A Jog, 1906 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1906 / 19. szám - Az írói és művészi szerzői jog reformja

A JOG 149 — szintén a törvény alkalmazásának már megállapított elveiből kellett kiindulni. «A jó erkölcs» ismérvét és fogalmát a biró az uralkodó népérzésbol (Volksbewusstsein), minden méltányosan és igazságosan gondolkodónak illemérzetéből meriti. Emellett nincs kizárva, hogy egy bizonyos néprétegnek (Volkskreis) erkölcsi felfogása figyelembe ne vétessék, ha ebben a divó jogszokás (die herrschende Sitté) kifejezésre jut, — igy p. o. «a tisztességes kereskedő felfogása a kereskedelmi forgalomban.» (R.-G. 48. k. 124., 125. 1.) «Az, hogy valamely meghatározott cselekmény a jó erkölcsökbe ütközik-e, — az jogkérdés, melyre a válasz az egyes eset követelményei szerint adható. E válasznak nem szabad figyelmen kivül hagynia azt, vájjon a károsító cselekmény a közszabadság kifolyásaképpen vagy valamely jog gyakorlatában lett e elkövetve? Mert magában véve nem létezik oly általános erkölcsi kötelezettség, mely egy jog gyakorlásának abbanhagyását abban az esetben követelné, ha az mást károsít, és amely a saját jogos érdeket más érdekének alárendelni követelné . . . Annak a kérdésnek a megvizsgálásánál, vájjon egy bizonyos cselekvési mód ütközik-e a jó erkölcsökbe, általános, sőt némi tekintetben átlagos mérték alkalmazandó. (R.-G. 19 )4. jun. 1-iki határozata. Polg. döntv. 58. k. 21 1. és köv. 216., 217. 1.) Révai Lajos dr. (Vége kövei kezik ) Belföld. V* Az irói és művészi szerzői jog reformja. A Magyar Iparjogvédelmi Egyesület az Ügyvédi Kamara helyiségében K&nig Gyula miniszteri tanácsos elnöklete alatt ülést tartott, amelyen Ranschburg Nándor dr., a művészeti szakosztály ügyésze tartott a fenti cim alatt előadást. Az előadó nagy érdekkel fogadott fejtegetéseiben rámutatott a szerzői jogi törvénynek számos hiányára és visszásságára és kimutatta, hogy a reformra több irányban okvetlenül szükség van. Három irányban tartja szükségesnek a reformot. Elsősorban a törvény szövegezésének szabatosabbá tétele végett ; másodsorban a törvény némely helytelen intézkedésének kiküszöbölése érdekében ; harmadszor és főképpen avégből, hogy a szerzői jog oltalmát a művészeti életnek oly ágaira is kiterjesszük, amelyekre eddig az ki nem terjedt, illetve, hogy a már eddig is védett művészeti ágak körén belül az oltalmat intensivebbé tegyük. Kimutatja az előadó, hogy a nyilvánosság előtt tartolt beszédek, ha ugyanazon tárgyban tartatnak, nincsenek védve az ellen, hogy azokat valaki összegyűjtve kiadhassa és javasolja, hogy a reform engedje meg, miszerint a nyilvánoság orgánumai, az újságírók közölhessék a beszédeket, azonban azokat a szerző beleegyezése nélkül senki könyvbe ne foglalhassa. Reámutat arra, hogy az egyházi és ájtatos tárgyú beszédek általában kivül esnek a szerzői törvény oltalmán, ugy hogy például Hóck János mitsem tehetne az ellen, hogy szónoklatait valaki összegyűjtve kiadja és a hasznot magának tartsa meg. Kiterjeszkedik az irói művek címének oltalmára és behatóan foglalkozik a 'közzétételnek* erősen vitás jogi fogalmával, valamint a szerző engedelmével átdolgozott kiadások körül felmerülő jogvisszony okkal Behatóan méltatja ezután a fordítás jogának kérdését és a leghatározottabban a berni egyezmény mellett foglal áliást; kifejti, hogy a kulturális szempont az irányadó ebben a kérdésben, minthogy a magyar kultúrának érdeke az, hogy a legkiválóbb külföldi irók munkái magyar nyelven is kiadassanak és a szélesebb néposztályok részére hozzáférhetővé legyenek. Minthogy pedig kétségtelen, hogy erre a kiadó csak akkor vállalkozhatik, ha a külföldi szerzőtől megszerzett fordítási jog kellő oltalomban részesül és a kiadó nincsen kitéve annak, hogy e véletlen siker esetén olcsó és silányabb fordítású vagy kiállítású művek fogják őt károsítani: feltétlenül kívánatos, hogy a berni egyezményhez csatlakozzunk és hogy a külföldi irók fordítási jogát éppoly terjedelmes és intensiv oltalomban részesítsük, mint amilyenben azokat a berni egyezményhez csatlakozott összes kulturállamok részesitik. De elengedhetetlenül szükséges a berni egyezményhez való csatlakozásunk a magyar irók érdekében is, főleg azért, mert a zugkiadók és a kisebb lapok a magyar iró értékesebb munkáját mellőzik vagy dijazatlanul hagyják és azok helyett értéktelen, gyakran silány, sőt alsórendű külföldi termékeket importálnak a lehető legbotrányosabb fordításban, pusztán azért, mert azokhoz ingyen jutnak. Végül súlyos sérelem esik éppen a legkiválóbb Íróinkon azáltal, hogy műveiket külföldön minden díjazás nélkül lefordíthatják és kiadhatják. Ez nemcsak az irói tiszteletdíjtól üti el őket, hanem rendszerint azt is eredményezi, hogy a kiadást másod- vagy harmadrendű kiadók rossz fordítással teljesitik, mert az elsőrendű kiadó csakis oly munka kiadására vállalkozik, melynek kizárólagos joga számára védve van. Mindezekkel az előnyökkel szemben annak az irói tiszteletdíjnak a jelentősége, melyet a fordítás jogának megszerzéseért a külföldnek fizetnénk, alig jöhet számba, már csak azért sem, mert tudományos vagy szépirodalmi tárgyú munkák kiadásánál az iiói tiszteletdíj a költségnek csak igen csekély részét, körülbelül 15°;o-át teszi, úgyhogy azt a kiadók jóformán nem is érzik és szívesen fizetik. Kiemeli az előadó, hogy éppen a legelőkelőbb kiadók vannak a forditási jog oltalma és a berni egyezményhez való csatlakozásunk mellett és ellene inkább csak elméleti hangok, olyanoknak véleménye emelkedik, akik a gyakorlati igényeket e részben kevéssé ismerik. Ezután még a zeneműveknek szerzői jogát érinti az előadó és áttér a magyar iparművészet sorsát különösen érintő képzőművészeti szerzői jog oltalmára. Kifejti, hogy az 1858. évi osztrák pátens, amelyből a minta-oltalmi jogot merítjük, teljességgel elavult és valósággal hasznavehetetlen, minthogy pedig a szerzői jogi törvény 14. §-a kimondja az építészeti művekre, iparkészitményekre és az iparkészitményeken alkalmazott képzőművészeti alkotásokra, hogy azokra a törvény intézkedései alkalmazást nem nyernek: kultúránknak és közgazdaságunknak ezen nagy fontos ságu tényezői ki vannak zárva abból a körből, amelyet a jogállam oltalomra méltónak itélt és ezen a téren elestünk attól a hatalmas impulsustól, amelyet a szerzői jognak hatályos oltalma eredeti alkotások produkálása és eredeti tehetségek nagyranevelése tekintetében biztosit. Ismerteti e részben a francia törvénynek és novellának, valamint az ezidőszerint tárgyalás alatt álló német törvénytervezetnek intézkedéseit és megjelöli azokat a rendelkezéseket, amelyek a mi visszonyainknak megfelelően nálunk is alkalmazandók lennének. Kiterjeszkedik az építészetnek, a könyvillustrációnak, képmásnak, fényképnek, a művész nevének jogi oltalmára és gyakorlati eseteket hoz fel annak igazolására, hogy a mai állapot nem felel meg a jogállam követelményeinek. Az előadás nyomán beható vita indult meg. Márton Sándor dr. különösen a berni egyezményhez való csatlakozásunk kérdésével foglalkozik és bár azt elvileg nem ellenzi, mégis kiemeli, hogy közgazdaságilag hátrányos reánk nézve a külföldi Íróknak tiszteletdíj cimén aránytalanul nagyobb összeget fizetni, mint amennyire a mi íróink számithatnak műveiknek idegen nyelvekre való fordításáért. A külfölddel való paritás hiányában a reciprocitás e tekintetben hátrányunkra volna. A kiadóvilág felfogását tolmácsolta Gdrdos Alfréd, midőn a gyakorlati érvek gazdag sorozatával szállott sikra a berni egyezményhez való csatlakozásunk érdekében. Szerinte mindazokon az előnyökön kivül, amelyeket az előadó már kifejtett s amelyeket egész terjedelmükben ő is oszt, nem kicsinylendő az a közgazdasági előny sem, amelyben a nyomdaipar részesülne akkor, ha a törvény oltalma alatt nyugodtan és biztosan fordíttathatná le és adhatná ki a valóban értékes külföldi irodalmi termékeket, mert a magyar fordítónak tiszteletdijával, a magyar munkás kéznek és a magyar papíranyagnak dijával hasonlíthatatlanul nagyobb összeg térülne meg, mint amenynyit a külföldi iró tiszteletdija tesz ki, mert a tapasztalat szerint a könyv árának a tiszteletdíj csak elenyéiszően csekély része. Az előkelőbb kiadók ezt a tiszteletdijat most is minden jogi kényszer nélkül pusztán méltányosságból fizetik a szerzőnek és ennek dacára sincsenek védve silány utánforditások ellen, amelyek vissza is tartják a kiadókat, a magyar olvasóközönség nagy hátrányára attól, hogy nevezetesebb fordítások kiadásába bocsátkozzanak. König Gyula elnök a vita eredményeit összegezve kijelenti, hogy a Magyar Iparjogvédelmi Egyesület a berni egyezményhez való csatlakozásunk kérdését már a választmány elé utalta és e tárgy előadásával egyik tagját megbízta, ugy hogy az érvek mérkőzésére és a vélemények kialakulására közelébb alkalom fog nyilni. I 1 Jogvédelem vagyontalanok részére. Azon mozgalomnak, amelyet a budapesti ügyvédi kamara a vagyontalanok jogi védelmének országos szervezése tárgyában kezdeményezett, már eddig is vannak eredményei, nevezetesen a szegedi ügyvédek Szegeden néphivatalt létesítettek, a m. kir. földmivelésügyi minisztérium székelyföldi kirendeltségének vezetője pedig a Székelyföldön óhajt egy jogvédő egyesületet szervezni, a székely nép jogi és gazdasági helyzetének javítása céljából. A szegedi néphivatal szervezete a következő: 1. §. A <néphivatal-> közvetlenül a szegedi ügyvédi kamara vezetése alatt áll és a hatóságokkal való érintkezésben azt az ügyvédi kamara, a szegedi ügyvédek sorából kiküldendő három tagu bizotlság utján, — az ellenőrizést pedig Szeged szab. kir. város közigazgatási bizottsága gyakorolja. 2. §. A néphivatal szegény feleknek teljesen díjtalanul tanácscsal és útbaigazítással szolgál és a szükséghez képest eljár, illetve közbenjár, igen sürgős esetekben beadványt készít adó, jövedéki, katonai, rendőri, iskolai és tandijmentességi, anyakönyvi ügyeiben, munka- és ipari visszonyaiban felmerülhető eseteiben, betegsegélyző pénztári, szegényügyi és más e nemű közigazgatási ügyeiben, vadházasságok törvényesítése és okmányok beszerzése körüli dolgaiban és utbaigazgatással szolgál peres ügyekben. 3. §. A néphivatal e feladatát a szegedi ügyvédi kamara által a szegedi ügyvédek közül az erre jelentkezők sorából időről-időre kirendelendő ügyvédek, mint ügyvivők utján és ezek közvetítésével a szakhivatalok (állami, községi stb.) közreműködésének igénybevételével oldja meg. 4. §. A néphivatal feladata e szerint három irányú: a) az ügyeletes ügyvivő a megállapítandó hivatalos órák alatt a jelentkező szegény felek panaszait meghallgatja és ez ügyekben felvilágosítással, útbaigazítással és tanácscsal szolgál; b) ha az ügyben további intézkedés szükséges, felveszi a tényállást és azt azonnal az illető közigazgatási hivatalhoz juttatja.