A Jog, 1906 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1906 / 11. szám - Az olasz büntetőjogi irodalom fejlődése [2. r.]

88 A JOG ben bíróilag nem kötelezhető; a jelen esetben pedig a biztosított részéről a díjfizetés felajánlása által kifejezett hozzájárulás azért nem volt figyelembe vehető, mert az a tüzeset után, tehát akkor történt, amikor a biztosítandó érdek már megszűnt. Szövetkezet birói feloszlatása. A K. T. 248. §-a szerint a szövetkezet bíróilag feloszlatható, ha működését a 223. §-ban megjelöltektől eltérő célokra terjeszti ki; a feloszlatás érdekelt fél vagy hatóság megkeresésére rendeltetik el. Egy esetben, midőn az igazságügyminiszter a hozzája magánfél által intézett panaszt a törvényszéknek megküldötte, utóbbi elrendelte a vizsgálatot a szövetkezet ellen. A budapesti tábla megszüntette az eljárást, mert a magánfél panaszának a miniszter részéről való áttétele nem tekinthető a szövetkezet feloszlatása iránti megkeresésnek. De a magánfél panasza sem adhatott alapot a feloszlatás iránti eljárás megindítására, mert az illető panaszos nem tagja és nem is hitelezője a szövetkezetnek. (1905. okt. 18. 2,044. v. sz. a.) Megtévesztés, a másik felet jogilag terhelő kötelezettség tekintetében. Alperes 100 K.-ról szóló váltót adott át K. M.-nek, ki azt 2U0 K.-ra hamisította és így számitoltatta le a felperes pénzintézetnél. Midőn alperes a pénzintézetnél a 100 K.-ás váltó kifizetése végett jelentkezett és a hamisítás kiderült, az ügyet a hivatalnokok rábeszélésére akkép rendezte, hogy 100 K.-t fizetett és további 100 K.-ról uj váltót adott. Az uj váltó alapján indított kereset elutasittatotí, mert a felperes intézet hivatalnokai akkor, amikor az ügynek a fenti módon való rendezését alperesre nézve kívánatosnak és szükségszerűnek mondották, alperesnek az őt terhelő kötelezettség tekintetében megtévesztést eredményező és a váltótörvény 82. í|-ában foglalt rendelkezéssel is ellentétben álló felvilágosítást adtak; alperes tehát az őt a meghamisított váltó alapján terhelő kötelezettség mérve tekintetében lényeges tévedésben volt és tévedését a felperes nevében eljáró tisztviselők okozták. (Kúria 1905. nov. 8. 1,267/904. v. sz. a.) Joghatályos-e az a kikötés, hogy az adós az amortisációs kölcsönt idő előtt vissza nem fizetheti? Felperes 1887. és 1889-ben két amortizációs kölcsönt, mely 68 év alatt volt törlesztendő, vett fel ingatlanaira az alperes pénzintézettől. Az egyik kötelezvényben kiköttetett, hogy a hitelező jogosítva van a kölcsönt félévre feltétlenül felmondani; oly kikötést, hogy lejárat előtti felmondáshoz az adósnak is joga legyen, a kötelezvény nem tartalmaz. A másik kötelezvényben ki van kötve, hogy az adós a törlesztési terv szerinti hányadnál nagyobb összeg fizetését vagy az egész tőkének a lejárat előtti visszafizetését csak a hitelező beleegyezéséve! teljesítheti. Az adós kérte a hitelező I 'nzintézetet a lejárat előtt történt felmondás elfogadására kötelezni, mert a hitelező lejárat előtt is köteles az adósság visszafizetését elfogadni; előadta, hogy a pénzintézetek az amortisációs kölcsönöknek a lejárat előtti visszafizetését 3°/0 stornodij beszedése mellett el szokták fogadni; ezt a stornodijat kész megfizetni. Az alsóbiróságok elutasították a keresetet, mert kamatozó pénzbeli tartozásoknál, amelyeknél az adósnak a tőke használhatása iránti érdeke mellett a hitelezőnek a kamatoztatás iránti érdeke is fenforog, az adós csak akkor követelheti a lejárat előtti fizetés elfogadását, ha ez ki van kötve, vagy ha az eset körülményeiből megállapítható, hogy a felek a teljesítés határidejét azzal a célzattal kötötték ki, hogy a teljesítés a határidőn belül bármikor eszközölhető legyen, a jelen esetben azonban éppen az ellenkező lett kikötve. A m. kir. Kúria (1905. febr. 26. 336/1904. v. sz. a.) kimondta, hogy a hitelező pénzintézet köteles a felmondott hátraléknak 3°/o stornodij megfizetése melletti visszafizetését elfogadni, mert: a törlesztéses kölcsönöknél a kamatláb koronkénti megváltozhatása a szerződő felek mindegyikének anyagi érdekére kétségtelenül befolyással lévén, oly megállapodások, melyek egy és ugyanazon visszonyban kizárólag csak a hitelező anyagi érdekeit védik, ellenben az adós anyagi érdekeinek jogos érvényesithetését teljesen kizárják, jogi hatálylyal nem bírhatnak; a hitelezőnek tehát csak arra lehet itt joga, hogy a lejárat előtti felmondás esetére megfelelő kárpótlást követeljen, de a maga részére kikötött felmondási jog előnyétől szerződő ellenfelét, az adóst meg nem foszthatja. (C sak az egyik kötelezvényben volt kikötve a felmondás joga a hitelezőre nézve.) A Tervezet 1,136. §-a szerint csak a törvényes kamatlábat több mint egy százalékkal meghaladó kamat kikötése esetében, a német polgári törvénykönyv 217. §-a szerint csak 6° ,,-osnál magasabb kamat kikötése esetében illeti meg az adóst a lejárat előtti felmondás joga. Kartell-szerződés. Oly megállapodás, mely szerint két vagy több személy a végbői egyesül, hogy a forgalom tárgyát képező valamely árunak vagy ennek előállításához szükséges anyagnak és általában a közfogyasztás alá eső valamely árunak rendes forgalmi árát lenyomja vagy drágábbá tegye, birói oltalomban nem részesülhet. Egy esetben, midőn több budapesti gyári cégnek a borjú-, bárány- és marhabőrök adás-vételére vonatkozó megállapodásáról volt szó, nem tulajdoníttatott jelentőség annak a kérdésnek, hogy a megállapodásban részt vett feleken kívül mások is foglalkoztak-e ily adás-vételekkel, mert már a nagyközönség érdekei ellen irányuló szándék is elég a birói oltalom megvonására. (Kúria 1905. nov. 7 666. v. sz. a.) ; Hivatalnok igénye oly illetményekre, melyeket a szolgálat idejében több éven át nem követelt. Felperes az A. és B. vasutak közös üzletigazgatóságának hivatalnoka volt; 1882-bcn vidékről áthelyeztetett Budapestre; ezen áthelyezés folytán szerinte az A. vasúttól járó lakbérilletményének 400 frttal emelkednie kellett, ebbeli igényét azonban a közös üzletigazgatóság elutasította. 1892-ben felperes elhagyta az A. és B. vasutak szolgálatát; 1892. évben, illetve 1897-ben pert indított az A. vasúttól a múltra nézve járó lakbértöbblet iránt; ez az igénye abban a perben meg is állapíttatott. Most ujabb pert indított felperes azon a cimen, hogy neki a másik vasúttól is magasabb lakbér járt volna az áthelyezés folytán. Az alsóbiróságok elutasították a keresetet, mert felperes, akinek az üzletigazgatóság az 1882-ben történt áthelyezés után csak az addigi összilletrnényeket folyósította, maga is csak azt mondta akkor sérelmesnek, hogy az A. vasúttól nem kap lakbértöbbletet, ezen sérelem orvoslását kérte az igazgatóságtól, de azt nem is emiitette, hogy a B. vasúttól járó lakbér emelését is kívánja; 10 évig tartó szolgálata alatt, sőt még a szolgálat elhagyása után is csak az A. lakbér emelését kívánta, belenyugodottnak tekintendő tehát abba, hogy a B. lakbér fel nem emeltetett. A Kúria kimondta, hogy az, hogy felperes a szolgálatot több évig folytatta, anélkül, hogy a most keresetbe vett többletet igényelte volna, nem járhat azzal a jogkövetkezménnyel, hogy a kevesebb illetménnyel való jogállapotban megnyugodottnak volna tekintendő. (1905. nov. 28. 246'904. sz. a.) Részvénytársaság bukásáért büntetőjogilag felelős személyek. A Kúria (1904. dec. 29. 10,724. sz. a.) megállapította, hogy a részvénytársaság bukása esetén a társaság vezérigazgatója mint tettes bűnös, ha a bukásnak büntetőjogi beszámítás alá eső tényálladékát ő valósította meg. Mint tettes bűnös továbbá a részvénytársaság igazgatóságának a tagja; de hs ellenében nem bizonyítható, hogy ő a vezérigazgató cselekvéséhez a hitelezők megkárosítására irányuló szándékkal hozzájárult, terhére a csalárd bukás büntette meg nem állapitható, hanem miután az ő cselekvései lehetségessé tették, hogy a vezérigazgató a csalárd bukást megállapító tényeket véghezvigye, ő ezen gondatlanság miatt a vétkes bukás vétségében mondandó ki bűnösnek. Hasonlóképpen a vétkes bukás vétségében, de mint segéd mondatott ki bűnösnek a részvénytársaságnak alkalmazottja, aki a társaság könyveit, a vezérigazgató utasítása szerint hamisan vezette, de ellene nem bizonyittatott be, hogy az ő szándéka is a hitelezők megkárosítására irányult. A vezérigazgató a részvénytársaság kárára 211,907 kor. 48 fillért eltulajdonított. Az elsőbiróság vádlott ezen cselekvésében sikkasztást látott, de a tábla a csalárd bukás bűntettének egyik tényálladékát képező vagyonelvonást látott itt fenforogni és vádlottat a B. T. K. 414. §. 1. pontja alapján mondotta ki bűnösnek, mely minősítéshez a Kúria hozzájárult. A részvénytársaságnál az egyik alkalmazott, kire a váltóóvatolás volt bizva, ezt nem teljesítette és ezáltal a részvénytársaságnak kárt okozott. Ez mint önálló delictum hűtlen kezelésnek lett minősítve. Egyúttal kimondotta a Kúria, hogy a B. T. K. 363. §-a alá eső, büntettet képező hűtlen kezelés hivatalból üldözendő. A B. P. szerint a tábla az elsőbiróság által felmentett vádlottat csak akkor mondhatja ki bűnösnek, ha a vádlott a felebbviteli főtárgyaláson személyesen jelen volt. Felmerült most a kérdés, vájjon abban az esetben, ha az elsőbiróság felmentette a vádlottat és a tábla a vádlott távollétében szintén felmentő ítéletet hozott, a Kúria mindkét alsóbírósági itélet megsemmisítése mellett bűnösnek mondhatja-e vádlottat, habár ez a B. P. szabályai szerint a Kúria előtt egyáltalán meg nem jelenhet. A Kúria ezt lehetségesnek mondotta és mindkét alsóbiróság által felmentett vádlott bűnösségét meg is állapította. Tettestöbbség gondatlanság esetén. Mindhárom bíróság gondatlanságból okozott emberölésben mondotta ki bűnösnek azt a szatócsot, ki egy tizennégy éven aluli fiúnak annyi szeszes italt adott, hogy az a boltban teljesen lerészegedett, habár a fiu nem a szeszmérgezés folytán, hanem fuladás által akképen halt meg, hogy otthon álmában a hányás elővette és ételmaradék a légcsövet elzárta. Az elsőbiróság azt a tizenhat éves fiút is a B. T. K. 290. §-a alapján mondotta ki bűnösnek, aki a szatócsnak az elfogyasztott italokat megfizette és az ivást kezdeményezte. A tábla azonban ezt a fiút tényálladék hiányában felmentette, kijelentvén, hogy gondatlanságból okozott bűncselekmények esetén még akkor sem állapitható meg tettestársaság a B. T. K. 70. §-a értelmében, ha a bekövetkezett eredményért többen ítéltetnének el. (Kúria 1905. jun. 6. 5,368. sz. a.) Telekkönyvi kiigazitás mily alapon kérhető? Felperes az 1875-ben történt helyszínelés alkalmával alperes nevére irt ingatlan átírását azon alapon követelte, hogy ugy a helyszíneléskor, mint azelőtt és azóta ő birtokolta az ingatlant és igy a helyszinelési felvétel tévesen történt. Az alsóbiróságok ezen az alapon helyt adtak a keresetnek. A m. kir. Kúria elutasította a keresetet, mert a helyszinelési tulajdonossal szemben a puszta birtoklás ténye alapján a telekkönyvi kiigazitás nem érvényesíthető, hanem a kiigazitást igénylő tartozik erősebb jogcímét (szerzést) bizonyítani ; felperes azonban csak hosszabb birtoklást bizonyított, de azt nem bizonyította, hogy a helyszíneléskor az elbirtoklás már be volt fejezve. (1905. dec. 19. 650. sz. a.)