A Jog, 1905 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1905 / 5. szám - Előitéletek az általános polgári törvénykönyv tervezetében. [3. r.]

38 lazitja a szeretet kötelékét. A családi vagyon ezektől a rokonoktól független és ezek a rokonok csak kivételesen és véletlenül szoktak a családi vagyonban részesedni. Minthogy tehát erre a vagyonra biztosan nem számithatnak, az öröklés megvonásának nem lehet megrendítő hatása és a közvélemény hamar beletörődnék az öröklési szabályok gyökeres megváltoztatásába. Az öröklés bizonytalanságánál fogva szerzett jogokról egyáltalában nem lehet szó. Az elavult jogszabályokat az idő előbb-utóbb úgyis elfogja söpörni, ennélfogva kár volna a törvényt ily szabályokkal életképességétől megfosztani. A családjogban az a legvastagabb és legveszedelmesebb előítélet, a mely a házasságon kivül nemzett gyermek jogállását szabályozza. Az embernek veleszületett hajlama van a kegyetlenkedésre. Ez a hajlam a műveltség alacsony fokán elhatalmasodik és az ember valósággal gyönyörét leli a kegyetlenkedésben. A kegyetlen ember leleményes furfanggal bámulatos módokat eszel ki arra nézve, hogy embertársait keserítse. A művelődésnek nehéz küzdelme van az állatiassággal, mert ez a szellemi életbe is befészkelődött és onnét nem lehet könnyen kiirtani. Az emberekben megrögződött az a tudat, hogy embertársaink elnyomása és lealacsonyitása az életszükségletek közzé tartozik. A hiúsággal együtt jár az együgyűség és ennélfogva annak a nyomán sok nevetséges intézmény keletkezik. Az utókor sokat fog majd mulatni azon, hogy valamikor régen már magával a születéssel is érdemekre lehetett szert tenni. Minthogy a hiúságból többnyire csak ártalmatlan kedvtelések származnak, elég ha azokat megmosolyogjuk, mert üldözésükre nincs még fölösleges erőnk. A kegyetlenséggel szemközt azonban nem maradhatunk közönyösek, mert az vérre szomjúhozik és ennélfogva inkább állati, mint emberi tulajdonság. Ha az ember kegyetlenkedik, mentségére legföljebb müveletlenségét lehet fölhozni, de a törvényhozás megbocsáthatatlan vétket követ el, ha az álla'ias vágyak kielégítését előmozdítja. A legelemibb jogi elvek közé tartozik az a szabály, amely szerint senkit sem szabad olyan ok miatt büntetni, a melyről nem tehet. Ezt az alapelvet teszi csúffá a törvénytervezet azzal, hogy törvényes és törvénytelen gyermeket különböztet meg. Ahol a jog iránt való érzék ki nem halt, ott a törvénytelenségnél megvetésre méltóbbat alig lehet képzelni. Ha a gyermeket törvénytelennek nevezzük, hiába mentegetődzünk, hogy a megbántás szándékától távol vagyunk, mert a megbélyegzés nyilvánvaló. A lelkiismeret hangjának is föl kell szólalnia amiatt, hogy a gyermekeknek egész életükön át a gyalázat bélyegét kell ártatlanul viselniük, szüleik valódi vagy képzelt bűne miatt. Ha az embereknek kedvük telik benne, ám aggassanak magukra cimet és rangot, amennyit akarnak, de ha az emberi névre méltók akarnak lenni, le kell szokniok arról, hogy embertársaik elnyomásában és lealázásában leljék gyönyörüket. A természet elég mostohán bánik némely emberrel és ha a , társadalom nem képes a természet mulasztásait pótolni, minek akar még abból is elvenni, amit a természet meghagyott ? A vérségi összeköttetés természetes kapocs. Ami természetes, az nem lehet törvénytelen. A természet nem szorul az emberi törvény jóváhagyására és az ember szánalmas szerepre vállalkozik, ha a természet rendjével ellentétbe akar helyezkedni. A gyermeknemzést a legjobb akarattal sem lehet' a házasság kizárólagos kiváltságává tenni. Ha az állam olyan frigytől, mely törvényellenes, a jogképességet megtagadja, ez egészen rendjén van, mert azok, akik a törvénytisztelet ellen vétenek, pártfogásra nem méltók, de ezek bűnei miatt ártatlanokat is sújtani: embertelenség. A gyermekek között abban a tekintetben, hogy házasságból vagy házasságon kívüli nemzésből származtak-e, semmiféle különbséget nem szabad tenni és ha a törvényt az örök szégyentől meg akarjuk óvni, a kíméletlenségnek még a nyomát is tüntessük el. A törvénytervezet a miatt is súlyosan vét a szabadelvüség követelményei ellen, mert az érvényben levő házassági törvényt (1894. évi XXXI. t.-c.) érintetlenül hagyja és ezzel annak elveit magáévá teszi. A házassági törvény megalkotásakor a szabadelvüség csak nagy áldozatok árán tudott diadalra jutni. A m;g ezeket a veszteségeket vissza nem hódítja, alkotásai nyomán nem csak áldás, hanem átok is kél. Erre nézve a házassági válóperekből érdekes tanulságot lehet meríteni. Ha a törvény az életvisszonyok természetszerű lebonyolításának útját állja, kétféle eredmény következik be. Azok, akik lelkiismeretesek, továbbá a gyámoltalanok, a törvény kegyetlenségével szemközt áldozatul esnek, ellenben a könnyüvérüeknek az az első dolguk, hogy kibúvót keressenek és fáradságukat siker szokta koronázni. Ha a törvény a természet rendjével megalkudni nem tud, hanem azzal ellentétbe helyezkedik, erkölcsromboló hatása kikerülhetetlen és az is bizonyos, hogy egyúttal a mártírok száma szaporodik. Aki a házasság intézményének őszinte híve, az nem tarthatja helyesnek azt, hogy a kötelék puszta szeszélyből is fölbontható legyen és kalandvágyak kielégítésére szolgáljon, de a túlságos leláncolás természetellenes és ennélfogva pokollá változtathatja a házaséletet, mely pedig tulajdonképpen boldogitásra van hivatva. Házassági törvényünk nem elégszik meg azzal az eredménynyel, hogy a házassági köteléknek gonosz merényletek ellen való biztosításáról gondoskodjék, hanem olyan gátakat emel, meiyek komoly életszükségleteknek törvényes uton való érvényisitését is lehetetlenné teszik. Ennek azután az a következménye, hogy a törvényből szenvedések kútforrása lesz és az emberi gonoszágnak alkalma nyilik furfangosnál furfangosabb módokat kieszelni a törvény kijátszására. Minél kevesebb törekvés irányul a törvény megkerülésére, annál biztosabb következtetést lehet vonni annak életképességére. Ha a törvény nem életképes, az lényegileg csak a papiroson létezik, a valóságban pedig csak mint eltorzult váz szerepel. A törvényt óvjuk meg ilyen sorstól és mihelyt intézkedései hiábavalóknak bizonyulnak, azokat vissza kell vonni, mert különben nagyobb kárt tesznek az erkölcsökben, mint amennyi erkölcsi hasznot célul kitűztek. A helytelen nevelés, melyben a valóság leplezése és az ámitás játsza a főszerepet, azzal a következménnyel jár, hogy az ember kettős életre rendezkedik be. A belső élet megfelel a természetnek, ellenben a külvilág előtt álarcot viselünk. Nem csoda, ha ez a rendszer néha törvényeinkre is átragad és azokat megmételyezi. A valódi ok, mely a házas együttélést lehetetlenné tette, a válóperekben nagyon ritkán szerepel, hanem többnyire színlelt és hamisított jogalapok döntik el a per sorsát. A törvénykezési gyakorlatban jól kipróbált nyomok keletkeznek és a szenvedő emberiség, ha bajba kerül, nem mer egyenes uton és őszintén a birák elé kerülni, hanem arra a kipróbált irányra útlevelet szerez és csempészett áruval áthatol a törvény sorompóin. Hogy ez napirenden van, mindenki tudja, csak a bírónak nincs alkalma hivatalos tudomást szerezni. Válópereink legnagyobb részének hűtlen elhagyás a jogalapja, pedig a valódi ok, mely a válást előidézte, rendszerint más, de a felek azt kénytelenségből hűtlen elhagyássá alakítják át. Akit nem visz rá a lélek, hogy a törvényt rászedje, az egész életén át viselheti a keresztet, vagy csak kinos meghurcoltatás árán menekülhet a bajból. Ha nem volna olyan szomorú a dolog, kacagni kellene ezen a hallatlan fonákságon. A házassági kötelék türhetetlenségét a törvény szigora nem képes feledtetni. A kik nem egymásnak valók, azok együttélését nem szabad erőltetni, mert ebből az emberiségnek helyrehozhatatlan erkölcsi kára támad. A házasság intézményét akkor emeljük eszményi magaslatra, ha a szabadság elveivel összhangba hozzuk. Akire nézve a családi kötelék maradandó gyötrelemmé válik, azt még abban az esetben is, ha vétkes, minél gyorsabban föl kell szabadítani, mert különben a házssági intézmény tekintélye komoly veszedelembe kerül. Az ártatlan házasfél kárpótlása és a gyermekekről való gondoskodás elsőrangú föladat, mely azonban akkor részesül a leggyöngébb megoldásban, ha a házasság fölbonthatlanságában keressük az orvoslást. Az életet ne mérjük szertelen mértékkel és a törvények alkotásánál az emberi természetet szépítgetés nélkül vegyük számításba, mert különben a törvény nem válik az ember vérévé, ami nélkül pedig messze marad céljától és a törvénytelen visszonyok számátszaporitja. A törvénytelen visszonyoknak az a szabály is kedvez, mely szerint a házasságtörő felek egymással házasságra nem léphetnek. A megtörténtet meg nem történtté tenni ugy sem lehet és a megbotránykozás hiábavaló. Bizonyos, hogy az emiitett szabály még senkit sem riasztott el a házasságtöréstől és az is kétségtelen, hogy a tilalom eltörlése s;mmit sem rontana az erkölcsökön. Eszerint a törvény egyedül a bosszú szolgálatában áll és ezzel kimeríti egész tevékenységét. Ilyen cél egyáltalában nem méltó művelt nemzethez és a bosszút, mint szégyenletes tulajdonságot, a törvényhozás területéről teljesen ki kell irtani, mert különben az emberiség boldogitására irányuló törekvésnek kevés