A Jog, 1905 (24. évfolyam, 1-53. szám)
1905 / 20. szám - A pénzbüntetések végrehajtása részletfizetések utján - Széljegyzetek a modern ügyvédséghez és a magyar ügyvédi kérdéshez. [?r.]
A JOG 197 vedelem szempontjából szükséges, akkor gondoskodni kel! arról, hogy az ügyvédnek legalább megélhetése biztositva legyen, mely nélkül sem tekintélynek nem örvendhet, sem erkölcsi színvonala nincs biztositva, sem nem Ríggetlen, Egy tekintély nélküli, erkölcsileg megtépett és függetlenség híjával biró ügyvédség pedig nemcsak minden haszon nélküli,de felette káros ajogszolgáltatásra, az egyéni védelemre, általában a közérdekre. A legszerencsétlenebb, a justitia est fundamentum regnorum elvének letaglózására irányuló igazságügyi politika az, amely a peres eljárást az ügyvédek számlájára akarja olcsóbbá tenni, mert a jó jogszolgáltatás nemcsak a becsületes, pártatlan bíróságon, hanem a minden irányban független, magas színvonalon álló ügyvédségen is fordul meg. Ha a perek a bifurcatio behozatalával csakugyan oly nagy mértékben megdrágulnának, mint azt ellenesei állítják — ami egyébként oly nagy mértékben nem is áll, — akkor az igazságügyi kormányzatnak a törvénykezési illetékek és a hivatalos lap hirdetési dijainak leszállításával, a végrehajtói intézmény államosításával, a behajtási eljárás egyszerűsítésével és más hasonló intézkedésekkel kell a bajon segíteni, de ez okból a bifurcatiót elejteni nem szabad, mert ezáltal regenerálható, helyesebben felemelhető csak a magyar ügyvédség. Szakítani kell azon évtizedes igazságügyi politikával, melynél a fiskális szempont döntött mindig. Törvénykezési illetékek cimén nálunk évenkint óriási összegek folynak be az államkincstárba, mely illetékeket a kincstár ingyenes közegekkel, az ügyvédekkel hajtatja be magának, kik személyesen felelősek a törvénykezési illetékekért. A hivatalos lap egy igen jól jövedelmező vállalat, a végrehajtó pedig akármelyik ügyvéd jövedelmével nem cserélne. A midőn pedig mindezeknél fogva a peres eljárás felette drága, a jogkereső közönség pedig ennek ellenében sem gyors, sem alapos, sem megbízható jogsegélyt nem kap és ennélfogva általános a panasz, — a legnagyobb igazságtalanság és méltánytalanság az ügyvédség jövedelmérek megnyirbálásával, jól megérdemelt dijainak alacsony megállapításával olcsóbbá tenni a peres elidrást. Ez az intézkedés célját téveszti, visszafelé sül el, megrendíti az ügyvédség anyagi létalapját és evvel végeredményében megrendíti a jó igazságszolgáltatást. Üti figura docet. De a bifurcatio folytán nem is fognak oly túlságos mértékben megdrágulni a perek, mert azt a munkát, — melynek egyik részét a bifurcatio esetében az ügyvivő, másik részét pedig az ügyvéd végzi, — meg kell fizetni akkor is, ha azt ügyvivő hiányában egészben az ügyvéd végzi. Másrészt nem is akarjuk a bifurcatiót minden részleteiben ugy átültetni, mint az Angliában vagy Franciaországban van. A magyar ügyvédség reformjára nézve csak a bifurcatio alapgondolatát kell és szabad átvenni, a részleteket a mi sajátságos visszonyainkhoz kell szabni. S végül ne feledjük, hogy a perek a szóbeliség és közvetlenség behozatalával amúgy is meg fognak drágulni, mert minden egyébtől eltekintve, a mostani Írásbeli eljárásnál lehetséges munka- és időbeosztás a szóbeli eljárásnál ki van zárva. A szegényvédelmet pedig olyképpen kell rendezni, hogy a szegény vagy vagyontalan polgár igazi, megbízható és lelkiismeretes jogsegélyben részesüljön s ha az állam biztosítja az ügyvédség anyagi létalapját, ugy az ügyvédség készségesen segédkezet fog nyújtani a szegényvédelem megbízható és lelkiismeretes teljesítéséhez. Másrészt a társadalomnak sem szabad magát kivonni ama kötelessége alól, hogy a maga részéről is oly intézményeket létesítsen vagy támogasson, melyek lehetségessé teszik, hogy a jogsegély ne csak a vagyonosak részére létezzék. Állam- és társadalomnak e tekintetben össze kell fogni, mert a szegényvédelem összes terheit az ügyvédség vállaira rakni, — mint az jelenleg nálunk van, — sem nem igazságos, sem nem méltányos. Még kevesebb sulylyal bir az az ellenvetés, hogy a bifurcatio által a perek ellátása rosszabbodni és a jogvédelem szenvedni fog, mert a jogi ügyvivő (avoué, solicitor) veszi fel az informatiot, szerkeszti meg a keresetet s általában készíti elő a pert és így a magasabb és becsesebb jogsegélyben a fél csak a tárgyaláson részesül, sokszor pedig az előkészítő eljárásban elkövetett hiba vagy mulasztás a tárgyaláson vagy egyáltalán nem, vagy csak nehezen pótolható. A mily tetszetős ez az érvelés, éppoly helytelen, mert nehezebb és bonyolultabb perekben az avoué már a per előkészítése alatt fordul az ügyvédhez (avocat, barrister) és kéri ki annak tanácsát és irányítását, ez által pedig az ügyvéd abba a helyzetbe jut, hogy a pert már az előkészítő eljárásban abba az irányba terelheti, ami megfelel azon álláspontjának, melyet a tárgyaláson el fog foglalni. Másrészt pedig teljesen felesleges a per kettészakitása miatti aggodalom, mert hiszen a per a mai ügyvédi szervezetnél is, tehát bifurcatio nélkül, nem egyszer ketté, sőt sokszor többfelé is szakittatik. Mindennapos dolog, hogy egy sommás perben egyszer maga az ügyvéd, másszor az ügyvédjelöltje és ha nagyobb az iroda, más alkalommal ismét a másik ügyvédjelölt vagy az irodavezető megy tárgyalni. A járásbirósági tárgyalást rendesen az ügyvédjelölt lálja el, a felebbezési vagy felülvizsgálati tárgyalásra már maga az ügyvéd megy el. A rendes perekben szükséges periratok szerkesztésénél is érvényesül ez a munkafelosztás és akárhányszor minden egyes perbeszéd más-más egyéntől származik. Ellenkezőleg, a perek ellátása és a jog védelme a bifurcatio által csak javulni fog, mert az ügyvéd irodavezetés, a közbenszóló intézkedések megtétele és ellenőrzése, levelezések, könyvvezetés, pénzkezelés stb. alól fel lesz mentve, minélfogva minden erejét és tevékenységét a jogi ügyvivővel való értekezésekre és ez által a perek előkészítésére, irányítására, valamint a feleknek a tárgyaláson, a fórumon való ellátására és a jog védelmére fordíthatja. Fel lesz mentve tehát minden technikai munka alól, tisztán a jog birodalmában fog működni az ügyvéd; ideje és ereje lesz a judikaturát behatóan figyelemmel kisérni, irodalommal, filosófiával foglalkozni és a jogtudomány haladásával lépést tartani. A bifurcatio egy magas műveltségű, minden üzleti felfogástól ment ügyvédséget fog teremteni, ami csak az igazságszolgáltatás előnyére és a jogkereső közönség hasznára fog válni. De a bifurcatio el'enzőinek azt is kellene meggondolniok, hogy bifurcatio tényleg már ma is van, nem ugyan mint intézmény, hanem a visszonyok szüksége által megteremtve. Ez a bifurcatio a maga természetes állapotában, szabályozatlan voltában amily mérhetetlen káros az igazságszolgáltatásra, éppoly mértékben csorbítja a ma még létező egyféle ügyvédség tekintélyét és erkölcsi integritását. Az ügyvédeknek egy nagy része egész pályafutásán csak azt az ügykört tölti be, melyet mi a jogi ügyvivőnek szánunk és az ügyvédeknek csak kisebb része foglalkozik, ha nem is kizárólag, de főképpen a jog érvényesítésével és védelmével. A behajtási praxissal biró ügyvédek, a koronahitelszövetkezetek ügyészei, a bankok és egyéb pénzintézetek jogi osztályában levő ügyvédek, az uradalmi ügyészek, a külömböző vállalatok jogtanácsosai mind a jogi ügyvivők osztályába tartoznak, kik csak elvétve jutnak abba a helyzetbe, hogy mint ügyvédek működjenek. Ezen ügyvédek csoportjában részint az üzleti felfogásnál, részint pedig a szolgálati visszonyból származó függőségnél fogva az egész egyféle ügyvédség szenved tekintélyében és megbecsülésében diminutiót, másrészt pedig az ügyvédek e csaportja a jog érvényesítésére és védelmére is birván hatáskörrel, inkább routint igénylő ügyek elintézése folytán oly egyoldalúságra tesz szert, — ha be nem áll a jogi tudás fogyatékossága, mely semmiképp sem válik előnyére az ügyvédi működésnek. De bifurcatio-t találunk az ügyvédi irodán belül is, ami még veszedelmesebb, mint az előbbi, mert tönkre tesz egy egész ügyvédi nemzedéket. Az ügyvédi irodában az ügyvédjelölt végzi a lótás-futást, közbenjár a végrehajtásnál és árverésnél, ellátja a sorrendi, elsőbbségi, valamint a járásbirósági tárgyalásokat, az irodában levelez, könyveket vezet, szóval végzi a többé-kevésbbé sablonos munkát, mig a főnök az irodában éppúgy, mint a fo. umon, az érdemleges, igazi jogi munkát látja el. Igaz ugyan, hogy a jelölt, joggyakorlatának ideje alatt, közben érdemleges jogi munkával vagy pedig valamely társas bíróság előtti tárgyalással is megbizatik, erre azonban rendszerint csak akkor szokott a sor kerülni, ha a főnök a tárgyalások összetorlódása által szorult helyzetbe jut, — amely körülmény azonban mit sem változtat azon, hogy a jelölt csak mint kész jogi ügyvivő kerül ki az ügyvédi irodából, kinek halvány sejtelme sincs az ügyvédi hivatás magasztosságáról, az ügyvédség ethikájáról és mindazon követelményeiről, melylyel az ügyvédségnek egy jogállamban bírnia kell. S ebben van a mi ügyvédképzésünk és ügyvédnevelésünk rákfenéje; csak jogi ügyvivőket nevelünk, akiket azután igazi, magasztos ügyvédi teendőkre is fetjóg bitünk. Nem a főnökben van a hiba, mert a jelölt ma az irodaszemélyzethez tartozik, kit a főnök fizet és ennélfogva munkájának hasznát is akarja venni, hanem a rendszerben és a szervezetben. Ezek az eléggé visszás tényleges állapotok is igazolják, miszerint az ügyvédség szervezetének egyedüli helyes, mert természetes alapja a bifurcatio. Komoly és egyedül a jogi élet érdekeit és szükségleteit szem előtt tartó érv a bifurcatio ellen fel nem hozható. A szóbeliség és közvetlenség elvének az egész vonalon való behozatalával az ügyvédség bifurkálásának szükségessége még szembeszökőbbé fog válni. A bifurcatio alapgondolatának az ügyvédség szervezetébe való bev'tele még nemzeti szempontból sem kifogásolható, mert tudjuk, hogy a 40 es évek ügyvédségénél létezett a bifurcationak egy bizonyos neme; voltak közügyvédek és váltóügyvédek. Hogy pedig a közügyvédek közül igen sokan siettek a váltóügyvédi