A Jog, 1906 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1906 / 21. szám - A spanyol büntetőjogi irodalom fejlődése [6. r.]

A JOG 167 nek önzetlenül szolgálatot tett, ennélfogva a tanács méltányosságból a szóban forgó 2,07b' korona 40 fillér csatornaépítési illeték behajtását — folyamodó gyár szóbeli kérelméhez Képest — ezennel mindaddig elhalasztja, amig az a terület, amelyen a csatorna épült, közterületté fog válni, illetőleg — amennyiben a gőztéglagyár a csatornába előbb betorkolna, — mig ezen betorkolás megtörténik. Utasítja tehát a tanács a számvevőséget, miszerint a járulék telekkönyvi biztositékának további fenntartása mellett, ezen körülményt nyilvántartó könyveiben jegyezze fel és ez ügyben a járulék behajtása céljából minden év január hó 1-én tegyen jelentést. Figyelemmel pedig arra, hogy a főváros ezen követelésre, az ingatlan állagára foganatosított bekebelezéssel teljesen biztosítva van, ennélfogva a tanács az ezen összeg biztosítása céljából a téglagyár ingóságaira is vezetett végrehajtást ezennel megszünteti, az ingóságoknak a zár alól való feloldását elrendeli és utasítja a számvevőséget, hogy ezen rendeletét haladéktalanul foganatosítsa. Ezen ügy kapcsán a X. kerületi elöljáróság előterjesztette Deák Mihály és társai azon jegyzőkönyvi kérelmét, hogy a Cserkesz-utcai közcsatorna és vízvezetéki közcső ugyancsak a téglagyár ingatlanán keresztül meghosszabbittassék, bemutatván egyben a téglagyár igazgatójának egy nyilatkozatát, melylyel megengedi a téglagyár azt, hogy ezen közművek a fentebb említett szolgalmi szerződésben kikötött feltételek mellett &z ő tulajdonát képező ingatlanon létesíthetők Tekintettel azonban arra, hogy a gőztéglagyár ezen nyilatkozatát időközben visszavonta és kijelentette, hogy ingatlanát a kérelmezett müvek kiépítésére nem engedi át : ennélfogva a tanács nincs azon helyzetben, hogy folyamodúknak az elöljáróság utján előterjesztett kérelmét teljesíthesse. Kelt Budapesten, a székesfőváros tanácsának 1905. évi március hó 30-án tartott üléséből. Matuskíi s. k. h. polgármester. Révai Lajos dr. (Vége következik.) Külföld. A spanyol büntetőjogi irodalom fejlődése. Irta THÓT LÁSZLÓ dr. \S (Folytatás.) A büntetések közül hosszasabban foglalkozik a halálbüntetéssel, amelyet a tálió elvével magyaráz. A tálio — szerinte — onnan ered, hogy bizonyos időben szükség volt arra, hogy a nép képzeletére hassanak vele s igy — amint mondja — a tálió nem a természeti jogból, hanem a positiv törvényekből származik. A halálbüntetést jogosnak és a társadalom érdekében állónak ismeri el, amelynek a joga csak az államot, az uralkodót vagy a közhatalmat illeti meg. A halálbüntetés jogosságával szemben— igy szól — kétséget okozhatnak Ezekhiel próféta következő szavai: «Isten nem akarja a bűnös halálát, hanem hogy megtérjen és éljen.» E kétség azonban — folytatja tovább — eloszlik, ha meggondoljuk, hogy, noha az emberi igazságosságnak a lehetőségig utánoznia kell az isteni igazságosságot, ez mégsem vonatkozhatik azon bűncselekményekre, amelyek másoknak kárt okoznak, mert az ember hatalma sokban különbözik Isten hatalmától. Soto — a közbéke érdekében -— annyira szükségesnek tartja a halálbüntetést, hogy nem ismeri el az uralkodónak azt a jogát, hogy a halálra itélt egyéneknek kegyelmet adjon, mert ez — szerinte — az államra nézve veszélyes lenne. Az egyes bűncselekmények közül az emberöléssel foglalkozik a legrészletesebben. « Emberölést az követ el — igy szól — aki. mást oly módon bántalmaz, hogy annak következtében halált okozó mellckokok lépnek föl, amelyeket a tettes előre lát. Ennek ellenkezőjét — t. i. a gondatlanságból okozott emberölést — «tudatlanságból okozott» emberölésnek nevezi. Castro követői közéé kell soroznunk Molina Lajos, madridi jezsuita tanárt is, akinek a De justitia et jure» cimü, hat kötetes munkája, 1593-ban jelent meg Madridban. Ezen munka 760 disputatiot tartalmaz, a legkülönfélébb jogi és erkölcstani kérdéseket illetőleg. Erősen meglátszik rajta az aquinói Szent Tamás hatása. A «De justitia et Jure* büntetőjogi része csak a büntetési jogra, a halálbüntetés és a beszámítás kérdésére terjeszkedik ki részletesebben. Molina szerint a büntetési jog alapja a természeti törvényben rejlik, maguknak a büntetéseknek a meghatározása pedig, a positiv jognak a föladata. Ezen föladat közelebbről a közhatalomra hárul, amelynek ilyenkor nem annyira a bűntettes javát, mint inkább az állami közjóllét előmozdítását kell céloznia, «mert — igy szól — a közhatalom, midőn büntet, nem az egyén jóllétét tartja szem előtt, hanem az államét.» Az igazságosság legfőbb szabályai — folytatja — Istentől függnek; de azért a világi hatóságnak is jogában áll, hogy — a korszakok és nemzetek különbözőségére és sok más körülményre való tekintettel — minden bűncselekményre büntetést állapítson meg. A halálbüntetés kérdésével hosszasabban foglalkozik s arra nézve azt mondja, hogy az állami közhatalomnak jogában áll kivetnie az államból azokat, akik «gonosz erkölcseikkel a többieket megmételyezhetik.)) A beszámításról szólva, föltétlenül kizárja abból a tizedfél évet még be nem töltött gyermekeket s különbséget tesz a fiuk és a leányok között. Viszont az öregséget nem tekinti föltétlen enyhítő körülménynek, hanem csak akkor tartja megengedhetőnek az enyhe büntetést, ha azt a bűnös szervezete megkívánja. A részegség — szerinte — kizárja a beszámítást, de csak akkor, ha az elkövetett cselekmény sem megvalósításakor — öntudatlan állapot miatt, — sem pedig in causa nem tudható be a tettesnek, vagyis, «ha a részegség akaratlan volt." Végül nem számitható be — szerinte - az önmagában megengedett és a köteles serénységgel véghez vitt cselekmény sem.» «Bűn- és büntetéshalmazat — szerinte — akkor forog fönn, midőn oly különböző fajta bűncselekményekről, illetve büntetésekről van szó, amelyek vagy egyetlen aktussal hajtatnak végre, vagy nem. Reiteráció esetén pedig — folytatja tovább — az azonos nemű bűncselekmények száma és súlyossága szerint kell kiszabni a büntetést.» Az egyes bűncselekmények közül Molina is az emberöléssel foglalkozik részletesebben, amelynél különbséget tesz a gyilkosság és a szűkebb értelemben vett emberölés fogalma között, amennyiben az előbbinek az alaptényálladéka gyanánt az előre megfontolt szándékot, vagy álnokságot, vagy a mérgezést tekinti. A nagy spanyol bölcselő, Suárez Ferenc is foglalkozott büntetőjogi kérdésekkel «De legibus et Deo legislatoren cimű, Coimbrában Ki 13-ban megjelent művében, melynek idevágó részleteiből különösen a büntetőjog általános részére vonatkozó elveit emiitjük meg. A «büntetés» szónak — szerinte — két, u. m. általános vtagy közönséges és különös vagy saját jelentése van, amelyek közül az előbbi ((természetünk minden kényelmetlenségét magában foglalja, bármi legyen is annak az előidéző oka»,— az utóbbi pedig, «a kényszerítő eszközök által — valamely törvény teljesítésének a céljából — okozott kárt jelöli*. Ezen tág — és semmiesetre sem jogászi — definíció, amint látjuk, nemcsak a tulajdonképpeni büntetést öleli fel, hanem büntetésnek tekint oly dolgokat is, amelyek a valóságban nem azok, igy pl. a vizsgálati fogságot és általában minden oly kényszert, amelyet valamely bűntett elkövetésének a kikerülése céljából alkalmaznak valaki ellen. Suárez szerint az államfőt nemcsak a büntetési, hanem — legfőbb hatalmánál fogva — a törvénymagyarázási és — észszerű s elegendő okok fönforgása esetén — a kegyelmezési jog is megilleti. Továbbá — szerinte — jogában áll a bírónak, hogy súlyosbítsa a törvény által megszabott büntetést, ha arra oly különös okok forognak fönn, amelyek a bűncselekményt kegyetlen, vagy igen súlyos jellegűvé teszik. Ezen jog azért illeti meg a birót, mivel «a törvény csak a rendes bűncselekményről beszél)) s mivel «nem zárja ki azt, hogy a közjóról előre gondoskodjunk)) s végül «mert a rendkívül súlyos büntettek méltók arra, hogy különös büntetésben részesüljenek.)) Ellenben a biró enyhitési jogát — a törvény által kifejezetten megengedett, vagy a méltányosság által megkívánt eseteket kivéve — határozottan tagadja. A büntetőtörvény hatálya kiterjed az államban élő hazafiakra és az idegen állampolgárokra is. Ez utóbbiakra azért, mert «minden államfőnek megvan az állam föntartására szükséges hatalma, valamintarra is, hogy abban a jó erkölcsöket ' megvédelmezze; ily módon hatalmában áll, hogy törvényeket hozzon, amelyeket minden ott tartózkodó egyénnek meg kell tartania. Ugyanezen oknál fogva hatalmában van az államfőnek az is, hogy ott megbüntesse a bűnös idegeneket.)) Az államfő büntetési jogának olyan terjedelműnek kell lennie, amilyennek azt a jogrend és a jó erkölcsök föntartása megkívánja s az ezekre vonatkozó törvények az állam minden lakosát kötelezik s igy megbüntetendők azon idegenek is, akik az állam területén bűncselekményt követtek el. Büntethetők-e azon idegen állampolgárok, a kik külföldön követtek el valamely bűncselekményt ?: — erről nem szól Suárez. (Folyt, köv.)