A Jog, 1906 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1906 / 16. szám - Kritikai megjegyzések a m. kir. Kúriának az 1890 XXV. t-c. 13. szakasza alapján hozott XVI. számu döntvényéhez [még nem jogerős itéletek végrehajthatóságának felfüggesztése tárgyában]

124 A JOG állásfoglalásra szükség nem volt. Ugyané cél megvalósítható, sőt sokkal hathatósabban megvalósítható annélkül is ! A végrehajtási törvény minden marasztalt felet biztosítani akart arról, hogy ha a legfőbb fórum neki ad igazat, ez ne puszta erkölcsi elégtétel legyen s igy ha kimutatja, miszerint ellenfelén pernyerés esetén regressust nem talál : a különben végrehajtható itélet végrehajthatóságát felfüggeszthesse! Ismétlem: ezt a jogot a törvény minden marasztalt alperesnek megadta, és ime ezeknek egy tekintélyes csapatát a Kúria eme törvényadta joguktól egyszerűen megfosztotta!! A Kúria e jogfosztást azzal indokolja, hogy a törvény célzatával ellenkeznék, ha biztosítás adását kérnénk olyan egyénektől, akik a megélhetés eszközeiért perlekednek, akik tehát már csak perük természeténél fogva is biztosítékot adni rendszerint képtelenek. Igen ám, de nemcsak azon törvényhelynek van törvénycélzata, amely az ily tartási igényekre nézve a per alatt lejárt részletekre stb. jogerő bevárása nélküli végrehajthatóságot ad, hanem törvény célzata az 1881. LX. t-c. 42. §-nak is van. Ezzel a törvénycélzattal viszont a kir. Kúria döntvénye ellenkezik homlokegyenesen, amikor egész önkényesen két kategóriába osztja a marasztalt alpereseket, egyik katagóriába a tartás, élelmezés, járadék-fizetésre marás haltakat, a másikba a többi marasztalt felet sorozza. Emezeknek meghagyta a végrehajtási törvény 42. §. adta jogintézményt, amazokat pedig ettől simplxiter megfosztotta! Pedig ubi lex non distinguit, necnobis distinguere potest. És a kir Kúriának a végrehajtási törvény 42. §-a eme részleges hatálytalanításához (mert nem kevesebb foglaltatik e kúriai döntvényben, mint törvényhatálytalanitás, amire bíróság soha nem lehet jogosult) annál kevésbbé lehetett joga, mert hiszen a tartás, élelelmezés, járadékkövetelések már az 1881. IL. t-c. 13. ^-a szerint is külön percsoportként szerepeltek. Ha tehát a törvényhozó az ugyanazon évben úgyszólván egy füst alatt hozott végrehajtási törvényben az általa megteremtett eme külön percsoportnak a végrehajtási törvény 42-ik szakaszában külön kivételes állást nem szánt, nem teremtett: mi jogon teheti ezt a kir. Kúria?? Még csak azt sem lehet mondani, hogy e tartási stb. perek az ily kivételteremtésre különösen érdemesek, mert akárhányszor például egy szerencsétlen iparos visszatartott munkabére égetőbben kielégítésre szoruló igény, mint teszem azt valamely élhetetlen asszony ideiglenes tartási igénye! De amint bátor voltam jelezni, a törvény eme nyilvánvaló megkerülésére szükség nem volt! Mit akart a kir. Kúria e döntvényével? Azt akarta, hogy bizonyos, nyilvánvalóan szegény, mert hisz eltartásért perelő felek, ha már végrehajtható Ítéletig jutottak, ne legyenek kénytelenek a jogerős ítéletig várakozni, hanem a per alatt lejárt részletekhez addig is hozzájuthassanakEzekkel szemben tehát a végrehajtási törvény 42. §-a alkalmazható ne legyen! Csakhogy erre a szánalomra, erre a méltányossági tekintetre minden végrehajtható ítélettel bíró fél épp ugy érdemes. Mert hisz mindnyája ellen épp beigazolt szegénységük volt az a jogi alap, amelynél fogva ők, a mindenki mást- megillető végrehajtás kedvezményétől bíróilag megfosztattak! Aki érzékkel bir a szegény ember baja iránt, lehetetlen, hogy be ne lássa, hogy ebben bizony nagy igaztalanság, vagy egyenlőtlenség rejlik! Tegyük fel, hogy A. és B. egy-ugyanazon napon, egy-ugyanazon igény érvényesítésével fordulnak a bírósághoz. A. módos ember, B. földhöz ragadt nyomorult szegény. Egy és ugyanazon napon nyeri meg végrehajtható ítélettel, tegyük fel mindkettő a peres igényét, de a marasztalt fél itt is, ott is appellál. A. a módos ember könnyen nevet, őt az appelláció nem bántia, ő hozzáfér igényéhez — B. a szegény ördög — pláne a mai, szinte az operettebe átcsapó ítélkezési visszonyok mellett, évekig várhat, — ha ugyan, mint több konkrét esetet tudok, közben bele nem pusztul. Pedig e visszásságon igen egyszerűen minden törvényhozási, sőt kormányzati aktus nélkül is segíteni lehet! És mert néha a tyúk is kikaparja, engedtessék meg nékem, hogy e módot a m. kir. Kúria Elnöke ő Nagyméltóságának beajánljam. A büntető törvénykezésnél piros papirost használnak ott, ahol előzetesen letartóztatott avagy vizsgálati fogoly ügyéről van szó. E piros papiros intőjelül szolgál a bírónak, hogy amikor ily aktát kap, tegyen félre mindent. Akik szabadon járnak, inkább várhatnak, itt egy szabadságától megfosztottról van szó, haladék nélkül meg kell tehát vizsgálni, nem-e szenved az vájjon ártatlanul ? ! Szakasztott igy kellene minden oly polgári pert kezelni, ahol valami nyomorult, szegény embert megfosztottak és pedig épp az ö szegénysége alapján fosztottak meg a mindenki mást megillető abbeli jogtól, hogy az ellenfele által közbetett felebbezés dacára az alapitélet már végrehajtható legyen 1 Az ily ügyet tehát a biró minden más ügy félretételével soronkivü! tartoznék elintézni! Hiszen ez a legkevesebb, amit mi annak az önhibáján kívül háttérbe helyezett embernek adhatunk ! És azok az ügyek, ahol a módosabb felperesek már amugyis megkapták, amit keresnek, nem szenvednek sérelmet, ha előbb azok az ügyek intéztetnek el, amiknél a törvény szerint végrehajtható itélet végrehajtása felfüggesztetett! ! Szociáldemokrata polgártársaink egyre panaszolják orgánumaikban az osztályuralmat, osztályparlamentet, sőt az osztálybiráskodást! E panaszok jó része tagadhatatlanul igaz is ! A hiba nem az emberekben, hanem a közfelfogásban rejlik — azért nem annyira az embereket kell javítani, hisz a hajlandóság, főleg a bíróságban, kétségtelenül megvan bennük — hanem a felfogásokon, a gondolkozásmódon kell változtatnunk. tevő hős állapotát a tett után, küszködését, felülkerekedését | avagy bukását a marcangoló lelkiismeretfurdalással szemben! > Szeretik az irók megbánástalannak tüntetni föl a hőst? Nos, ujabb kriminalisták épp ezt a bánaitalanságot vélik bizonyos fajtájú bűnösök jellemző tulajdonságának. Lélektanilag azonban legtöbbet azok a reflexiók érnek, amelyeket a megbánásról tartalmaznak a költői művek. Mily bő zsákmányt kínálnak a tudománynak csupán azok a beszélgetések, ahol a két gyilkos : Macbeth és III. Rikárd a legkülönfélébb szempontból világítja meg ezt a problémát! Érthető, hogy a büntetések közül a halálbüntetésnek a bűnösre meg a tömegre való hatását látjuk legtöbbször költőileg ábrázolva. Hisz ez a legkülönb alkalom a költőknek, hogy megmutassák az alacsony és magasztos érzelmek vad zür-zavarát egy olyan ember szivének sötétlő mélységeiben, akit halálra szánt az állami hatalom. S ki-ki a maga módján, remekül meg is oldották feladatukat: Stendhal a Vörös és feketében, Hugó Viktor Egy halálraítélt végső napjaiban, Zola a Párisban, Turgcjiycv a Traupmann utolsó éjszakájában, bár itt inkább jut szóhoz az éles szemű megfigyelő, mint a költő. Ezeknél és még számtalan másnál a kriminalista elég figyelemreméltó adatra bukkanhat azon kérdést illetőleg, amely szabályos időközökben már száz évnél is régebben meg-megujuló harcokat pattant ki a büntető tudományban és szomszédos területein. A halálbüntetésnek imént említett hatása a tömegre odavezet bennünket a tömeglélektanhoz és a tömeges bűncselekményhez, amelyek mivoltát Sighcle kutatta s az ő mestere: Ferri szerint a művészek | előbb sejtették, mint a tudósok. Csak a népjelenetekre kell gondolnunk Shakespeare római drámáiban, vagy a csődületek, lázadások megjelenítésére Manzoninál (A jegyesek), Zolánál | (Germinal), Hauptmannál (A takácsok). Vagy épp a modern • tudomány, kivált a társadalomtudomány nehéz fölszerelésével dolgozó, nagyszámú J. H. Ros?iy-íé\e regényekre! A tömeglélektan ismerete különösen értékes a visszaeső bűnösök megítélésére, akik szinte kivétel nélkül az alsóbb néprétegekből kerülnek ki. Sőt mi több ! A nagy költők s az emberi lélek forrongásainak ismerői intuíciójuknál fogva gyakran csak futólagosan vetnek oda ölyan kifejezéseket és fordulatokat, amelyek az összefüggésre nézve mellékeseknek, sőt más tárgyra vonatkozóknak látszanak, nem is tudva arról, mily messzirehatóvá lehet egy-egy ilyen ötlet, ha netán véletlenül belehatol valamely kutató gondolatvilágába s ott alkalmas a talaj tudományos ért ékesülésére, továbbfejlődésére. Shakespeare egy fordulata (Lear király, I. 2.): «mintha mi szükségképpen volnánk gazok», Dickens egy mondása \Twisrt Olivér, 6. fej): azon teremtményekről, cokik bölcsőjüktől fogva rendeltettek rablókká és gyilkosokkán, Balzac egy megjegyzése ( Vaidrin, III. 4.): «ils ne sont pas tombés, eux ! ils sont nés de plain pied avec le crime» — a kriminál-anthropologus és psychologus képzetvilágában a képzetkapcsolódás utján előbb még lazán és homályosan sejtett gondolatláncokat bir kibontani, amelyek most már nagyobb erejű képpé egyesülve, ha nem is érik el tüstént végérvényes alakjukat és foglalatukat, mégis hosszabb, talán döntő lépéssel jutnak ahhoz közelebb. Magának az illető buvárlónak nagyon sokszor legkisebb sejtelme sincs arról a | folyamatról, mely agyában végbemegy s uj, alapvető jelentőségű adattal vagy felfogással gazdagítja a büntetőjog tudományát. Stem Jacques nyomán fordította Horváth László.