A Jog, 1906 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1906 / 9. szám - A gyakorlatiasság hiánya jogi oktatásunkban [7. r.]

JOGESETEK TARA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a Jog i). számához. Budapest, 1906, március 4. Köztörvényi ügyekben. Felperes a kii. kincstár elleni igényét arra fektette, hogy vele szemben akkor, amiKor adótartozása behajtása céljából ingatlanságai már elárvereztettek, adótartozásának utólagos kifizetése s az árverési utóajánlat költségeinek előlegezése folytán a kolozsvári kir. pénzügyigazgatóság kötelezettséget vállalt arra, hogy az árverés hatálytalanítása céljából utóajánlatot fog beadni, ezt a kötelezettségét teljesiteni azonban elmulasztotta. Tekintettel arra, hogy ezek szerint felperes a jelen keresettel érvényesiteni kivánt követelését nyilvánvalóan magánjogi szerződési visszonyból származtatja, a rendes birói hatáskör ellen alperes által felhozott kifogás alaptalan. A kir. pénzügyigazgatósag hatásköre csupán a pénzügyi közigazgatással járó teendőkre terjed ki, de magánjogi ügyleteknek a kir. kincstár nevében való megkcttetésére jogosultsággal nem bir ^1889 : XXVIII. t.-c.) s igy a felperes és a kolozsvári kir. pénzügyigazgatóság között állítólag létrejött magánjogi jogügyletből, még ha annak létrejötte igazoltatnék is, a kir. államkincstár ellen követelést származtatni nem lehet. A kolozsvári kir. törvényszék (1903. november hó 30-án 12,241/903: P. sz. a.) Morarin istván dr. ügyvéd által képviselt M. Tódor felperesnek, a kolozsvári kir. kincstári ügyészség által képviselt «Magyar kir. államkincstár*) alperes ellen 2,400 K. töke s járulékai iránti ügyében következő Ítéletet hozott : Alperes m. kir. államkincstár köteles 1,030 kor. 75 f. tőkét, ennek 1898 május hó 10-től járó ö"/0-os kamatait, valamint 105 kor. 75 f. perköltséget J5 nap alatt különbeni végrehajtás terhe mellett felperesnek megfizetni. Felperes a megítélt összegen felüli kereseti zárkérelniével elutasittatik. Indokok: Felperes keresetét arra alapítja, hogy kincstári adótartozása miatt a kovácsi 68. sz. tjkvben foglalt ingatlan jutaléka bíróilag elárvereztetvén, az árverés foganatosítása után,de annak jogerőre emelkedése előtt a kolozsvári m. kir. pénzügyigazgatóság felperestől összes adóhátralékát s ezenfelül még bánatpénz és utóajánlati kérés költsége címén összesen 44 Irtot bevételezett és egyúttal magára vállalta, hogy az árverés jogerőre emelkedését utóajánlat beadása által meg fogja gátolni. Miután pedig a pénzügyigazgatóság az utóajánlat beadását elmulasztotta, az árverés jogerőre emelkedett s így a 2,40<> kor. értékű ingatlan jutaléka 200 koronáért a vevő birtokába ment át, miáltal neki 2,400 kor. kár okoztatott s ezért kéri a m. kir. államkincstárt mint hivatalnokaiért felelőst, kára megtérítésére kötelezni. Alperes m. kir. államkincstár tagadja, hogy a kolozsvári m. kir. pénzügyigazgatóság, vagy annak valamelyik tisztviselője — annak nevében az utóajánlati kérés beadását magára vállalta volna, s hogy felperes adótartozásán felül még bánatpénz és árverezési költség cimén is valamelyes összeget fizetett volna — kéri felperest keresetével elutasítani. A kereset alapjául vett azon tényállás valósága, hogy az utóajánlatnak az árverés jogerőre emelkedésének meggátlása céljából való elkészítését és beadását alperes magára vállalta, sőt erre nézve alperes intézkedése folytán a fedezetül szolgáló bánatpénzt felperes az adóhivatalba befizette, M. I. dr. felperesi ügyvédnek esküvel megerősített vallomása alapján bizonyítottnak volt veendő; annyival is inkább, mert ezen tényállás bizonyítására felperes által alperesnek tanuként felajánlott hivatalnokai a vallomástétel; megtagadták, s a hivatalos titoktartás alól Őket a felettes ministerium nem mentette fel, s továbbá alperes a vonatkozó hivatalos adatok közlését megtagadta, s ezen tények által felperesnek lehetetlenné tétetett bizonyítékait érvényesíteni — ezek alapján bizonyítottnak volt veendő, hogy alperes az utóajánlat benyújtását magára vállalta s azt be nem nyújtván, mulasztást követett el, minek folytán az árverés jogerőre emelkedett. Mindezek alapján alperes ezen mulasztásával felperesnek okozott kárösszeg erejéig az ált. ptkv. 1,295. §-a értelmében marasztalandó volt. A kárösszeg meghatározásánál az 1903. évi október hó 3-án birói szakértői szemléről felvett jegyzőkönyvben foglalt egyhangú szakértői vélemény vétetett alapul s így felperes a kereseti zárkérelemnek ezen felüli részével elutasítandó volt. A kolozsvári kir. ítélőtábla (1904. márc. hó 22-én 405. P. sz. a.) következőleg ítélt: Az elsőbiróság ítélete megváltoztattatik, felperes keresetével elutasittatik; a perköltségek kölcsönösen megszüntettetnek. Indokok: Az 1903. évi március hó 14-én megtartott kiegészítő tárgyalás alkalmával alperes részéről felhozott hatásköri kifogás figyelembevételét az elsőbiróság helyesen mellőzte ; mert felperes kártérítési keresetét nem abból származtatja, hogy az alperes kir. kincstárnak valamelyik közege a felperes adótartozásának beszedése, biztosítása vagy behajtása körüli eljárása tekintetében tanúsított volna valami olyan mulasztást, amiből a felperesre kár hárult, hanem keresetét arra alapította, hogy az adótartozása miatt birói árverés utján eladott ingatlanaira vonatkozó árverés hatálytalanításának előidézése céljából a kolozsvári m. kir. pénzügyigazgatóság magára vállalta, hogy a megtartott birói árverés jogerőre emelkedése előtt utóajánlatot fog tenni s mivel felperes állítása szerint a kir. pénzügyigazgatóság az utóajánlat beadását elmulasztotta, ezen mulasztásból származottnak vélt kárát követeli felperes az alperes kir. kincstártól, mint a hivatalnokainak hivatalos mulasztásából származott kárért a károsulttal szemben felelősséggel tartozó jogi személytől; amiből kétségtelen, hogy jelen per eldöntése a polgári bíróság hatáskörebe tartozik. Az elsőbiróság ítélete azonban megváltoztatandó és felperes keresetével elutasítandó volt; mert felperes emiitett kereseti tényállítását, az alperes tagadásával szemben nem bizonyította, mivel M. I. dr. tanú nem közvetlen tapasztalat alapján, hanem a felperes nyilatkozatából értesült arról, hogy a kir. pénzügyigazgatóság egyik tisztviselője az utóajánlat beadását megígérte és mivel P. M. tanú csak azt bizonyította, hogy ő is a kir. pénzügyigazgatóság helyiségében a ^pénzügyi fogalmazó* feliratú szobában az ott talált és a szoba felirata alapján általa pénzügyi fogalmazónak tartott egyéniség előtt előadta a vele együtt jelen volt felperesnek azt a kérését, miszerint felperes összes adótartozását ki akarja fizetni azon célból, hogy a megtartott árverés utóajánlat által hatálytalanná tétessék, mire a tanú által pénzügyi fogalmazónak vélt egyén az általa kiszámított adóhátraléknak 44 frttal való lefizetése után kijelentette, hogy a felperes kérésének teljesítése céljából minden szükséges intézkedés hivatalból lesz teljesítve; de nevezett tanú azt, hogy aki ezen igéretel tette, ki volt? s hogy valóban pénzügyi hivatalnok volt-e? megmondani és bebizonyítani nem tudta és miután azt legkevésbé sem igazolta, hogy a felperes és általa pénzügyi fogalmazónak tartott egyéniség a kir. pénzügyigazgató beleegyezése folytán tett volna ígéretet az utóajánlatnak beadására nézve, ennélfogva az utóbb nevezett tanú vallomása sem szolgáltat bizonyítékot arra nézve, hogy az utóajánlatnak a kir. pénzügyigazgatóság részéről a kir. kincstár nevében való megtétele valóban pénzügyigazgatósági tisztviseiő által, hivatalos minőségben s a kir. pénzügyigazgató mint hivatali főnök beleegyezésével igértetett volna meg a felperesnek. S minthogy a felperes részéről az utóbb említett körülmény igazolására felajánlott többi tanuk, mint pénzügyigazgatósági tisztviselők a vallomástételt 1868. évi LIV. t.-c. 192. §-a alapján megtagadták és minthogy a m. kir. pénzügyminisztérium 1901. évi 35,568. szám alatt kelt rendeletével a tisztviselő tanuk részéről vallomástételt és az ügyre vonatkozó pénzügyigazgatósági iratok közlését meg nem engedte : ezek szerint a felperes kereseti tényállítása bizonyitatlanul maradt: mert a döntő tényre nézve sem a M. I. dr., sem pedig a P. M. tanú vallomása nem képez félbizonyitékot, melynek kiegészítéséül felperesnek póteskü lenne odaítélhető. Ama körülmények figyelembe vételével, hogy az árverés megtartása után felperes által fizetett 44 frt később vissaadatott, hogy M. I dr. tanú egy elkészített utóajánlati kérést látott a pénzügyigazgatósági iratok közt, és hogy a vonatkozó pénzügyigazgatósági iratoknak, a bírósággal való közlése és a felperes által tanukul felajánlott pénzügyigazgatósági tisztviselőknek a kihallgatása a pénzügyminiszter által nem lett megengedve, felperes nem lévén minden alap nélkül perlekedőnek tekinthető; ez okból a perköltségek kölcsönösen megszüntetendők voltak. A m. kir. Kúria (1906. évi január hó 31-én 5,810. P. sz. a.) következő ítéletet hozott: A másodbiróság ítéletének a per főtárgyára vonatkozó része helybenhagyatik, a perköltségre vonatkozó része azonban megváltoztattatik, felperes az alperes részére 95 K. perbeli s 1(5 K. felebbezési költségnek 15 nap alatti megfizetésére végrehajtás terhével köteleztetik. Indokok: Felperes a kir. kincstár elleni igényét arra fektette, hogy vele szemben akkor, amikor adótartozása behajtása céljából ingatlanságai már elárvereztettek, adótartozásának utólagos kifizetése s az árverési utóajánlat költségeinek előlegezése folytán a kolozsvári kir. pénzügyigazgatóság kötelezettséget vállalt arra. hogy az árverés hatálytalanítása céljából utóajánlatot fog beadni, ezt a kötelezettségét teljesiteni azonban elmulasztotta. Tekintettel arra, hogy ezek szerint felperes a jelen keresettel érvényesíteni kivánt követelését nyilvánvalóan magánjogi szerződési visszonyból származtatja, a rendes birói hatáskör ellen alperes által felhozott kifogás alaptalan. Krdemben a másodbiróság Ítéletének a per főtárgyára vonatkozó része azért hagyatott helyben, mert a kir. pénzügyigazgatóság hatásköre csupán a pénzügyi közigazgatással járó teendőkre terjed ki, de magánjogi ügyleteknek a kir. kincs-