A Jog, 1905 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1905 / 34. szám - A többszörös eladás kérdéséhez. [4. r.]

288 A JOG mert igy a törvényszék és tábla kijelölő bizottságainak kell hogy figyeljenek — s bizonyosán figyelnek is — arra, hogy a területen levő, előléptetésre érdemes emberek el ne maradjanak, s ha ez mégis megtörténik, őket s nem a minisztert illeti a vád. Mihelyt látható lesz az, hogy a törvényszékek és táblák kandidáltjai nagy részben ki lesznek nevezve, —- s ezt észreveszik, mert ha biztosan nem is tudódik ki a kandidáció, annak eredményét mégis a kandidáló bizottságok területén levő érdeklődők mindig legalább következtetik, de mondhatjuk, hogy legtöbb esetben tudják is — akkor a törvényszékek és táblák kijelölő bizottságai fogják érezni a felelősség súlyát s kand dációjuknál figyelemmel lesznek a területi sérelmekre, melyekről a miniszter mit se tud s melyek mégis általános sérelmekké — elégedetlenségekké — fejlődnek ki. Állíthatjuk, hogy a régi rendszer legtöbb sérelme a miatt származott, mert a miniszter — csak előtte ismert okokból — az alsóbb kandidáló bizottságok ajánlatát mellőzte. Még csupán az időre, illetve annak az előléptetésnél meghatározandó minimumára kivánnék annyit megjegyezni, hogy az albirónak biróvá történhető kinevezésnél 4 évnél, felsőbb birói kinevezésnél 5 évnél több nem lehet, mert ha összehasonlítjuk azt, hogy a közigazgatási hivatalnok mily idő alatt érheti el azt a VIII. vagy felsőbb fizetési osztályt, ennél nagyobb minimum megállapítása kiöli a birákból az ambíciót s a birói pálya iránti kedvet, amihez a jelenlegi helyzetben bizony nagyon közel állunk már. Még csak egy speciális sérelemre, illetőleg egy nyilvános t örvénysértésre akarok reá mutatni az eddigi rendszernél : Ez a kir. ítélőtáblai tanácsjegyzői albirák helyzete. Az 1890. évi XXV. t.-c. 6. §-a világosan előírja, hogy a tanácsjegyzői berendelés «kettő évnél tovább nem tarthat». Ezt a rendelkezést más törvény hatályon kivül nem helyezte, mert az 1891. évi XVII. t.-c. 55. §-a csupán a kúriai tanácsjegyzőkre nézve foglal annyi engedményt, hogy azok berendelése «rendszerint» két évnél tovább nem tarthat. A kir. Ítélőtáblai tanácsjegyzőkre nézve tehát az 1890. évi XXV. t.-c. fi. ji-ának szigorú rendelkezése megmaradt. Tanácsjegyzői szolgálatra pedig olyan albirákat rendelnek be, kik a legjobbak s akik tehát előléptetésre feltétlenül alkalmasak. Ebből az következik, hogy a tanácsjegyző.albirákat a berendelésüktől számítandó 2 év alatt ki kell a törvény értelmében nevezni. Ennek dacára, ha megvizsgáljuk, azt látjuk, hogy a legtöbb tanácsjegyző albiró 4—5 évig, de nem ritka esetben fi 8 évig marad tanácsjegyzőnek, ugy hogy ez alatt az idő alatt az az önállóan nem dolgozható biró sok használható, jó elvet tanul a táblai tanácsokban, de kijön még a fogalmazásból is éppen azért, mert táblai működési körében gondolatait önállóan papirosra sohasem teszi. Ezért van a törvénynek fent idézett szigorú rendelkezése. Az igazságügyminisztertől pedig annyit el lehet várni, hogy törvényellenességet ne kövessen el. A többszörös eladás kérdéséhez. Irta BALOG ELEMÉR dr. (Folytatás.*) Hasonlóképp Tervezetünk szerint is élhet a másik vevő eladója ellenében az 1,175, illetőleg 1,185. §. biztosította jogokkal, itt is azon módosítással, hogy a vevő halasztó határidőre kötött vétel esetében sem tartozik póthatáridőt kitűzni, hanem rögtön a nem teljesítés miatti kártérítést40) követelhet, illetőleg megtagadhatja egészben vagy részben az ellenszolgáltatást. Ilyenkor vevő per analógiám: 1,414. §. tehát kára fejében azon külömbözetet számithatja fel, amelylyel a dolognak a teljesítési időben volt piaci vagy tőzsdei ára a szerződési árt meghaladja, miként ha a teljesítésnek záros határidőben kellene történni. Fennálló jogunkban — már utaltam arra imént -- a kereskedelmi törvény 356. §-a irányadó, Nagyobb árkülönbözetet, mint amely a teljesítési határidőben mutatkozott, a vevő nem jogosult követelni, minthogy a nem teljesítés miatt azonnal jogosítva van a kártérítést követelni, mig egyébként ha a teljesítés nem záros határidőhöz van kötve, a vevő nem jogosult azonnal a nem teljesítés miatti kártérítést követelni,41) hanem teljesítési póthatáridőt tartozik kitűzni,42) ezért a vevő a külömbözetet választása szerint akár a késedelem beálltának, *) Elözo közlemény a 30-dik számban. 40) V. ö. 1.412 —1,414. §§ Joggyakorlatunk e tekintetben kereskedelmi törvényünk 356 §-át követi. 1. Kúria 229/29 idézve Márkus i. m. V. k. 1,564. 1. Indokolás IV. k. 72. 1. 41) Tervezetünk 1,188. II bekezdése. «) Tervezetünk 1,184. § 1. bekezdése. akár az eladót megilletett utólagos teljesítési határidő lejártának időpontja szerint számithatja fel, közbeeső időpontot azonban csak ugy vehet fel kárfelszámitása alapjául, ha a tett előkészületek szerint vagy egyéb körülményeknél fogva valószinü, hogy az árut kellő időben való szolgáltatás esetében eme magasabb árban értékesíthette volna.43) Az abstract kár felszámítás csak a vevőnek van megengedve.14) Tervezetünk idevágó intézkedései nagyjában megegyezők a kereskedelmi törvényünk megfelelő intézkedéseivel, csak annyiban megy Tervezetünk tul még kereskedelmi törvényünknél, hogy az abstract kárfelszámitást nemcsak a nem teljesítés, hanem a teljesítési késedelem által szenvedett kárra is kiterjeszti. Az abstract kárfelszámitásnak természetesen csak akkor van helye, ha az eladott dolog piaci vagy tőzsdei árral bir, egyébként ki kell mutatnia vevőnek azon concrét ténykörülményeket, amelyekből kárának valósága és mennyisége kitűnik, ami reá hátrányos lehet, mig előbbi esetben tekintet nélkül arra, vájjon a kár fennforog-e, követelheti az 1,413—1, í I i. §. tartalmazta időpontokban fennforgó árkülönbözetet. A vevő tetszésétől függ azonban, vájjon az 1,413 — 1,414. §. biztosította jogokkal él-e, ő jogosult a késedelem folytán szenvedett tényleges kára megtérítését követelni, de ekkor bizonyítania kell azon concrét ténykörülményeket, amelyekből kára valósága és mennyisége megállapítható.45) -Ezen módot fogja választani vevő, valahányszor kára az árkülönbözetet meghaladja. Ha azonban a kár oly rendkívüli, hogy annak a felmerülésére az eladó nem gondolhatott, amelyet csak a vevő maga ismert, illetőleg ismerhetett és az eladót erre idejekorán nem figyelmeztette, akkor a bíróság állapítja meg, vájjon mennyiben van helye kártérítésnek. Ez intézkedés nagyon indokolt és helyes, mert ekkor a károsult fél is vétkes, miért nem figyelmeztette eladót e szokatlan körülményre48). Ingó dolgoknál, ha a szerző jóhiszemű, tulajdonos lesz akkor is, ha az eladó nem volt tulajdonos, e szerint kell többszörös eladás esetén is a tulajdon kérdését eldönteni. Ez az álláspontja Tervezetünknek, mely határozottan ki is mondja, hogy a jóhiszemű szerző tulajdonossá lesz akkor is, ha a dolog nem volt az átruházó tulajdona (629. §. 1. bekezdés). A jóhiszemű szerző védelmének megszorítását tartalmazza Tervezetünk 631. §. 1. bekezdése: jelesül e szerint a jóhiszemű szerzőt a dolog tulajdonát nem szerzi meg, ha a dolgot a tulajdonostól ellopták vagy elrabolták, vagy ha a tulajdonos a dolog birtokát akarata nélkül más módon vesztette el47), de viszont e szabály nagyon is egyoldalúan a tulajdonos érdekeit szolgálná és úgyszólván illusoriussá tenné a 629. §-t, miért is szükségesnek vélték e §-t a II. bekezdéssel korlátolni és igy a forgalom érdekeinek eleget tenni. Jelesül e megszorítás nem áll a pénzre, az előmutatóra szóló és forgatható értékpapírokra és oly dolgokra nézve, amelyeket valaki közárverésen vagy kereskedőtől ennek üzleti körében, az efféle dolgok elárusitásával foglalkozó iparostól vagy termelőtől, vagy oly helyen és időben vásárolt, ahol és amikor az efféle dolgokat elárusítani szokták. Fennálló jogunkban az ingó dolgok tulaj donátruházásánál a traditió abstract dologi szerződés, ellentétben az ingatlanok tulajdonának átruházásával, amely jogcimes dologi ügylet. Fontossága ennek abban mutatkozik, hogy ha a traditió érvényes, a tulajdonátruházás nem lesz érvénytelen; bár a traditió alapjául szolgáló ügylet érvénytelen is, a dolgot reivindicatióval visszakövetelni nem lehet. Téves indokolásunk álláspontja, amely az ingó dolgok tulajdonátruházásánál kizártnak tartja fennálló jogunkban az abstract dologi szerződést. Nem állanak meg a felhozott érvek, jelesül, mert az ideiglenes törv. szab. I. r. 21. §-a szerint, az ingatlanok tekintetében az osztr. polg. törvkönyv álláspontja az irányadó, még nem következik, hogy ez az ingókra is irányadó legyen, jelesül, hogy az elvont dologi szerződés kérdésében az ingókra helyesen más szabályok nem lehetnének érvényben, mint az ingatlanokra. Hasonlókép nem érv az 1881. év LX. t.-c. 40, §. utolsóelőtti bekezdése sem4S). Tervezetünk az ingóknál is mellőzi az abstract dologi szerződést és az ingó dolog tulajdonának átzuházás általi megszerzése a iusta causa szükségessége mellett az átadás elvére van alapítva. Természetesen, ha a szerző birja már a dolgot, akkor az átadás elmarad, ez az u. n. traditió brevi nianu, amelyet már a római jog is ismert49). **) 1,414. §. II. bekezdése. 44) V. ö. egyébként még Tervezetünk 1,173—1,175, 1,184, 1,185, 1,188. §-ait és a német pt. 323-326. § ait. 41) V. ö. kereskedelmi törvényünk 356 §. II. bekezdésével. 46) 1,141. §. II. bekezdés, Indokolás IV. k., 73. 1.) 41) L. Code civil 2,279. §-át). 45) Indokolás II. köt. 118. lap. 48j Tervezet 625. §. II bek., német p. t. 929. §. II. mondat o. n.