, azt a maga belső mi­benléte teszi azzá és az a társadalom életét veszélyezteti. Ma tisztában vagyunk azzal, hogy ügyvédség nélkül jog­*) Különös figyelmébe ajánljuk ezen cikket ugy az igazságügyi kormánynak, mint a képviselőház tagjainak, akik az itt emiitett, — Magyarország jogait és törvényeit mélyen sértő két esetet interpellatio alakjában is szóvá tehetik. Kérjük egyút­tal a szaksajtót is, hogy e kérdést napirenden tartsa. A szerkesztőség.

Next

/
Oldalképek
Tartalom