A Jog, 1906 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1906 / 26. szám - Az ipari titok védelmének szüksége

de saját érdeke ellen is vét. De az, ki a korcsmára pályázott, ezekkel az érvekkel be nem éri, hanem füt-fát megmozgat, hogy legalább zárt üvegekben árusíthasson el szeszes italokat. Ez az utánjárás — sokszor nem is nagy fáradsággal — eredményre vezet, s a kereskedő engedélyt kap arra, hogy zárt üvegben szeszes italokat kicsiben elárusithasson. A korcsmai és ily elárusító közt csak az a különbség, hogy mig a korcsmáros szabadon méri ki az italt, azt a kereskedő csak zárt palackokban árusithatja el. Már a mérvben, vagy az italok minőségében különbség nincs, mert ugyanazt a pálinkát a kereskedőnél is meg lehet kapni. Már most, ha a kereskedő jó üzletember és a szeszkimérésnél csekélyebb haszonnal is beéri — könnyen megesik, hogy a szeszfogyasztás nála nagyobb, mint a korcsmárosnál. Megeshet, hogy a «falu rossza» 20 kor. értéket a korcsmában fogyaszt s ugyancsak 20 kor. értéket a kereskedőnél. Mindkét követelés szeszes italok után jár, egyikben sincs sem élvezeti cikk, sem dohány, s egyiket sem fizeti. Ha perre kerülne a sor, mindkét követelést egyenlő elbirálás alá vonnám, s különösnek találnám, hogy a kereskedő követelése megítéltetnék, mig a korcsmárosé nem. Az ipari titok védelmének szüksége. Irta DÓCZI SÁMUEL dr., budapesti ügyvéd. Az az elsőrangú kérdés, hogy szükséges-e az ipari titok törvényi védelme, alig volt az 1900-i tervezet tárgyalásának során napirenden. A tervezet indokolása, — mint láttuk — egy irányban tévesen konstatálta, hogy az ipari titok eddig nálunk védelem hijján volt; egynéhány véleményes felterjesztés pedig a gyakorlati élet igényeit fejtette ki részletesebben, de arról, hogy az ipari titok rá van-e utalva a védelemre, hogy a gazdasági élet fejlődésének jól felfogott érdekében érdemel-e védelmet, erről jogpolitikai szempontból szó sem esett. Pedig maga az a valóság, hogy a törvényhozó már ez időszerint is több irányban nyomatékos védelemben részesiti az ipari titkokat, nagyon határozott állásfoglalást jelent. De erre sem történt hivatkozás és de lege ferenda sem tették fel a kérdést. Lássuk már most, mely szempontok diktálják az ipari értékesitésre alkamas titkok védelmét? Első a közgazdasági jelentőségük. Második az otthonvédelem analógiájának ratiója. Harmadik az egyéni titok, illetve egyéni tulajdon rendszerében kifejezett általános jogelv, amelyek elméleti, tudományos szempontból igazolják az ipari titok védelmének szükségét. De ennél hangosabban szólnak a gyakorlati élet érvei. A mi szegény praxisunkban is három íontosabb eset fordult elő. Eladtak egy hírlapot. A hirlap egy volt alkalmazottja a cimszalagokat, illetőleg az előfizetők cimét megszerezte és ugyanaz alatt a hirlapcim alatt versenyre kelt az eladott hírlappal. Egy vasgyárban alkalmazott gyári munkás a gyár titkai gyanánt őrzött vashengerfelszerelési tárgyakról lenyomatokat és mintákat készített, ezeket egy más gyárban értékesítette. A tábla felmentette őt. Legutóbb pedig Nagykanizsán fordult elő az az eset, hogy a könyvelő, főnöke vevőinek és megrendelései fontosabb adatainak jegyzékét közölte versenytársával. A bíróságok minden egyes esetben a hűtlen kezelés vétségéhez fordultak, de mindig eredmény nélkül. A megkérdezett szakemberek és szaktestületek ugy nálunk, mint Németországban is feltétlenül szükségesnek tartották a törvényben való egyenes védelmet. Ellene csak a kereskedelmi alkalmazottak köréből merültek fel aggodalmak, akik ilyen törvényben érdekeik nagy sérelmét látták és szerzett ismereteik szabad értékesítésébe való jogosulatlan beavatkozásnak tartották, amelytől állásaik javítására, valamint önállósulásukra való minden reményükei: féltették. Ez az ellenvetés azonban ugy legális, mint gyakorlati szempontból indokolatlan. Érdekes, hogy az angol jog szerint szabad és a gyakorlatban bevett szokás a tanoncszerződéseknek oly záradékolása, hogy a tanonc nem fogja mesterének ipari titkait felfedni, valamint vitán kívül áll az is, hogy a bíró kártérítésben marasztalja azt, kire titoksértést rá lehet bizonyítani. Az angol jognak az ipari forgalom korlátozását tiltó szabályai nem gátolják meg oly szerződések kötését sem, amelyekben valaki arra kötelezi magát, hogy bizonyos titkos eljárásokat és más titkokat nem fog használni, vagy felfedni. Mindaz, amit az előbbiekben röviden méltattunk, erősen érvel a törvényi védelem szüksége mellett. Legerősebb azonban a gyakorlati életből felhangzó követelések hangja. Németországban is általános volt az óhaj, hogy törvényes rendelkezések hozassanak az üzleti és gyári titkok elárulása ellen. Sőt Németországban az 189ü-ban hozott ilynemű intézkedés előtt, még a nyolcvanas években tervezték, hogy a gyári és üzlet, titkok elárulásának megtorlására törvényt alkotnak. Azonban a törvényi intézkedés nagy ellenzésre is talált, ezért akkor még keresztülvihető nem volt. Ott is különösen az alkalmazottak es munkások szempontjából ellenezték az ilynemű intézkedést s ezenkívül felhozták azt is, hogy akadályozni fogja az ipar fejlődését • hivatkoztak továbbá arra is, hogy a fennálló szabadalmi, mustra- és védjegyoltalmi törvények kellő oltalmat nyújtanak a gyári titkok védelmére. Pedig az ipari tulajdon védelmére célzó törvények egyik államban sem nyújtanak módot a kereskedőnek, vagy iparosnak, hogy az üzlete körébe eső s akár a beszerzési forrás, akár a vevőinek jegyzéke, továbbá üzleti mérlegének, az áruk beszerzési árának, valamint egyéb oly üzleti visszonyoknak vagy adatoknak elárulását megtorolja, mely i adatok titokban tartásához őt jogos és igen gyakran fontos érdekek fűzik. Ugyancsak hatálytalanok ezen törvények a gyártásra vonatkozó sok és fontos visszony és adat titokban tartása tekintetében s igy ezek védelméről gondoskodni kellett. Es amikor a német közgazdaság fejlődése, különösen az ipari termelés hihetetlen arányú fellendülésével kapcsolatban, a közvéleményre is nagyobb befolyást kezdett gyakorolni, a törvényhozás nem térhetett ki a parancsoló szükség szava elől. Általános érv gyanánt a verseny tisztességének szempontjából a következők hozhatók fel. A tisztességtelen versenyről intézkedő törvények célja : a kereskedelem és ipar szabad gyakorlásánál számtalanszor tapasztalt azon visszaélések megakadályozása és megtorlása, melyekkel a versenytársak a tájékozatlan közönséget egymástól elhódítani törekszenek, s melyek nem ugyan a fennálló büntető rendelkezésekbe, de a jó erkölcsökbe s a kereskedelmi tisztességbe ütköznek. Az ilyen irányú törvényhozási intézkedés elkerülhetlen, ha azt akarjuk, hogy a kereskedelmi és ipari forgalomban a realitás és szoliditás elvei érvényesüljenek, a tisztességes kereskedők és iparosok a károsodásoktól megóvassanak s a közönség folytonos megtévesztéseknek ne legyen kitéve. Altalános elv ugyan, hogy bárki is szabadon felhasználhatja a versenyben minden tudását, tehetségét, szorgalmát ; ebben áll a kereskedelmi s ipari forgalom szabadsága. Ha azonban valamely kereskedő vagy iparos a jó erkölcsökbe vagy a keieskedelmi tisztességbe ütköző cselekedettől sem riad vissza, — csak azért, hogy önző érdekeit előmozdítsa, — az államnak ez ellen gátat kell emelnie. Az összességnek saját érdekében ügyelnie kell arra, hogy egyes tagjainak gazdasági léte mások túlkapásai által ne veszélyeztessék, meg ne rontassák ; saját érdekében kell tehát meghoznia azon intézkedéseket, melyekkel tagjainak gazdasági létét megvédelmezheti. Nem a szabadság elnyomása ez, hanem a szabadság védelme, mert a szabadság nem abban áll, hogy mások jogait megsérthessük, hanem abban, hogy mindenki háboritlanul gyakorolhassa jogait. A tisztességtelen verseny ellen hozott rendszabályok pedig arra hivatvák, hogy a kereskedelem és ipar szabad versenyében megtámadott jogokat megvédelmezzék. Ugyancsak ezeket az érveket kell azok behatóan méllató figyelmébe ajánlani, akik a gazdasági liberalismust, a forgalom szabadságát, az ipari tulajdon abstractabb elemeinek megvédésével járó rendszabályoktól féltik. Felvethetjük az előadottak után azt a kérdést, hogy szükséges-e nálunk törvényhozási intézkedés az ipari titkok rosszhiszemű elárulása ellen. Láttuk, hogy a felsorolt esetek közül van egy-egy. amelynél már most is található nálunk védelem, azonban több igen fontos esetben kereskedőink és iparosaink védtelenül állanak, mert legtöbbször csak hatóságok, hivatali közegek ellenében védik e rendelkezések ipari titkaikat. De azon esetekben is, amidőn a védelem megtalálható, a kártérítési igény csakis hosszadalmas polgári per utján lenne érvényesíthető. Miután pedig egy fiatal iparral és alig fellendült kereskedelemmel biró államban igen fontos már a fejlődés elején mindazt megtenni, ami ezen iparnak és kereskedelemnek morális alapjait megszilárdítja és miután egy tisztességes eszközökkel dolgozó ipar ugy bel- mint külföldön sokkal magasabb értékkel bir, — kétségtelen, hogy mindenesetre időszerű ezen kérdéssel ismételten is foglalkozni, és odahatni, hogy nálunk is legyen olyan törvény, amely az ipari titkok bitorlásával űzött tisztességtelen verseny megakadályozására, illetve leküzdésére alkalmas. Mert teljesen védtelenül áll épugy a kereskedő, mint az iparos és gyáros, versenytársának oly manipulációjával szeinben melynek célja, hogy rendesen egy alkalmazott elcsábítása révén vagy más módon annak vevőkörét, beszerzési forrásait üzlet