A Jog, 1905 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1905 / 30. szám - A budapesti kir. itélőtáblához tartozó törvényszékek és járásbiróságok működése 1904-ben. [9. r.]

118 A JOG nyilatkozatok érvénytelenek, s mint ilyenek a fenti örökhagyó hagyatékában örökösödési igények érvényesítésére nem alkalmasok, egyidejűleg kötelezi alpereseket arra, hogy felpereseknek perköltséget ló nap végrehajtás terhe mellett fizessenek meg. Felperest egyéb kereseti kérelmével elutasítja. Indokok: A beszerzett s a perhez csatolt hagyatéki iratok tanúsága szerint F. Zs. 1900. évi október hó 11-én Csikszentmihályon elhalt, ki a községi elöljáróságnak 3,434/1900. sz. jelentése s a «halálesetfelvétel» lö-ik pontja szerint szóbeli végrendeletet hagyott hátra, melynek megnevezett tanúi az 1894. évi XVI. t.-c. 30. §-ára, tekintettel a hagyatéki bíróság által kihallgattatván, az erről felveti jegyzőkönyv örökhagyó szóbeli végrendelete gyanánt 1901. évi március 20-án ki is hirdettetett, mely szóbeli végrendelet alapján végrendeleti örökösök L). Dénes és neje S. Mária, valamint hagyományos F. F. mindnyájan alperesek, örökösöknek nyilatkozván, ezekkel szemben a végrendeletet el nem fogadó összes törvényes örökösök, közöttük F. F. is a végrendelet érvényesítése végett a hagyatéki bíróságnak 1900. O. 419 11. sz. végzésével perre utasíttattak, kik közül azonban perrel egyedül F. F. lépett fel, mert a felperesként szereplő B. 1. gyámnak az 1881. évi LIX. t.-c. 12. §. első bekezdésében előirt ügyvédi meghatalmazása jelen perhez csatolva nem lett, s ennélfogva az | 1868. évi L1V. t.-c. 89. §-ának 2-ik bekezdése értelmében ugy tekintendő, mintha keresettel fel sem lépett volna. F. F. felperes pedig keresetében kérte itéletileg kimondani, hogy F. Zs. által 190'.'. okt. 11-én tett szóbeli végrendelet és hagyomány érvénytelen, hogy nevezett örökhagyó hagyatékához a törvényes örökösödésnek van helye, s hogy örökhagyó hagyatékát 712 kor. adósság nem terheli. A végrendelet érvénytelenségét azon okból kérte felperes, mert örökhagyónő a végrendelkezéskor a tanuk szerint sem jelentette ki határozottan, hogy intézkedését szóbeli végrendelkezésnek kívánja tekinteni, mert a végrendelkezés örökhagyó halála előtt 2 órával történvén, s igy ép észszel akkor örökhagyó nem is bírt, s mert végül a tanuk a végrendelkezésnél együtt, egyidőben egyszerre jelen sem voltak. Alperesek I). D. és neje S. M., kiknek védekezéséhez a nem védekezett F. F alperes is az 1868. évi. LIV. t.-c. 112. §-a alapján csatlakozottnak tekintendő, cáfolva a keresetben felhozott érvénytelenségi okokat, a végrendeleti tanukkal kívánják bizonyítani a végrendelet érvényességét s előadják továbbá azt, hogy örökhagyó nem szóbeli, hanem írásbeli magánvégrendeletet tett, mely végrendelet 1903. évi okt. hó 28-án szabályszerűen kihirdettetett s a törvény által előirt feltételeknek is megfelel, egyúttal becsatolják a szóbeli végrendeleti tanuk által aláirt Írásbeli magánvégrendeletet eredetiben s előadják, hogy jogi járatlanságukon és a kir. közjegyző téves tanácsán alapszik az, hogy ők a hagyatéki tárgyaláson szóbeli végrendeletre hivatkoztak s arra alapították öröklési jogukat, dacára, hogy ugyanoly tartamú és csakis írásbeli végrendelet alkottatott. Annak bizonyítására, hogy nem szóbeli, hanem Írásbeli magánvégrcndelet lehetett, hogy az örökhagyó életében tett, hogy a végrendelkezés az okiraton szereplő tanuk együttes jelenlétében történt és íratott alá az írásbeli végrendeleten szereplő tanukra hivatkoznak alperesek. Felperes a becsatolt írásbeli magánvégrendeletre vonatkozólag előadja, hogy az egy érvénytelen hamisítvány, mely örökhagyó halála után utólagosan állíttatott ki s igy az örökhagyó akaratát nem tartalmazza, különben is a hagyatéki tárgyalás során alperesek a szóbeli végrendelet alapján nyilatkoztak örökösöknek s felperes és a hagyatéki biróság által a szóbeli magánvégrendelet érvénytelenítése végett utasíttatván perre, az irásbe i végrendelet a perben figyelmen kivül hagyandó s annak érvényessége vagy érvénytelensége bírálat tárgyává sem tehető, kérte kereseti kérelme értelmében határozni. A kir. tszék alpereseknek az ellenirat és viszonválaszirat rendén tett nyilt beismerése alapján bizonyítottnak vette, hogy néhai F. Zs. örökhagyó 1901. évi okt. 11-én magánvégrendeletet nem tett, ennélfogva a per adataiból és a hagyatéki iratokból kétségtelenül megállapítható az is, hogy alperesek mint végrendeleti örökösök, illetve hagyományos örökösödési igényeiket a hagyatéki tárgyalás során szóbeli magánvégrendeletrc, vagyis nem létező szerzési jogcímre alapították, nem jöhetvén figyelembe alpereseknek a hagyatéki iratok által különben is megcáfolt amaz érvelése, hogy örökösödési igényeiket a kir. közjegyző tanácsára fektették a hagyatéki tárgyalás során szóbeli végrendeletre, amennyiben az állítólagos szóbeli végrendelkezésnél jelen volt tanuk vallomása a kir. jbiróság által 1901. évi február hó 6-án vétettek jegyzőkönyvbe, a hagyatéki tárgyalással pedig a kir. közjegyző csak 1901. évi április hó 27-én 1900. O. 419,19. sz. a. kelt végzésével bízatott meg s az első tárgyalást is 1901. évi szeptember hó 27-én tartotta meg s minthogy alperesek a szóbeli magánvégrendelet alapjául nyilatkoztak örökösöknek. Minthogy a törvényes örökösök szóbeli magánvégrendelet érvénytelenítése végett utasíttattak perre, alperesekkel szemben szóbeli magánvégrendelet pedig alperesek nyilt beismerése szerint nem létezik s ilyenek létezését vagy az állítólag létezőnek érvényességét felperes tagadta. Felperes keresetének annyiban helyet adni s itéletileg kimondani kellett, hogy F. Zs. örökhagyónak szóbeli magánvégrendelete nem maradt, s hogy az arra fektett örökösödési nyilatkozatok érvénytelenek, illetve joghatálylyal nem birnak. Ellenben felperes kereseti kérelmének azon ágával, hogy bíróilag mondassék ki, miszerint F. Zs. örökhagyó hagyatékában a törvényes örökösödésnek van helye, elutasítandó volt, mert a per adataiból kétségtelennek látszik. hogy örökhagyó Írásbeli magánvégrendelctet hagyott hátra, mely eredetiben a per iratához be is csatoltatott, s a mely 1902. évi okt. hó 28-án, vagyis jelen per folyama alatt a kir. járásbíróság által ki is hirdetett s amelynek érvényessége vagy érvénytelensége még eldöntve nincsen, ennék eldöntése pedig jelen per keretébe nem tartozik, már azért sem, mert az Írásbeli magánvégrendelet, mint ujabbi örökösödési jogcím érvényesítése örökhagyó hagyatéki ügyében meg nem kisértetett s erre vonatkozólag a peres eljárást megelőző az 1891. évi XVI. t.-c. 55. §-ában irt eljárás keresztül sem vitetett. A kereseti kérelem azon részével pedig, hogy mondassék ki, miszerint örökhagyó hagyatékát 712 kor. adósság nem terheli, felperest azért kellett elutasítani alperesekhallgatólagos beismerésével szemben is, mert felperes e hagyatéki terhek létezését, a hagyatéki tárgyalás során elismerte, azok iránt kifogást egyáltalán nem emelt, s azok nem létezésének bizonyítása végett perre sem utasittatott, különben is e tekintetben az egész per során bizonyítékot nem nyújtott, már pedig erre vonatkozó kereseti állítása egyedül, bizonyíték nélkül annak megilélélésére elegendő alappal nem bir. A marosvásárhelyi kir. ítélőtábla (1901. évi március 2-án 436 1904. polg. sz. a.) következőleg ítélt: A kir. ítélőtábla az elsőbiróság ítéletének a kereset részbeni elutasitárára vonatkozó nem felebbezett rendelkezését nem érinti, egyebekben pedig ugyanazt az ítélet indoklása alapján helybenhagyja. A m. kir. Kúria (1905. évi április 26-án 4,332/1904. p. sz. a.) következőleg ítélt: Mindkét alsóbiróság ítélete az írásbeli végrendeletre vonatkozó felebbezett részében megváltoztattatik és kimondatik, hogy néh. F. Zs. örökhagyó által 1900. évi okt. 11-én tett Írásbeli magánvégrendelet érvényessége vagy érvénytelensége ebben a perben eldöntendő; minélfogva az elsőbiróság ulasittatik, hogy c tekintetben a netán szükségesnek mutatkozó további eljárás foganatosítása után uj ítéletet hozzon. indokok : Felpereske keresetének az a célja, hogy a törvényes örökösödési igényeik érvényesítésének útjában álló akadályt elhárítsák. Ebből a célból támadták meg örökhagyónak alperesek által vitatott szóbeli végrendeletét. Igaz ugyan, hogy alperesek elleniratukban örökösödési igényüket már nem a szóbeli, hanem az eredetiben is bemutatott Írásbeli végrendetre alapították; minthogy azonban egyrészről az örökösödési igények per utján a hagyatéki eljárás előre bocsátása nélkül is érvényesíthetők s felperesek, habár csak óvatosságból, az írásbeli végrendelet elleni kifogásaikat tüzetesen előadták, s azok a perben kellően megvitattak, másrészről a hagyaték nem adható át a törvényes örökösöknek addig, míg a végrendeletre támaszkodó örökösöknek igénye bíróilag alaptalannak ki nem mondatik, ennélfogva az alsóbiróságok ítéletének megváltoztatásával az érintett írásbeli végrendelet érvényessége, vagy érvénytelensége ebben a perben eldöntendő s e végből az elsőbiróság megfelelő további eljárásra utasítandó volt. A masodbirosag neheztelt végzésével az elsóbirosag vég zését helybenhagyta azzal a változtatással, hogy a pénzbírság terhe alatt kötelezést a felfolyamodó előnyére leszállította, mely változtatás az ügy megvizsgálásánál a felfolyamodóval szemben a helybenhagyó végzés tekintete alá esik, mert a leszállított összegre nézve mindkét alsóbiróság végzése egyező, s minthogy az 1868. évi I. t.-c. végrehajtása tárgyában kiadott szabályrendelet 53. íj. szerint a felfolyamodásra nézve az általános telekkvi rendé let alkalmazandó: a tkvi rend. 145. tj-a értelmében pedig a másodbiróság helybenhagyó végzése ellen további felfolyamodásnak helye nincs. A losonci kir. jbiróság (1904. október 27-én 6,330/1904..tkvi szám a. a Losonc-vidéki helyi érdekű vasút részvénytársaságnak a kisajátítás iránti ügyében) következő végzést hozott : Ezen hivatalos jelentés folytán a Losonc-vidéki h. é. vasul r. t. az 0,722/1904. sz. jogerős végzés értelmében 500 K. pénzbirságban elmarasztaltatik és felhivatik, hogy ezen összeget jelen végzés jogerőre emelkedésétől számított 8 nap alatt és végrehajtás terhe mellet a losonci m. kir. adóhivatalnál fizesse le. Egyúttal újból felhivatik a vállalat, hogy Losonc és Losonc-Sugár kivételével a többi községekben kisajátított területek után megállapított kártalanítási összegek kifizetését igazoló összes nyugtákat, illetve a letétbe helyezést igazoló jegyzéket az 1869. évi márc. 8-án kelt szabályrendelet értelmében 15 nap alatt 1000 K. pénz birság terhe mellett mutassa be. A budapesti kir. Ítélőtábla (1901. évi december6-án 11,204. polg. sz. a.) következő végzést hozott: A kir. it. tábla az elsőbirósági végzést részben és pedig akkép változtatja meg, hogy a kisajátító vállalatot csak 250 kor. pénzbírságban marasztalja s ezen összegnek a losonci kir. adóhivatalnál a jelen végzés jogerőre emelkedésétől számított 8 nap alatt végrehajtás terhével leendő megfizetésére kötelezi, továbbá a kisajátító vállalatot Losonc és Losonc-Sugár kivételével a többi községekben kisajátított területek után megállapított kártalanítási összegek kifizetését igazoló nyugtáknak, illetve a letétbe helyezést tanúsító letéti jegyeknek, valamint az ezeket feltüntető az 1869. évi március 8-án kibocsátott szabályrendelet 24. £-a értelmében kiállítandó jegyzéknek 15 nap alatt leendő beterjesz-