A Jog, 1906 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1906 / 2. szám - Külföldi büntetőjogi irodalom

A JOG született büntettes-tipust oly jellemvonások alkotják, amelyek az egyént a bűntettre predisponálják; de maga, a társadalom az, amely azt a bűntett elkövetésére ráviszi». A bűntett okai — közelebbről vizsgálva — számtalan tényezőben nyilvánulnak. Ilyenek : a prostitúció, az iszákoskodás, a nyomor, a betegség stb. s minthogy igy a bűntett sociologtai tény, nemcsak az egyénekkel, hanem a társadalmakkal és a korszakokkal együtt is változik. Ezen körülmény a társadalomnak a bűntettesekkel szemben tanúsítandó erélyes magatartását vonja maga után, ami az erkölcsileg degenerált bűntetteseknek a teljes isolálását eredményezi. Ezenkívül a társadalom praeventiv intézkedéseket is tehet az ily egyének ellen, oly módon, hogy azokat |t. i. az erkölcsileg degeneráltaknak látszó egyéneket) anthropologiai vizsgálatnak veti alá s e vizsgálat eredményéhez képest alkalmazza, illetve mellőzi az isolálást. «De nemcsak a társadalomnak, hanem a törvényhozásnak is közre kell működnie a bűntett ellen folyó harcban — fejezi be a munkáját szerzőnk — s különféle, célszerű reformokat együttesen kell megvalósitaniok». Ezen reformok a következők volnának : I. A szabadlábra helyezett bűntettesek, az elhagyott és a csavargó kiskorúak, valamint az anthropologiailag degenerált és a bűnös hajlamú szülőknek a gyermekei, különös pártfogásban létesítendők. 2. A kisebb bűntettekre megállapított büntetések sulyosbbitandók. 3 A javítóintézetek reformálandók, a kötelező munka behozandó s az okozott kár megtérítése kimondandó. 4. Az erkölcsi és a szellemi fölvilágodottságnak a társadalom legalacsonyabb rétegeiben való észszerű terjesztése. 5. Az alkoholismus, a játékszenvedély és a dologtalanság kiirtása, mint amelyek állandó és erős, közvetett vagy közvetlen befolyással vannak számtalan bűntettnek a genesisére. ti. Oly törvénynek a megalkotása, amely a visszaesőket fokozott szigorral büntesse. II. Rasilio Freire föntemlitett munkáiban kriminálanthropologiai vizsgálódásairól számol be, amelyeket a degenerált és a bűntettes egyéneken végzett. Az előbbieken eszközölt vizsgálódásai eredményeként három tételt állit föl: 1. Az elmezavart egyéneknek, mint bűntetteseknek, egyéni felelősségük nincs, hanem csak társadalmi. 2. A jelenlegi portugál büntetőtörvénykezés — az emiitett vonatkozásában — absurd. 3. Azon esetben, ha a büntetésre befolyással biró körülmények megállapíthatók, a praemeditátió enyhítő körülménynek veendő, azon az alapon, hogy az lelki tépelődésnek, a lelki egyensúly háborgásának és igy megzavarásának tekintendő. A bűntettesekről szóló munkájában elismeri a született büntettesi típus létezését; magát a büntettet pedig az agyműködés jelenségének tekinti. Hosszasan tárgyalja a szerző az össtdnsserü bűntetteseket is, akiket degeneráltaknak tekint s akikben az ősemberek jellemvonásait látja megtestesülve. Ezenkívül nagy súlyt tulajdonit a fejlődési zavaroknak (perturbaeoes da evoluoao) is, mint amelyek az egyén egész szervezetét képesek teljesen megváltoztatni s amelynek következtében a bűntettes a történelem előtti va<,rv pedig a jelenleg élő vad népek jellemvonásainak a sorozatát veszi magára. Azonban az emiitett zavarok részlegesek, időszakosak is lehetnek és ily esetben a bűntettes inkább nyomorék külsejű s az élő teratologia valóságos példánya lesz, emberi és «praehumanus» hibákkal. A bűntettesek elleni küzdelem — Freire szerint — a társadalom joga és kötelessége, amely azt főleg a speciális asilumokban, életfogytiglan való elzárás, mint a börtön és az elmegyógyintézet között a legjobb középút által gyakorolhatja. Ezt a kötelességet az önfentartás joga adja meg a társadalomnak. Dr. Thót László. Sérelem. Hivatalos copf. A Jog mult évi 5<Hk számában ugyanezen címen Frankfurter dr. által elmondottak után, csak mintegy az ő megnyugtatására szóló esetről akarok megemlékezni, mely a hivatalos copf csimborasszójának is méltán lenne nevezhető. Egy — hozzá szegényjogos ügyben, - - szerencsétlen gyermekes családanya, kinek férje nyilván Amerikába ment, éveken át élt nyomorban, mígnem egy szomszédja feleségül szerette volna venni, hogy néki és gyermekeinek tisztességes megélhetést nyajtson. A per meg is indult a 77. §. b) pont alapján, s a bíróság a hirdetést maga tétette közzé, a birói általány terhére, levén a fel szegényjogon perlekedő. Az év letelte után lejáratott perben az I. bíróság Ítélkezett, az ügy végül a Kúria elé került, ahol a legfelsőbb bíróság azon a cimen oldotta fel az ügyet, hogy a meghirdetés a lapban csak egyszer és nem háromszor tétetett közzé. Éppen két és fél év után újból kezdettük az ügyet. Az ujabbi egy évi hirdetés után, újból letárgyalt az elsőbiróság és itélt. Az ügyet azonban most már a kir. ítélőtábla oldotta fel, mert ismeretlen helyen lévő alperesnek tárgyalásra idézése, bár a hírlapban közzé tétetett, nem volt a kir. tszéknek hirdetési tábláján kifüggesztve, vagy legalább is ez a hirdetmény-példányon, mely az iratok közt feküdt, nem volt igazolva. Emez ujabb két évvel együtt tehát, míg az ügy ide jutott, összesen négy és fél esztendő telt a perindítás óta. Ügyfelek egyike sem követett el egyetlen lépés mulasztást sem, és a felsőbb bíróság is csak a copfos pedanskodással köthetctWaz ügybe. .Mert az érdekes az, hogy házassági ügyekben eljárásunk nem lévén, a felsőbb s főkép a legfelsőbb bíróság ujabb és ujabb ötletek szerint jelent ki elveket. Az eljárást inquisitoriusnak ismerik el, s a szörszálhasogatást a régi, rendes eljárás alapján végzik, holott a tárgyalási rendszer a sommás szóbeli per szelleme szerint foly. Idéztetnek bünperrendtartási elvek és a polgári eljárás elvei egyaránt. Sokszor a bíróságnál a felterjesztésekkel eltelt időre ujabb gyermektelenséget igazoló bizonylatokat követel a Kúria, és ezért feloldja az ügyet 1—2 évi munka után, visszavetve ugyanennyi időre a pert és felek érdekeit. Mindezzel szemben az a föltevés tartja magát, hógy az eljárás csak egy alapos hosszú tapasztalat után fog elkészíttetni. Nos tehát tíz évi alkalmazása a törvénynek azt hiszem erre bőségesen elegendő volt, hisz a törvény ugy is egyszerű, világos és az első négy-öt év tapasztalatokra már bőven elegendő volt. Halasztani ezt már azért is helytelen, hogy a felek érdeke ugyszólva néha ötletszerű szeszélyeknek,ötleteken alapuló ujabb feloldások által nagy késedelmeknek és hátrányoknak van kitéve. Ennek kizárása föltétlen szükséges egyfelől az elsőfokú bíróság ténykedésének biztos alapjául, másfelől, hogy a felsőbb bíróság igazán — mint a fennebbi esetben is — ötleteken alapuló végzéseinek a felek, a teljesen hibátlan felek kitéve ne legyenek. Hiszen ez a sokszor minden alap hijján levő késlekedés, főleg az alsóbb műveletlenebb népet elriasztja a válóperek lejáratásától, s emeli a vadházasságok számát és ennek nyomán a proletariátust, ami pl. vidékünkön a válóperek nagy száma dacára is észlelhető. Bene Ferenc, dési ügyvédjelölt Irodalom. A magyar magánjog kézikönyve. Irta Raffay Ferenc dr eperjesi jogakadémiai tanár. Második javított és bővített kiadás. Kperjes, Sziklai Henrik kiadása, li)0(i. A két kötet (1,136 oldal) ára 10 korona. Olyan munkáról akarunk ezúttal megemlékezni, amely ki állotta már a tüzpróbát s amely, hogy minden tekintetben bevált, mutatja egyrészt általános elterjedtsége, másrészt az a körülmény, hogy nem egész két év alatt második kiadást ért, ami hazai viszonyaink között valóban ritkaság. Az első kiadás megjelenése alkalmából kellőképen méltattuk e müvet s örömmel állapítjuk meg, hogy kedvező bírálatunkat a bekövetkezett tények mindenben igazolták. Ha a szóban forgó mű két kiadását összevetjük, már első pillanatra feltűnik a második kiadás terjedelmének tetemes megnagyobbodása. Mig ugyanis az első kiadás egy kötetben nem egészen 50 ív volt, a második kiadás kél kötete a 70 ivet meghaladja, vagyis majdnem felényivel növekedett a kiterjedése. Ennek egyik oka az, hogy a szedés —igen helyesen -- ritkább, minélfogva jobban olvasható és tetszetősebb ; a másik és pedig igazi ok pedig abban álL hogy a szerző nem követte azt a sablonos módszert, amelylyel hazai jogi könyveinknél is találkozunk, hogy csak a cimlapra nyomtatják rá «a javítást és bővítést', — a szöveg pedig, igen csekély változtatással, a régi marad. Raffay Magánjoga csakugyan alapos átdolgozáson ment keresztül, amelyre csak a tárgyát és művét igazán szerető, lelkiismeretes, munkás ember képes. Valóban bámulatot érdemel az az odaadás, figyelem és buzgóság, amelylyel minden fontosabb kijelentését a két utolsó év birói gyakorlatának feldolgozta s amelylyel a monographikus irodalmat, a szó legszorosabb értelmében értékesítette müvében. Kétségtelen, hogy a Fodor-íé\z nagy magánjog az összes kérdéseket behatóbban tágyalja, hiszen öt kötet terjedelme állt rendelkezésére, — de bizonyos, hogy még ebben a műben sincs minden egyes résznél annyi figyelem fordítva a hazai judikatúrára és ujabb irodalomra, mjnt Raffay-nál. E tekintetben odáig ment a szerző, hogy a II. kötet végén az 1905. december havában megjelent cikkekre és tanulmányokra is történik utalás ; vagyis egészen számvonalon van tartva a munka s a lüktető, eleven jogi élet legújabb megnyilvánulásainak is a következetes figyelembe vétele, bizonyos üdeséget kölcsönöz neki; abban pedig, aki segítségül veszi, a^t a biztos és megnyugtató tudatot kelti, hogy nem elavult, régen meghaladott nézetek vannak benne kifejezve, hanem a jelenleg érvényes magyar magánjogot tükrözteti vissza. A másik általános benyomás, amely e mü áttanulmányozásával támad az olvasóban, szintén igen kedvező. Kétségtelen ugyanis, hogy ez a munka egy szépen átgondolt, tiszta rendszerbe öntött, következetesen összerótt, szerves egészet képező alkotás, amelynek minden része sokszoros szálakkal van egybeluzve. Ez pedig azt mutatja, hogy a szerző csakugyan ura az egész tár-