A Jog, 1906 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1906 / 11. szám - A birák és az alkotmányválság - Tartam-engedmény megítélése agentiák átruházása esetén

A joa 83 esetben nem kifogásoltatott. Az egyik fél ajánlotta, a másik elfogadta. Ha már mostan az átruházás és megbízás alapfogalmait vizsgáljuk, a következőket találjuk. Átruházás joggyakorlatunk szerint a hitelező (aminőnek a jelen esetben a biztositó tekinthető) egész jogkörének más hitelező részére való átengedése. Igen, de a felperes nem az egész jogkört engedte át, vagyis ruházta át a gazdák biztositó társaságára, mert hiszen a biztositott felekkel közölte, hogy ezen engedmény (helyesebben megbízás) folytán a biztosítási ügylet jogi természetében, állagában és feltételeiben változás be nem áll. Ö marad továbbra is az, ami eddig volt. 0 megbízza ugyan a gazdák biztositó társaságát egyes ügyletek lebonyolításával, de azért a saját kötelezettségeiért a felelősséget továbbra is maga viseli. Világos tehát, hogy a felperes egyszerű megbízást adott másnak, amely körülmény alperest nem jogosíthatta fel a dijfizetcs megszüntetésére. S igy a járásbíróság helyesen ítélt. Belföld. Állandó sérelmek. (A budapesti ügyvédi kamara évi jelentéséből.) Nem mult el 1875 óta egyetlen év sem, hogy az összes ügyvédi kamarák ne panaszkodtak volna ama sérelmes állapotok miatt, a melyeket a zugirászat nagymérvű elfajulása idézett elő. 1904. évről szóló jelentésünkben konstatáltuk, hogy az 1904. évi XI t.-c. az első törvény, amely a közhivatalnoki mellékjövedelmek rendszerét törvényesiti, amely világosan megengedi a községi jegyzőnek a mellékfoglalkozás űzését. Részletesen kifejtettük, mily káros ezen törvény és rámutattunk arra, hogy ezzel nemcsak az ügyvédek anyagi érdeke van érzékenyen érintve, de hogy igazságügyi szempontból felette káros következményei lesznek ezen szabadalmazott magánmunkálkodásnak. Hogy mennyire igazunk volt, ezt minden érvelésnél fényesebben bizonyítják a következő példák : Egy végrendeletet az alsó bíróságok azért mondtak ki érvénytelennek, mert annak a záradéka nem lett a törvény értelmében szerkesztve. A károsult felek, akik a hagyatéki vagyon egy részétől elestek, kártérítési perrel támadták meg a végrendelet készítőit, a községi jegyzőt és a segédjegyzőt. A budapesti kir. Ítélőtábla és a m. kir. Kúria megállapították a községi jegyző kártérítési kötelezettségét és 1,135 kor. megfizetésében marasztalták. Az indokokból kitűnik, hogy a jegyző a végrendelet felvételére is jogosult, sőt ha arra felszólittatik, köteles 4 kor. díjazás mellett a végrendeletet megszerkeszteni. A belügyminisztérium, amidőn a 47,300/1904. II. c. számú utasítást készítette, azon szempontból indult ki, hogy a falusi népet olcsó jogvédelemben kell részesíteni. Szép jogvédelem az, ha a végrendeletért ugyan csak 4 koronát kell fizetni, de ha ennek a ténykedésnek az a következménye, hogy egy hosszú és költséges pert kell lefolytatni, amely perben meg lesz állapítva, hogy a végrendeleti örökösök nem kapnak semmit azért, mert a jegyző a végrendeletet rosszul, törvényellenesen készítette. Ez az eset különben nem áll egyedül. A pécsi ügyvédi kamara mult évi jelentésében igen érdekes és hasonló természetű adatokat hozott fel. így pl. meg lett állapítva egy perben, hogy a községi jegyző az általa ismert és 13,000 korona értéket képviselő ingatlanokra 1,000 koronás vételárról készített adás-vételi szerződést. A jogügylet az eladó örökösei által sikerrel lett megtámadva. Egy más alkalommal a községi jegyző ugyanazon ingatlanról előbb felperes javára, utóbb ismét alperes javára készített adásvételi szerződéseket és az utóbbi szerződésben a négy holdas ingatlan vételárául 10 koronát tüntetett ki. Ezt a szerződést is a bíróságok érvénytelennek mondották ki. Hogy a jegyzőknek magánmunkálatai mily protekcióban részesülnek a közigazgatási hatóságok: főszolgabirák, alispánok stb. részéről, azt a legfényesebben igazolja a következő eset: A csenei járás főszolgabirája egy községi jegyzőt az 1886. évi XXII. t.-c. 90. §-ának a) pontjába ütköző fegyelmi vétség elkövetésében vétkesnek mondott ki és őt 30 kor. pénzbüntetésre ítélte, egyúttal az elitélt jegyző javára magánmunkálat cimén négy községi lakossal szemben 1,000 (ezer) koronát állapított meg, mely öszegből a jegyző 940 koronát immár felvévén, kötelezte a községi lakókat, hogy a még hiányzó 60 kovonát tizenöt nap és végrehajtás terhe mellett a körjegyzőnek fizessék meg. Ezt az Ítéletet az alispán is helybenhagyta. A belügyminiszter a határozatnak azon részét, mely szerint a főszolgabírói határozat helybenhagyása mellett négy községi lakó ellen a jegyzőnek magánmunkálati dija cimen 1,000 korona állapíttatott meg és nevezettek az ebből még hátralékos 60 korona összegnek a jegyző részére való lefizetésére egyetemlegesen köteleztettek, megsemmisítette, mert a 126,000/902. számú belügyminiszteri rendelettel kiadott ügyviteli szabályzat a községi jegyzők részére a 92. i;-nak világos rendelkezései szerint a főszolgabíró és alispán a fent kitett kérdésben határozni nem volt illetékes. Ezen határozat két szempontból igen fontos, egyrészt látjuk, mily összegek állapittatnak meg a községi jegyzők részére magánmunkálataik cimén (1,000 kor.), másrészt látjuk ezen határozatokból azt, hogy egy megyének első hatósága, az alispán, annyira favorisálja a zugirászkodást, hogy törvény és szabályrendelet ellenére a magánmunkálati összegekben marasztalja a községi jegyző javára az alpereseket. Megelégedéssel kell konstatálni, hogy a m. kir. kereskedelemügyi miniszter 1905. évi 16,128. számú határozatával kimondotta, hogy országos központi ügyvivőségi, okmányszerzési és adás-vevési iroda nyithatási iparigazolvány nem adható ki. A kereskedelmi miniszter az indokokban kifejti, hogy a folyamodó által bejelentésében felsorolt az a kereseti tevékenység, melyet a kért iparigazolvány alapján iparszerüleg folytatni kiván, nevezetesen felségfolyamodványoknak és kérvényeknek megírása, katonai és polgári peresügyek rendezése, adó- és illeték-ügyek rendezése, ez ügyekben és fizetési meghagyások elleni felebbezések, telekkönyvi és örökösödési ügyekben felvilágosítások, iparengedélyek megszerzése, nagykorúsítás keresztülvitele stb., — olyan természetűek, melyeknek nem ügyvéd által iparszerüleg való folytatása esetén, mint zugirászat törvényileg tiltva van. A zugirászkodás egy külön nemére kell irányítani az igazságügyi kormány figyelmét. Ügyvédek oly időben, midőn már nem tagjai azon kamarának, amelynél be volfak jegyezve és más kamaránál felvétel végett még nem jelentkeztek, hatóság előtt iparszerüen képviselnek feleket. Konkrét esetben a kir. járásbíróság azon indokolással mentette fel vádlottat, hogy az ügyvédkedés megszűnésének az 1874: XXXIV. t.-c. 34. §-ában meghatározott valamelyik oka az illetőre nézve be nem következvén, zugirászat kihágásának alanya sem lehet. Ezen Ítélettel meg lett sértve az 1874: XXXIV. t.-c. 34. és 39. szakasza, amiért felkértük a koronaügyészt, hogy a büntető perrendtartás 441. §-a alapján a jogegység érdekében a kir. Kúriánál perorvoslattal éljen. A koronaügyész ezen kérelmünket teljesítette is. Évről-évre emelünk panaszt a zugirászat miatt, ezen állandó kari sérelem azonban mai napig sem lett orvosolva. Az érdemleges ügyvédi munka díjazásának kérdése, ügyvédi körökben állandó napirenden van. A kérdésnek a materialis oldala az ügyvédnek anyagi helyzetét érinti igen közelről, ezenfelül még etnikai szempontok is nyomulnak itt előtérbe, mert az érdemleges ügyvédi munka magassága vagy pedig alacsony volta az értékmérője annak is, hogy a bíróság az ügyvédi munkát mennyire becsüii, mily helyzetet juttat az ügyvédi tevékenységnek s igy közvetve magának a jogvédőnek az igazságszolgáltatás menetében. Alsó- és felsőbíróságaink még mindig igen alacsony mértékben, sokszor sértő módon állapítják meg az ügyvédi költségeket. Jogos tehát az ország egész ügyvédi karának azon általános panasza, hogy az érdemleges ügyvédi munka rosszul van díjazva. Bíróságaink az érdemleges, komoly ügyvédi munkát alacsony díjmegállapításaikkal valóban sokszor lebecsülik. A perorvoslatok átlagos díjazása ma is tiz és hu»z korona közt mozog. Husz koronánál nagyobb dijazás csak nagyobb perekben található, 100 koronánál nagyobb megállapítás legfőbb bíróságunknál csak a legritkább kivételek közzé tartozik. (A felülvizsgálati és váltótanácsok dicséretes kivételt képeznek.) Például szolgáljanak a következő esetek : Egy 18,659 kor. iránti perben a Kúria 2,811/903 sz. Ítéletében a felebbezésért munkadíj fejében 16 koronát állapított meg. A budapesti kir. kereskedelmi és váltótörvényzsék egy 6,000 koronás váltóperben 38,390,904. sz. Ítéletével 101 kor., illetve 114 koronát állapított meg a felek képviselőinek, a Kúria váltótanácsó azonban felperes felebbezését 1,722/904. sz. Ítéletével már méltányosabban 172"30 kor.-val honorálta. Ugyancsak a budapesti kir. kereskedelmi és váltótörvényszék egy 5,000 koronás váltóperben 38,392/904. sz. ítéletével a két alperes képviselőjének 51—51 koronát állapított meg a per lefolytatásáért. A budapesti V. ker. kir. járásbíróság egy 80 kor. s járulékai iránti végrehajtási ügyben egy kérvényért 2 kor. 40 fillért állapított meg 1905. V. X. 1,324. sz. végzésével, noha ezen kérvény és az ahhoz csatolt meghatalmazás bélyegei 1 kor. 40 fillért tettek ki. Ezen felsorolások folytatása helyett utalunk a Jogtudományi Közlöny hasábjaira, valamint többi szaklapjainkra is, ahol ügyvédi körökből vett, sérelmesnél sérelmesebb esetekkel találkozunk lépten-nyomon. Joggyakorlatunkban vitás, hogyan értelmezendő az 1874. évi XXXIV. t.-c. 54. §., mely szerint az ügyvédi jutalomdíj iránti előzetes megegyezésnek érvényességéhez okirat kívántatik. A Kúria kimondotta az ügyvédi rendtartás 54. §-áról, hogy ez a szóbelileg meghatalmazott ügyvédnek is biztosítja a reá bizott ügyben tett készkiadások és időveszteségnek megtérítésén felül az illető díjazást. (Kúria 6,112/1899.) A nagyváradi kir. Ítélőtábla ennek dacára egy ügyben ugy határozott, hogy az ügyvédnek a fele érdekében benyújtott telekkönyvi kérvényért sem dijat, sem költséget nem állapit meg, mert az ügyvéd munkájáért és készkiadásaiért ügyfelétől díjazást csak akkor követelhet, ha irásbel meghatalmazás alapján jár el. Az ügyvédi rendtartás 54. §-a csupán az ügyvédre bizott ügyről beszél és nem tesz különbséget a közt. hogy vájjon a megbízás írásbeli, avagy szóbeli.