A Jog, 1906 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1906 / 18. szám - A bilincs alkalmazása

A J Ez a számtöbblet szintén a kis parcellák körüli gazdasági versengés és bíróságon kivüli tusakodás jele. Érdekes — természetesen — az erkölcsmérő bűnvádi statisztikája a máramarosszigeti kir. törvényszéknek. Bűnvádi pere volt u. a. időszakban 701, a debreceninek csak 434, a nyíregyházinak 561, az ^,,-dal nagyobb szatmárinak 492, tehát 100,000 lakosra kerek számban 125, Máramarosban (300,000:701) 233. majdnem kétszer annyi. A bűnvádi perek 40%-át is a kis földbirtok fondorlatos eszközök és módok utján való megszerzésének igyekezete szolgáltatja. Az igazságszolgáltatási tevékenység ezen kivételes igénye önkéntelenül annak kutatására vezet, hogy minő erőt alkalmaz az igazságügyi kormány e feladatok teljesítésére. Lássuk még ezen minden tekintetben különleges visszonyokkal bíró vármegye igazságügyi munkaigényét egybevetve a munkaerőkkel. Debrecenben a működő birák száma 15, Nyíregyházán 14, Szatmári 19 és Máramarosszigeten a sokkal meghaladó teendőkkel 18. Míg Nyíregyházán 877, Szatmári meg 757 ügy, addig Máramarosszigeten 1,173 ügy, esik egy biróra. Ehhez nem kell kommentár. Látni ebből, hogy itt nemcsak a bérces vármegye töldnépe küzd kavicsos, sziklás talajjal, de bírósága is azzal a munkaigénynyel, melyet népének elhanyagolt culturális, erkölcsi és gazdasági visszonya elébe felhalmoz. Ezen bíróságnak annál nehezebb a feladata, mert mint tapasztalásból láttam, a folytonos tolmácsolás a bűnügyi és ) járásbirósági tárgyalásoknál, tanuhallgatásnál szörnyű időrabló volna még akkor is, ha a népe nem állana az értelmi és kifejezési képesség olyan alantas fokán s kevésbé volna elfogult, mint amilyen a miveltség legalsóbb fokán álló lakosságnál rendesen, itt meg a különös visszonyoknál fogva még inkább. A kormány ott jelentékeny áldozatokkal segélyakciót, külön hivatalokkal, létesített; a bíróság is segélyre szorulna erőkben, de midenekfelett megilleti az elösmerés, amire bőven reászolgál az elébe tornyosuló munkafeladatnak csak önmegtagadással kifejthető szorgalommal lehetséges hősies leküzdésével. Valóságos küzdelem ez a jogállapot fenntartásáért — a jogért. ••• I . ] P*- A bilincs alkalmazása. Irta CZIPOTT GYÖRGY, nagyszebeni tszéki biró. A bűnvádi hatalomnak a jogrenddel összeütközésbe került jogalanyokkal szembeni eszközéül jelentkezik a bilincs alkalmazása, amelyre az előzetes letartóztatás és a vizsgálati fogság foganatba vétele és végrehajtása céljából, és azért van szükség, hogy az erőszakos, rakoncátlan magaviseletet tanúsító, öngyilkosságot kisérlő, vagy a szökésre hajlandó fogoly ellen, OG 139 a biztosítási kényszerintézkedések által, a tettesnek a bűnvádi eljárás alóli menekülése megakadályoztassák, vagy a rend helyreállittassék. Ezeket az intézkedéseket a B. P. egy szakaszban foglalta össze, amely 15B. $-ban arról is gondoskodott, hogy a bilincs alkalmazásáról a letartóztatottat átvevő hatóságnak jelentés tétessék s hogy a használatra csakis az ügyész a rendőri hatóság s a vizsgálóbíró legyenek jogosultak s ha mindamellett haladéktalanul kell intézkedni, a fogház őrszemélyzete is jogosított a kivételes intézkedésre. A XVIII. században a bilincs a vallatás egyik eszközeként volt felhasználható, de amióta az 1790—1 : XLII. t.-c. a bilincsnek a vallatásoknál való alkalmaztatását eltiltotta és amióta a testi fenyítékek eltörlését kimondó 1871 : LII. t.-c. 3. §-a a bilincsnek, mint büntetésnek alkalmazását eltörülte, a bilincs, mint elővigyázati és biztonsági eszköz ismeretes, de mint ilyen is, csak kikerülhetetlen szükség esetében, mint fegyelmi fenyíték rendszerint akkor alkalmazható, ha a fegyelmi fenyítékek más neme hatálytalannak bizonyult. Mint biztonsági eszközt ezenkívül egy negyedszázaddal ezelőtt kiadott rendelet említi fel, amely szerint a lábbilincsnek, vagy karperecnek, csakis biztonság veszélyeztetése esetén s ellenszegülésnél vagy fenyegetődzésnél van helye s azonnal leveendő, amint a biztonság helyreállt, vagy a fogoly lecsillapult. Kétségtelen, hogy a bilincset, collusió veszélye miatt vagy vizsgálati eszközként felhasználni nem lehet, hogy továbbá a bilincs alkalmazása csakis l a letartóztatott egyénnel szemben foglal helyet, tehát szabad lábon levővel szemben, mint vallató, vallomást kicsikaró eszköz nemcsak nem szerepelhet, sőt a törvény által megengedett esetekben is a bilincs alkalmazásáról azonnal jelentést kell tenni az illető hatóságnak. Ez a helyzet igy van rég. Éppen három évtizede áll igy a dolog, — mégis, bár az 1878: V. t.-c. 477. §-a a törvényellenes kényszereszközök alkalmazását bűntettnek is minősiti, tapasztalhatjuk, hogy nem egyszer merültek fel éppen nem alaptalan panaszok amiatt, hogy a rendőri, különösen csendőri közegek a bilincseket arra használták fel, hogy annak segélyével a bizonyítékokat előteremtsék, amely eljárás a nyomozó hatóságok és közegek elleni panaszok emelésére szolgált indokul. Tagadhatlan, hogy megrögzött, javithatlan egyénekkel szemben a nyomozó közegek erélyesebb magatartást kell hogy tanúsítsanak s az ilyeneknél a bűneset kipuhatolása, az anyagi igazság kiderítése szempontjából nemcsak a bilincsnek, de ennél sokkal szigorúbb eszköznek is eredményes befolyásuk j lehet, — bár ezeknek az eszközöknek igénybe vétele a törvény megsértésével áll összefüggésben. Ez tehát a cél szentesítését jelentené a meg nem engedett eszközök által, azonban az eredmény kedvező reménye Ugyanekkor gr. Andrássy Gyula kijelenté, hogy nagy súlyt helyezett O felsége kormánya a nemzetnek azon jogos követelésére, hogy a magyar ezredekbe csak magyar honpol gárok soroztassanak be, mert igenis érzi, hogy a közös haderőnek nem árthat, hanem csak használhat, ha a magyar katona a seregben nemcsak a száraz kötelességet teljesiti, hanem saját külön hazaszeretetének egész súlyát viszi át oda. — Egyidejűleg gr. Andrássy Gyula akkor arra is utalt, hogy O Felsége részéről utasítva lett a közös hadügyminisztérium, hogy javaslatot adjon be az iránt, hogyan és mily mértékben kellene a külön magyar műszaki ezredeket és csapatokat felállítani. (1868. VIII/1). Igen érdekesen mutatja be a Deák-párt akkori állásfoglalásának hű képét Kerkctpoly Károly, ki egyszersmind a véderőj a vaslat előadója is volt. Bevezető beszédében hangsúlyozza, hogy a közös hadsereg közössége nem akadály abban, hogy annak magyar része a magyar szellemet, a magyar öntudatot is a magyar jelleget abban megtarthassa . . . mert a hadsereg, melyről itt szó van, mely e törvényjavaslatok által teremtendő lesz, ezen hadsereg nem egységes hadsereg, amelybe a magyar elem beleolvad, ezen hadsereg közös sereg, amelynek a magyar hadsereg egy része, amely tehát abban benn van. . . .Ha volna itt egy egységes állam, minőnek lenni nem lehet, nem szabad: akkor egy egységes hadsereg felelne meg azon helyzetnek. Ha két állam volna: akkor két külön hadsereg felelne meg . . . de mintán nem egy egységes s nem is két egészen külön, hanem personál unió alapján összefűzött s a dualismus elvén construált államról van szó itt; azért csakis oly rendszer felelhet meg, mely mindezeket számitásba veszi. A personaliter unialtságot kifejezésre hozza a közös hadsereg, azon hadsereg, tnelyet a célszerűség tekintete is megkíván s igényel. . . . Ezen dualisticus álláspont mintegy központjául kívánja a közös védelemnek a közös sereget; de éppen a dualismus kifejezése hozza magával, hogy csatlakozzék hozzá, elfoglalva mindazon tért, melyet a közös hadsereg be nem tölt, — a magyar, illetőleg a tulfelihonvédség.(í868.Vll/'ÓO.).{L. Apponyibeszédét 1886. okt. 11.). Mindezek eléggé illustrálják a Deák párt fölfogását— de hogy a Deák-párt ennél is tovább ment s hogy óhajai a mostani törekvésekkel oki összefüggésbe hozhatók, — azt egyik kiváló publicistája Salamon Ferenc fölfogásával is lehet támogatni. Tudvalevőleg Salamon Ferenc, mint az akkori Deákpárti közlöny : a Pesti Napló főmunkatársa, kinek Deák a húsvéti cikket tollba mondotta, elég közel állott az irányító körökhöz, hogy azok szellemét felismerje s elég magas intelligenciája volt, hogy ezt visszaadni is képes legyen. Salamon Ferenc írja egy igen becses tanulmányában (1869-ben): ^.Magyarország 1849-ben és 18(><>. utón* a következőket: «mindaz, ami a vezérletbeli és együttműködési egységen tul van, csak szükségtelen s azért káros formaság ; azután ellenkezik a paritás elvével is. Mellőzöm az egység azon túlzott s mondhatni nevetséges követelését, mely szerint az egyenruha vagy zsinórzat is egy legyen. Nem más-más egyenruha van-e most is a külömbféle fegyvernemeknek ? De még életbevágóbb;.,követeléseket is külsőségeknek tartok a hadsereg egységére nézve. Egyáltalában nem látom szükségesnek, hogy a nagyobb hadcsoportok vezényleti nyelve azonos legyen tul és innen a Lajthán. Tul a Lajthán a német divatozhatnék, innen a magyar, annélkül, hogy csorbát szenvedne bármi részben is a hadseregnek akár egysége, akár jelessége. Aki tábornoki rangra emelkedik, könnyen megtanulhat annyit a két nyelv közül abból, melyet nem tud, amennyi a vezényletben szokásos. . . . Amint jelenleg van a magyar-osztrák hadsereg szervezve, nagy igaztalanság és kigunyolása a paritásnak az, hogy nem százados, de még őrmester sem lehet valaki annélkül. hogy németül a ve-