A Jog, 1906 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1906 / 9. szám - A gyakorlatiasság hiánya jogi oktatásunkban [7. r.]

72 A JOG hajtással szemben felperes végrehajtás-megszüntetési keresettel védekezhetik. A felsőbíróságok elrendelték a per érdemleges elbírálását,^ mert: perújításnak, melynek válóperben amúgy sincs helye, általában is csak akkor van helye', ha arról van szó, hogy az alapperben elbírált jogvisszony változott tényállás alapján újból elbiráltassék; azonban felperes egyáltalában nem kívánta az alapperbtfn*" jog^W^áspontot megdönteni, sőt ennek helyességét elfogadva, keresetét az alperes által elvállalt és itéletiieg megállapított kötelesség megszegésére alapította, ez alapon tehát helyesen indította meg a pert uj keresettel. (A m. kir. Kúria 1905. szept. 14. 1,022/904. sz. a.) II. Felperesnek a H. J. T. 77. ij-ának a) pontjára alapított bontó keresete jogerősen elutasittatott. Röviddel azután — még ujabb hat hónap sem telt el — felperes újból keresetet indított, ismét a 77. §. alapján. Az alsóbiróságok a keresetet elutasították az ügy érdemének elbírálása nélkül; a tábla indokolása szerint a házassági bontóperben is, amennyiben a H. J. T. ellenkező határozatokat nem állapit meg, a perrend általános szabályai érvényesek, ezek szerint pedig felperes ugyanazon a jogalapon uj pert nem indithat, hanem csak perújítással élhet. A Kúria elr^iidelte a pernek érdemi alapon való elbírálását, mert a bontás kérdésében hozott ítélet ellen perújításnak helye nincs, felperes tehát ugyanazon törvényszakasz alapján, melyre az előző kereset alapíttatott, uj pert tehet folyamatba. (1905. okt 4. 3,889. sz. a ) Nevelési járulék nem foglalható. A gyermekeknek az 18J5évi XI. t.-c. értelmében megállapított nevelési járuléka, habár avval a 40. §. szerint nem a gyermek, hanem az anya s esetleg ai gondnok vagy gyám rendelkezik is, a gyermek javára lévén ford t andó, az anya, gyám vagy gondnoknak régibb keletű oly tartozása fejében, amely jelen esetben még az atya életében, tehát a hátrahagyott gyermekeknek a nevelési járulékkal biztosítani knání további nevelését megelőző időben keletkezett, le nem foglalható. (Budapesti kir. tábla 1905. szeptember 13. 63,250/905. sz. a.) A budapesti kir. Ítélőtábla: Az elsőbiróság végzését helybenhagyja stb. Indokok: Habár az 1885 : XI. t.-c. rendelkezései értelmében megállapított s a 40. §. szerint az anya nyugdijának járulékát képező nevelési járulékok lefoglalását sem az 1881 : LX. t.-c, amelynek az elsőbiróság által idézett 50. §-a ezekre a járulékokra nem vonatkozik, sem az 1885: XI. t.-c. nem tiltják s így ezek a járulékok, amint ezt az m. kir. pénzügyminiszternek az igazságügyminiszterrel egyetértően kibocsájtott 105,123/904. sz. rendelete is megállapította, a lefoglalható járandóságok közzé tartoznak, mégis helybenhagyatott az elsőbiróság végzése azért, mert az 1885 : XI. t.-c. 39. §-ának abból az intézkedésébői, hogy az özvegy a nevelési járulékot gyermekei számára kapja s abban a 41. §. szerint a gyermekek részesülnek, kétségtelen, hogy a gyermekek nevelési járuléka, habár avval a 40. §. szerint nem a gyermek, hanem az anya s esetleg a gondnok vagy gyám rendelkezik is, a gyermekek javára lévén fordítandó, az anya, gyám vagy gondnoknak régibb keletű oly tartozása fejében, amely jelen esetben még az atya életében, tehát a hátrahagyott gyermekeknek a nevelési járulékkal biztosítani kivánt további nevelését megelőző időben keletkezett, le nem foglalható. Kültag illetményeinek kiegyenlítése. Az elsőbiróság Ítélete szerint a már tényleg működött betéti társaságnál a betét egyszerű visszafizetését, felszámolás és a társasági hitelezők kielégítése nélkül, ily értelmű szerződési kikötés esetében sem lehet követelni. A társaság feloszlása esetén a K. T. 108. §-a értelmében a kültag a visszafizetést csak a felszámolás eredményéhez képest és a társasági hitelezők kielégítése után követelheti. A felsőbíróságok kimondták, hogy: a K. T. 139. §-ában foglalt tilalom szerint a kültag betéte csak a társaság fennállása alatt nem követelhető vissza, de ha a társasvisszony a keresetindításkor már megszűnt, a kültag — a^kor is, ha a társas cég tényleg üzletet folytatott, — illetményeinek visszatérítése tekintetében a felszámolás eredményét bevárni csak akkor köteles, ha a kielégítés más módja iránt a felek meg nem állapodtak, mert a közkereseti és betéti társaságokra nézve a Ker. Törv.-ben a felszámolásra nézve felvett rendelkezések csak ott nyerhetnek alkalmazást, ahol a felek eltérő megállapodása azokat ki nem zárja. (Kúria 1905. nov. 21. 1,119,904. v. sz. a.) Kereset megvont vármegyei dotáció kiszolgáltatása iránt. Felperes Abauj-Torna vármegye, melytől a jelenlegi kormány megtagadta az 1883: XV. t.-c. és 1893: IV. t.-c.-ben szabályozott állami javadalmazás kiszolgáltatását, a polgári bíróságnál indított keresetet az államkincstár ellen. A kereset mint olyan, mely a birói eljárás megindítására alapul nem szolgálhat, a prdts. 8. ij-ának b) pontja alapján visszautasittatott, mert a megyék részére közigazgatási, árva- és gyámügyi kiadásaik részben való fedezésére közérdekből megállapított illetményre nézve az állam mint közhatalmi tényező felsőségi jogkörénél fogva áll jogvisszonyban a megyékkel mint közhatóságokkal, az ez alapon támasztott követelés' tehát közjogi természetű. (A m. kir. Kúria 1906. febr. 1. 651. sz. a.) A hivatali hatáskör kérdése megvesztegetés vétségénél. A Btk. 465. §-a szerint <Azon közhivatalnok, aki a hivatalánál fogva teljesítendő cselekményért vagy annak mulasztásáért ajándékot vagy jutalmat követel, elfogad, vagy az eziránti ígéretet nem utasítja vissza, ha cselekménye vagy mulasztása nem járna hivatali kötelessége megszegésével », megvesztegetés vétségét követi cl. E szakasz egyik lényeges tényeleme, hogy a közhivatalnok olyan cselekményért fogadjon el jutalmat, melyet hivatalánál fogva köteles teljesíteni. Ezen ténykörülménynek megállapításánál a konkrét esetekben a büntető bíró köteles vizsgálni, mi a megvesztegetéssel vádolt közhivatalnoknak hivatali hatásköre, mert a törvény szerint csak olyan cselekmény teljesítéséért büntetendő a jutalom követelése, elfogadása, az eziránti igéret vissza nem utasítása, amit a • közhivatalnok hivatalánál fogva köteles teljesíteni. A szóbanforgó esetben a védelem első sorban a hivatali hatáskör hiányára fektette fejtegetését a megvesztegetés miatt emelt váddal szemben. A tábla által megállapított tényállás szerint egy vidéki városban egy második gyógyszertár felállítása került szóba és a megye alispánja, kihez a kérvény a belügyminisztériumtól áttétetett, azon meghagyással adta ki a kérvényt a főszolgabírónak, hogy az érdekelt község képviselőtestületét s a körorvost meghallgatván, ezek véleményét a saját véleménye kapcsán a törvényhatósághoz terjeszsze fel. Az oda való gyógyszerész erről értesülvén, a ténymegállapítás szerint, a főszolgabírónak 800, a körorvosnak 600 koronát adott, hogy ezek a második gyógyszertár felállítását ne pártolják. Ezen tényállás alapján az ügyész a gyógyszerész, a szolgabíró és a körorvos ellen megvesztegetés miatt emelt vádat. A törvényszék mindhárom vádlottat felmentette, mert a közegészségügyi törvény, valamint a gyógyszertárak felállítására vonatkozó rendelet szerint sem a főszolgabíró, sem a körorvos nem gyakorolhat befolyást a gyógyszertárak szaporítása kérdésében, mert a döntés az 1876. évi XlV. t.-e. 134. §-a szerint a belügyminisztert illeti meg; aki a törvényhatóságot meghallgatja. A tábla ebben a kérdésben ugy a főszolgabíró mint a körorvos hivatali hatáskörét megállapította és ehhez képest mindhárom vádlottat bűnösnek mondotta ki. A Kúria a részletesen kifejtett semmisségi panaszszal szemben elvileg oldotta meg ugy a főszolgabíróra mint a körorvosra a kérdést, kimondván, hogy a közhivatalnok hivatali hatáskörben cselekszik mindannyiszor, valahányszor a felsőbbsége által véleményes jelentés tételére felhivatak, mely jelentéstételnek a kötelezettsége a körorvosra nézve közegészségi ügyben általánosságban az 1876: XIV. t.-c. 145. §-ának 5. pontjában, a főszolgabíróra nézve pedig a hivatali utasításban le van fektetve. (1905. dec. 21. 10,933. sz. a.) Hagyatéki egyesség mily esetben nem terjed ki a vitás igényekre. Bizonyos ingók, melyeknek a hagyatéki leltárba való felvételét a felperesek az eljárás során kérték volt, a leltárba fel nem vétettek. Az utóbb létrejött egyességben csak a leltározott ingók voltak megemlítve. Felperesek a vitás ingókra nézve per utján érvényesítették igényüket; alperesek az egyességgel védekeztek. A másodbiróság helytadott a keresetnek, mert azgegyesség csak a hagyatéki leltárba felvett ingókról rendelkezik, a vitás ingókra vonatkozó jogukról felperesek le nem mondtak. A Kiíria elutasította a keresetet, mert az 1894: XVI. t.-c. 59. §-a értelmében az örökösök nincsenek ugyan elzárva attól, hogy a vitás kérdések érintetlenül hagyásával csupán a nem vitás kérdések felett köthessék meg az osztályegyességet, azonban az érintetlenül hagyott vitás kérdések az egyességben megjelölendők; a peres felek egyessége az ilyen megjelölést nélkülözvén, annak hatálya kiterjed az egész hagyatékra. (1905. szept. 7. 6,056/904. sz. a.) Üres forgatmánynak újból való felhasználása. N. R. és társa üres forgatmánynyal átruházta a váltót a B. takarékpénztárra ; utóbbi részéről is forgatmány vezettetett a váltóra. N. R. és társa a váltót a takarékpénztártól visszaváltotta, utóbbinak a forgatmánya törültetett és N. R. és társa cég a régi üres forgatmánynyal adta át a váltót a felperesnek. Az elsőbiróság nem tekintette felperest legitimált váltóbirtokosnak, mert N. R. és társa cég üres forgatmánya akkor, amikor a váltó a B. takarékpénztárra forgattatott, már felhasználtatott és igy ez a forgatmány a felperes váltóbirtokosi minőségének igazolására már nem alkalmas. A felsőbiróiágok kimondták, hogy a váltó megóvatolva nem lévén, felperesnek váltóbirtokosi minősége N. R. és társa rendelvényesnek a váltóra vezetett üres forgatmánya által igazolva van, a kitörült későbbi forgatmány nem-létezőnek tekintetvén. N. R. és társa cég a kérdéses üres forgatmánynyal a beváltott váltót felperesre érvényesen átruházhatta, habár forgatói aláírásának eszközlése után a váltó másnak birtokában volt. Hagyatéki vagyon-e az üzlet? Az örökhagyó halála után borbélyüzletét az özvegy folytatta, ki azt utóbb 2,4 .0 K.-ért eladta. Az örökhagyó gyermekei ennek az összegnek, mely szerintük hagyatékot képez, örökrészeik arányában rájuk eső részét követelték. Megállapittatott, hogy az üzlet berendezése, 50 kor. 40 fill.-rel értékelve, felvétetett a hagyatéki leltárba és hogy ez a berendezés tényleg legfeljebb 1U) K.-t ért; továbbá, hogy a 2,400 kor. főleg az üzlet átengedéséért fizettetett. Az elsőbiróság elutasította az örökösök keresetét, mert az örökhagyó üzlete az ő halálával megszűnt, az özvegy által folytatott üzlet az utóbbinak a vagyona volt. A felsőbíróságok hagyatéknak minősítették az örökhagyónak az özvegy által folytatott' üzletét és az elért vételár egy részét megítélték a felpereseknek. (A m. kir. Kúria 1905. aug. 29. 1,281/904 sz. a.)