A Jog, 1905 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1905 / 5. szám - Előitéletek az általános polgári törvénykönyv tervezetében. [3. r.]

JOGESETEK TÁRA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a Jog 5. számához. Budapest, 1905 január 29. Köztörvényi ügyekben. Az 1881. évi LX. t.-c. 48. §-ában foglalt jogszabályszerűi1 envedőnek birlalatában levő ingóságok, ha a végrehajtást szenvedő abban az üzletben, ahol az eljárás foga­natosíttatott, az áruk elárusitásával foglalkozott — feltétlenül lefoglalhatok. A hajdúszoboszlói kir. járásbíróság (1904. évi november hó 17-én 1903. H. 144/11.) L. Menyhértnek, D. Dezső elleni ügyében következőleg végzett: A kir. járásbíróság az előterjesztésnek helyt ád, és Sz. József bir. végrehajtónak azon eljárását, mely szerint a folyó évi október lit-én D. Dezső mint Sigmund G. cég bizományosa javára O. Dezső ellen foganatosított végrehajtás alkalmával, a L. Menyhért cégtáblájával ellátott üzletben lévő árukat lefoglalta megsem­misíti és ennek folyamányaként az 11)03. V. 144/5, sz. végrehaj­tási jkvben 1—13 t. a. összeirt tárgyakat a bírói zár alól feloldja, előterjesztőt azon kérelmével, hogy végrehajtató az előterjesztéssel okozott költségekben marasztaltassék, elutasítja. Indokok : A kiküldött bírósági végrehajtó eljárása megsem­misítendő volt, mert az üzlethelyiség, hol a foglalást teljesítette nem a végrehajtást szenvedett, hanem egy más harmadik személy vagyis előterjesztő cégtáblájával van ellátva. Már pedig a végre­hajtás csak a végrehajtást szenvedő lakásán és az ahhoz tartozó helyiségekben foganatosítható, illetve végrehajtást szenvedő adós­ságáért feltétlenül csak azon ingók foglalhatók le, melyek ezen helyiségekben találhatók. Egy lakástól külön álló helyiségben lévő ingók csak akkor foglalhatók le, ha végrehajtató bizonyítékot nyújt arra nézve, hogy azok végrehajtást szenvedett tulajdonai. Egymagában véve azon körülmény, hogy a végrehajtást szen­vedett az üzlethelyiségben találtatott, ilyen bizonyítéknak nem tekinthető, a jelen esetben annyival inkább nem, mert az eljárás alkalmával igazoltatott, hogy az iparigazolvány ugyancsak elő­terjesztő nevére szól és hogy végrehajtást szenvedett az üzletben mint üzletvezető van alkalmazva. Ezek szerint a kiküldött szabály­talanul járt el akkor, midőn végrehajtást szenvedő lakásától külön álló és más személy cégtáblájával ellátott üzlethelyiségben is foganatosította a végrehajtást, miértis eljárásának ezen része meg­semmisítendő volt. Előterjesztő azon kérelmével, hogy végrehaj­tató az okozott költségekben elmarasztaltassák, azért volt elutasí­tandó, mert az 1881. évi LX. t.-c. 35. §-a akként rendelkezik, hogy ha valamely eljárás a kiküldött által elkövetett szabály­talanság miatt megsemmisittettik, az okozott költségekben a kiküldött marasztalandó. Ezen jogszabályokon rmt sem változtat­hat azon körülmény, hogy végrehajtató, a saját felelősségére kérte az üzlethelyiségben lévő ingók lefoglalását, mert a kiküldött ezen mihöségbeni ténykedéseiért saját maga felelős és ez a felelősség másra át nem hárítható és más által át nem vállalható. A debreceni kir. ítélőtábla 1904. évi december hó 21-én 4,930/1904. Pp. szám alatt következő végzést hozott: A kir. Ítélőtábla, a kir. járásbíróság végzését megváltoztatja, L. Menyhértet előterjesztésével elutasítja és az 1904. évi október hó ]9-ik napján Hajdu-Szoboszlón foganatosított eljárást, a végrehajtási jegyzőkönyvnek 1 -13. tételei alatt lefoglalt tárgyakra nézve is hatályában fenntartja. Indokok: A végrehajtási jegyzőkönyvvel, a kiküldött elő­adásával és részben az előterjesztő beismerésével is beigazolva van az, hogy a végrehajtást szenvedő, abban az üzletben, ahol az eljárás foganatosíttatott, az áruk elárusitásával foglalkozott és ugy az is megállapítható, hogy az ott lefoglalt ingóságoknak birlalatában találtatott. Minthogy pedig az 1881. évi. LX. t.-c. 48. §-ában foglalt jogszabály szerint, a végrehajtást szenvedő­nek birlalásában levő ingóságok feltétlenül lefoglalhatok és mint­hogy az a kérdés, hogy a végrehajtást szenvedő birlalatában talált ingóságok, kinek képezik tulajdonát? a kiküldött által — és a kiküldött eljárása ellen beadott előterjesztés utján - el nem bírálható, hanem az 1881. évi LX. t.-c. 92. §-a értelmében indítható kereset alapján dönthető cl : a bírósági kiküldött nem követett el szabálytalanságot az által, hogy a végrehajtást szen­vedő birlalatában talált tárgyakat lefoglalta. Ennélfogva — amennyiben az előterjesztés alkalmából csak az vizsgálandó meg és döntendő el, hogy a kiküldött eljárása szabályos — vagy szabálytalan volt-e f és amennyiben, a fenteb­biek szerint, a kiküldött eljárása szabályos volt, — a kir. járás­bíróság végzésének megváltoztatásával — L. Menyhértet előter­jesztésével elutasítani és az eljárást hatályában fenntartani kellett. A házassági életközösséget megbontó házastárs nincs ugyan elzárva attól, hogy a H. T. 77. 5;. aj pontja alapján kér­vényt adjon be. ez a jogosultsága azonban ahhoz a feltételhez van kötve, hogy mielőtt elhagyott házastársát az életközösség visszaállítására bírói uton köteleztetni kéri, a további külön­élésnek jogtalan jellegét a maga részéről megszüntesse, minek egyik feltétele, hogy elhagyott házastársához békitöleg közeled­jék és öt az életközösség visszaállítására reá bírni igyekezzék. A szolnoki kir. törvényszék (1903. évi otóber 14-én 6,602/19^3. p. sz. a.) a Molnár János ügyvéd által képviselt Cs. N. 1. felperesnek, nem védekezett M. I. alperes ellen házasság felbontása iránti ügyben következőleg ítélt: A kir. tszék felperest keresetével elutasítja. Indokok: Felperes az 1894. évi XXXI. t.-c. 77. §-a a) pontja alapján azért kérte a közte és alperes közötti házasság felbontá­sát, mert alperes őt jogos indok nélkül elhagyta s tőle több mint hat hónapja távol élvén, hozzá az ez irányban kibocsátott birói felhívás dacára sem tért vissza. Bár alperes a megkisérlett békél­tetés alkalmával szabályszerű megidéztetése dacára meg sem jelent s így felperes kereseti állításaival szemben nem védekezett, a kir. törvényszék felperest keresetévei elutasitandónak találta : mert a felperes által keresetében hivatkozott előző per adataiból s illetőleg ott magából felperes kereseti állitá aiból megállapította azt, hogy nem alperes hagyta el őt, hanem felperes alperest; mert az elhagyás jogos indokát sem bizonyította felperes, sőt a hivatkozott perben bizonyítást nyert az is, hogy felperes férjét elhagyván, erkölcstelen életet élt; továbbá mert felperes kerese­tében maga kijelenti, hogy ezen előző per folyamata óta alperes­től állandóan külön élt és igy alperesnek módjában sem lévén az általa vitatott bontó okot az előző pert követőleg létrehozni, az előző per anyaga ez irányban s ily korlátok közt a bontó ok fennforgásának megállapítása tekintetében hivatalból figyelembe veendő, s mert ezekre való tekintettel valótlannak veendő fel­peres az a kereseti állítása, hogy alperes őt jogos indok nélkül vagy egyáltalán elhagyta, s igy felperesnek a H. T. 77. §. aj pontja alapján kereshetőségi joga nincsen. A budapesti kir. ítélőtábla (1903. évi december 29-én 10,596 903. p. sz. a.) következőleg ítélt: A kir. Ítélőtábla az I. fokú bíróság ítéletét megváltoztatja, a peres feleknek Karcagon 1885. évi december 16-án az ev. ref. egyház lelkésze előtt kötött házasságát az alperes hibájából a h. t. 77. §. a) pontja alapján felbontja és a h. t. 85. §. alapján al­perest vétkesnek nyilvánítja. A felbontott házasság tartama alatt 1897. május 28-án született Zsuzsánna és az 1899. évi október 15-én szül. Margit nevű kk. gyermekek elhelyezése és tartása felett való határozatot mellőzi és a periratokat e tárgyban való határozat hozatal céljából az illetékes árvaszékhez áttenni rendeli; végül az ítéletet a karcagi állami anyakönyvvezetővel közölni rendeli. Indokok: A felek között folyamatba tett, de megszüntetett előző perben a felperesnő a h. t. 80. §. alapján abból az okból kérte a házasság felbontását, mert az alperes férj más nővel tartott fenn viszonyt, a felperest pedig házától elűzte. Ugyanez előző perben az alperes férj viszonkercsettel kérte a bontást az alapon, hogy felperesnő őt elhagyván, más férfivel él vadházasságban. Ellenben az előző perben ágytól és asztaltól elkülönítést rendelő ítélet hozatott, azonban a tov ábbi eljárást egyik fé! sem kérvén, az eljárás megszüntetett. Annak a ténynek, hogy a peres felek az előző perben az eljárást megszüntették, ugy a kereseti, mint a viszonkereseti kérelem tekintetében a jogi hatálya abban nyilvá­nul, hogy a bontó okot képező kölcsönös tények tekintetében a vétkességet a felek egymásnak megbocsájtották; ennélfogva a házassági kötelék mellett a felek kötelessége az életközösség helyreállításában állott volna, minthogy azonban a felperesnő keresetében azt adta elő, hogy az alperes az életközösséget helyreállítani ezután is elmulasztotta, az által ismét vétkessé vált­nak tekintendő abban, hogy az életközösséget szándékosan és jogos ok nélkül megbontotta, mert meg sem jelenvén, nem is állította, annál kevésbbé bizonyította, hogy az elhagyásra jogos oka volt volna. Ezek szerint a h. t. 77. §. a) pontjának esete fennforog, annál is inkább, mert a felperesnő birói felhívást kért kibocsájtani arra nézve, hogy az alperes az életközösséget állítsa helyre, de az alperes e birói felhívásnak indokolatlanul eleget nem tett. A kiskorú gyermekek ellátása felett való határozat­hozatal a h. t. 96. §. alapján mellőztetett. Vagyoni igény nem emeltetett, a perköltség tekintetében felebbezési kérelem nem terjesztetett elő. A m. kir. Kúria (1904. évi szeptember 22-én 2,951,1904. p. sz. a.) következőleg ítélt: A másodbiróság ítéletének megváltoztatásával az elsőbiró­ság ítélete helvbenhacrvatik

Next

/
Oldalképek
Tartalom