A Jog, 1906 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1906 / 20. szám - A titkos vádaskodás és a birói méltóság - A bolti áron alul való eladás mint jogellenes cselekmény [4. r.]

11)6 A JOG államnak érdekében áll a jogok megállapítása által is a hivatalnokokat magához csatolni. ... Én arra kérem a kormányt, hogy ne tekintse működését az állami tisztviselők szolgálati visszonyai tekintetében ezen törvényjavaslat [nyugdíjtörvénye javaslat) beterjesztésével befejezettnek, hanem haladjon tovább is azon helyes uton, amelyen megindult és amit megkezdett, azt a pragmatika megalkotásával kiegészíteni iparkodjék.))*) Mily helyes felfogás tükröződik vissza e beszédben és csak sajnálható, hogy a későbbi miniszter a képviselő ez eszméit nem valósította meg. Igaz, hogy a pragmatika megalkotása nem tartozik a földmivelési miniszter resszortjához; Kár azonban, hogy volt minisztertársai ez eszméket magukévá nem tették. Reméljük, hogy most. midőn ismét abba a helyzetbe jutott, hogy az általa hirdetett magasztos eszméket tettel is megvalósíthassa, sikerülni fog minisztertársait is arra bírni, hogy nemcsak a tisztviselői karra, hanem az államra és nemzetre is oly égetően szükséges tisztviselői pragmatikát mielőbb megalkossák. A siker nem csekély garantiáját képezi az, hogy Polónyi Géza igazságügyminiszter a kir. ügyészségnek nála történt tisztelgése alkalmával tett nyilatkozatából és a belvárosi választók előtt tartott programm-beszédéből kitünőleg a szolgálati pragmatikát valódi értékéhez képest méltányolja. A pragmatika alkotása szükségességének érzete már annyira áthatotta nemcsak a közvetlenül érdekelt köztisztviselői kart, hanem az intéző köröket és a közvéleményt is, hogy bár több mint egy negyedszázada, hogy e kérdés vajúdik, nem mondunk le a reményről, hogy a pragmatika törvénye végre valahára, még pedig nem távoli jövőben, létre fog jönni. A titkos vádaskodás és a birói méltóság. Irta CSORBA GÉZA. szeghalmi kir. közjegyző. Hogy illik ez össze ?! ? Biz az sehogy sem ! . . . És mégis megesett a szomorú emlékű Fejérváry—Kristófíy-féle exlexbeli kormány idejében, hogy egyik vidéki járásbíróság (mondjuk szakreferense) telekkönyvi hatósága a közjegyzői hiteles kiadványt az iratok mellől hivatalból áttette az illetékes közjegyzői kamarához, — az érdekelt közjegyzőnek fegyelinileg leendő megbüntetése végett, — azon ok miatt (?!), mivel a hiteles kiadványban a díjjegyzék felszámítva nincsen ! . . . A közjegyzői kamara az 1886 : VII. t.-c. 44. §-a alkalmazásával hozott határozatával az illető közjegyzőt megintette. Minthogy a most hivatkozott törvényszakaszra alapított határozat ellen — eddigi törvény szerint — felfolyamodásnak helye nincsen; — de mivel alkotmányos országban, jogállamban élünk: jogsérelem ellenében jogorvoslatot találnunk mégis csak kell, — tehát keresni bizonyára szabad — a jogászok fóruma elé terjesztem annak elbírálását és eldöntését: helyesen, jogosan cselekedett-e a járásbíróság telekkönyvi hatósága és a közjegyzői kamara? Az 1874 : XXXV. t.-c. 204. §-a azt rendeli, hogy «a közjegyző köteles az általa felszámított és beszedett dijat és költséget tételek és összeg szerint mind az eredeti okiratra, mind a kiadványokra és tanúsítványokra feljegyezni)). Ezt, az általam ismert közjegyzői területeken fennálló gyakorlat szerint, akként értelmezik, hogy az eredeti okiratokon a díjjegyzék tételenként felsorolva, feljegyeztetik; — a hiteles kiadványokra és tanúsítványokra ezeknek spacialis díjjegyzéke vezettetik rá. Ugyanis az okiratokra az összes díjtételek feljegyzésének szükségességét az indokolja, hogy a szokásos évi iroda-vizsgálatok alkalmával a kamara által kiküldött biztos ellenőrizhesse, hogy a díjszabályzat pontosan alkalmaztatott-e Y Ez az ellenőrzési jog tehát törvényszerint csak a megnevezett felettes hatóságokat illeti. Ha tehát, valami törvényellenes számítás van, vagy ha valamely okiraton a díjjegyzék felszámítása hiányzik, — akkor a kiküldött erről hivatalosan jelentést tesz és a kamara intézkedik. Harmadik személyeknek ezen belső irodai kezelési ügyekhez beleszólási joga nincsen és nem is lehet! Legfeljebb az érdekelt ügyfél emelhet panaszt, ha pl. a felszámítást sérelmesnek tartja. Hogy az okiratra már rávezetve lévő díjjegyzék, egész terjedelmében a hiteles kiadványra illetőleg a tanúsítványra ismételten rávezettessék, teljesen fölösleges irodai munka s elég, ha a kiadvány s tanúsítvány külön-díjjegyzéke jegyeztetik föl, mivel az eredeti okiraton való följegyzés betekintését, esetleg kiíratását az érdekelt ügyfél úgyis követelheti, ha neki szüksége van rá, pl. elszámolás esetén. De így is volt ez szokásban a fent hivatkozott járásbíróság területén is — visszamenőleg évek során át. Miféle motívumok — személyes animositás-e vagy magasabb állami, jogi, nemzetgazdasági érdekek inspirálták-e vagy *) Magyar Tisztviselő 1*85. évf. 12. sz. pressionálták-e a telekkönyvi (S miért éppen a telekkönyvi) hatóságot, hogy a szokástól eltérve kutassa, melyik kiadványon hiányzik díj-felszámítás? és esetről esetre feljelentgesse a közjegyzőt? — azt nem is kutatom, hanem annyi bizonyos, hogy a bíróság a közjegyzőnek mint bírósági megbízottnak eljárását, működését figyelemmel kísérheti — de mint közjegyzőjét, aki neki nem alárendeltje, nem lesetheti, nem dirigálhatja, de nem is büntetheti annélkül, hogy azáltal indiseretiót ne követne el a magán dolgok és házi jogok szentélyébe való illetlen, jogtalan beavatkozás által. Ahol nincs panaszos, oda nem kell bíróság sem, és vannak esetek, melyekben meg csakis «választott bíróságok)) döntésére van szükség! Jelen esetben fontos elvi kérdés az is, hogy van-e joga vagy kötelessége-e a telekkönyvi hatóságnak, egy hozzá beérkezett kérvény mellékletét képező okmányt propria sua motu egyszerűen kiemelni és azt egy másik hatósághoz (nem felebbviteli fórumhoz) elbírálás végett áttenni?!?! Kötelessége nem lehet, mert nincs felruházva rendőrségi hatósággal, se pedig nem kapott vizsgálóbírói utasítást. Hatáskörébe a telekkönyvi hatóságnak, csak annak elbírálása tartozik, vájjon azon okirat bir-e a telekkönyvi átíráshoz szükséges kellékekkel? már pedig azon körülmény: vájjon a hiteles kiadványon a díjjegyzék rá van-e vezetve, vagy nincsen, a telekkönyvi bekebelezés foganatosítását vagy megtagadását egyáltalán nem befolyásolja. Joga az irományt kicsatolni és áttenni csak akkor lehetne, ha erre az érdekelt ügyfél által kérvényileg vagy jegyzőkönyvileg kéretnek fel; ami pedig ez esetben nem történt meg. Ezen jogtalan és törvénytelen eljárással tehát az van konstatálva, hogy az illető telekkönyvi hatóság az ő hatáskörét túllépte, titkosan kutatta a szerinte való «mulasztást» és vádolta meg a közjegyzőt. Az okmány elvonása által a félnek hónapokra terjedő időveszteséget okozott, a közjegyzőt a «megintés» kijárása által compromittálta, ami pedig nem fér össze a birói méltósággal! A közjegyzői kamara pedig nem igyekezett a gyakorlati eljárást és felfogást mérlegelni; a közjegyzőnek nyilatkozatát s védekezését meg sem hallgatva, méltánytalanul intette meg őt; ami pedig nem fér össze az igazsággal! A bolti áron alul való eladás mint jogellenes cselekmény. / (Befejező közlemény).* a) Azon különös eset nem forog itt fenn, hogy alperes az áptk. 826. §-ából folyólag igénybe vett, valamely subjectiv jog gyakorlatában cselekedett volna. Különösen nem hivatkozhatik alperes eljárása igazolásául az iparszabadság jogára (Iparszab. 1. §.). Mert «iparszabadság nem positiv jogtartalmu fogalom és annál kevésbbé subjectiv jog, — hanem az ipari tevékenységre vonatkozó általános cselekvésszabadság törvényes korlátozásainak tagadása.* (L. Laband: Staatsrecht des Deutschen Reichs 4-ik kiadás III. 195. 1.1. jegyz.; a porosz felső közig, bíróságnak 1901. jan. 11-iki hat. Entsch. 38. k. 58. 1.) Az oly viselkedés, melynek ipartörvényi akadályok útjában nem állanak, mégis «tilos» a polgári jog nyomán, ha az a jó erkölcsökbe ütközik, — mint a jelen esetben. b) Közömbös, vájjon alperes az áruházában a tovább árusításra szánt Univ.-Bibl. füzeteket a «Börsenverein deutscher Buchhaendler> egyletének valamely tagja utján szerzi-e meg, — aki ezen cselekményével felperes irányában a szerződést megszegi •— vagy ezeket valamely, az egylet tagjai sorába nem tartozó sortimentkönyvárus utján beszerzi r Mindkét esetben alperesnek kétségtelen tudomása van ezen egylet létezéséről és céljairól és ez teljesen igazolja eljárása erkölcstelenségét. Mert ezen eljárása arra irányul, hogy vele tilos uton azok a védintézkedések meghiusittassanak, melyeket az egylet a könyvárusi kar érdekeinek megóvására alkotott. Az alperes által odavetett lehetőség, hogy a Reclam-íüzeteket csődtömegektől, alkalmi vételekből, vagy más, sem az egylet alapszabályait, sem felperes szerződési klausuláját nem keresztező módon megszerezhette, — az alperesi szükséglet beszerzésének tartós módozata gyanánt nem jöhet figyelembe, hanem alperesnek mindig csak csekély, — vevői rendes szükségleteinek kielégítésére elégtelen — mennyiséget nyújtani képes. Ha az eddig eladott füzeteket tényleg ezen az uton szerezte volna be, akkor hiányoznék minden észszerű indoka annak, hogy miért titkolja el ezen beszerzési forrását, — a hozzá intézett kérdés dacára. Éppen azon ténykedése megerősíti a már amugyis a rendszeres, állandó üzleti forgalomból következtetendő bizonyosságot, hogy alperes szükségletét egy sortiment-könyvárus utján akár közvetlenül, akár közvetítő utján szerzi be. c) A sortiment-könyvárus azonban, akár tagja legyen az egyletnek, akár nem, a füzeteket felperestől csak azon határozott feltetel mellett kapja, «hogy azokból a Börsenverein által kizárt cégeknek, áruházaknak vagy bazároknak ne szállíthasson.). Mert *) Előző közlemény a 19. számban.