A Jog, 1906 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1906 / 30. szám - A bírósági könyvtárak és az igazságügyi miniszter

A J ha a kérdéses értékpapírok tényleg mint foglaló bízatnak a kezére: ennek azonban az K. alatti okirat tartalma nyilvánvalóan ellene mond, mivel ezen okirat világos és határozott megállapítása szerint a keresettel viszakövetelt értékpapírok kifejezetten csak mint az eladott és illetve megvett tölgytönkök szállítására vonatkozó óvadék «Als Caution für die Eichenklötzelieferung» adattak át és ily kép ogadtattak el az eladónak B. J megbízottja által felperes vevő részéről. Az a körülmény, hogy a D. alattiban foglalt kikötés ellenére felperes vevő, az abban meghatározott 500u K-t nem mint foglalót, hanem mint óvadékot adta át alperes megbízottjának, jogot adott volna ugyan arra az eladó részvénytársaságnak, hogy az ügyletet, mely foglaló adására való tekintettel köttetett meg, érvényesnek ne tekintse; ha azonban nevezett ezzel a jogával nem élt s a tényleg óvadékként átadott értékeket megtartva a szerződés teljesítésére igy is vállalkozott, utóbb az óvadékként kezelésére bízott értékeket a foglaló jogi természetének megfelelő elbánásban nem is részesítheti. Minthogy pedig az óvadék, melyet a szerződő felek egyike a másik kezére biz, az annak alvevője részéről csak annyiban tartható vissza, amennyiben a szerződés alapján az óvadék átadóját kötelezettség terheli s minthogy alperesnek perbeli álláspontja szerint is az eladó részvénytársaságnak a szóban forgó vételi ügyletből kifolyólag felperes irányában csakis a már a keresetben is elismert és felperesi részről kifizetésre felajánit 2,411 K 68 f az átvett faáruknak hátralékos vételárából származó követelése áll fenn: jogszerű felperes keresete, mely arra irányul, hogy alperes az E. alatti szerint átvett óvadéki érték papíroknak az eladót megillető vételárhátralék kifizetése ellenében a felperes vevő részére visszaadására, vagy amennyiben ennek meg nem felelne, a vételárhátralék követelésnek az óvadékként átvett értékpapírok értékéből levonása után fennmaradó hátralékának kifizetésére alperes köteleztessék. Ez ellen a kereseti kérelem ellen alperes az általa megnevezett B. E. és S. C. tanuk valamint a felperesnek kínált főeskü által bizonyítani kivánt arra a körülményre sem hivatkozhatik sikerrel, hogy felperes az 1902. évi nov. és dec. hónapokban B. E. előtt ki is jelentette, hogy a D. alatti kötlevéllel megvásárolt fának addig át nem vett részét át nem veheti, mivel az ügylet rá nézve nem rentábilis és hogy az adott 5,000 K. értéket elveszíti, csak ne kelljen neki átvenni, mert ha való volna is, hogy ezt a nyilatkozatot felperes tényleg megtette, ez annak nyilvánvaló tartalma szerint egyezségi ajánlatnál nem egyéb, s alperes nem is állította, hogy az eladó részvénytársaság ezt az ajánlatot annak idején elfogadta és erről az ajánlattevőjét értesítette. Annak folytán, mivel az átvett értékpapíroknak megtartására irányuló alperesi igény birói elismerésben nem részesült a viszonkereset alapját veszítvén, az ítéletnek ezt illető elutasító rendelkezése szintén alaposnak találtatott. Az első bíróság ítéletének c részben kiegészítésével az ellenkövetelés után a kamatláb összege az 1895. évi XXXVI. t.-c. alapján 5°/0-ban határoztatott meg. Arra az esetre, ha alperes a neki járó ellenkövetelés kifizetésének felajánlása ellenében a kereseti értékpapíroknak természetben kiadását elmulasztaná a marasztalási összeg meghatározását illető részében az elsőbiróság ítéletének a rendelkező rész értelmében megváltoztatását az a körülmény indokolja, hogy csak a teljesítési határidő elteltével lesz megállapítható az, nogy a visszaadni elmulasztott értékpapíroknak az akkor irányadó árfolyam jegyzékre való tekintettel mi lehet az értéke. A m kir. Kúria (1906. június 5-én 935. p. sz. alatt) következőleg itélt: A m. kir. Kúria annak megjegyzése mellett hogy a felebbezésben felhozott uj bizonyíték az 1881. évi LIV. t.-c. 29. §-a értelmében tekintetbe nem vehető, a másodbiróság ítéletét mellőzve annak a foglaló megtartnatására vonatkozó fejtegetését a benne egyébként felhozott és elfogadott indokokból és azért hagyja helyben, mert a peres felek között létrejött ügylet alperes társulatnak magyarországi fiókja által a belföldön lévén teljesítendő, az alperesség helyesen állapíttatott meg; mert B. E.-nek a szóban forgó értékpapírok óvadékként elfogadása iránti jogosultságát bizonyítja az a körülmény is. hogyi alperes az óvadékként átadott értékpapírokat minden észrevéte és kifogás nélkül átvette és megtartotta, arra nézve pedig, hogy B. E. tévedésből irta az E) alattiba az óvadékkiléteit, semmi adatot fel nem hozott, mert alperes a viszonválaszban önmaga adja elő, hogy felperes részéről nem teljesített szerződés megszűnt és saját álláspontja szerint itt a szóban forgó vételi ügy létből kifolyólag felperes irányában csupán a felperes által felajánlott vételárhátralék áll fenn, az óvadékot tehát visszatartani jogosítva nincs. A megtartási jog fogalmához képest, amely abban áll, hogy az ezzel a joggal biró hitelező arra van feljogosítva, hogy adósának az ó (a hitelező) jogszerű és tényleges birtokában levő tárgyai kiadását megtagadhatja mindaddig, amig az adósa ellen fennálló lejárt követelésére nézve kielégítést nem nyert, a váltótörvény 108. § ában szabályozott megtartási jog az által keletkezik, hogy a hitelező, akinek lejárt váltókövetelése van, egyszersmind az adósa tulajdonát képező, a felhívott törvényszakasz első bekezdésében körülirt természetű, és jogszerű uton rendelkezése alá került tárgyaknak tényleges birtokában van. Ezen eredeténél fogva pedig a megtartási jog kihat a jelzett keletkezési időpontot követő időben a megtartás tárgyára harmadik személyek által szerzett jogra is, tekintet nélkül arra, hogy a váltóhitelező a váltótörvény 108. §-a utolsó bekezdése értelmében az adóst már értesítette, s illetőieg megtartási jogát a váltótörvény 109. §. értelmében már keresettel is érvényesitette-e ? A m. kir. Kúria (1906. június 6-án 1,142,1906. P. szám a.) T. Sándornak, M. G. Ezekiás ellen, ingók vételárának felosztása iránt a nagyváradvárosi kir. járásbíróság előtt az 1905. évi augusztus hó 30. napján 1905. V. I. 1,288/4. sz. a. kelt végzéssel elintézett és a nagyváradi kir. Ítélőtábla által 1905. évi november hó 29-ik napján 3,000. sz. alatt kelt végzéssel megvizsgált végrehajtási ügyében, következő végzést hozottA m. kir. Kúria a másodbiróság végzésének megváltoztatásával, az elsőbiróság végzésének d) pontja alatti vonatkozó rendelkezését hagyja helyben. Indokok: A megtartási jog fogalmához képest, mely abban áll, hogy az ezzel a joggal biró hitelező arra van feljogosítva, hogy adósának az ő (a hitelező) jogszerű és tényleges birtokában levő tárgyai kiadását megtagadhatja mindaddig, amig az adósa ellen fennálló lejárt követelésére nézve kielégítést nem nyer, — a váltótörvény 108. §-ában szabályozott megtartási jog az által keletkezik, hogy a'hitelező, akinek lejárt váltókövetelése van, egyszersmind az adósa tulajdonát képező, a felhívott törvényszakasz első bekezdésében körülirt természetű, és jogszerű uton. rendelkezése alá került tárgyaknak tényleges birtokában van. Ezen eredeténél fogva pedig a megtartási jog kihat a jelzett keletkezési időpontot követő időben, a megtartás tárgyára harmadik személyek által szerzett jogokra is, tekintet nélkül arra, hogy a váltóhitelező a váltótörvény 108. §-a utolsó bekezdése értelmében az adóst már értesítette, s illetőleg megtartási jogát a váltótörvény 109. §. értelmében már keresettel is érvényesitette-e r Tekintve már most, hogy a jelen ügyben fennforgó adatok szerint felfolyamodó váltóhitelezőnek váltója 1905. évi január 23-án járt le s a tárgy, amelynek árverési vételárából, megtartási joga alapján, az 1905, évi június 5-én 10,786. sz. a. a váltótörvény 109. §-ának megfelelően benyújtott kereset folytán időközben bíróilag megítélt (jogerős sommás végzés) követelésére nézve kielégítést igényel, már a lejárat időpontjában tényleges birtokában volt s igy megtartási jogának, ugyancsak a váltó lejárta napján beállta kétséges nem lehet, tekintve, hogy elsőbbséget vitató E. Ignác csak 1905. évi május 18-án, tehát a váltóhitelező megtartási jogának beállta (1^05. január 23.) után szerzett végrehajtási zálogjogot, végre tekintve, hogy a megtartási joggal biró fél ezt a jogát, tárgyának természeténél fogva, az adós egyéo hitelezőivel szemben foglalás esetében elsőbbségi igényének bejelentése utján is, és pedig esetleg még a váltótörvény 109. §-ában emiitett keresetnek benyújtása előtt is érvényesítheti: a jelen végzés rendelkező része értelmében kellett határozni. Azt a kérelmet, hogy a felfolyaniodás költségének megfizetésére E. Ignác köteleztessék, teljesíteni nem lehet, mert az 1881 : LX. t.-cikk 119. §. értelmében meghallgatott hitelezők ezzel az eljárással fölmerült költségek megtérítését egymástól nem követelhetik, s a felfolyamodás költsége ezzel egy tekintet alá esik. Bűnügyekben. Az öngyilkosságra eltökélt egyénnek erre alkalmas szer átadása akkor is a B. T. K. 283. §-ának 1. bekezdése alá esik, ha az öngyilkosság nem követtetett volna el. Az aranyosmaróthi kir. törvényszék. (1905. április 15-én 993. sz.) Bűnösnek mondja ki S. Pálné vádlottat a B. T. K. 283. §-ának 1. bekezdésébe ütköző emberélet elleni vétségben, melyet elkövetett az által, hogy tudva, miszerint Sz. Istvánné öngyilkosságot szándékozik elkövetni, annak egyenesen arra a célra vele kialkudott s tőle meg is kapott 120 kor.-ért Léván 1905. január 18-án lugkő-folyadékot adott, miáltal — minthogy Sz. Istvánné e folyadékot megitta s annak következtében 19U5. január 24-én meg is halt — az öngyilkosságot szándékosan előmozdította és e miatt őt a B. T. K. 283. §-ának 1. bekezdése és a 289. §. alapján az Ítélet foganatba vételének napjától számítandó 5 hónapi fogházbüntetésre mint fő- és a B. T. K. 57. §-ához képest a szabadságvesztés-büntetésnek az elszenvedés napjával kezdődőleg számítandó 3 évi hivatalvesztésre mint mellékbüntetésre ítéli. Indokok: B. Jónás, B. Jónásné és A. Istvánné hit alatt kihallgatott tanuknak vallomása szerint nevezettek f. évi január 19-én nyert azon értesítés folytán, hogy nővérük illetve sógornőjük Sz. Istvánné lakásán nagybetegen fekszik, Sz. Istvánné betegágyához mentek, ahol a nevezettől arról értesültek, hogy S. Pálnétól 120 kor. díjazásért lugkőoldatot kapott s betegsége ennek az oldatnak öngyilkossági szándékból történt elfogyasztása által állott elő. Egyúttal kérte őket, hogy S. Pálnétól a 120 kor.-t követeljék vissza, mivel ő még mindig él, kínlódik és igy S. Tálnénak azon Ígérete, hogy a méregtől 10 perc alatt meghal — nem teljesült. B. Jónás és B. Jónásné a vett utasításhoz képest S. Pálnét lakásán nyomban felkeresték, tőle a 120 kor.-t visszakövetelték, mely alkalommal a nevezett remegve ismerte be, hogy Sz. Istvánnénak 120 kori-ért lugkőoldatot ő adott, a pénzt azonban már visszaszolgáltatni nem képes, mivel azt 18 kor. híjján már elköltötte, igérte azonban, hogy a hiányzó 102 kor.-ról váltót állit ki. Sz. Istvánné az iratok tanúsága, valamint B. Jónás, B. Jónásné