A Jog, 1906 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1906 / 33. szám - A fővárosi rendőrség 1905. évi működése [2. r.]

A JOG 131 törlesztettnek veendő azért, mert a fenforgó körülmények közt el kellett fogadni alpereseknek azt a védekezését, hogy felperes, ki a kereseti váltót a szempci takarékpénztár váltóbirtokosnak ki is fizette, a kereseti 130 K. váltót a korábbi 160 K. váltónak prolongációja alkalmával a Sz. J. részéről a felperes kezéhez 1898. okt. 3-án fizetett 66 K.-nak figyelmén kivül hagyásával 64 K. helyett 130 K-val töltötte ki. Minthogy azonban alperesek a másodbiróság ítélete ellen felebbezéssel nem éltek és az az ítélet az 1868. évi LIV. t.-c. 42. §-a értelmében a felebbező felperes hátrányára meg nem változtatható, ezekből az okokból akként kellett határozni, hogy nemcsak akkor, ha felperes az esküt leteszi, hanem akkor is, ha felperes a neki megítélt esküt le nem teszi, sem alperesek a másodbiróság Ítéletében megítélt pótesküt le nem teszik, a sommás végzés egész terjedelmében, vagyis a nyugta összege és j rulékaira is hatályában fentartandó, ha ellenben felperes az esküt le nem teszi, alperesek azonban a pótesküt leteszik, a sommás végzés 66 K. tőke és ennek kamata tekintetében hatályon kívül helyezendő volt. Felperes a jelzáloggal biztosított váltókövetelést, a jogosított hitelező ellenzése ellenére, birói kényszerengedmény utján az 1881 : LX. t.-c. 190. §. alapján váltván magához, annak érvényesítésére csak annyi jogot szerzett, amennyi joga a végrehajtási eljárásban a kényszerengedményező takarékpénztárnak volt. Úgyde a bíróság által helyesen kifejtett és a kir. Kúria által is elfogadott tényállás szerint az átruházott váltókövetelés az átruházáskor már csak végrehajtást szenvedett ellen állott fenn, ellenben az alperesek jogelőde ellen, a végrehajtási eljárás során a kényszeiengedményező takarépénztárnak váltókövetelése mar nem volt, mert az még az árverés elrendelése előtt kifizettetett, következőleg a váltókövetelésnek kifizetés folytán történt megszűntével szemben sem a sommás végzés, sem a végrehajtást elrendelő végzés a kereset jogalapjául nem szolgálhat; miből folyólag : a kényszerengedményes alperessel szemben sem a nyilvánkönyvi előző sem ennek jogutódai, az alperesek dologi adósokká nem válván, ellenük a felperes jelzálogi keresettel fel nem léphet. A szegedi kir. törvényszék. (1904. nov. 24-én 1891. p. sz. alatt) Berger Árpád dr. ügyvéd által képviselt első magyar gazdasági egyesület felperesnek, Albertényi A. dr. ügyvéd által képviselt L. G. s társai alperesek ellen, 2,500 K. s jár erejéig a tömörkényi 754. számutelekkönyvi betétben felvett ingatlanokból kielégítés iránti ügyében következőleg itélt: Alperesek kötelesek tűrni, hogy felperes magát, 2,500. K. erejéig, a tömörkényi 754. sz. tjkben A. h 1—9. szórsz, alatt felvett ingatlanokból 15 nap alatt, végrehajtás utján kielégíthesse. Végrehajtás terhével kötelesek ezen felül egyetemleg az alperesek 231 K. 30 f. perköltséget 15 nap alatt a felperesnek megfizetni. Indokok: A válasziratban E /. alatt csatolt, és valódisága tekintetében kétségbe nem vont «váltóbiztositéki okirat>• tartalmából megállapíthatóan, az azt kiállítók, név szerint L. D. és M. I. a mindszenti takarékpénztárnál általuk elhelyezett, avagy az E •/• alatti kiállítása után elhelyezendő, s általuk bármely minőségben aláirt váltókon alapuló tartozásaiknak, ingatlan vagyonúkon való jelzálogi biztosítását megengedvén, a zálogjog (1,700 frt) 3,400 K. váltóhitel tőke, ennek 80/0-os kamatai s (300 frt) 600 K. perköltség biztosíték erejéig ingatlanaikra, s ezek között, a korábban M. I.-nak, jelenleg pedig az alpereseknek tulajdonát képező, a tömörkényi 352. sz. betétbe 754. sz. átvezetett A. 1.1—9. sorsz. ingatlanokra, az 1,687, tk. 1898, sz. végzéssel, a mindszenti takarékpénztár javára C. 10. sorsz. alatt be is kebeleztetett. Felperes kereseti előadása szerint, a L. D. elleni végrehajtás folyamán, a mindszenti takarékpénztárnak az ebből még fennálló követelését magához váltván, miután ekként, amint ezt a 439/tk. 1903. sz. végzés tartalma igazolja, a mindenszenti takarékpénztár jogaiba lépett, annak előadása mellett, hogy az általa megváltott ebből a követelésből még 2,500 K. kifizetve nincs : alpereseket, mint M. I. jogutódjait annak tűrésére kéri kötelezni, hogy ő magát, követelése erejéig a már emiitett ingatíanokból végrehajtás utján kielégíthesse, kéri továbbá, hogy alperesek fizessék meg a per költségeit. Ezzel szemben alpereseknek az volt a jogi álláspontja, hogy miután előadásuk szerint az E 7. alattival biztosított váltótartozásokból az ő jogelődjük M. I. a mindszenti takarékpénztárnak már mivel sem tartozott, amennyiben a tartozás alapját képező, váltón semmiféle váltói kötelezettségben nem állott, miután továbbá az ő dologi fizetési kötelezettségük csak nyilvánkönyvi előzőjük tartozásai tekintetében állhat fenn, ők pedig ennek a mindszenti takarékpénztárnál volt összes tartozásait magukra vállalták és ki is fizették, felperes az ő ingatlanaikból való kielégítést jogszerűen nem igényelhet. Ez alapon kérték a keresetet elutasítani s felperest a perköltségekben elmarasztalni. Az alperesek által — annak igazolására, hogy ők M. I.-nak a mindszenti takarékpénztárnál volt összes tartozásait kifizették, hivatkozott és az 1,466/p. 1903. sz. II. birói határozat értelmében ki is hallgatott W. B. tanú, bizonyította ugyan alpereseknek ezt a védekezését, ennek dacára azonban ennek a tanúnak vallomását a kir. törvényszék nem tartotta alkalmasnak arra, hogy annak alapján az alperesek a dologi fizetési kötelezettség alól szabaduljanak, és pedig egyrészt azért nem, mert a tanú a N. B. 7. alatti ellenkérdésekrc megfelelő választ nem adván, nem vehette a kir. törvényszék bizonyítottnak, hogy alpereseknek a mindszenti takarékpénztárnál történt fizetése a felperes által megváltott tartozásra vonatkozott, de másrészt és legfőkép azért nem, mert az E •/. alattinak már fentebb méltatott tartalma szerint ennek jogi hatálya alá esyén M. E és L. D.-nek, a mindszenti takarékpénztárral szemben fennálló összes váltóbeli tartozásait és pedig nemcsak keletkezésük idejére, hanem arra való tekintet nélkül is, hogy a tartozás alapját képező váltókat a nevezettek mindketten, avagy közülök csupán az egyik irta-e alá, ebben a perben közömbös egymagában annak a bizonyítása, hogy alperesek által az ő jogelődjük M. I.-nak a mindszenti takarékpénztárnál volt tartozásai kifizettetek-e avagy sem, azt pedig hogy L D.-nek képezte volna a felperes által megváltott követelés az E 7. alatti hatálya alá eső tartozását, az alperesek még csak nem is állították és annál kevésbbé bizonyították. De mindettől is eltekintve, már maguk a hivatalból becsatolt 422/V. 1901. sz. váltóper iratai arra engednek következtetni, hogy a felperes által megváltott követelés, az alperesek jogelődjét is terhelte, de sőt a váltóper iratainál elfekvő 497 tk. 1901. sz. végzés, és a XXI. nsz. alatti, L. D. elleni végrehajtási iratok tartalmából az is megállapítható, hogy a L D. elleni végrehajtás folyamán a felperes által magához váltott követelés, az E. alatti alapján, az 1,687/tk. 1898: sz. végzéssel bekebelezett tartozás egy részével azonos, amennyiben a végrehajtási jog épen az 1,687/tk. 1898. sz. végzésre utalással iett ugy L. D., mint az alperesek jogelődje M. I. ingatlanaira feljegyezve, és végül a már hivatkozott végrehajtási iratoknál elfekvő 353/11. 1902. sz. kir. adóhivatali jelentés, és az erre hozott 768/tk. 1902. sz. végzésből még az is kétségen felül megállapítható, hogy a felperes által magához váltott követelés alapját képező váltón M. I., az alperesek jogelődje eredetileg szintén váltói kötelezettségben állott, azonban a váltón volt aláírásai nyilvánvalóan a megváltás meghiúsítására, esetleg a követelést a mégis megváltó felperes M. I. elleni kereshetőségi jogainak megakadályozására irányuló célzattal, a korábbi váltóbirtokos által, akit akkor a jelenlegi alperesi ügyvéd képviselt, áthuzattak. Minthogy tehát ezekből kétségtelen, hogy a felperes által megváltott követelés, az E •/• alatti joghatálya alá eső tartozásnak tekintendő ; minthogy továbbá alperesek a felperes követelését összeg szerint nem kifogásolták, a 4,393/tk. 1903. sz. végzéssel pedig nem tekinthető kizártnak, hogy jelenleg a felperesnek a kereseti összegnek megfelelő követelése áll fenn: ezekből az okokból a kir. törvényszék, a felperes követelése tekintetében az alpereseknek dologi fizetési kötelezettségét megállapította, s ehhez képest al ereseket annak tűrésére kötelezte, hogy felperes magát a jelenleg az ő telekkönyvi tulajdonukat képező ingatlanokból, követelése erejéig, végrehajtás utján kielégíthesse. Alperesek vesztesek lévén, a védekezésük által okozott perköltségekben felperes részére az 1868: LIV. t.-c. 251. § a értelmében marasztaltattak. A szegedi kir. ítélőtábla (1905. febr. 9-én 6,547. p. sz. alatt) következőleg itélt: Az első bíróság iltélete megváltoztatik, felperes keresetével elutasittatik s köteles az alpereseknek, a 40 K. 30. fill.-ben megállapított felebbezési költséggel együtt összesen 238 K. 50 f. perköltséget 15 nap alatt, végrehajtás terhe mellett megfizetni. Indokok: Az iratokból megállapítható tényállás szerint, a mindszenti takarékpénztárnak L. D. és M. I. ellen váltón alapuló 2,000 K. követelése volt, amely váltókövetelésének biztosítására szolgált a tömörkényi 352. és 25. számú telekkönyvi betétekben 1,687/tk. 1898. számú végzés következtében a nevezett takarékpénztár javára 1,700 frt váltóhitel tőke és jár. erejéig bekebelezett biztosítéki zálogjog. E váltókövetelés behajtása iránt a mindszenti takarékpénztár a nevezeft adósok ellen sommás váltópert indított, s ennek eredményeként az adósok a szegedi kir. törvényszéknek 422/V. 1901. sz. a. hozott sommás végzésével a 2,000 K. váltótőke és jár. megfizetésére köteleztettek, s ellenük a kielégítési végrehajtás ugyanazon takarékpénztár javára az 1901. febr. 4. napján hozott 2,263, V. 1901. sz. a. hozott végzéssel jogerősen el is rendeltetett. A M. I. adós tulajdonát tevő, a mindszenti takarékpénztár biztosítéki zálogjogával terhelt ingatlanok a tömörkényi 352. számú b'etétben voltak felvéve, azonban az ebben a betétben felvett ingatlanok közül: az A. I. 1 — 9. sorszámú ingatlanok I.. G. és neje S. E. a jelen perbeli alperesek mint uj tulajdonosok tulajdonául, a tömörkényi 754. sz. betétbe vitettek át a 3,646/tk. 1900. számú végzés következtében, vagyis még a végrehajtás elrendelése előtt, ezekre az ingatlanokra tehát a végrehajtási jog fel sem jegyeztetett. A mindszenti takarékpénztár azonban követelésének behajtása végett a végrehajtást már csak az egyik adós, jelesül L. D. ellen folytatta, amennyiben csupán annak az adósának a tömörkényi 25. számú betétben felvett ingatlanaira kérte az árverés elrendelését. A végrehajtási árverés következtében elárverezett ingatlanokra L. D. ellen a felperes javára is volt zálogjog bekebelezve, a nevezett takarékpénztárt követő sorrendben, s ez alapon s mert a takarékpénztár az egész követelését akarta a vételárra soroztatni, a felperes az 1881 : IX. t.-c. 190. §-ában biztosított jogával élve, a takarékpénztár követelését, annak ellenzése dacára magához váltotta, s ennek következtében a telekkönyvi hatóság a 4,393/tk. 1903. sz. alatt hozott végzésével, a mindszenti takarékpénztárnak 2,247 K. 83 f. összegben kiszámított követelését a felperesre átruházta. A felperes a mindszenti takarékpénztárból magához váltott követelésből L. D. ingatlanainak