A Jog, 1906 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1906 / 17. szám - A magyar polgári perrendtartás törvényjavaslatának birálata [1. r.] - Az 1867-es aera kezdeményei és a magyar hadügy kérdése [1. r.]

A JOG 131 tervezetet készítette elő, nem vetett oly mélyreható pillantást a mi intézményeinkre, amint már később ezt a javaslat készítésénél teszi. így az 1885. évi tervezet az idegen szabályokat mereven veszi át, a javaslat azonban tekintettel van a hazai intézményekre, a régi épületanyagból összeszedi mindazt, mely a modern stylü építéshez különben beválik. Azonban a javaslat sem simult teljesen a mi intézményeinkhez, igy a hazai judikaturát kevéssé vette tekintetbe, holott az 1893. évi XVIII. t.-c. alkotásainak netán mutatkozó hiányait, vagy házagosságát a judicatura már megjelölte, vagy gyakorlatilag pótolta. Maga a javaslat egyébként kiépült rendszerével kiállja a tudományos bírálatot, s az építés az épitő művészi érzékére vall. A javaslat 16 cimre oszlik, miből azonban 10 cím a külön eljárásokat szabályozza. Az első cím a bíróságok, második cím a felek, s a harmadik az eljárásról szól, igy a mai perjog rendszerét követi. Attekinthetőleg jelöli ki a bírói hatáskörök területét s a hatásköri és illetőségi területek határvonalait. A jbiróság hatáskörét kiterjeszti mindazon vagyonjogi perek feletti bíráskodásra, melyeknél a pertárgy értéke 1,000 kor.-t meg nem halad ; kivételt csupán ott tesz, ahol különben valamely törvény az eljárást a törvényszékekhez utalja s némely kereskedelmi ügyre vonatkozó kérdésben. A gyakorlati élet által követelt ezt az ujitást okszerűnek tartom. Éppen olyan vagyoni érdek fűződik 500 korona követelésem érvényesüléséhez, mint 500 kor. értékű ingatlanom megvédéséhez, vagy kiperléséhez. Miért válnék bonyodalmasabbá az örökösödési ügy, ha a hagyaték értéke 400 koronán tul van ? Sőt arra utal a tapasztalat, hogy a csekélyebb értékű örökösödési ügyek néha bonyolultabbak. Egyébként a sommás eljárás szabályozásánál azt tartotta szem előtt a törvényhozó, hogy a kisebb értékű perek nem birják meg a tszék előtti eljárás magasabb költségét. A javaslat a hatásköri kérdések szabályozásánál — hiven követi ennek az elvnek vezérirányát. Az általános elvi alapon nyugvó újításon kivül még kivételes ujitást is tett a javaslat a haszonbérlő, s a különélő nő javára. A javaslat szerint értékre való tekintet nélkül a járásbíróságok hatásköre alá tartoznak azok a perek, melyeket a haszonbérlő indit a haszonbérlet területére behozott ingóságok kiadása iiánt, továbbá az ideiglenes nőtartási követelések iránt indított perek, amennyiben nincsenek a házassági per bíróságához utasítva. Ez az ujitás szintén indokolt. A haszonbérlőnek evidens érdeke, hogy a bérbe adó önkénye ellenében a bíróság gyors jogsegélyére számithasson. A nő életfentartási érdeke szintén ily gyors jogesélyt igényel, s ezt a járásbirósági eljárással hathatósabban lehet elérni. A javaslat azonban az 1893. évi XVIII. t.-c. 1. §. 5. c) pontja alá tartozó követelések érvényesítését, ha a pertárgy értéke 1,000 koronát meghaladja, kiveszi a járásbíróság ítélkezése alól, ami egyáltalán nem indokolható, hiszen a kamatok mint hasznok, a haszonbérekkel egy tekintet alá esnek, s nem is hozható fel érv arra, hogy a járásbirósági hatáskör miért szükittessék ? Célszerűnek tartanám, ha a sommás eljárásnak a most idézett pontra vonatkozó rendelkezése változatlan fenhagyatnék. Kétségtelen, hogy a vagyonjogi követelések nem mindenik része tartozik polgári perutra, ennél a kérdésnél a javaslat nem állit határjelzőt s ezután is a judikatura fogja megjelölni, hogy mely vagyonjogi követelések érvényesíthetők polgári peres uton s melyek tartoznak közig. útra. A kir. tszékek hatásköri jogállása a javaslatban nincs elegendő praecisitással körvonalozva. Általános szabály ugyanis, hogy mindaz a per, mely nem tartozik a járásbíróság hatásköre alá, a kir. tszékek hatáskörébe tartozik s igy ez a főszabály a javaslatban is ki van fejezve, azonban a hatásköri kérdések megvizsgálásánál mégis nem főképpen ez az általános elv dominál, sőt az a másik szempont irányadó, hogy mindazok a perek, melyeket a törvény kizárólag a tszékek hatáskörébe utal, csupán a tszékek által intézhetők el érvényesen. Igy tehát a tszékek hatásköre alá tartoznak szorosabban véve azok a perek, melyeket a törvény kizárólagosan oda utal; továbbá azok, melyek a pertárgy magasabb értékénél fogva nem tartoznak a járásbíróság hatásköre alá. A járásbíróság a hatásköri kérdést az előbbeni szempontbe')! az eljárás bármely szakában vizsgálni tartozik, s ez hivatalból észlelendő pergátló akadályt képez a járásbíróság előtti eljárásban. Az utóbbi szempontból a hatásköri mesgye nincs elválaszthatlanul kijelölve, s ha a felek kifogást nem tesznek, a járásbíróság is járhat el a tszék hatásköre alá tartozó perekben. A javaslatban ezt a külön csoportosítást és beosztást fel nem találjuk, ami a későbbi szabályok alkalmazásánál szembetűnően hátrányos. Szükségesnek tartom tehát, hogy lehetőleg taxatíve felsoroltassanak azok a perek, amelyek kizárólagosan a tszékek hatásköre alá tartoznak, s szabályként felállittassék, hogy a taxatíve felsorolt pereken kivül oda tartoznak még azok is, melyeket külön törvény a kir. tszékek hatáskörébe utal. Azután állittassék fel az az általános szabály, hogy ezeken kivül a tszék hatásköre alá tartozik mindaz a per, amelyet a törvény a járásbíróság hatásköre alá nem utalt. Utóbbi ügyekben a tszék hatásköre nem kizárólagos. A két csoportból külön jelölendők azután ki azok az ügyek, a melyekben a kir. tszék mint kereskedelmi bíróság itél. Ez a szétválasztás, és csoportosítás, felismerhetővé teszi, hogy hol van a hatásköri zárt sorompó, s hol van a másik nyitott sorompó, melyet csupán tilalomfa jelez. Az 1866—70 közti idő külpolitikai helyzete is fölötte nyomasztó volt. Szerbia, Románia felől folytonos veszély fenyegetett, majd folytonos háború veszélye lebegett Európa fölött, hogy a keleti kérdés minden percben akuttá válhat, ami monarchiánk és Oroszország között érdekellentétekre, sőt összeütközésre vezethet, de legsúlyosabban nehezedett az európai visszonyokra az a rivalitás, mely 1866 után Porosz- és Franciaországok közt nyíltan megvolt s állandóan háború kitörésével fenyegette a continens békéjét. Például 1867 tavaszán a luxemburgi kérdésben is már hajszálon mult, hogy a két állam közt a szakítás be nem következett, amely pedig az egykorúak véleménye szerint, ha bekövetkezik, egész Európát belevonja a conflictusba és lángra lobbanthatja. Mindez siettette azt, hogy a magyar állam érdekeit is figyelembe véve, mihamarabb a magyar alkotmány tételeire alapított haderőnk legyen. De nyomasztók voltak, az ország jogai érvényesítésével szemben, ama tradíciók is, melyeket az 1715—1848 közti epocha álalkotmányos életéből vont le s alkalmazott ellenünk a hatalom. Mely kort itt is szükséges röviden jellemeznem, midőn Magyarország kül- és kereskedelmi érdekei egészen, — a hadés pénzügyek fontos részei a birodalom hasonló természetű ügyeivel együtt kezeltettek ; midőn a kormány állandóan arra irányozta törekvéseit, hogy Magyarországot gyöngeségében tartsa meg, — hasonló állapotokat újból fölidézni, illetve ilyen álalkotmányosságot engedményezni Magyarországnak — a visszonyok nyomása alatt Bécsből is hajlandók voltak 1860 után. Ily reá nézve eléggé kedvező körülmények közepett a bécsi kormány, a hadsereg osztrák felfogás szerinti egységét, mint a monarchia agressiv nagyhatalmi állásának exponensét semmiáron föladni nem akarta. A helyzet még 1866 végén is olyan volt, mint Deáknak 1861-ben értésére adták, vagyis : «sem a császár, sem a német statusférfiak, sem a hadsereg bele nem fognak abba egyezni, hogy a hadsereg kétfelé szakittassék s inkább készek lesznek az extremumra. Az 1866. nov. 17-én kelt királyi leirat is ennek a szellemnek felel meg, midőn hangsúlyozza, hogy amit múlhatatlanul megóvni tartozunk, az a hadsereg egysége. Az októberi diploma, mely látszólagos alkotmányosságot adott a monarchiának, a hadügyeket mint ilyeneket mind j Bécsbe centralisálta. Még szorosabbra vonta az összpontosítást I a februári pátens, melynek értelmében Magyarország az osztrák császárságon belül, valamelyes kedvezményezettebb autonómiával biró provincia lett volna, semmi egyéb, — melynek az i államiság legfőbb attribútumához, a hadsereghez közjogilag j semmi köze; amely tárgyban róla nélküle, sőt ellenére intézkednek, Ilyen helyzetben s ily felfogásokkal szemben, s ily körülmények közepett kellett Deáknak 1865—68 között az alap teremtés elaboratumát megindítani, a helyzet pedig még az 1865. decemberi trónbeszéd után sem lett reánk nézve kedvezőbb, mert a korona a monarchia egységes voltát, mit a hadsereg, osztrák felfogás szerinti egysége fejezett ki s ennek megfelelően az agressiv nagyhatalmi állást semmiáron nem akarta föladni. Deák részletezett nézeteit elsősorban a hadsereg tárgyában a hatvanhetes bizottság tizenötös albizottságában 1866 tavaszán fejtette ki. Érezte ő akkor a nyomasztó kül- és belvisszonyok súlyát s fölismerte, miképp egy különálló nemzeti magyar hadsereget kivívni az alkalom még nem érkezett meg*) de oda kellett hatnia, hogy a comtemplálandó fegyveres erő *) Kifejezést adott ennek gr. Apponyi Albert is a véderü vita alatt 1889. jan. 28-án, midőn azt mondá: «1867-ben mindent egyszerre megteremteni nem lehetett az intézmények terén sem» ...