A Jog, 1905 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1905 / 34. szám - A többszörös eladás kérdéséhez. [4. r.]

A JOG 135 mindezeknek valódiságát igazolja az alperes által 1897. évi június hóban kiállított s I) alatt csatolt nyilatkozat is, amelyben alperes elismeri, hogy az E), illetve F) alattiban foglalt adásvétel csak névleg jött létre, annélkül, hogy az első tulajdonban tényleg bármi változás állott volna be, kijelentvén, hogy felperes a kérdéses telek s azon emelendő épületnek egy negyedrészbeni tulajdonosa továbbra is megmarad. Mivel pedig oly ügylet, melyet a felek egymás irányában megkötöttnek kezdettől fogva nem tekintenek, s csak mások megtévesztése miatt történik : álügyletet képez, minélfogva az ekként létesített E. alatti adásvételi szerződésben, valamint az ezzel kapcsolatban kiállított F) alatti pótnyilalkczatban foglalt adásvételi szerződést is oly álszerződésnek kell tekinteni, amiből az azt kiállító felek sem egymás, sem harmadik személyek irányában jogot egyáltalán nem származtathatnak; és mivel a jogügylet színlelt volta az esetben, ha azzal a felek közt éppen semmi jogügylet létre nem jött, érvénytelenítési okot képez, az E) és F) alattiakkal pedig a peres felek közt nemcsak adásvétel, de más jogügylet sem létesülvén, felperes ezen álszerződések érvénytelenítését jogosan igényelheti: ennélfogva az elsőbiróság ité/etét megváltoztatva, felperes keresetének helyt kellett adni, s egyszersmind alperest, mint teljesen pervesztes felet az alaptalan védekezésével felperesnek okozott perköltség viselésére az 1HIÍ8: LIV. t.-c. 251. §-hoz képest szintén kötelezni kellett. A m. kir. Kúria (1905. évi április 26-án 4,483/1904 sz. a.) következőleg ítélt: A másodbiróság ítéletének megváltoztatásával az elsőbiróság ítélete hagyatik helyben, egyszersmind felperes végrehajtás terhével arra is köteleztetik, hogy alperesnek 57 K. 30 f. felebbezési költséget 15 nap alatt megfizessen. Indokok: Felperes a 2., 3., 4., 5. 7. alatt mellékelt okiratok valódiságát és tartalmuknak valóságát beismerte. Ezekből az okiratokból s peres feleknek e részben egyező előadásából pedig az tűnik ki, hogy peres felek és perbe nem vont más személyek között ingatlanok vétele és tovább eladása céljából társasági szerződés keletkezett s a perbe vont ingatlanból a felperes nevén állott '/4-résznek az alperes nevére való nyilvánkönyvi átírása is a társasági cél könnyebb elérhetése céljából történt. Minthogy e szerint a kereseti igény érvényesítése a társasági jogvisszony megváltoztatását célozza, nyilvánvaló, hogy a keresetet nem alperes, hanem a társaság tagjai, esetleg annak az ügyvitellel megbízott tagja ellen kellett volna indítani. Azt, hogy alperes az ügyvitellel megbízva volna és megbízatása a társaságnak perbeli képviseletére is kiterjedne, felperes nem is állítván, annál kevésbbé bizonyítván, őt keresetével elutasítani és mint pervesztest, a per és azzal egy tekintet alá cső felebbezési költségben is elmarasztalni kellett. Kereskedelmi, csöd- és váltó-ügyekben. Perujitó alperes perujitási keresetét arra alapította, hogy a döntő körülményt uj tanukkal tudja bizonyítani, ennek bizonyítása esetén pedig a váltótartozásért csak fele részben lévén felelős, a felperes által jogtalanul érvényesített és töle behajtott váltóösszegnek felét visszakövetelheti. Minthogy az alapperbeli Ítélet szerint döntőnek tekintett fennebbi ténykörülményre nézve a pervesztes fél olyan uj bizonyítékot hozott fel, amelyet az alapperben nem használt, a perújításnak az 1881. évi LIX. t.-c. 69. §. 2. pontja illetve, a V. E. 43. §-a értelmében helyt kellett adni. A szombathelyi kir. törvényszék (1904. május 24-én 1 586. sz. alatt) B. J. ügyvéd által képviselt K. I.- felperesnek, V. M. dr. ügyvéd által képviselt G. S. alperes ellen 430 K. tőke és jár. iránti ügyében következőleg ítélt: A kir. törvényszék G. S. alperes perujitási kérelmének helyt nem ad, minélfogva alperest perujitási keresetével elutasítja. Indokok: G. S. perujitó alperes perujitási keresetében azt adja elő, hogy az alapperben azért lett pervesztes, mert a beadott kifogásának alapját képező azon tényt, hogy a kereseti váltó aláirása alkalmával közte, mint a kereseti váltó kibocsátója és felperes, mint a kereseti váltó forgatója között azon megállapodás létesült, hogy amennyiben a váltóelfogadó Sz. I. a váltót kifizetni nem tudná, helyette a váltót alperes felperessel közösen fogják kifizetni, tanúi közül csak Sz. I.-né vallomásával tudta bizonyítani, ezen egy tanú vallomása alapján pedig azon kérelmének, hogy a váltóösszeg fele, vagyis 215 K. és annak kamatai és egyéb járulékaira néze a sommás végzés hatályon kívül helyeztessék, hely adva nem lett, hanem az egész váltótőke és járulékai megfizetésére köteleztetett. Minthogy a közte és felperes között létesült és fenn előadott megállapodást Sz. I. budapesti, K. M. és Á. J. szombathelyi lakosokkal, mint tanukkal is igazolni tudja s miután a beigazolandó megállapodás szerint közte és felperes között oly köztörvényi kezesség létesült, amely szerint mindegyikük egymással szemben csakis saját felerész arányában felelős és igy alperes tőle jogtalanul szedte be a kereseti váltótőke és jártríékainak felét, ezeknélfogva felperest 215 K. tőke, annak 1903. évi május hó 13-tól járó 6°/0 kamata ás 27 K. kifogás folytán felmerült költségnek 3 nap alatti visszafizetésére kérte kötelezni. Perujitó alperes perujitási kérelmét a fent előadottak szerint az 1881. évi LIX. t.-c. 09. §-ának 2-ik pontjára alapítja; a most felhívott értelmében pedig perújításnak csak akkor van helye, ha a pervesztes fél lényegileg a per tárgyára vonatkozó olyan uj bizonyítékot hoz fel, melyet az alapperben nem használt. Igaz ugyan, hogy pert újító alperesnek a perujitási keresetében hivatkozott tanúi az alapperben kihallgatva nem voltak, de mivel a hivatkozott tanuk által bizonyittatní célzott ténykörülmény nem a per lényegére vonatkozik, és igy a hivatkozott bizonyíték elfogadható uj bizonyittéknak nc;m tekinthető. Ugyanis ha bizonyítva volna perujitó alperes azon állítása, hogy felperessel abban egyezett meg, miszerint a kereseti váltó értékét Sz. I. helyett felperessel közösen fogják megfizetni, még sem eredményezné a váltótőke és járulékainak felére nézve a 13,176/903. számú alapitélet illetve a 8,460/1903. sommás végzésnek hatályon kívül helyezését, mert váltójogi szempontból csak az bírna a jelen perben döntő sulylyal, ha arra nézve is történt volna peres felek között megállapodás, hogy a váltó beváltása esetén felperes csak a váltóösszeg egy részére, illetve 215 K. tőke és annak járulékaira alperes ellen viszkeresetet nem érvényesíthet. .Minthogy perujitó alperes ezen döntő körülménynek bizonyítására az alapperben hozott 11,790/903. számú végzéssel felhivatott, de ez irányban bizonyítékot elő nem terjesztett, sem pedig a perujitási keresetében erre nézve bizonyítékot meg nem jelölt és igy a felhozott bizonyítéka, mint nem a per lényegére vonatkozó ugy tekintetik, mintha azt fel sem hozta volna, minélfogva alaptalan perujitási kérelmével elutasítani és az 1868. évi LIV. t.-c. 251. §-a alapján a perköltség viselésére kötelezni kellett. A győri kir. ítélőtábla (1904. június 22-én 1,543. sz. alatt) következőleg ítélt: A kir. ítélőtábla az elsőbiróság ítéletét megváltoztatja, a perujitási kérelemnek helyt ad, ennek folytán az elsőbiróság ítéletének a perköltségre vonatkozó rendelkezését hatályon kívül helyezi és a kir. törvényszéket arra utasítja, hogy a jelen ítélet jogerőre emelkedése után hozzon a perujitási kereset érdemében a költségre is kiterjedő uj határozatot. Indokok: Perujitó alperes az alapperben 13,176 p. 903. szám alatt hozott jogerős elsőbirósági itélet értelmében, a követelés egész összegére nézve azért lett pervesztes, mert az a döntő tény, hogy alperes mint kibocsátó és felperes mint forgató között az a megállapodás jött létre, hogy amennyiben a váltó elfogadója Sz. I. a váltót kifizetni nem tudná, helyette a váltótartozását al! peres felperessel közösen fogják kifizetni, bizonyítottnak nem ' vétetett, és igy az a kifogás, hogy alperes a váltóösszegnek csak fele részében volna elmarasztalható, figyelmen kívül hagyatott. Perujitó alperes perujitási keresetét arra alapította, hogy a fenti döntő körülményt uj tanukkal tudja bizonyítani, ennek bizonyítása esetén pedig a váltótartozásért csak fele részben lévén felelős, a felperes által jogtalanul érvényesített és tőle behajtott váltóösszegnek felét visszakövetelheti. Minthogy az alapperbeli itélet rz^nnt döntőnek tekintett fennebbi ténykörülményre nézve a pervesztes fél olyan uj bizonyítékot hozott fel, amelyet az alapperben nem használt, a perújításnak az 1881 : LIX. t.-c. 69. §. 2. pontja illetve a V. E. 43. §-a értelmében helyt kellett adni. A m. kir. Kúria (1905. évi május hó 10. napján 1,391. szám alatt) következőleg ítélt: A másodbiróság ítélete indokainál fogva helybenhagyatik. Bűnügyekben. A Btk. 470. és 484. g-nak egybevetett értelme szerint, megvesztegetés vétsége esetében, a viselt hivatal elvesztése mintmellékbüntetés a közhivatalnok ellen akkor alkalmazandó, ha a közhivatalnok hivatalával visszaélve követte el a büntetendő cselekményt. Nem alkalmaztatott ezen mellékbüntetés, midőn vádlott községi biró nem mint ilyen, hanem sógorának érdekében, mint magánszemély követte el a terhére rótt megvesztegetés vétségét. A m. kir. Kúria (1904. december 21. 10,513/904. sz. a.): A semmisségi panaszok elutasittatnak. Azonban mindkét alsóbiróság ítéletének az a része, melyben F. J. vádlott a viselt hivatal elvesztésére, mint mellékbüntetésre ítéltetett, a BP. 385. §. 2. pontja s végső bekezdése alapján hivatalból megsemmisíttetik, és a jelzett mellékbüntetés alkalmazása mellőztetik. Imdokok: A kir. tábla ítélete ellen annak kihirdetésekor vádlott és védője a BP. 385. §. 1. a) és 3. pontja alapján, mert a bűncselekmény sem tényben, sem jogilag meg nem állapitható a kifejtett tényállás alapján, és mert a Btk. 92. S?-a nem alkalmaztatott, jelentettek be semmisségi panaszokat és ezeket az írásbeli indokolásban a BP. 384. §. 9. pontjára is kiterjesztették. A BP. 385. §. 1. aj pontja alapján használt semmisségi panaszok, mint alaptalanok elutasitandók voltak, mert a kir. tábla által valóknak elfogadott azon tények, hogy vádlott sógora Cs. A. terhére rótt lopás nyomozása végett kiküldött csendőrjárőrt vezető Z. csendőrnek egy 20 K-ás bankjegyet ajándékul adta abból a célból, hogy Z. csendőr a nyomozás tárgyát képező, hivatalból üldözendő lopási esetet hivatalos kötelességének megszegésével hallgassa el, a Btk. 470. §-a meghatározott megvesztegetés vétségének tényálladékát megállapítják, s igy ebben a kérdésben a kir. tábla d Btk. megfelelő rendelkezését nem alkalmazta tévesen. Elutasitandók voltak a BP. 385. 3. pontja alapján használt semmisségi panaszok is, mert a vádlottra nézve a kir. tábla által megállapított egyetlen enyhítő körülmény nem annyira nyomatékos, hogy a megállapított súlyosító körülménynyel szemben a vádlott büntetésének kiszabásánál a Btk. 92. §-a