A Jog, 1906 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1906 / 11. szám - Az olasz büntetőjogi irodalom fejlődése [2. r.]

OG Hl nak, mely az Ü. R. 18. §-ának megfelelő jelentéseket meglehetne. A Kúria (1906 jan. 24. 10,102/905. sz. a.) elrendelte, a bejegyzést, mert a m. kir. államvasutak jogügyi osztálya a kir. kincstár jogi képviseletének oly szerve, mely az U. R. 11. §-ának b) pontja alá esik; kimondta a Kúria, hogy a m. kir. államvasutak jogügyi osztályát is kötelezik az 0. R- 13. §-ának a kamarához intézendő jelentésekre vonatkozó intézkedései. Névre szóló részvénynek a részvénykönyvben történt átirása bizonyitja-e a tulajdonátruházás (ajándékozás) megtörténtét ? K. J.-né tulajdonát képező névre szóló részvényt, melyet üres forgatmányával ellátott, a részvénytársaság részvénykönyvében átirattá az átirás idejében még kiskorú K. János nevére. A részvény K. J.-né birtokában maradt, halála után hagyatékában találtatott. K. János a részvény kiadását követelte az örökösöktől azon a cimen, hogy azt K. J.-né az ő nevére átirattá és ily módon neki ajándékozta. A kereset elütasittátott, mert sem K. J.-né részéről ajándékozási akarat-kijelentés, sem a felperes, illetve a kiskorú törvényes képviselője részéről elfogadási nyilatkozat nem történt, ezek hiányában ajándékozás nem jöhetett létre; a részvénytársaság részvénykönyvébe való bejegyzés pedig a részvénynek magánjogi uton történt érvényes megszerzését nem bizonyítja. Figyelembe vétetett különben a jelen esetben még az is, hogy a részvény utóbb K. János-féle üres forgatmány alapján ismét K. J.-néra visszairatott. (A m. kir. Kúria 1905. szept. 27. 328 v. sz. a.) Közjegyző felelőssége letétért, melyet helyettese szabályszerű letéti jegyzőkönyv nélkül vett át. Közjegyzői okiratban megkötött szerződés felvétele alkalmával (1874: XXXV. t.-c. 108. §-a) a közjegyző kamarailag kirendelt helyettese 2,000 forintot vett át letét gyanánt; ezt a 106. §-ban megszabott alakiságok mellőzésével, magánokiratban nyugtázta. A közjegyző a helyettese által felvett összeg megfizetésére köteleztetett, mert értéknemüek őrizetbe vétele az 1874: XXXV. t.-c. 53. §-a, helyesebben az 1880 : Vll. t.-c. 20. §-a értelmében a közjegyző hatáskörébe tartozik ; az összeg a helyettesnek, akiért a közjegyző az 1886 : VII. t.-c. 8. §-a szerint felelős, közjegyzői letétként adatott át; arra a körülményre, hogy a letéti szerződés nem a törvényben előirt alakban jött létre, alperes nem hivatkozhatik, hanem a szerződés eme hiánya csak az alperes helyettese és közvetve az alperes rovására eshetik. (A m. kir. Kúria 1905. október 10. 7,545/904. sz. a.) Birói hatáskör kérdése kegyúri tartozásnál. Felperes, mint a r. kath. plébánia egyik kegyura, keresetet indított annak megállapítása iránt, hogy őt más kötelezettség nem terheli, mint a kegyúri birtokon termelt mészkő elszállított mennyisége után bizonyos illetmények fizetése, különösen pedig nem tartozik a templom és paplak fenntartásához hozzájárulni. Az elsöbiróság érdemleges ítéletet hozott. A felsőbíróságok hivatalból megsemmisítették az eljárást, mert: a per tárgyát a kegyúri jogvisszony tartalmának és terjedelmének a meghatározása képezi; a minisztertanácsnak 1897. június 23-án kelt, a bíróságokra is irányadó határozata szerint annak az elbírálása, hogy az alapjában nem vitás kegyúri visszonyból kifolyóan mily kötelezettség terheli a kegyurat, a közigazgatási bíróság hatáskörébe tartozik, — a jelen esetben pedig a kegyúri jogvisszony alapjában nem vitás, mert annak fennállását a felperes is elismerte. (A m. kir. Kúria 1905. szept. 27. 7,117. sz. a.) Felperesség többeknek okozott kár esetében. Felperes kártérítést követelt, mert az ő és H. István közös tulajdonát képezett szabadalmi tárgyakra alperes jogosulatlanul zárlatot vezetett. Az elsöbiroság elutasította a keresetet, mert felperes csak H. Istvánnal együttesen vagy ennek perbevonása mellett követelhet kártérítést. A felsőbíróságok elrendelték a per érdemleges elbírálását, mert a többeknek okozott kár megtérítése iránti kereseti jogot nem lehet valamennyi károsult együttes fellépéséhez kötni. (A m. kir. Kúria 1905. szept. 22. 7,264. sz. a.) Magyar honos által külföldön elkövetett bűntett. G. Lajos magyar állampolgár 1902-ben Bulgáriában egy magyar honost erős felindulásban megölt. A bűnvádi eljárás ellene a bolgár biróság előtt folyamatba tétetvén, azon idő alatt, mig a diplomáciai tárgyalások az ő kiadatása tekintetében eredményre vezettek, Bulgáriában nemcsak elitéltetett, hanem büntetését ki is állotta ugy, hogy a magyar bíróságnak csak a Bulgáriában ellene kiszabott büntetés teljes kiállása után adatott ki. A tábla felvetette a kérdést, vájjon ez esetben a kapitulációk és a consuli bíráskodásról szóló törvény értelmében volt-e hatásköre a bolgár bíróságnak G. Lajos feletti Ítélethozatalra és arra a konklusióra jutott, hogy a bolgár bíróságnak ilyen hatásköre nem volt, következőleg G. felett a magyar biróság van hivatva ugy a bűnösség mint a büntetés kérdésében határozni, a Bulgáriában szenvedett letartóztatás pedig a büntetésbe beszámítandó. A Kúria ezt az elvi álláspontot nem helyeselte, még pedig azért nem, mert G. a Bulgáriában reá kiszabott büntetést teljesen kitöltvén, a hatáskör kérdése többé szóvá nem tehető és G. ellen a bűnvádi eljárás a B. T. K. 15. §-a értelmében csak a mellékbüntetés kiszabása céljából tehető folyamatba, midőn természetesen az is megvizsgá- ' landó a magyar biróság által, vájjon a G. terhére rótt cselekmény a li. 1. K. szempontjából képez-e bűncselekményt vagy nem (J905 május 31. 5,338. sz. a.j A jogerős árverés alapján kért tulajdonjogbekebelezés megtagadása. A végrehajtás során lefoglaltatott és elárvereztetett a végrehajtást szenvedettnek bizonyos ingatlanra vonatkozó örökösödési joga. A jogerős árverés alapján a telekkönyvi hatóságnál kért tulajdonjogbekebelezést a másodbiróság elrendelte. A Kúria (1905. jan. 27. 9,637 904. sz. a.) elutasította a kérelmet, mert: a járásbíróság mint a végrehajtási ügyben eljáró biróság, a vht. tv. 132. §-a értelmében ingatlanokra nézve csakis élők közti jogügyletiéi megszerzett jogok tekintetében járhat el, akkor is szorosan a 132. §. korlátai között, tehát nem ugy, hogy a lefoglalt jog árverés utján értékesíttessék; a járásbíróság tehát nem volt jogosítva arra, hogy az ingatlanra vonatkozó örökösödési jogot mint ingóságot árverés alá bocsássa és így árverési jegyzőkönyve a tulajdonjog megszerzésére alkalmas bizonyítékul el nem fogadható. Veszélyeztetett visszvégrehajtási igény. A marasztaló ítéletet helybenhagyó másodbirósági ítélet után felperes engedményezte a követelést. Alperes kérelme folytán a végrehajtás a vht. tv. 42. §-a alapján felfüggesztetett, mert felperes, aki szegényjogon perel, teljesen vagyontalan és az engedményezés folytán még az alperes által fizetendő megítélt összeg sem volna felperes birbirtokában és így a visszvégrehajtási igény, melyet alperes csak a felperes és nem az engedményes ellen érvényesíthetne, veszélyeztetve volna. (Budapesti tábla 3,923/904, v. sz. a.). Felbujtás magzatelhajtásra az anya beleegyezése nélkül. P. Nándorné felhívására P. Rafaelné szülésznő H. Katalinon méhmagzatelhajtást célzó és arra vezetett műtétet vitt véghez. A közvádló H. Katalint a B. T. K. 285. §-ának 1. bekezdése alapján, P. Nándornét pedig ugyanezen bekezdés alapján mint felbujtót vádolta. P. Rafaelné ellen a főtárgyalás megtartható nem volt, mert nem volt feltalálható. A bpesti kir. törvényszék H. Katalint felmentette, mert a2t vette bizonyítottnak, hogy H. Katalin nem tudta, mi célból vezeti őt P. a szülésznőhöz és ez milyen műtétet végez rajta. P. Nándornét azonban mint felbujtót a B. T. K. 285. §-ának 1. bekezdése alapján bűnösnek mondotta ki, mely bekezdés szerint «A teherben levő nő, aki méhmagzatát szándékosan elhajtja, megöli, vagy azt más által eszközölteti*, magzatelhajtás bűntettét követi el.» Ezen pontban ugyan nem tétetik említés arról, hogy abban az esetben, ha a magzatelhajtást nem az anya maga, hanem más végzi, a büntetendő cselekmény az anya beleegyezésével vagy annak beleegyezése nélkül követtetik el; de miután mint tettes az anya jelöltetik meg, kétségtelen, hogy a felbujtás ezen bekezdés szerint csak akkor büntethető, ha az anya a magzat elhajlásába beleegyezett. A tábla kimondta, hogy P.-né cselekménye a B. T. K. 286. §-a alapján minősül és büntetendő, miután azonban a közvádló P.-né terhére nem felebbezett, az elsöbiróság ítéletét terhére meg nem változtathatta. Kimondta a tábla, azt is, hogy abban az esetben, ha vádlott, habár a 92. §. alkalmazásával is fogházra ítéltetett, az általa szenvedett vizsgálati fogság teljes mérvben beszámítandó. (Kúria 1904. ápr. 12. 3,327. sz. a.) A «Strohman-részvényes> szavazata tárgyában f évi február 27-én 233,1905. szám alatt a m. kir. Kúria igen érdekes, az eddigi gyakorlattól eltérő határozatot hozott, kimondván, hogy ha a közgyűlésen <Strohmann» szavazott abból a célból, hogy egy részvényes ez uton a megengedettnél több szavazatot gyakorolhasson és ha a titkos szavazásnál elért többségre nézve meg sem állapitható, hogy a <Strohmann» inficált szavazataiból került-e az ki, a vonatkozó közgyűlési határozat megsemmisítendő, mert ily esetben az a vélelem, hogy a többség az inficiált szavazatokból került ki. Elmulasztott díjrészlet fizetésére való felhívás reaktiválja-e a biztosítást? A biztosított nem fizette meg a november 16-án lejárt második díjrészletet. December 8-án kelt levéllel a biztosító társaság felhitta a dij megfizetésére, azzal, hogy ha 8 napon belül nem fizet, per utján fogja a dijat követelni. December 9-én a biztosított ház leégett; december 10-én, tehát a levélben kitűzött 8 napon belül, a biztosított meg akarta fizetni a dijat, de nem fogadták el; periette a kértéritési összeget. A tábla marasztalta a biztosító társaságot, mert a felszólító levél azt jelenti, hogy alperes késznek nyilatkozott a kockázatnak november 16-án tul való viselésére, ha felperes a dijat a feszólitástól számított 8 nap alatt megfizeti; alperes tehát a fizetésre további 8 napi halasztást adott, felperes pedig, bár a tüzeset után, de ezen a határidőn belül felajánlotta a fizetést. A Kúria (1905 dec. 29. 746/904. v. sz. a.) az elsöbiróság elutasító ítéletét hagyta helyben, mert: a második díjrészlet megfizetésének elmulasztásával a biztosítás hatályát vesztette, annak reaktiválásához mindkét fél megegyezése volt szükséges; ha a visszatérő dij beperesittetvén, jogerősen megítéltetett, akkor a biztositónak a dij érvényesítése által kifejezett akaratához a biztosított a jogerős marasztaltatás folytán hozzájárultnak tekintendő; de a felhívás és a perrel való fenyegetés nem elegendő a biztosítás hatályban tartásához, mert a fizetés a biztosított tetszésétől függ és arra tiltakozása eseté-